2008. november 20. csütörtök

nov. 20
0:09
Olvasnivaló: Serpenyős sertéskaraj háromféle körettel - Zsolttól (Mindmegette)
Fogadjátok szeretettel következő ajánlatomat, egy gyorsan és egyszerűen elkészíthető ételt, amit különösen azért kedvelek, mert a sütőben a sütéskor keletkezett pörzsanyagot remekül hasznosíthatjuk. Az elkészült húst kiemelve belőle, jóízű mártást készíthetünk…
nov. 20
0:12
Sikeres az első "hibrid légcső"-átültetés (Gondola)
Sikeresnek bizonyult a világ első olyan légcsőátültetése, amelyhez a páciens őssejtjeiből kitenyésztett szövetekkel borított donorszervet használtak fel, így nem volt szükség a kilökődést gátló...
nov. 20
0:16
Fidesz: a szociális törvény módosítása út a káoszba (Gondola)
A Fidesz jelenlegi formájában nem támogatja a szociális törvény módosítását, amely szerinte nem munkához, hanem munkanélküliséghez és káoszhoz vezet majd - mondta Czomba Sándor, az ellenzéki párt...
nov. 20
0:20
Két góllal győzött a fociválogatott Észak-Írországban (Gondola)
A Torghelle és Gera által jegyzett gólokkal aratott diadal volt a 2008-as válogatott-szezon utolsó meccse. A mérleg Erwin Koeman irányítása alatt: 4 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség. Folytatás tavasszal Izrael, Albánia és Málta ellen.
nov. 20
0:24
Financial Times-rangsor: Veres az egyik legrosszabb pénzügyminiszter (Gondola)
Immár harmadik éve, újra összeállította a Financial Times az európai pénzügyminiszterek rangsorát. Veres János a 19-ből a 16. helyet szerezte meg, vagyis a negyedik legrosszabb pénzügyminiszternek hozta ki.
nov. 20
0:30
Elaltatták a legöregebb jegesmedvét (Gondola)
Jobblétre szenderítették a világ legöregebb, egy hónap híján 42 éves jegesmedvéjét. Debby egy kanadai állatkertben végezte, de Oroszország sarkvidéki szigeteinek egyikén született. Egyévesen,...
nov. 20
0:34
Válságtanácskozást hív össze az ombudsman a pécsi gyilkosság miatt (Gondola)
Azonnali tanácskozásra hívott össze a kisebbségi ombudsman magyarországi vezető roma politikusokat és közéleti személyiségeket a kedd éjjel Pécsett történt kézigránátos kettős gyilkosság és az...
nov. 20
0:38
Milliárdokat küldenek haza a külföldön dolgozó román állampolgárok (Gondola)
Eléri a 9 milliárd dollárt, majdnem kétezer milliárd forintot a külföldön dolgozó román állampolgárok által az idén hazaküldött pénz értéke. Ez 32 százalékos növekedést jelent a tavalyi adatokhoz...
nov. 20
0:42
Al-Kaida-vezető is meghalt az amerikai rakétacsapásban Pakisztánban (Gondola)
Legkevesebb hat ember, köztük az al-Kaida terrorhálózat egyik parancsnoka halt meg egy amerikai rakétatámadásban szerdán Pakisztán északnyugati részén - közölték nevük elhallgatását kérő pakisztáni...
nov. 20
0:48
Megkezdődött a 2011-es magyar EU-elnökség munkatársainak képzése (Gondola)
Megkezdődött a 2011-es magyar EU-elnökségre felkészülés rendkívül fontos eleme, a munkatársak képzése - jelentette be Iván Gábor, a Külügyminisztérium szakállamtitkára szerdán Budapesten...
nov. 20
0:52
Elbocsátották a tűzszerészt, aki csőbombát tett az MSZP-irodához (Gondola)
Azonnali hatállyal leszerelte és elbocsátotta a Magyar Honvédség állományából a Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar főnöke azt a hivatásos tűzszerész katonát, akit a katonai ügyészség előzetes...
nov. 20
0:56
Hozzáférhető a Life magazin legendás fotóarchívuma a Google-on (Gondola)
A Life magazin két és fél évszázadot átfogó fotóanyagát, a világ egyik legnagyobb fotóarchívumát tette hozzáférhetővé a közönség számára a Google az interneten. A mintegy tízmillió eredeti...
nov. 20
1:06
A hetedrendű vádlott kihallgatásával folytatódott a Zuschlag-per (Gondola)
Kullai Tamás hetedrendű vádlott kihallgatásával folytatódott szerdán a Zuschlag-perben a bizonyítási eljárás a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. A vádlott 1998 óta tagja az MSZP-nek, de pártagságát...
nov. 20
1:10
Megrongálták a fővárosi turulszobrot (Gondola)
Megrongálták a főváros XII. kerületében álló turulszobrot - közölte a rendőrség a honlapján. Mint írják, a Böszörményi út és Istenhegyi út kereszteződésénél álló szoborra feltehetőleg szerdára...
nov. 20
5:06
Részegen autózott az ittas vezetés ellen ágáló rendőr (Infostart)
Egy japán rendőrfőnöknek az volt a feladata, hogy megtisztítsa az ittas vezetőktől egy város utcáit, ám a lelkiismeretes munka helyett ő is részegen vezetett - pechére lemeszelték kollégái.
nov. 20
5:24
Hiába a mesés fizetés, busszal jár Robinho (Infostart)
Hiába keres hetente fonttízezreket Robinho, a brazil futballista busszal jár, nem pedig luxuskocsikkal.
nov. 20
5:24
Az MSZP-t tartják felelősnek (Alternatív Energia)
Bár a szocialisták vezetői arról határoztak, hogy a tárgyalások folytatásával, és szélesebb körű társadalmi egyeztetésekkel jövő tavaszig új médiatörvény-javaslatot kell készíteni, az SZDSZ az MSZP-t tartja felelősnek azért, mert szerintük hosszú időre elszállt a lehetősége egy új jogszabály elfogadásának. Az SZDSZ-es Pető Iván kijelentette: mivel a kormánypárt nem engedi az Országgyűlés elé a…
nov. 20
5:26
Magukra maradnak a szegénységben élők foglalkoztatási és lakhatási problémáikkal (Alternatív Energia)
Bérlakásépítést, a munkaügyi központokban konkrét segítséget, és a munkaerőpiaccal összehangolt képzéseket kértek a döntéshozóktól a szegénységben élők. Szombati találkozójukon munkacsoportokban beszélték meg a legfontosabb problémákat, javaslataikat a napokban összegzi a Magyar Szegénységellenes Hálózat, és hamarosan eljuttatja az országgyűlési képviselőknek és az érintett minisztériumoknak.
nov. 20
5:42
Börtönbe vetették Britney Spearst (Infostart)
Megtanulta a leckét - állítja Britney Spears, aki úgy érzi, börtönbe zárták. Az énekesnő egy új interjúban könnyeivel küzdve ismerte be: olyan, mintha megrendeznék helyette az egész életét.
nov. 20
5:42
Népszerűséghajhász akció a Fidesz bércsökkentési javaslata (Alternatív Energia)
A válság közepette nem engedhető meg, hogy egy állami cég vezetője havi több millió forintot keressen, ezért a nagyvállalatok első embereinek pénzét 40-50 százalékkal is megkurtítaná a Fidesz. Azok sem kereshetnének többet az átlagjövedelemnél, akik e társaságok vezető testületeiben ülnek. A politológus szerint ez csak népszerűségkereső demagógia, az érintett cégvezetők pedig azt kérdezték: ki…
nov. 20
5:42
Döbbenet a Tescóban: legmerészebb álmaikban sem gondolták volna! (Pénzcentrum)
A Tesco vezetőségét is meglepte a közelmúltban bevezetett egyik újítás sikere, mely hihetetlen eredményeket produkált a vásárlói elégedettség terén. Könnyen lehet, hogy hamarosan minden hipermarket követheti majd a brit lánc példáját....
nov. 20
5:44
Hogyan lehetsz gazdag ismerősökön keresztül? (Pénzcentrum)
Ma már szinte minden ember, aki internetezik, tagja valamilyen közösségi site-nak is, arra azonban talán még mindig kevesen gondolnak, hogy ezek az oldalak akár anyagi hasznot is hozhatnak, és nem csak megalkotóik számára......
nov. 20
6:00
Múltbeli hozamok: spongyát rá? (Privátbankár)
A befektetők sokszor a múltbeli teljesítmény alapján próbálnak következtetéseket levonni a jövőbeli hozamot illetően, de nem mindig érdemes a múltba révedni
nov. 20
6:00
Kik lehetnek az Oscar-díj esélyesei? (Infostart)
Három hónap múlva tartják a filmes szakma legrangosabb díjátadó rendezvényét, a 81. Oscar-gálát. Hivatalosan még nem jelentették be a jelölteket, de Hollywoodban már találgatnak, és esélyesként tartják számon Meryl Streepet, Kate Winsletet, Angelina Jolie-t, Brad Pittet, valamint Clint Eastwoodot is.
nov. 20
6:01
Beköszönthet-e a gyorskölcsön-válság? Megszólalt a Provident! (Pénzcentrum)
A hitelezési feltételek szigorításával megnövekedett azok száma, akik nem felelnek meg a kereskedelmi bankok által kínált kölcsönök bírálati szempontjainak. Az ünnepek előtt azonban megnőhet a kisösszegű kölcsönök iránti igény és az ügyfelek más pénzügyi szolgáltatók felé fordulhatnak. A Provident vajon felkészült az esetlegesen magasabb számú igénylések kezelésére, vagy a hitelválság szele őket…
nov. 20
6:18
Nyugdíjpénztári kifizetések: erre számíthatunk (Privátbankár)
Mikor lehet visszalépni a tisztán társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe és mikor lehet egyösszegű kifizetést igényelni? Válaszolunk, és nem csak erre a kérdésre
nov. 20
6:18
Ugrik Fábry jogsija (Blikk)
Kifogással élt az ítélet ellen a showman, így időt nyert, még mindig vezethet.
nov. 20
6:18
Amíg futott, feltörték Szávay autóját (Blikk)
Feltörték a kocsiját, amíg futott a Margitszigeten a teniszezőnő
nov. 20
6:18
Babát mentett József (Blikk)
Az édesapa megköszönte Józsefnek (27) a hősiességét.
nov. 20
6:18
A török hadsereg és a kurd szakadár lázadókkal csapott össze (Kripto Akadémia)
Kurd lázadókkal csapott össze a török hadsereg szerdán Törökország keleti-délkeleti részén, az összetűzések hét halálos áldozatot követeltek.
nov. 20
6:20
Debreczeni Zita végre ledobta ruháit! (Blikk)
Teljesen új oldaláról mutatkozik be a modell.
nov. 20
6:20
Lelkésznek készül Zé Roberto (Blikk)
"Ez a dolog igazán kielégítene" - mondta a Bayern focistája
nov. 20
6:20
Zuschlag egy halott barátjára akarta kenni a balhét (Blikk)
Telefonon adott utasítást a volt politikus
nov. 20
6:20
A szomáliai kalózok 30 millió dollár váltságdíjat szedtek (Kripto Akadémia)
Az ENSZ-főtitkár becslése szerint a szomáliai partoknál garázdálkodó kalózok 25-30 millió dollár váltságdíjat vágtak zsebre az idei évben.
nov. 20
6:22
Soma: gyerek nem való a Mega- sztárba (Blikk)
Az egykori zsűritag szerint a mostani versenyzők nem csinálnak jó produkciót.
nov. 20
6:22
Ralibajnok Forma1-es formában (Blikk)
Az ötszörös ralivilágbajnok nyolcadik lett az F1-es teszten.
nov. 20
6:22
Kivégzés! Négy gyermek maradt árván (Blikk)
Pécsen kézigránátot dobtak be egy ház ablakán. A bent tévéző házaspár meghalt.
nov. 20
6:24
Ördög Nóra babázna (Blikk)
Hároméves terv része a babavállalás
nov. 20
6:24
Gatyaletolásos gól az olasz bajnokságban (Blikk)
A Catania focistája a nadrágja letolásával zavarta meg a Torino kapusát a gól előtt.
nov. 20
6:24
Válság? Tévé 35 millióért (Blikk)
Már érdeklődő is volt a kitűnő készülékre
nov. 20
6:26
Udvaros Dorottya balesete (Blikk)
Veszélybe került a Szombat esti láz sztárjának további szereplése.
nov. 20
6:26
Ronaldo végleg befejezi a focit? (Blikk)
A csatárt a Botafogo, a Siena és a Manchester City hívta
nov. 20
6:36
Hajdú Péter eltiltotta nejét Rubint Rékától (BorsOnline)
Hajdú Péter kikelt magából, amikor megtudta, hogy felesége, Kata dietetikushoz akar fordulni, mert úgy érzi túl sokat hízott a terhesség alatt. Hajdú elmondta, hogy felesége Rubint Réka tanácsára küzd a kilókkal. A producer nagyon felháborodott, szerinte Katának nem kellene Rékára és a módszereire hallgatnia.
nov. 20
6:36
Késsel támadtak a Magyar Szociális Zöld Párt aktivistájára (Alternatív Energia)
Késsel támadtak a Magyar Szociális Zöld Párt plakátot ragasztó aktivistájára Budapesten, a Boráros téren szerda este 19 óra előtt pár perccel - közölte a párt az Országos Sajtószolgálatban csütörtökön.
nov. 20
6:36
Az IMF jóváhagyta az Izlandnak szánt hitelt (Kripto Akadémia)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgató tanácsa jóváhagyta a pénzügyi világválság által súlyosan érintett Izlandnak szánt 2,1 milliárd dolláros hitelt; az IMF előrejelzése szerint
nov. 20
6:36
Képeslapok a német-angol derbiről (hirado.hu)
Nézze meg az EuroPress fotóiból összeállított legújabb képgalériánkat!
nov. 20
6:36
Csalva keresett a milliárdos a tőzsdén - Ez szép! (Portfolio)
Bennfentes információk felhasználásával vádolta meg az amerikai tőzsdei felügyelet a milliárdos Mark Cubant, aki a nyilvánosság számára nem ismert információkat felhasználva 750,000 dolláros...
nov. 20
6:38
Czenét kínozza a Szombat Esti Láz (BorsOnline)
Czene Attila sztárvendégként újra táncol az RTL Klub Szombat esti láz című produkciójában. Az olimpiai bajnok úszó bevallotta: a két évvel ezelőtti verseny óta egyáltalán nem gyakorolt, amiért most súlyos árat fizet: állandó izomláz kínozza.
nov. 20
6:38
Mától újabb forgalomkorlátozás a Bem téren (hirado.hu)
A forgalomkorlátozásra gázvezetékek kiváltása miatt van szükség
nov. 20
6:45
Izland is IMF-segítséget kap (Infostart)
Jóváhagyta az Izlandnak szánt 2,1 milliárd dolláros hitelkeretet a Nemzetközi Valutaalap.

Keresés