December 1-ig végeznek anonim AIDS-teszteket Magyarország több helyén. A szűrés mellett felvilágosításra is szükség volna: a fiatalok közül ijesztően sok a felelőtlen, akik ráadásul alig tudnak valamit a HIV-fertőzésről és az AIDS-ről. Ez az oka, hogy az új fertőzöttek fele 25 év alatti.
Az amerikai Atlantic Records az első lemezcég, amelynek több pénzt hoz a fizetős letöltés, mint a CD-eladás. A legendáját több mint fél évszázada Ray Charles szerződtetésével megalapozó kiadónak a...
A mustárt legtöbbször csak a virslivel esszük. Akkor is csak a hagyományos asztalinak nevezett változatból teszünk a tányérunkra, pedig számos különleges mustár közül válogathatunk, és nem csak virslihez fogyaszthatjuk. A változatos ízek mellett még az egészségünkre és az alakunkra is jó hatással lehet.
Legkevesebb négy külföldi - egy brit, egy japán, egy ausztrál és egy olasz állampolgár - halt meg a Mumbaiban (Bombay) végrehajtott fegyveres támadásokban - közölték csütörtökön kórházi és...
Hétfőn teszi le miniszteri esküjét Molnár Csaba a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium új vezetője, és kedden lesz a 2009-es költségvetés újra megnyitott részletes vitája - mondta...
A Vértesaljai Református Egyházmegye bírósági tanácsa Kápolnásnyéken zárt tárgyaláson kezdte meg ifjabb Hegedűs Loránt református lelkész ügyének tárgyalását csütörtökön. A budapesti Hazatérés...
A válság kezelésére, a gazdasági stabilitás biztosítására a kormány hat pontból álló tervet állított össze, amelynek megvalósítására az európai uniós pénzek átcsoportosításával 1400 milliárd forint...
Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési, valamint Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter is tudott a pákozdi földterület körüli jogügyletekről - állítja Budai Gyula, a Nemzeti...
Kína csütörtökön Franciaországot tette felelőssé az Európai Unióval tervezett csúcstalálkozójának elhalasztása miatt. A csúcstalálkozó időpontja azon múlik, hogy az Európai Unió soros elnöki...
Várhatóan rövid időn belül távozik tisztségéből Ján Kubis szlovák külügyminiszter - vélte csütörtökön egybehangzóan a szlovák és a cseh sajtó. A pozsonyi Pravda és a prágai Mladá Fronta Dnes úgy...
Kutyasétáltatás, a kutyapiszok eltakarítása a Fehér Ház gyepéről, ágyazás, takarítás és persze a lecke elkészítése - mindez része lesz az Obama-lányok napirendjének, hiába lett belőlük...
Több hónap után megkezdődött a Magyar Gárda Egyesület feloszlatásáért indított perbe beavatkozni kívánó, ám elutasított felek fellebbezéseinek felterjesztése a Fővárosi Ítélőtáblára – értesült lapunk. Információnkat az ítélőtábla is megerősítette: az iratok megérkeztek hozzájuk, ám ennél többet csak egy-két hét múlva tudnak mondani az ügyről. Akkorra az ítélőtáblának is döntenie kellene a…
Eltűnhet a külképviseleti szavazás a választási rendszerből, ha a jövő év végéig nem fogad el új szabályt a parlament. A T. Ház ebben az ügyben heteken belül mulasztásos alkotmánysértésbe kerül, de egyelőre sem tervek, sem egyeztetések nincsenek a pártok között. Úgy tudjuk, a Fidesz az elektronikus szavazás lehetőségével továbbra sem ért egyet, ragaszkodik a személyes voksoláshoz. Így viszont az…
Magyarország felemelkedésének, "révbe jutásának" kulcsa az egyszeri nagy váltás helyett a mindennapi "változás képessége" - mondta az Ecostat és a Népszava közös konferenciáján Kiss Péter A Lehetséges felzárkózási pályák Magyarországon - Stratégiai forgatókönyvek - 2008-2020 című rendezvényen a kancelláriaminiszter úgy vélte, a pénzügyi válság megújulási esélyt jelenthet az ország számára. Kovács…
Állítólag megkönnyítené a rendőrség dolgát, ha életbe lépne az a javaslat, amely szerint ezentúl elég volna, ha a jelentéktelenebb bűnöket elkövető kiskorúak, például a tolvajok bocsánatot kérnének a sértett féltől. Így megkímélnék őket az igazságszolgáltatás útvesztőitől életük elején, és a rendőrség is a komolyabb ügyekre koncentrálhatna.
Akár 30 százalékkal is nőhet a feketemunkások száma, ha a minimálbér összegét befagyasztják. A minimálbéreseket érintő inflálódás elérheti azt a kritikus határt, amikor az alacsony keresetűeket már nem érdeklik a szabályok. Az Országos Érdekegyeztető Tanácson (OÉT) ma folytatódnak a bértárgyalások, a munkaadók a múlt heti egyeztetésen - a korábbi merev álláspontjuktól eltérően - már nem zárkóztak…
Mára kiderült, hogy az a közmegegyezés, amelynek a Kádár-rendszer tagadása volt az alapja, elmúlt, és az eliten belül elemi kérdésekről sincs megállapodás - állítja Tamás Pál. Így nincs megegyezés arról, hogy milyen legyen az ország, merre menjen, milyenek legyenek az elosztás kérdései, milyen legyen a viszonyuk a szomszédainkhoz, Európához. A szociológus szerint Magyarországnak a 90-es évek…
Ismét együtt koncertezik Cliff Richard, valamint a Shadows. A turnéval emlékeznek a közös munka kezdetének ötvenedik évfordulójára, valamint el is búcsúznak a zene világától.
Meglehetősen durva üzleti modell alapján működő cég ellen vonulnak az utcára a politikusokból, egyházi szereplőkből és civilekből álló tüntetők New York-ban. A célkeresztben lévő Rent-A-Center nevéből adódóan műszaki cikkek bérbeadásával foglalkozik, melyen több száz százalékos hasznot húz egy jogi kiskapu miatt....
Az elmúlt hetek, illetve lassan már hónapok eseményeire mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy megszokottak. Október közepén egy hatalmas, 300 bázispontos kamatemelésnek lehettünk tanúi, november 25-én pedig már monteráis szigorításnak, ami még az elemzőket is meglepte, hiszen 2009 előtt senki nem számított ilyen lépésre. De lássuk, a megtakarításaikat bankbetétbe helyezőknek ez mit hoz a…
Tengeri moszatokból alkotta újra a Mona Lisát egy kínai festő, aki Pekingben rendezett kiállítást alkotásaiból. Elmondása szerint célja az, hogy rávegye az embereket, szemléljék új nézőpontból a hétköznapi tárgyakat.
Rendkívüli állapot Mumbaiban: lapzártánkkor is folytak harcok a városban. A Tádzs Mahal szállodát a legfrissebb hírek szerint bevették a rendőri erők, s az összes terroristát megölték. Az Oberoi szálloda ellen megindították az akciót, de lapzártánkkor még nem sikerült bevenni. A két luxusszállodából egész nap robbanások dörejei hallatszottak. A hotelekben számos túszt is ejtettek a terroristák.…
A háború után színre lépett nagy filmes generáció tagja, Sára Sándor 75 éves. Az életút gazdagságát jelzi az a sokféle tevékenység, amellyel a magyar mozgókép kultúrát gazdagította. Operatőr, játékfilmek és dokumentumfilmek rendezője, televízió-alapító. Operatőrként olyan remekművek társalkotója volt, mint a Szindbád, a Sodrásban, a Tízezer nap. Játékfilmjei a társadalom kérdéseit helyezték…
Az Édességgyártók Szövetsége és az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Minőség ABC-je segítségével könnyebb lesz kiválasztanunk a valóban jó minőségű csokimikulást.
Hazánk több szempontból is megfizette, megfizeti a gazdasági válság következményeit, az autósok ellenben annyit látnak, hogy immár 10 hete folyamatosan csökken a benzin ára. A "Hol spórolhat?" sorozatunkban ezúttal az autózást vesszük górcső alá, megmutatjuk, hogy milyen trükkökkel és praktikákkal csökkenthető az üzemanyag fogyasztás és ezáltal a háztartásunk kiadásai....
Jövőre megszűnhet a túl magas államháztartási hiány miatt Magyarország ellen indított uniós deficiteljárás - véli az Állami Számvevőszék elnöke. Kovács Árpád egy konferencián azt mondta: hamarosan egy sor olyan intézkedésre kerül sor, amely közelebb visz minket az euróhoz.
Először az idén sikerült letaszítani a „szexi trónról” az örök elsőt, Angelina Jolie-t, egy cseh modell lett az első. De ki a legszebb magyar híresség? A blikk.hu-n 19 jelöltre lehet szavazni!
Végrendeletet írt halála előtt Fehér Anettka férje – derült ki Forgács Rezső hagyatéki tárgyalásán. Információink szerint végakaratában a producer több mindent hagyott özvegyére, mint gyermekére, akinek az édesanyja persze ezt nem hagyja annyiban. Az biztos, hogy hosszú, és kemény tárgyalássorozat vár a hozzátartozókra.
Bár továbbra is lélegeztetőgépen van, fokozatosan javul annak az ötéves Noel állapota, akit életveszélyes állapotban szállítottak a Heim Pál gyermekkórházba a szerdia XI. kerületi buszbaleset helyszínéről - közölte Czinner Antal, a kórház tudományos igazgatója. A baleset szemtanúi azt állítják, hogy a mentők letakarták a kisfiút a helyszínen, a szóvivő szerint ez a protokoll.
Drámai változások mentek végbe az elmúlt hónapok folyamán a pénzügyi szektorban: a bankcsődök száma megugrott, az kormányzatoknak pedig szinte naponta kellett pénzügyi vállalatok segítségére sietniük...
Kereskedelmi háború, tüntetési hullámok vagy fiskális infúzió? Még nem kell rátenyerelni a vételi gombra - állítja Orosz Dániel, az AXA csoport Magyarország stratégiai tanácsadójának elemzésében.
Kanada parlamenti ellenzéke nem szavazza meg a kormány gazdasági csomagját, ami a kisebbségi kabinet bukásához, és így újabb előrehozott választáshoz vezethet.
Az elsőnek kiérkező mentőorvos halottnak hitte a szerdai, óvodásokat ért baleset egyik sérültjét, a 4 éves Noelt. Szerencsére a tűzoltók orvosa is megvizsgálta a gyermeket, enyhe pulzust észlelt, így azonnal megkezdhették az újraélesztést. A mentőszolgálat szerint kollégájuk nem hibázott. Noel az intenzív osztályon fekszik, szülei éjjel-nappal a közelében vannak.