Politikai menedékjogot kért Spanyolországban Oszama bin Laden terroristavezér egyik fia - jelentette kedden az El País című napilap. A 28 éves Omar bin Laden hétfőn érkezett repülőgépen Egyiptomból...
Megtörtént a hivatalos bejelentés: az argentin szövetség megerősítette, amit a világ a múlt hét közepe óta tudott: Diego Armando Maradona lett az "Albiceleste", az argentin válogatott szövetségi kapitánya. Maga az érintett azt mondta, az elnök, Julio Grondona ötlete volt a kinevezése. A világ érdeklődéssel figyeli az utóbbi negyedszázad legjobb futballistájának reneszánszát - miközben az argentin…
A Magyar Nemzeti Bank 5.000 forint névértékű, ezüst emlékpénzt bocsát ki a tokaji történelmi borvidékről - közölte kedden a jegybank. A 925 ezrelék finomságú ezüst érme Gáti Gábor tervei alapján...
Diegó Maradonáról azt tartják, soha, egyetlen futballistának sem volt olyan gömbérzéke, mint neki. Nem érdekelte, hogy rongy- tenisz-, vagy gumilabdával, naranccsal, vagy éppen igazi bőrfocival kell zsonglőrködnie. úgy festett, mintha más planétáról csöppent volna közénk, mintha számára a labdával való bűvészkedés lett volna ugyanolyan természetes, mint másnak a sétálás, a futás, vagy a guggolás.…
Nem állapodtak meg a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok képviselői a szakszervezet sztrájkköveteléseiről a keddi egyeztetésen. Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke, a...
Az év első háromnegyed évében mintegy 160 ezerrel, szeptember végére 1,486 millióra nőtt a vezetékes szélessávú előfizetések száma, miközben a vezetékes telefonvonalak száma több mint 100 ezerrel...
Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezésnek személyesnek kell lennie, mert csak ezzel menthetjük meg az ünnepet az általánosságoktól, így adhatunk a nagy jelszavaknak élő tartalmat -...
Olyan amatőr videofelvételeket mutattak be kedden Dunaszerdahelyen a helyi futballcsapat vezetői és a város polgármestere, amelyeknek egyetlen jelenete sem igazolja a szlovák rendőrség állításait,...
A bezárkózás nem lehet válasz a nemzetközi pénzügyi válság jelentette kihívásra, az EU-tagországoknak még inkább együtt kell működniük - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden...
Előzetes letartóztatásba helyezték azt a nigériai férfit, akinek a gyomrában összesen 524 gramm kokaint tartalmazó kapszulákat találtak - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága...
A reptér-üzemeltetésben tapasztalattal nem rendelkező Xanga Holding Kft. győzelmét kívánja bejelenteni holnap Kósa Lajos fideszes polgármester a Debrecen Airport privatizációs eljárásában értesült a Népszava. Az SZDSZ fellép a szerződés titkossága ellen. Holnap pont kerülhet a debreceni repülőtér régóta húzódó magánosítására. Értesüléseink szerint az erről szóló tender nyertesének eredetileg…
A szavazók Barack Obamát választották meg az Amerikai Egyesült Államok 44. elnökének. A republikánus jelölt, John McCain magyar idő szerint 5 óra 18 perckor elismerte vereségét. A győztesnek már az elnök, George Bush is gratulált.
Egyenruhák varratására írt ki pályázatot az a vagyonvédelmi és magánnyomozói feladatok ellátására alapított Magyar Gárda Kft., amelyet Schön Péter jegyeztetett be még júniusban legalábbis erről tanúskodik a Magyar Gárda Mozgalom hivatalos honlapja. Amint arról lapunk tegnap beszámolt: a mozgalom tagjai közt anyagi vita dúl az októberi avatásra elkészített egyenruhák miatt. Erről a ruhák…
Csapatot kellene hirdetnie Gyurcsány Ferencnek az MSZP tisztújító kongresszusán mondta lapunknak a párt egyik megyei elnöke. A megyék vezetői újráznának posztjukon. A testületek többsége úgy döntött, decemberben, januárban befejezik a vezetés megújítását.
Valószínűleg Barack Obama demokrata szenátor lesz az Egyesült Államok új elnöke - tették meg előrejelzésüket amerikai liberális elemzők helyi idő szerint kedden éjszaka, alig 4,5 órával az első urnazárások után.
Valószínűleg több évtizede nem volt olyan magas, becslések szerint 65 százalékos a részvételi arány az amerikai elnökválasztáson, mint az idén. Az előrejelzések szerint 45 millió amerikai adta le előzetesen szavazatát abban a 30 államban, ahol erre lehetőség volt, és kedden további 95 millió ember járulhatott a szavazóurnákhoz.
Fantasztikus izgalommal és lelkesedéssel járultak az urnákhoz tegnap az amerikaiak. Noha a legtöbb szavazóhelyiségnél hosszú órákat kellett sorban állni, s technikai problémák is akadtak, az emberek türelmesen várakoztak, mivel részesei akartak lenni a történelmi választásnak, amely egyben lezárta George W. Bush nyolcéves kormányzását. Az amerikai szavazóknak dönteniük kellett: vagy az első…
A képviselői költségtérítések 25 százalékos forrásadóval való megadóztatását is felvetették tegnap értesüléseink szerint a szocialista képviselőcsoport informális frakcióülésén, ahol arról egyeztettek a politikusok, hogy milyen tárgyalási mandátumot kapjon Lendvai Ildikó frakcióvezető az MDF által javasolt ötpárti tárgyalásra. A frakcióülés előtt Lendvai lapunknak arról beszélt, hogy a gazdasági,…
Az amerikai választók többsége számára a legfontosabb kérdés a gazdaság állapota volt a keddi elnökválasztás napján a CNN exit poll eredménye szerint. A hírtelevízió országos szintű felmérése szerint a szavazóhelyiségeket elhagyó választók 62 százaléka jelölte meg a gazdaságot a legfontosabb kérdésként.
Mit tehet a magyar kormány a szombati dunaszerdahelyi rendőrtámadás után, amelynek során szlovák rendőrök magyar szurkolókat vertek ez utóbbiak szerint (és a helyi magyarok szerint is) teljesen indokolatlanul? a kérdést Göncz Kingának tettük föl. A külügyminiszter asszony emellett más külpolitikai kérdésekről, továbbá a magyar diplomácia törekvéseiről és helyzetéről beszélt a Népszavának.
A rendőrség uzsoranaptárral, DVD-vel, a szociális tárca és a Miniszterelnöki Hivatal szociális kölcsönnel, az Igazságügyi Minisztérium a büntető törvénykönyv módosításával száll harcba az uzsorakölcsön ellen. Heteken belül az összes tömegközlekedési eszközön szpotokat láthatnak az utazók a visszaélésekről, amelyet hamarosan akár kettőtől öt évig, ha bűnszövetkezetben követik el, nyolc évig terjedő…
A debreceni Modemben december 14-ig látható két kiállítás, az egyik a Hogyan tovább, Oroszország? című, mely a hetvenes években indult, a rendszert kíméletlen gúnnyal illető szoc-art törekvéseket reprezentálja. A meztelen igazság a Blue Noses cenzúrázatlanul pedig ennek a stílusnak a mai továbbélését mutatja. De aki még a hétvégéig ellátogat a Modembe, láthatja azt is, ami ellen fenti művészek…
Az ausztráliai Adelaide városában szokatlan dolog történt az egyik külvárosi - egyébként csendes környéken található - rendőrőrsön. Az ott dolgozók éppen csak munkába álltak, amikor hatalmas robajra lettek figyelmesek....
A közel egy évtizeden át tartó szárnyalást követően több helyi szakértő is arra figyelmeztet, hogy megtorpanhat az orosz főváros ingatlanpiaca és egyes övezetekben hirtelen árzuhanás is bekövetkezhet. A belföldi kereslet már telítődött, a külföldi spekulánsok pedig úgy felhajtották az árakat, hogy az oroszok egy élet munkájával sem képesek új lakást vásárolni a belvárosban....
Az izraeli rendőrség egy 25 évvel ezelőtt elkövetett műkincsrablást derített fel. A feltételezett elkövető már életét vesztette, így egyelőre özvegyét gyanúsítják.
Barack Obama megnyerte az amerikai elnökválasztást - jelentette be a CNN hírtelevízió és az AP amerikai hírügynökség. A demokrata párti jelöltet ezzel az Egyesült Államok első afroamerikai...
Barack Obama demokrata szenátor lesz az Egyesült Államok új elnöke - tette meg előrejelzését több amerikai liberális elemző helyi idő szerint kedd éjszaka, alig 4,5 órával az első urnazárások után, majd bő fél órával később a CNN hírtelevízió is.
A "régebbi" új gumik sokat veszítenek a minőségükből a német autósszövetség szerint, így minden vásárlásnál érdemes az autósoknak tüzetesen megvizsgálni a gumik gyártási idejét, nehogy valami ócska darabot sózzanak rájuk, ami már ki tudja mióta áll a polcon......
Az amerikai elnökválasztás mérsékelt érdeklődést váltott ki Szerbiában, ahol a sajtó és a politikusok is többnyire úgy vélik, hogy bárki győz is Washingtonban, a balkáni ország elkeserítő helyzete nem romlik, s nem is javul.
A benzin és a gázolaj ára az idén június 18-án érte el történelmi csúcsát a magyar piacon: akkor a gázolaj ára 335 forint, a benziné pedig 317 forint volt