2008. november 5. szerda

nov. 5
4:03
Barack Obama az Egyesült Államok 44. elnöke (Infostart)
A szavazók Barack Obamát választották meg az Amerikai Egyesült Államok 44. elnökének. A republikánus jelölt, John McCain magyar idő szerint 5 óra 18 perckor elismerte vereségét. A győztesnek már az elnök, George Bush is gratulált.
nov. 5
4:57
Obama győzelmét prognosztizálják, McCain stábja pesszimista (Infostart)
Valószínűleg Barack Obama demokrata szenátor lesz az Egyesült Államok új elnöke - tették meg előrejelzésüket amerikai liberális elemzők helyi idő szerint kedden éjszaka, alig 4,5 órával az első urnazárások után.
nov. 5
5:15
Soha ennyien még nem szavaztak amerikai elnökjelöltekre (Infostart)
Valószínűleg több évtizede nem volt olyan magas, becslések szerint 65 százalékos a részvételi arány az amerikai elnökválasztáson, mint az idén. Az előrejelzések szerint 45 millió amerikai adta le előzetesen szavazatát abban a 30 államban, ahol erre lehetőség volt, és kedden további 95 millió ember járulhatott a szavazóurnákhoz.
nov. 5
5:16
Rekordszámban járultak urnákhoz tegnap az amerikai választók (Kripto Akadémia)
Fantasztikus izgalommal és lelkesedéssel járultak az urnákhoz tegnap az amerikaiak. Noha a legtöbb szavazóhelyiségnél hosszú órákat kellett sorban állni, s technikai problémák is akadtak, az emberek türelmesen várakoztak, mivel részesei akartak lenni a történelmi választásnak, amely egyben lezárta George W. Bush nyolcéves kormányzását. Az amerikai szavazóknak dönteniük kellett: vagy az első…
nov. 5
5:33
A gazdaság helyzete aggasztja az amerikaiakat (Infostart)
Az amerikai választók többsége számára a legfontosabb kérdés a gazdaság állapota volt a keddi elnökválasztás napján a CNN exit poll eredménye szerint. A hírtelevízió országos szintű felmérése szerint a szavazóhelyiségeket elhagyó választók 62 százaléka jelölte meg a gazdaságot a legfontosabb kérdésként.
nov. 5
5:33
Mit tehet a magyar kormány a dunaszerdahelyi rendőrtámadás után? Göncz Kinga válaszol (Kripto Akadémia)
Mit tehet a magyar kormány a szombati dunaszerdahelyi rendőrtámadás után, amelynek során szlovák rendőrök magyar szurkolókat vertek – ez utóbbiak szerint (és a helyi magyarok szerint is) – teljesen indokolatlanul? – a kérdést Göncz Kingának tettük föl. A külügyminiszter asszony emellett más külpolitikai kérdésekről, továbbá a magyar diplomácia törekvéseiről és helyzetéről beszélt a Népszavának.
nov. 5
6:09
Megvan az új amerikai elnök, Obama nyert (Kripto Akadémia)
Barack Obama demokrata szenátor lesz az Egyesült Államok új elnöke - tette meg előrejelzését több amerikai liberális elemző helyi idő szerint kedd éjszaka, alig 4,5 órával az első urnazárások után, majd bő fél órával később a CNN hírtelevízió is.
nov. 5
6:11
Szerbiát nem hozza tűzbe az amerikai elnökválasztás (Kripto Akadémia)
Az amerikai elnökválasztás mérsékelt érdeklődést váltott ki Szerbiában, ahol a sajtó és a politikusok is többnyire úgy vélik, hogy bárki győz is Washingtonban, a balkáni ország elkeserítő helyzete nem romlik, s nem is javul.
nov. 5
6:28
Lezuhant a mexikói belügyminiszter kisrepülőgépe (Kripto Akadémia)
Hatan meghaltak, közöttük Juan Camilo Mourino mexikói belügyminiszter, amikor helyi idő szerint kedden Mexikóváros egyik elegáns negyedének utcájára zuhant egy kisrepülőgép a csúcsforgalom idején - jelentette a mexikói rádió a légiirányítókra hivatkozva.
nov. 5
6:45
Obama nagy fölénnyel nyert (Metropol)
Barack Obama, az Egyesült Államok leendő elnöke több mint kétszer annyi elektort gyűjtött össze a keddi elnökválasztáson, mint republikánus vetélytársa. Nehéz azonban a helyzete, aggodalmas a tőzsde, lefelé tartanak a new york-i határidős indexek. Összefoglaló!
nov. 5
7:21
CNN: Obama az új amerikai elnök (Kripto Akadémia)
Barack Obama demokrata szenátor lesz az Egyesült Államok új elnöke - tette meg előrejelzését több amerikai liberális elemző helyi idő szerint kedd éjszaka, alig 4,5 órával az első urnazárások után, majd bő fél órával később a CNN hírtelevízió is.Az illinois-i szenátor több fontos kétesélyes államban aratott győzelmével, egyebek között Pennsylvania és Ohio 41 elektorának megszerzésével minden…
nov. 5
7:39
A fiatalok és az afroamerikaiak repítették Obamát a Fehér Házba (Infostart)
A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a demokrata párti Barack Obamára óriási mennyiségű voks érkezett a fiatal és az afroamerikai szavazóktól, valamint az első választóktól.
nov. 5
7:57
"Európának Obama dinamizmusára van szüksége" (Infostart)
Üdvözölték európai politikusok Barack Obama győzelmét. Abban bíznak, hogy a demokrata elnök hatalomba lépésével javulnak a transzatlanti kapcsolatok.
nov. 5
7:57
Németország üdvözölte Obama győzelmét (Kripto Akadémia)
Németország örül Barack Obama győzelmének a szerda reggeli első állásfoglalások szerint.
nov. 5
8:15
Obama több mint kétszer annyi elektort gyűjtött össze mint McCain (Kripto Akadémia)
Legfrissebb összesítések arról tanúskodnak, hogy Barack Obama, az Egyesült Államok leendő elnöke több mint kétszer annyi elektort gyűjtött össze a keddi elnökválasztáson, mind republikánus vetélytársa, John McCain.
nov. 5
8:33
Romániát nem érdekli, hogy ki az új amerikai elnök (Kripto Akadémia)
Románia számára nincs jelentősége annak, hogy ki nyeri az amerikai választásokat - mondta szerdára virradóra Traian Basescu román államfő a közszolgálati rádió egyik műsorában.
nov. 5
8:51
Tíz hete készül a kormányalakításra Barack Obama (Infostart)
Barack Obama 75 nap múlva veszi át az elnöki hivatalt, de már tíz hete készül a kormányalakításra. A munkában a Clinton-adminisztráció két tapasztalt munkatársára számít. Az Egyesült Államok első afroamerikai elnöke "gyors, de nem elhamarkodott" hatalomátvételt tervez.
nov. 5
9:27
Fidesz: Obama győzelme új esélyt jelent (Kripto Akadémia)
Barack Obama győzelme mindenképpen új esélyt jelent arra, hogy sikerüljön túllépni a transzatlanti viszony törékenységén - mondta a Fidesz külügyi kabinetvezetője, Németh Zsolt szerdán az MTI-nek. Hangsúlyozta, az afroamerikai demokrata elnökjelölt megválasztása azt bizonyítja, hogy az Egyesült Államokban a származás másodlagossá vált a politikai döntésekben.
nov. 5
9:45
Az orosz felsőház szerint Obama megválasztása kedvező (Kripto Akadémia)
"Obama megválasztása reményt ad arra, hogy az orosz-amerikai kapcsolatok drámai lapja lezárul" - mondta Szergej Mironov, az orosz parlament felsőházának, egyben az Igazságos Oroszország pártnak az elnöke szerdán, s hasonló véleménynek adott hangot Alekszandr Torsin, a felsőház helyettes elnöke is.
nov. 5
10:03
Kemény munka vár Barack Obamára (Infostart)
Nemcsak a gazdasági válsággal kell megküzdeni az újonnan megválasztott amerikai elnöknek, hanem komoly külpolitikai kérdésekben is bizonyítania kell - nemcsak Amerikának, hanem a világnak is. Irak, Afganisztán, Közel-Kelet, Pakisztán, Afrika - csak hogy a legégetőbb ügyeket említsük.
nov. 5
10:21
Négy ok, amiért Amerika Obamát választotta (Infostart)
Az amerikai szavazók nemet mondtak a régi típusú politikára, és ennek egyszerű magyarázata van: az, hogy ők maguk változtak meg - gazdagabbak, okosabbak és kevésbé fehérek.
nov. 5
10:39
Gyengült a forint (Metropol)
258,80/259,00 forint az euró árfolyama.
nov. 5
11:15
Hogyan kezdi az új elnök országa rendbetételét? (Infostart)
Gazdasági problémák, növekvő munkanélküliség, hatalmas államadósság és pénzügyi válság - ezekkel kell szembenéznie az Egyesült Államok leendő elnökének, Barack Obamának januári beiktatása után. Vajon mennyit lesz képes megvalósítani a programjában beígért változtatásokból?
nov. 5
11:33
Kényelmes demokrata többség az amerikai Kongresszusban (Infostart)
A demokraták megerősítették többségüket az amerikai Kongresszusban a keddi választásokon, s így nagyobb támogatást nyújthatnak majd az új elnök, Barack Obama változást hirdető reformprogramjaihoz. 1992 óta először tartják a demokraták egyszerre a kezükben a Fehér Házat és a Kongresszust.
nov. 5
11:51
Hol hibázott John McCain? (Infostart)
Vajon mit rontott el John McCain, hogy helyette végül Barack Obamának szavaztak bizalmat az amerikai választók? Ismerje meg a republikánus jelölt és kampánystábja elmúlt hónapokban elkövetett melléfogásait.
nov. 5
12:09
Nem találja a rendőrség a szurkolói erőszakot igazoló felvételt (Infostart)
A szlovák rendőrség egyelőre nem rendelkezik olyan felvételekkel, melyek igazolnák a dunaszerdahelyi kemény közbeavatkozás jogosságát - állítja a pozsonyi Sme című napilap.
nov. 5
12:09
„A magyarköd rontja a látási viszonyokat!” (Metropol)
Budaházy György és szlovák partnerei felelősségére mutat rá szerdai cikkében a pozsonyi Új Szó főszerkesztője a dunaszerdahelyi futballbotrány okán, ahol Budaházy maga is jelen volt.
nov. 5
12:11
Leállhat a Skoda-gyár is (Infostart)
A nemzetközi pénzügyi válság kihathat a szlovákiai autógyártásra is. Lapértesülések szerint nem kizárt, hogy a Skoda autógyár a jövő év elején leállítja az Octavia modellek összeszerelését Pozsonyban.
nov. 5
13:21
23 afganisztáni gyermek halt meg egy amerikai légicsapásban (Kripto Akadémia)
Egy tálib szélsőségesek elleni amerikai légicsapásban Afganisztánban meghalt 37 ember, köztük egy vidéki lakodalomban résztvevő 23 gyermek és tíz nő - állította egy helyi lakos.
nov. 5
13:57
Amerikai elnökválasztás: a válság változást kíván (Infostart)
George Bush nyolc éven keresztül irányította az Egyesült Államokat, ám az amerikai választók úgy gondolták: két republikánus ciklus után itt az ideje a váltásnak. Nagyobb gazdasági és történelmi válságok idején általában így gondolkodik az amerikai voksolók többsége.
nov. 5
13:57
A szerbek bíznak Obamában, és a jobb kapcsolatban (Kripto Akadémia)
A szerb külügyminiszter reméli, hogy Barack Obama amerikai elnökké választása nyomán jobbak lesznek Belgrád és Washington kapcsolatai, mint George Bush elnöksége idején.
nov. 5
13:59
Hamarosan EU-tag lehet Horvátország (Kripto Akadémia)
Horvátország a jövő év végére elérheti az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalások befejező szakaszát - vélte az Európai Bizottság az unióhoz csatlakozni vágyó balkáni országokról szerdán kiadott jelentéscsomagjában, amely Szerbiának ugyancsak a jövő évre kilátásba helyezi a tagjelölti státus megszerzését.
nov. 5
14:15
Az ombudsman szlovák kollégájához fordult a foci botrány miatt (Kripto Akadémia)
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa kiemelkedően fontosnak tartja, hogy az alapvető emberi jogok védelme országhatároktól függetlenül, a közös európai értékek mentén megvalósuljon - ez is szerepel abban a szerdai keltezésű, az MTI-nek is eljuttatott levélben, amelyben Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa tájékoztatást kért szlovák kollégájától a november 1-ei…
nov. 5
14:33
Miért úszott Kenya örömmámorban Obama győzelme után? (Kripto Akadémia)
Kenya népe örömmámorban úszott szerda hajnalban azt követően, hogy Barack Obama megnyerte az amerikai elnökválasztást.
nov. 5
15:45
Szlovákia kitiltja más államok jelképeit a helyi sportrendezvényekről (Infostart)
Egy új szlovák törvény értelmében a szlovákiai hazai sportrendezvényeken decembertől tilos lesz az idegen államok jelképeinek használata.
nov. 5
16:21
Washington állam Obamára és az eutanáziára szavazott (Infostart)
Washington államban a jövőben kérhetik az eutanáziát kezelőorvosuktól a gyógyíthatatlan betegek. Az Egyesült Államok északnyugati szövetségi államának polgárai az elnökválasztással egy időben tartott népszavazáson hagyták jóvá a kegyes halál legalizálását.
nov. 5
17:15
Gyurcsány nacionalizmussal vádolja a szlovák politikát (Infostart)
A magyar miniszterelnök azt kérte Robert Fico szlovák kormányfőtől, hogy határozottan és egyértelműen vizsgálják ki a dunaszerdahelyi labdarúgó mérkőzésen történteket, és erről tájékoztassák a magyar felet. Gyurcsány Ferenc a visegrádi négyek varsói kormányfői találkozóján azt mondta: az események kapcsán nem tud másra gondolni, mint hogy a nacionalizmus mára megfertőzte a szlovák politikát.
nov. 5
17:17
Rekord számban szavaztak Amerikában (Infostart)
Az amerikai elnökválasztáson az előzetes adatok szerint 136 millióan szavaztak, ez 64,1 százalékos részvételi arányt jelent, ami százéves rekord.
nov. 5
18:09
Az amerikai pártok együttműködhetnek, az emberek nem (Infostart)
A két nagy amerikai párt együttműködésére az amerikai politikai hagyományok miatt nagy esély van, a szenátorok ugyanis nem pártok alapján, hanem alkalmi, törvényjavaslatokra vonatkozó koalíciók alapján szavaznak - mondta el az InfoRádióban a Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársa. 1992 óta először fordul elő, hogy a demokraták egyszerre tartják majd kezükben a Fehér Házat és a kongresszust.
nov. 5
18:45
Sólyom: Magyarország továbbra is partner lesz a közel-keleti rendezésben (Infostart)
Magyarország továbbra is partner lesz a közel-keleti rendezésben, és segíti Palesztinát - mondta Sólyom László államfő, miután Mahmúd Abbásszal,a Palesztin Nemzeti Hatóság elnökével tárgyalt.
nov. 5
19:03
Kenya nemzeti ünneppel köszönti Obama megválasztását (Infostart)
Világszerte régóta nem látott érdeklődéssel és lelkesedéssel figyelték az amerikai elnökválasztásokat. Ennek egyrészt a nyolc éves Bush-éra, másrészt az Obama által megtestesített megújulás és az is az oka, hogy az elnök személye bizakodással tölti el az etnikai kisebbségeket.
nov. 5
19:21
Lenyomják a videojátékok a zenét és a filmeket (Metropol)
Piaci várakozások szerint idén először több videojátékot adnak el Nagy-Britanniában, mint filmeket vagy zenét. A videojáték 2008-ban már az elsőszámú otthoni szórakozási forma.
nov. 5
20:51
Európa legnagyobb borostyánlelőhelye (Infostart)
Európa legnagyobb, 25 méter hosszú és egy méter vastagságú borostyánlelőhelyét fedezték fel spanyol kutatók az észak-spanyolországi Kantábriában.
nov. 5
21:09
Elhunyt Michael Crichton (Infostart)
Az Egyesült Államokban 66 éves korában elhunyt Michael Crichton amerikai író, forgatókönyvíró és filmrendező.
nov. 5
21:27
Kiütést okoznak a kínai csizmák (Infostart)
Súlyos ekcémát okozó, Kínában gyártott lábbelik ügyében vizsgálódnak a francia hatóságok. Eddig több nagyvárosból érkeztek vásárlói panaszok, és úgy tűnik, a fertőzést a csomagoláshoz használt penészedés-gátló szer okozza. Néhány hete mintegy 400 vásárló egy lakberendezési áruházat perelt be, mert a Kínából importált foteljei erőos viszketést okoznak.

Keresés