2008. október 31. péntek

okt. 31
6:12
Meghalt egy palesztin rendőr a gázai robbanásban (Kripto Akadémia)
Életét vesztette egy palesztin rendőr, három társa pedig megsebesült, miután hatástalanítás közben felrobbant egy pokolgép a gázai övezet egyik rendőrőrsén - közölte a rendőrség.
okt. 31
6:30
Obama kampányreklámját több mint 33 millióan látták (Kripto Akadémia)
Több mint 33,5 millió néző kísérte figyelemmel a tévéképernyőn Barack Obama amerikai demokrata párti elnökjelölt példátlanul hosszú kampányreklámját - derült ki a nézettséget mérő adatokból.
okt. 31
6:48
Pénzügyi válság - Rendkívüli ENSZ-csúcsot javasolnak (Kripto Akadémia)
Az ibero-amerikai csúcstalálkozó résztvevői felvetették, hogy a világ országai a pénzügyi világválságra tekintettel tartsanak az ENSZ-ben rendkívüli állam- és kormányfői szintű találkozót.
okt. 31
8:18
Pénzügyi válság - ki szorul még segítségre? (Kripto Akadémia)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) közös akcióval feljavította az utóbbi napokban a legerősebb felzárkózó gazdaságok pénzügyi piacait, nehogy a Magyarországnak megítélt, csak persze nagyobb pénzügyi mentőhálókra legyen szükségük, de közben éppen a magyarországihoz hasonló szűk keresztmetszetek alakulnak ki a látszólag legfejlettebb, euróövezeti…
okt. 31
8:36
Észak-Korea nem kutat tovább az elrabolt japánok után (Kripto Akadémia)
Japán lapértesülés szerint az észak-koreai hatóságok úgy döntöttek: nem indítják újra a nyomozást a titkos ügynökei által évtizedekkel előtt elrabolt japán polgárok ügyében.
okt. 31
9:30
Pokolgépes merényletek az Indiában 71 halottal (Kripto Akadémia)
A legfrissebb, pénteki adatok szerint 71 halottja és több mint 300 sebesültje van azoknak a pokolgépes merényleteket, amelyeket előző nap hajtottak végre az India északkeleti részén fekvő Asszám államban.
okt. 31
10:42
Cambridge-ben is csalnak a diákok (Infostart)
A nagy presztízsű Cambridge-i Egyetem diákjainak többségéről kiderült, hogy tanulmányaik során többször is csalnak. Az intézmény vezetői különleges, plágiumot felismerő szoftvert terveznek bevezetni.
okt. 31
11:00
A válság kapcsán egy német lap Gyurcsány "legendás hazugságbeszédét" is megemlíti (Kripto Akadémia)
A hitelfeltételek olyanok, mint egy harmadik világbeli ország esetében címmel bécsi keltezésű cikkben foglalkozott pénteken a magyarországi belpolitikai és pénzügyi helyzettel a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).
okt. 31
11:36
FAZ: A magyarok mindezt egyszer már átélték (Infostart)
A hitelfeltételek olyanok, mint egy harmadik világbeli ország esetében címmel foglalkozik a magyarországi belpolitikai és pénzügyi helyzettel a német Frankfurter Allgemeine Zeitung napilap.
okt. 31
11:36
A romániai magyar fiatalok már nem mennének külföldre (Kripto Akadémia)
Csökkent a kivándorlási kedv a romániai magyar fiatalok körében – derül ki a kolozsvári székhelyű Kisebbségkutató Intézet munkatársai által készített szociológiai tanulmányból.
okt. 31
11:38
Ismét egy rendőrségnél robbant bomba Pakisztánban (Kripto Akadémia)
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát pénteken egy rendőrségi hivatalnál Pakisztánban, kioltva legkevesebb hét ember és a saját életét.
okt. 31
12:12
Vagyonokat ért a rózsaszínű bélyeg (Infostart)
New Yorkban több mint egymillió dollárért kelt el egy 1868-ban kibocsátott háromcentes postabélyeg.
okt. 31
12:30
Egyre több erdélyi magyar maradna a szülőföldjén (Infostart)
Csökkent a kivándorlási kedv a romániai magyar fiatalok körében - derül ki a kolozsvári székhelyű Kisebbségkutató Intézet által készített szociológiai tanulmányból.
okt. 31
13:42
Hullanak a fejek a "dugós" BBC-botrány után (Infostart)
Több mint húszezer tiltakozó hallgató telefonált be, miután obszcén poénok hangzottak el a BBC egyik népszerű rádióműsorában. A botrányt követően az egyik műsorvezető, hibáját belátva, saját elhatározásából elhagyta a BBC-t, a másikat három havi szilenciummal büntették. Leköszönt a BBC 2 rádió műsorigazgatója is, mert felelősnek érezte magát a történtekért.
okt. 31
14:12
Újabb maradványok Steve Fossett gépének roncsainál (Metropol)
Meglett Steve Fossett jogosítványa, cipője, hitelkártyái és újabb emberi maradványok is előbukkantak Kalifornia keleti hegyvidékén, ahol megtalálták a tavaly eltűnt kalandvágyó amerikai milliomos repülőgépének roncsait.
okt. 31
14:18
A francia kormány az állami támogatás megvonásával fenyegetőzik (Kripto Akadémia)
Nicolas Sarkozy francia államfő és kormányának több tagja támadást intézett azon bankok ellen, amelyek a pénzügyi válságra hivatkozva az állami mentőháló védelmében sem folyósítanak hitelt a vállalkozásoknak és a lakosságnak.
okt. 31
14:20
Ha Ceausescu még élne akkor ártatlannak találnák (Kripto Akadémia)
Ha Nicolae Ceausescu ma élne, "szekus" ügyben nem lehetne felelősségre vonni, legalábbis a román szenátus által most elfogadott, a Securitate irattárát tanulmányozó bizottság (CNSAS) működését szabályozó új törvény értelmében - véli pénteki számában a Codianul.
okt. 31
16:24
Humanitárius katasztrófa az "afrikai világháborúban" (Infostart)
Az Európai Unió is nagyobb szerepet vállalhat az egyre inkább humanitárius katasztrófává szélesedő kelet-kongói konfliktusban. A magukat a tuszi népcsoport védelmezőjének kikiáltó lázadók előrenyomulása nyomán néhány nap alatt több ember menekült el otthonából, mint Debrecen lakossága. A külvilág számára kaotikus konfliktus ugyanakkor jelentős részben a helyi gazdag ásványi lelőhelyek…
okt. 31
16:36
Kiszabadult a Tunéziában elrabolt két osztrák turista (Metropol)
Szabadon engedték elrablói azt a két osztrák turistát, akit még februárban ejtettek túszul Tunézia sivatagos vidékén. Ursula Plassnik tájékoztatója szerint az 51 éves Wolfgang Ebner és a 43 éves Andrea Kloiber előző este nyerte vissza szabadságát 252 napi fogság után. Mindketten a mali hadsereg védelme alatt állnak, és úton vannak az afrikai ország fővárosa, Bamako felé.
okt. 31
16:42
"Nyílt titok, hogy élelmiszerekbe keverik a melamint" (Infostart)
A kínai média szerint nyílt titok, hogy rendszeresen adtak melamint a takarmányhoz. A tejtermékbotrányt követően az állami médiumokban megjelent hírek azt jelentik, hogy a kormány gyakorlatilag elismerte: elterjedt az élelmiszerszennyezés az országban.
okt. 31
18:06
Mentsük meg a brit vörös telefonfülkéket! (Metropol)
Egyre kevesebbet használják Nagy-Britannia legendás, csillogó vörös utcai telefonfülkéit, éppen ezért veszteségesek is, ennek ellenére látványukat nagyon szeretik a helyiek és a turisták.
okt. 31
18:48
Putyin új honlapja (Kripto Akadémia)
Vlagyimir Putyin orosz kormányfőnek új honlapja jelent meg az interneten pénteken. A premier.gov.ru című honlappal Putyin annak a nagy érdeklődésnek kívánt eleget tenni, amellyel a lakosság a miniszterelnök munkáját kíséri - mondta pénteken Dmitrij Peszkov kormányszóvivő. Hozzátette: a kormányfő honlapja része a kormány megújított, új stílusú, új technikai megoldásokat alkalmazó, új…
okt. 31
19:06
Az amerikai elnökjelöltek nem szeretik a kritikus újságírókat (Infostart)
Az amerikai elnökjelöltek nem kedvelik a kritikus hangokat, a demokrata és a republikánus elnökjelölti különgépen is közölték több bíráló hangnemű tudósítóval, hogy nincs hely a számukra.
okt. 31
19:18
Egy újabb esély a szerelemre (Metropol)
Szerencsésen végződött egy szerelmespár közös öngyilkossági kísérlete csütörtökön Ungváron, amikor az Ung folyó egyik hídjáról mindketten a mélybe vetették magukat, mert a szüleik ellenezték az egybekelésüket.
okt. 31
21:30
Tömeges elbocsátások az autóiparban (Infostart)
A nemzetközi pénzügyi válság egyre inkább érezteti hatását a szlovák és a cseh autóiparban, ahol sokan veszítik el állásukat. A szakemberek további gyártáscsökkentéstől és elbocsátásoktól tartanak.

Keresés