Elsőként az eddigi koalíciós partnerrel, az Osztrák Néppárttal (ÖVP) kíván koalíciós tárgyalásokat folytatni Werner Faymann, az előrehozott ausztriai parlamenti választáson élen végzett szociáldemokraták (SPÖ) elnöke. Az ORF-nek adott interjújában megerősítette: nem tudja elképzelni, hogy valamelyik jobboldali radikális párttal, azaz a szabadságpárttal (FPÖ) vagy Jörg Haider BZÖ-jével lépjen…
Egységes fellépést tart szükségesnek a NATO részéről az "új orosz agresszív politikával" szemben az euroatlanti védelmi szövetség brüsszeli központjában az Egyesült Államokat képviselő új nagykövet, Kurt Volker.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint már a Nyugaton is elgondolkodnak azon, hogy a grúziai Szaakasvili-rezsim nem felel meg a demokratikus mércéknek, ugyanakkor Moszkvának tudomása van róla, hogy Tbiliszi egyes külföldi "pártfogói" készek támogatni az Abházia és Dél-Oszétia visszafoglalására létrehozandó terrorista-felforgató csoportokat.
A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) súlyos választási kudarca nyomán kedden bejelentette lemondását a párt elnöke. A párt szövetségi parlamenti frakciója a német kormány mezőgazdasági miniszterét, Horst Seehofert javasolja utódnak.
Legkevesebb 168 zarándokot tapostak agyon kedden reggel egy nyugat-indiai hindu templomban támadt tülekedés során - közölte Rádzsasztán belügyminisztere.
Már Indonéziát is elérte a melaminnal fertőzött kínai tejpor botránya. Kínában eddig 53 ezren betegedtek meg a melamintól, és több haláleset is történt. Indonéziában már visszavonták a boltok polcairól a fertőzött termékeket.
Nem könnyű összehasonlítani a különböző országok bűnözési statisztikáit, a Foreign Policy azonban megpróbálta: összeállította annak az öt városnak a listáját, amely brutalitásával, veszélyességével messze kiemelkedik a többi közül.
A világ közvéleménye úgy gondolja, hogy az Egyesült Államok által indított terrorizmus elleni háború nem sikeres és nem gyengítette meg az al-Kaida terrorszervezetet - vált ismertté a BBC közvélemény-kutatásából.
Budapest sem képes a kellő határozottsággal kiállni a szlovákiai magyarok mellett, holott a magyar külügynek minden követ meg kell mozgatnia, hogy ne fokozódjon tovább a feszültség - írta keddi számában az erdélyi Krónika.
A jövő évi budapesti Tudományos Világfórum (WSF) előkészítéséről folytatott megbeszélést Párizsban Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke Macuura Koicsiróval, az UNESCO főigazgatójával - tájékoztatta az MTI-t az UNESCO magyar nagykövetsége.
Egy évig tartó felújítás után október 2-án újra megnyitja kapuit a versailles-i Kis-Trianon palota. Marie-Antoinette királyné, XVI. Lajos felesége kedvenc nyári lakját 250 szakember munkájával állították helyre.
A parlamenti frakciók ma vitatják meg Berlinben a Hypo Real Estate jelzálogbanknak folyósított állami hitelsegélyt, amelyből a müncheni központi bank a rövid és középtávú fizetési kötelezettségeinek garantálását próbálja biztosítani. A pénzügyminiszter valamennyi frakció ülésén személyesen ismerteti a kormány döntésének hátterét.
A Nemzetközi Energiahivatal felmérése szerint Németország élen jár az energiatakarékosság, illetve az újrahasznosítható energiaforrások egyre szélesebb körű felhasználása terén. A hivatal idén 35 országban vizsgálódott.
A német kormány mezőgazdasági miniszterét, Horst Seehofert javasolta a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) új elnökének a párt szövetségi parlamenti frakciója.
Nyomozást indított a brit rendőrség egy internetes árverésen vásárolt digitális kamera ügyében, amelyen a londoni The Sun értesülése szerint a gyanútlan új tulajdonos al-Kaida-terroristák fotóit és ujjlenyomatait, rakétavetők és rakéták képeit fedezte fel.
Nyomozást indított a brit rendőrség egy internetes árverésen vásárolt digitális fényképezőgép ügyében, amelyen a The Sun lap értesülése szerint al-Kaida-terroristák fotói és ujjlenyomatai, rakétavetők és rakéták képei vannak.
A magyar nyelvet megcsúfoló szlovákiai magyar tankönyvek visszaküldésére szólította fel körlevelében a szlovákiai magyar szülőket és pedagógusokat kedden a Galántán ülésező Koordinációs Tanács.
Göncz Kinga külügyminiszter szerint az amerikai vízummentesség "az utolsó lépés Magyarország egyenrangúsításában". Mint elmondta: gyakorlatilag bizonyos a vízummentesség, a tervek szerint január 12-én lép életbe.