2008. szeptember 10. szerda

szept. 10
7:03
Szinte biztos, hogy Kim Dzsong Il beteg (Infostart)
Dél-koreai kormányforrások szerint csaknem biztos, hogy beteg Kim Dzsong Il észak-koreai vezető. Egy neve elhallgatását kérő tisztviselő azt mondta, hogy a pártvezér nemrég rosszul lett és összeesett.
szept. 10
7:05
Újra erőre kap az Ike? (Infostart)
Elhagyta Kubát és az Egyesült Államok déli partjai felé vette az irányt az Ike hurrikán.
szept. 10
8:51
Tud birkát nyírni vagy balettozni? Akkor várja önt Nagy-Britannia! (Infostart)
Nagy-Britanniának szüksége van vendégmunkásokra, de nem akárkikre. Tárt kapukkal várják például a mérnököket, a matematikatanárokat, a hajóskapitányokat, a balett-táncosokat és a birkanyírókat.
szept. 10
8:51
Izrael leállította Grúziával folytatott fegyverkereskedelmének zömét (Kripto Akadémia)
Az izraeli kormány leállíttatta a múlt hónapban a Grúziába irányuló izraeli fegyverszállítások zömét, a héten pedig utasította a haditechnikával kereskedő hazai üzletembereket, hogy azonnal szüntessék be grúziai látogatásaikat.
szept. 10
9:27
Teherán az ENSZ-nél tiltakozott (Kripto Akadémia)
Teherán az ENSZ-nél tiltakozott egy izraeli miniszter javaslata ellen, aki szerint akár Mahmúd Ahmadinezsád elrablása is szóba jöhet a népirtással fenyegetőző iráni elnök megfékezésére - jelentette szerdán az IRNA hivatalos iráni hírügynökség.
szept. 10
10:21
újabb értelmezésbeli viták Grúzia éa Oroszország között (Kripto Akadémia)
Az orosz és a francia elnök által kidolgozott tervhez hétfőn Moszkvában egyeztetett kiegészítést Miheil Szaakasvili grúz államfő ugyan aláírta, de - mint már az eredeti tervet - ezt is másként értelmezi, mint a moszkvai diplomácia - írta a Kommerszant című orosz üzleti lap szerdán, s figyelmeztetett, hogy ez veszélyeztetheti a megállapodások végrehajtását.
szept. 10
11:51
Nem fizet gyerektartást, elvesszük a jogsiját! (Kripto Akadémia)
Vladimír Mečiar a törvény erejével kobozná el a vezetői engedélyt a gyerektartást nem fizetőktől Szlovákiában.
szept. 10
11:53
Új "vasfüggöny"? (Kripto Akadémia)
Vlagyimir Putyin orosz kormányfő augusztusban Szuhumi és Chinvali elé új "vasfüggönyt" engedett le, amelynek orosz oldalára került a papíron Grúziához tartozó Abházia és Dél-Oszétia - írta a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap szerdai számában.
szept. 10
12:27
Lelőttek egy grúz rendőrt egy orosz ellenőrzési pont közelében (Kripto Akadémia)
Lelőttek szerdán egy grúz rendőrt Grúzia területén, nem messze a szakadár Dél-Oszétia határától, egy orosz ellenőrzési pont közelében - jelentette be a grúz belügyminisztérium.
szept. 10
12:45
EP-képviselők a nyugdíjak kifizetésére szólítottak fel (Kripto Akadémia)
Gál Kinga és Őry Csaba, magyar néppárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán Brüsszelben felszólították a magyar és a román nyugdíjfolyósító hatóságokat, hogy az uniós követelményeknek megfelelően fizessék ki a nyugdíjasoknak elmaradt járandóságukat.
szept. 10
13:39
Politikai erőfitogtatás- avagy ki jár jól? (Kripto Akadémia)
Az orosz-grúz konfliktus legfőbb nyertese az Európai Unió, amely a nemzetközi színtér önálló és egységes szereplőjeként lépett fel a Kremllel szemben; Moszkva pedig az üzenetet megértve kettős győzelmet aratott: felmutatva erejét bebizonyította a világnak, hogy az Egyesült Államok nem kíván vele háborúzni, de az erőfitogtatás után a politikai taktikát választva legyőzte önmagát is - véli Bernard…
szept. 10
14:33
Hamarosan lezárul Malina Hedvig ügye (Infostart)
Szlovákia legfőbb ügyésze szerint befejezéséhez közeledik a Malina Hedvig-ügy felülvizsgálata.
szept. 10
14:35
Betilthatják Franciaországban a Szcientológiai Egyházat (Infostart)
"Bűnszövetségben elkövetett csalásért" kell bíróság elé kell állnia a Szcientológia Egyház két szervezetének, hét tag ellen pedig "gyógyszerrel való visszaélés" címen indult eljárás Franciaországban. Az egyház amerikai központja viszont azzal vádolja a francia hatóságokat, hogy üldözik a tagjait.
szept. 10
15:09
Wágner Péter: Eddig sikertelen a terrorizmus elleni háború (Infostart)
Holnap lesz a New York-i Világkereskedelmi Központ elleni támadás évfordulója. A Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársa az InfoRádiónak elmondta, az Egyesült Államok az iraki műveletekkel magára hagyta Afganisztánt, ezért ott újjáalakult az al-Kaida. Wágner Péter szerint így eddig nem is volt komoly eredménye a terrorizmus elleni harcnak.
szept. 10
16:03
Alternatív energiforrás - a WC-ből (Infostart)
Miközben a zöld mozgalmak alternatív energiaforrások után kutatnak világszerte, egy texasi város közölte: metángázt fog előállítani egy olyan forrásból, amely minden otthonban előfordul - és amelynek az eredete maga az ember.
szept. 10
16:21
Lavrov: Lengyelország a rakéták befogadásával "bosszút állt" Oroszországon (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok megbontotta a katonai egyensúlyt Oroszországgal, amikor úgy döntött, hogy rakétapajzsának egyes elemeit Lengyelországba telepíti - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy szerdán megjelent interjúban.
szept. 10
16:39
Kim Dzsong Il gyorsan javul a szélütés után (Metropol)
A dél-koreai titkosszolgálat értesülése szerint Kim Dzsong Il észak-koreai vezető valóban átesett egy szélütésen, de ennek ellenére továbbra is kézben tartja az államügyeket.
szept. 10
17:51
Baradei nem vállalja tovább a NAÜ vezetését (Infostart)
Mandátumának lejárta után nem kívánja folytatni a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) irányítását Mohammed el-Baradei főigazgató.
szept. 10
17:51
Az egyik legfontosabb kérdés Belgrádban az EU-tagság (Kripto Akadémia)
Kormánya elsődleges célkitűzései közé sorolta szerdán a szerb külügyminiszter a felgyorsított ütemű közeledést az Európai Unióhoz, beleértve az uniós tagság megszerzését.
szept. 10
17:53
Befejezték a hadgyakorlatot a NATO hadihajói a Fekete-tengeren (Kripto Akadémia)
A NATO négy hadihajója befejezte ténykedését a Fekete-tengeren, és visszatér a Földközi-tengerre - jelentette be szerdán Brüsszelben az észak-atlanti szervezet.
szept. 10
18:27
Tusk: Lengyelország 2011-ben tervezi bevezetni az eurót (Kripto Akadémia)
A lengyel kormányfő szerdán a 2011-es céldátumot nevezte meg Lengyelország euróövezeti csatlakozása tervezett céldátumaként. Egy nemzetközi gazdasági fórumon Donald Tusk kijelentette, hogy ez nehéz lesz, de teljesíthető.
szept. 10
19:21
Harper 2011-ben kivonná a kanadai katonákat Afganisztánból (Kripto Akadémia)
2011-ben kivonják a kanadai katonákat Afganisztánból, ha az előre hozott választást is a jelenlegi kormánypárt nyeri meg - ígérte a kanadai miniszterelnök szerdán két televízióállomás beszámolója szerint.
szept. 10
19:39
Egyesült Államok: Oroszország hagyja el Grúziát! (Kripto Akadémia)
Oroszország hagyja el Grúziát és ne keressen újabb kifogásokat - közölte szerdán a washingtoni külügyminisztérium, amelynek megfigyelők szerint talán ez volt az eddigi legkeményebb felszólítása Moszkva irányában.
szept. 10
20:15
Obama: Attól még disznó egy disznó, hogy kirúzsozzák (Infostart)
Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje egy keddi kampányrendezvényen kijelentette: a kirúzsozott disznó is csak egy disznó.
szept. 10
20:15
Válasz a fekete-tengeri NATO-gyakorlatra: orosz bombázók Venezuelában (Kripto Akadémia)
Két orosz Tu-160-as hadászati bombázó repülőgép érkezett szerdán Venezuelába, a libertadori katonai repülőtérre, hogy "gyakorló repüléseket" végezzen a térségben - jelentette be az orosz védelmi minisztérium.
szept. 10
20:33
Hamarosan megszűnhet a "folyadéktilalom" a repülőkön (Infostart)
Egy új technológiának köszönhetően hamarosan megszűnhet a brit reptereken az a szigorú szabályzat, amelynek értelmében a kézipoggyászban csak kis mennyiségű folyadékot lehet felvinni a repülőgépre.
szept. 10
20:51
Robbanás egy pakisztáni mecsetben, tizenkét halott (Infostart)
Legkevesebb 12-en meghaltak, másik 40 ember megsebesült szerdán egy pakisztáni mecsetben történt robbanásban - közölte a rendőrség.
szept. 10
20:51
Robbanás történt egy pakisztáni mecsetben, tizenkét halott (Kripto Akadémia)
Legkevesebb 12-en meghaltak, másik 40 ember megsebesült szerdán egy pakisztáni mecsetben történt robbanásban - közölte a rendőrség.
szept. 10
21:09
Kecskéket börtönöztek be Kongóban (Infostart)
Igencsak meglepődött a kongói igazságügyi miniszter, amikor egy szokásos börtönlátogatás alkalmával egy tucat kecskével is találkozott az intézmény lakói között. A politikus azonnal elrendelte az állatok szabadon engedését, és megjegyezte: egyes rendőröknek nagy zavar van az agyában.
szept. 10
21:09
Pakisztán nem engedi meg idegen katonák akcióit a területén (Kripto Akadémia)
A pakisztáni hadsereg vezetése nyilatkozatban szögezte le szerdán, hogy nem engedik meg külföldi katonák bevetését az ország területén.
szept. 10
21:45
Felrobbantották Sejk Szaleh Aridit (Kripto Akadémia)
Pokolgépes merényletben meghalt szerdán Libanonban egy Szíria-barát drúz politikus.
szept. 10
22:03
A grúz álláspont elutasítását kéri Oroszország a hágai Nemzetközi Bíróságtól (Kripto Akadémia)
A sürgős beavatkozásért folyamodó grúz kereset elutasítását kérte szerdán Oroszország a hágai Nemzetközi Bíróságtól (ICJ), azt hangoztatva az ENSZ-testület 15 bírája előtt, hogy az orosz csapatok hamarosan távoznak Grúziából, a menekültek pedig ezrével térnek vissza elhagyott otthonaikba a Grúziától különvált Abházia és Dél-Oszétia területén.
szept. 10
22:39
Észak-Korea épített egy komolyabb rakétaindító bázist (Kripto Akadémia)
Észak-Korea minden hírverés nélkül megépített egy olyan bázist nagy hatótávolságú rakétái számára, amely nagyobb és fejlettebb mint a már korábbról ismert indítóállomás - közölték független elemzők az új bázisról készített friss műholdképek és egyéb adatok alapján.

Keresés