2008. szeptember 27. szombat

szept. 27
4:57
Oroszország számíthat Hugo Chávezre (Kripto Akadémia)
A grúz–orosz háborúval ideológiai szakadék keletkezett a Nyugat és Oroszország között, ami erőteljesebb választ kíván az Európai Unió és a NATO részéről – jelentette ki a lengyel külügyminiszter. Radoslaw Sikorski a New York-i Columbia Egyetemen helyi idő szerint csütörtökön elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy a NATO-nak az augusztusi orosz–grúz háború tanulságait levonva vissza kell térnie…
szept. 27
8:33
Merényletet tervezett egy venezuelai tábornok (Kripto Akadémia)
Letartóztatták Venezuelában a dél-amerikai ország légierejének egyik tábornokát; azzal vádolják, hogy Hugo Chávez venezuelai elnök meggyilkolására szőtt összeesküvésben vett részt.
szept. 27
8:35
Nem kell bíróság elé állnia a nicaraguai elnöknek nevelt lánya megrontásáért (Kripto Akadémia)
Nem kell bíróság elé állnia Daniel Ortega nicaraguai elnöknek gyermekrontás vádjával, mert nevelt lánya - a feltételezett áldozat - visszavonta keresetét, amelyben az évtizedekkel ezelőtti bűncselekmény-sorozat eltussolásával vádolta a kormányt.
szept. 27
9:36
A gazdaság volt az amerikai elnökjelölti vita fókuszában (Infostart)
Gazdasági, valamint kül- és biztonságpolitikai kérdésekről vitáztak magyar idő szerint szombat hajnalban az amerikai elnökjelöltek.
szept. 27
9:54
Hatalmas bomba robbant Damaszkuszban (Infostart)
Autóba rejtett pokolgép robbant a szíriai főváros, Damaszkusz déli részén, tizenhét ember meghalt, tizennégy megsebesült - közölte az állami televízió.
szept. 27
10:03
Hetven éve írták alá a müncheni egyezményt (Metropol)
Hetven éve, 1938. szeptember 29-én írták alá Münchenben azt a többoldalú nemzetközi megállapodást Németország, Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország között, aminek következménye Csehszlovákia felosztása lett.
szept. 27
10:21
Obama: a Wall Street válsága a Bush-McCain politika eredménye (Kripto Akadémia)
Az amerikai elnökjelöltek első televíziós vitájában a demokrata párti Barack Obama péntek este kijelentette: a Wall Street válsága "végső ítélet" a Bush-kormány John McCain által is támogatott, sikertelen gazdaságpolitikája felett.
szept. 27
10:39
Összeesküvés-elmélet Chávez ellen (Metropol)
Letartóztatták Venezuelában a dél-amerikai ország légierejének egyik tábornokát. Azzal vádolják, hogy Hugo Chávez venezuelai elnök meggyilkolására szőtt összeesküvésben vett részt. Mario Isea venezuelai parlamenti képviselő közölte pénteken a hírt Jose Cabarello hadosztályparancsnok letartóztatásáról.
szept. 27
10:39
Polgárháborús állapotok alakultak ki Rostock utcáin (Kripto Akadémia)
Polgárháborús állapotok alakultak ki Rostock utcáin az FC St. Pauli elleni mérkőzés után a német labdarúgó Bundesliga másodosztályában.
szept. 27
12:18
Megtörtént a történelmi űrséta (Infostart)
Rövid űrsétát tett az egyik kínai űrhajós. Ő az első kínai állampolgár, aki kilépett a világűrbe.
szept. 27
13:30
Minden szem Bajorországra szegeződik (Infostart)
Képviselőválasztást tartanak a Magyarországgal legszorosabb kapcsolatban álló német szövetségi tartományban, Bajorországban. A berlini szövetségi kormányban is résztvevő, csak ebben a tartományban működő Keresztényszociális Uniót fennállása óta először fenyegeti komolyan, hogy a törvényhozásban elveszti abszolút többségét.
szept. 27
13:48
Milliárdokat követelnek az ellopott tankokért (Infostart)
Ebben a hónapban már a harmadik görög hajót térítették el szomáliai kalózok az Ádeni-öbölben - közölte a Nemzetközi Tengerészeti Iroda.
szept. 27
14:06
Obama lenyűgözte a nőket a vitában (Infostart)
A CNN megrendelésére készített exit poll-vizsgálat szerint az emberek többsége, 51 százaléka a demokraták jelöltjét, Barack Obamát találta jobbnak az első elnökjelölti vitában, míg a republikánus John McCaint csak 38 százalék.
szept. 27
14:33
Robbanás egy újdelhi piacon (Kripto Akadémia)
Robbanás rázta meg szombaton az indiai főváros egyik zsúfolt piacát, legalább egy embert megölve és többeket megsebesítve.
szept. 27
14:35
Elsüllyedt egy orosz hajó a Fekete-tengeren Bulgária partjainál (Kripto Akadémia)
A személyzet egyetlen tagját sem találták meg eddig - közölte a bolgár közlekedési minisztérium szóvivője.
szept. 27
14:37
Elfogták Bécsben Vladimir Zagorec horvát extábornokot (Kripto Akadémia)
Elfogták az osztrák fővárosban a sikkasztással gyanúsított és Horvátországba történő kiadatásától tartó Vladimir Zagorec horvát extábornokot - jelentette be szombaton az osztrák belügyminisztérium.
szept. 27
15:45
Harmincötmillió dollárt követelnek az ukrán teherhajóért (Metropol)
Harmincötmillió dolláros váltságdíjat követeltek szombaton a szomáliai kalózok azért az ukrán teherhajóért, amelyet a héten raboltak el fedélzetén 35 emberrel, 33 darab T-72 típusú harckocsival és nagy mennyiségű lőszerrel - közölte egy tengerészeti tisztviselő.
szept. 27
15:55
Parlamenti elnökök az uniós reformszerződés mellett (Infostart)
Az Európai Unió új reformszerződésének mielőbbi hatálybalépését sürgették a közép-európai országok parlamenti elnökei.
szept. 27
19:57
Merényletet tervezett a KLM-gépen őrizetbe vett két szomáliai (Metropol)
A kölni ügyészség szerint elegendő bizonyíték áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy a KLM Köln-Amszterdam járatán letartóztatott két szomáliai fiatalember merénylet elkövetésére készült.
szept. 27
20:51
A közvélemény-kutatások szerint Obama szerepelt jobban (Kripto Akadémia)
Két televíziós közvélemény-kutatás szerint is Barack Obama szerepelt jobban az amerikai elnökjelöltek pénteken este tartott első tv-vitáján.
szept. 27
22:03
Maradnak a szankciók Irán ellen (Kripto Akadémia)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) tagjai megállapodásra jutottak szombaton egy Irán elleni új határozatról, amely megerősíti az urániumdúsító programját leállítani nem hajlandó ország ellen hozott korábbi szankciókat - közölték ENSZ-diplomaták.
szept. 27
22:57
A fehérorosz elnök tisztességes választást ígér, az ellenzék kételkedik (Kripto Akadémia)
A fehérorosz elnök tisztességes választást ígér, az ellenzék kételkedik

Keresés