Adóval sarcolják a kövéreket Amerikában. Alabamában egy év haladékot kaptak a túlsúlyos állami alkalmazottak. Ha ez alatt sem fogynak le, minden hónapban 25 dollár (mintegy négyezer forint) adót kell fizetniük. Lang Györgyi felháborítónak tartja a kezdeményezést, míg a Bors által megkérdezett főorvos szerint valamilyen motiváció szükséges, hiszen Magyarországon az emberek negyven százaléka…
Feltehetően egymilliárd forint értékben csempészett Magyarországra kábítószert az elmúlt két évben az a bűnözői csoport, amelynek felderítéséről pénteken számolt be a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI)....
Az adatvédelmi biztos szerint jogszerűtlen, hogy a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezte (VDSZSZ) honlapján közzétette a sztrájktörők adatait - közölte az Országgyűlési Biztos Hivatala. Az...
A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) vizsgálja, tegyen-e feljelentést az Almássy Kornél MDF-es politikus által csütörtökön elmondottakkal kapcsolatban - közölte kérdésre válaszolva Szilvásy György, a...
A Hírszerző értesülése szerint a Mol dolgozóinak "teljes körű telefon- és e-mail-ellenőrzése" is szóba került az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának zárt ülésén.
A Debreceni Egyetemet nyilvánította a Kazincbarcikai Városi Kórház hosszú távú üzemeltetésére kiírt pályázat nyertesének pénteki rendkívüli testületi ülésén az észak-borsodi város...
A grúzorosz háborúval ideológiai szakadék keletkezett a Nyugat és Oroszország között, ami erőteljesebb választ kíván az Európai Unió és a NATO részéről jelentette ki a lengyel külügyminiszter. Radoslaw Sikorski a New York-i Columbia Egyetemen helyi idő szerint csütörtökön elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy a NATO-nak az augusztusi oroszgrúz háború tanulságait levonva vissza kell térnie…
Erőteljes ellentámadásba lendült a Fidesz a megfigyelési-adatgyűjtési ügy kapcsán. Vezető politikusaik több sajtótájékoztatón támadták a kormányzatot. Ugyanakkor továbbra sem hajlandók részt venni a nemzetbiztonsági bizottság ülésén. Ezért az MSZP frakcióvezetője a házbizottsághoz fordul, de pártja akár az Alkotmánybíróságig is elmegy, ha Simicskó István KDNP-s bizottsági elnök megakadályozza a…
Az MSZP két hét múlva tartandó rendkívüli kongresszusa kijelöli a Megegyezés című program kormányzati hangsúlyait, egyértelművé teszi, hogy a szocialisták egységesek nyilatkozták teljes egységben a párt vezető politikusai. Az MSZP választmánya ma tárgyal a kongresszus elé kerülő kérdésekről.
Várhatóan ma ismét elnökévé választja Dávid Ibolyát a Magyar Demokrata Fórum. A tisztújító országos gyűlés előtt a frakció kizárta soraiból a korábban pártelnöki posztra pályázó Almássy Kornélt. Az indoklás szerint a fiatal képviselő irreális és elképesztő történeteivel olyan helyzetbe hozta a frakciót és a pártot, hogy a frakció és az elnökség is döntésre kényszerült.
A megfelelő nyelvi képzésre már akkor is van lehetőség, ha a költségkeretek ezt nem tennék lehetővé.A munkavállalók, munkatársak nyelvi képzése külön költségek nélkül, akár ingyen is megoldható a szakképzési hozzájárulás terhére. A szakképzési hozzájárulás olyan adójellegű teher, amelyet nem feltétlenül kell teljes egészében befizetni az államkincstárba, hanem felhasználható a dolgozók képzésére…
Péntekre virradóra átvette az amerikai állam a háromszázmilliárd dollár eszközértékű Washington Mutual pénzintézet irányítását, amelyet azon melegében tovább is adott 1,9 milliárd dollárért a JP Morgan Chase-nek. Az akció amely gyakorlatilag az Egyesült Államok történelmének legnagyobb bankbukása azt a célt szolgálta, hogy elkerüljék a betétbiztosító fizetésképtelenné válását. Hivatalos adatok…
A kormány 35 százalékról 50 százalékra emelte az állami támogatás mértékét a távfűtött lakások fűtés-szabályozásának kialakítására kiírt Ökoprogramban - mondta Csider László, az Önkormányzati Minisztérium lakásügyi főosztályának vezetője pénteken a 13. budapesti lakásvásár megnyitóján Budapesten.
A jelzálogpiaci hitelválság következtében összeomló amerikai ingatlanpiac nem érezteti hatását a magyar lakások piacán. Sok az új jogszabály, jobban kell figyelni a jövőben az akadálymentesítésre és a benapozottságra is.
Betegségének hírére egész nap aggódó barátok és kíváncsi újságírók ostromolják Molnár Anikót. A minap gyomorvérzésen átesett, de már otthon lábadozó szőkeség csak a Bors munkatársainak nyitott ajtót.
Tizenhét év alatt tizenkétszer műtötték rákos daganat miatt Hájas Józsefné Marikát. Csonkolták az asszony állkapcsát, kivették a tüdőlebenyét, eltávolították a mellét és veséjét. Ráadásul asztmás és cukorbeteg lett, ennek ellenére mosolyog, köszöni jól van.
Sváby András lelkesen készül, hogy Stohl Franciska születésének tiszteletére nagy összejövetelt rendezzen a büszke apukával, Stohl Andrással. Természetesen nemcsak ők lesznek ott a bulin, Hajas László, és Szujó Zoltán is bejelentkezett már az ünnepségre. Egy biztos, torok nem marad majd szárazon!
Újra munkába állhat az a két amerikai repülőgép-pilóta, akiket korábban azért függesztettek fel, mert elaludtak a pilótafülkében, és 25 kilométerrel túlrepülték a leszállópályát.
Megasztár lehet az egykori R-Go gidából. Nkuya Szonja pár hétig volt csupán a csikidam csapat tagja, majd botrányos körülmények között távozott az együttestől. A fiatal énekesnő most a TV2 énekversenyében szerepel, ahol fő pártfogója Szikora Robi egykori főnöke, Fenyő Miklós.
A nyolcvanas évek slágereire vonultak fel egymás után egy különleges divatbemutató önkéntes modelljei Japánban: a világ egyik leggyorsabban öregedő országában felnőtt pelenkabemutatót rendeztek csütörtökön.
A világ legrégebbi és legjelentősebb gasztronómiai egyesülete Budapesten tartja avatási ceremóniáját október 2. és 5. között. A Conférie de la Chaine des Rotisseurs, Association Mondial de la...
Letartóztatták Venezuelában a dél-amerikai ország légierejének egyik tábornokát; azzal vádolják, hogy Hugo Chávez venezuelai elnök meggyilkolására szőtt összeesküvésben vett részt.
Ma este az Arénában ünnepli a Hobo Blues Band (HBB) a 30. születésnapját. Földes Hobo László nem az utóbbi években elszaporodott búcsú- és nosztalgiakoncertre készül, már csak azért sem, mert nem vonul nyugdíjba. Sőt a szuperkoncerten új számokat is bemutat. A zenekar a jövő évnek is zsúfolt programmal néz elébe. Arról nem szólva, hogy Hobónak számos terve van.
A Magyar Nemzetnek adott interjújában Balla György, az MDF Somogy megyei elnöke azt mondta, ismerte azt a személyt, aki szeptember 12-én a Nemzetbiztonsági Hivatalra (NBH) hivatkozva elvitte otthonából.
Az éppen válófélben lévő énekes a Blikknek elmondta, számára a nők jelentik az életet, a "sok balhé" ellenére imádja őket, és még az sem kell, hogy tökéletesek legyenek.
Nem kell bíróság elé állnia Daniel Ortega nicaraguai elnöknek gyermekrontás vádjával, mert nevelt lánya - a feltételezett áldozat - visszavonta keresetét, amelyben az évtizedekkel ezelőtti bűncselekmény-sorozat eltussolásával vádolta a kormányt.
Ha a küldöttek ma újra bizalmat szavaznak Dávid Ibolyának, a politikus - aki az egyetlen jelölt az elnöki tisztségre - hatodik elnöki mandátumát kezdheti meg az MDF élén.