2008. november 7. péntek

nov. 7
5:54
Mikor választ Románia magyar elnököt? (Kripto Akadémia)
Barack Obama, az Egyesült Államok kedden megválasztott elnöke meghozta első személyi döntését: a BBC értesülése szerint Rahm Emanuelt nevezi majd ki kabinetfőnökének. A 48 éves politikus a brit közszolgálati médium szerint a legbefolyásosabb demokrata kampányadomány-gyűjtőnek számít és igen agresszív politizálási stílusáról híres.
nov. 7
6:30
Indul az EU-csúcs (Kripto Akadémia)
A nemzetközi pénzügyi rendszer reformjáról tárgyalnak pénteken az európai uniós tagországok állam- és kormányfői. Várhatóan sürgetik a befektetési alapok, jelzálog-hitelezők és hitelminősítők fokozottabb felügyeletét.
nov. 7
6:48
Több mint 7 százalékot zuhant a tokiói tőzsde kereskedéskor (Kripto Akadémia)
A tokiói értéktőzsde több mint 7 százalékot esett pénteken a délelőtti kereskedés során az előző napi Wall Street-i gyengülést és a legnagyobb japán vállalt, a Toyota autógyár éves profit-előrejelzését követően.
nov. 7
7:06
Obama fontos telefonjai (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok kilenc szövetségesének vezetőivel beszélt telefonon Barack Obama megválasztott amerikai elnök, hogy megköszönje jókívánságaikat - közölte egyik munkatársa.
nov. 7
7:57
Egyre gyorsabb az állatok kihalása Indonéziában (Infostart)
Kihalás fenyegeti a főemlősök 84 százalékát Indonéziában.
nov. 7
8:18
Újjáéledő orosz nacionalizmus (Metropol)
Oroszországban a fiatal, művelt elit évszázadokon keresztül a nyugati világból merített inspirációt és talált magának példaképeket, ám az augusztusi grúziai háború és a jelenlegi gazdasági válság éles fordulópontot hozott.
nov. 7
8:18
Lengyelország is hitelez Izlandnak (Kripto Akadémia)
Lengyelország is bekapcsolódik abba a hat milliárd dolláros nemzetközi hitelprogramba, amit a Nemzetközi Valutaalap (IMF) készít Izland számára a skandináv országok, Nagy-Britannia és Hollandia részvételével - közölték pénteken a lengyel pénzügyminisztériumban. A lengyel hozzájárulás 200 millió dollár körüli lesz, a hitel feltételeit az IMF és az izlandi kormány dolgozza ki.
nov. 7
9:30
Újabb amerikai légicsapás Pakisztánban (Kripto Akadémia)
Legalább tíz iszlamista fegyveres életét oltotta ki pénteken feltehetően egy amerikai légicsapás Pakisztán északnyugati részén - közölte a pakisztáni hírszerzés névtelenül nyilatkozó egyik tisztségviselője.
nov. 7
9:48
"Nincs okunk szégyenkezni, s ezt Obama is tudja" (Kripto Akadémia)
Nem számít teljesíthetetlen követelésekre Barack Obama megválasztott amerikai elnök részéről a német külügyminiszter.
nov. 7
11:00
Caplovic is a magyar titkosszolgálatot okolja (Kripto Akadémia)
Dusan Caplovic szlovák miniszterelnök-helyettes szerint a dunaszerdahelyi futballkonfliktust a magyar titkosszolgálat provokálta ki.
nov. 7
11:15
A magyar titkosszolgálatot vádolják a dunaszerdahelyi incidens miatt (Infostart)
Dusan Caplovic szlovák miniszterelnök-helyettes szerint a dunaszerdahelyi futballkonfliktust a magyar titkosszolgálat provokálta ki.
nov. 7
11:18
Parlamenti választás Új-Zélandon (Kripto Akadémia)
Parlamenti választásokat rendeznek szombaton Új-Zélandon. A pártok főleg a környezetvédelem területén versengenek a szavazatokért.
nov. 7
11:54
A dunaszerdahelyi ügy általánosulhat! (Kripto Akadémia)
A szlovák kormánykoalíció az elmúlt években tevőlegesen kisebbségellenes politikát folytatott - mondta pénteken az Új Szónak Huncík Péter szlovákiai magyar mediátor, aki nyilatkozatában a magyar politikai elitet sem kímélte.
nov. 7
12:12
Amerika starpálja magát, hogy megfeleljen az Oroszoknak (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok újabb javaslatokat tett Oroszországnak, hogy enyhítse Moszkvának az amerikai rakétavédelmi pajzzsal kapcsolatos habozását - közölte John Rood fegyverzetellenőrzési és nemzetközi biztonsági ügyekben illetékes ügyvezető külügyi államtitkár.
nov. 7
12:45
Súlyos büntetést kapott a dunaszerdahelyi klub (Infostart)
A Szlovák Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága sorozatos szurkolói rendbontásért, valamint a Slovan Bratislava elleni bajnokin tapasztalt rendezői hiányosságokért 80 ezer koronára (696 ezer forint) büntette a Dunajska Streda csapatát.
nov. 7
13:21
A diktátornak még az árnyéka sem áll jól (Infostart)
Alapos kételyek merültek fel az észak-korai vezetőről nyilvánosságra hozott legutóbbi képek hitelességét illetően. A Kim Dzsong Ilt katonák társaságában ábrázoló képeken ugyanis az látszik, hogy a diktátor árnyéka más szögben vetül, mint a képen látható többi személyé.
nov. 7
13:24
Halállal fenyegettek magyarokat a Vajdaságban (Kripto Akadémia)
Magyarellenes provokáció történt péntekre virradóra a vajdasági Temerinben; ismeretlenek több házra nagy fekete betűkkel a magyarokat halállal fenyegető feliratokat mázoltak.
nov. 7
13:39
Elbukta az elnökséget, de főtitkár még lehet a politikusnő (Infostart)
Tíz nappal az ellenzéki szocialista párt főtitkárválasztó kongresszusa előtt hatalmas meglepetést okozott, hogy a párttagok körében szervezett előzetes szavazáson a 2005-ös elnökválasztásokon alulmaradt Ségolene Royal programja kapta a legtöbb voksot.
nov. 7
14:15
Gyurcsány: a járványt letörni nehezebb, mint megelőzni (Infostart)
A járványt letörni sokkal nehezebb és költségesebb, mint megelőzni - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken magyar újságíróknak az Európai Unió rendkívüli brüsszeli csúcsértekezlete előtt, amelyet a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság kezelése témájában, a jövő heti washingtoni értekezletre való felkészülés jegyében hívtak össze.
nov. 7
14:33
Válság ide vagy oda, komoly gazdasági növekedést vár a kormány (Infostart)
A szlovákiai ellenzék szkeptikusan fogadta azt a harmincpontos intézkedés csomagot, melyet a kormány a gazdasági válság miatt fogadott el: a kabinet szerint a pénzügyi krízis nem érinti a szlovák bankrendszert, és az ország gazdaságának növekedése sem áll meg.
nov. 7
16:21
Mégsem Grúziának volt igaza Moszkvával szemben? (Infostart)
A nyugati média is egyre jobban megkérdőjelezi a grúz változatot a nyári, kaukázusi háborúról. A befolyásos médiumok sorában immár a New York Times is felveti, hogy Szaakasvili elnök indított támadást. Emellett EBESZ-megfigyelőket idéz, akik szerint a grúzok válogatás nélkül lőttek polgári épületeket Dél-Oszétiában.
nov. 7
16:23
Tizenöt év börtönre számíthat, aki nem áll fel a himnusz alatt (Infostart)
Harmincnál több ember ellen folyik felségsértés címén eljárás Thaiföldön - köztük van az ország egyik legismertebb civil aktivistája is. Az elítéltek 15 év börtönre számíthatnak, így most sorsa miatt aggódik egy ausztrál író és két diák is, akik nem álltak fel egy moziban a nemzeti himnusz alatt.
nov. 7
16:42
"Gázba a hunokkal, Dunába a magyarokkal!" (Kripto Akadémia)
Újabb magyarellenes falfirkákra ébredtek pénteken a szlovákiai magyarok: ezúttal az érsekújvári magyar általános iskola diákjait fogadta uszító, életellenes fenyegetést üzenő szlovák felirat, s mint kiderült: Dunaszerdahelyt sem kerülték el az éjszakai mázolók.
nov. 7
17:51
Foggal-körömmel védi méltóságát Sarkozy (Infostart)
Szimbolikus, 30 eurós - közel nyolcezer forintos - pénzbírságra büntette egy nyugat-franciaországi kisváros bírósága azt a férfit, aki Nicolas Sarkozy egyik nyári látogatásakor olyan feliratot mutatott fel az államfőnek, melyre azt írta: "Húzz el, szegény hülye!". Az elnök népszerűsége a felmérések szerint azonban folyamatosan növekszik.
nov. 7
18:12
A 27-ek ebédje alatt nem volt nagyobb vita (Kripto Akadémia)
A nemzetközi pénzügyi válság kezelését illetően a soros francia EU-elnökség által előzetesen kidolgozott dokumentum fő vonalaiban egyetértés volt az Európai Unió pénteki brüsszeli csúcstalálkozóján - közölték a csúcstalálkozón részt vevő magyar küldöttségbeli források.
nov. 7
18:14
"Az Egyesült Államok erősítse meg Lengyelország légvédelmét" (Kripto Akadémia)
A csehországi radar nélkül haszontalan lenne a lengyelországi rakétatámaszpont - mondta pénteken Radek Sikorski a varsói parlamentben. "A (lengyelországi rakéta)támaszpont kialakításával kapcsolatos munkálatok kezdetének dátumát nem a mi ratifikációnk gyorsasága határozza meg, hiszen a cseh ratifikálás szükséges feltétel" (a lengyelországi rakétatelepítéshez) - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a cseh…
nov. 7
18:16
A németeknek vállalniuk kell "súlyos örökségüket" (Kripto Akadémia)
A német polgároknak és az államnak szavakban és választási döntéseikkel, a parlamentben és a mindennapi életben egyaránt szembe kell szállni az antiszemitizmussal - szögezte le a bajor miniszterelnök pénteken.
nov. 7
19:57
Jégkori orrszarvúra bukkant az ötéves amatőr (Infostart)
Egy ötvenezer évvel ezelőtt élt gyapjas orrszarvú csigolyáját ásta ki egy ötéves kislány Cirencester angliai város közelében. A gyerek apjával látogatott el az őslénykutatók által jól ismert paleontológia lelőhelyre, ahol ez alkalommal amatőrök is részt vehettek a leletvadászaton.
nov. 7
20:51
Zavargás tört ki Kína egyik leggazdagabb városában (Infostart)
Több ezer ember megtámadott pénteken szolgálatban lévő rendőröket a Kína déli részén fekvő Sencsen városban.
nov. 7
20:53
Az élre drogozták magukat a brit fiatalok (Infostart)
A kábítószer-fogyasztás mértéke Nagy-Britanniában olyan nagy, mint sehol máshol a kontinensen - derül ki egy európai jelentésből.
nov. 7
21:27
Obama: első dolgom lesz a gazdasági válság kezelése (Infostart)
Barack Obama, az Egyesült Államok megválasztott elnöke pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy hivatalba lépése után első dolga lesz a gazdasági válság kezelése.

Keresés