2008. november 14. péntek

nov. 14
5:54
Róma Moszkva mellett a pajzsvitában (Kripto Akadémia)
Silvio Berlusconi jogosnak tartja a Kreml fenntartásait a Közép-Európába telepíteni kívánt amerikai rakétavédelmi rendszerrel szemben. Az olasz kormányfő egyenesen felesleges provokációnak bélyegezte a pajzs tervét. Dmitrij Medvegyev orosz elnök közben kompromisszumos javaslatot tett az ügyben az Egyesült Államoknak, amit Washington azonnal elutasított.
nov. 14
5:56
Igazi washingtoni bennfenntes lesz az új elnök fehérházi személyzeti főnöke (Kripto Akadémia)
Képzett balett-táncos, szolgált az izraeli hadseregben, hiányzik fél ujja, de nem bomba vitte le, mint pletykálják. Káromkodik, akár egy kocsis, egyik politikai ellenfelének büdös halat küldött ajándékba. Az egykori legendás Clinton-csapat tagja volt, nála jobban kevesen ismerik a Fehér Ház és a Kongresszus politikai útvesztőit. Barack Obama jobbkeze lesz a Demokrata Párt fenegyereke, Rahm…
nov. 14
6:30
Lemondott a holland integrációs miniszter (Kripto Akadémia)
Lemondott posztjáról csütörtök éjjel Ella Vogelaar holland integrációs miniszter, miután pártja, a szociáldemokrata, koalíciós Munkapárt (PvdA) megvonta tőle a bizalmat.
nov. 14
7:06
Háború fenyegetheti Bosznia-Hercegovinát? (Kripto Akadémia)
Bosznia-Hercegovina többszörösen összetett államvezetésében hiányzik az egyetértés az ország számára legfontosabb célkitűzésekről, sőt még az általánosan követendő irányvonal tekintetében is. Elemzők szerint a politikai feszültség olyan erős, hogy akár szakadásra is sor kerülhet, és ismét fellángolhat az erőszak a háromnemzetiségű balkáni országban.
nov. 14
7:24
Hillary Clinton lehet Obama külügyminisztere (Kripto Akadémia)
Barack Obama megválasztott amerikai elnök fontolóra vette, hogy felajánlja leendő kormányában a külügyminiszteri posztot Hillary Rodham Clintonnak - adta hírül csütörtökön az NBC tv-csatorna.
nov. 14
8:00
Amerikai rakétatámadás ért egy pakisztáni falut (Kripto Akadémia)
Legkevesebb tíz ember életét oltotta ki egy amerikai légi csapás egy pakisztáni faluban az afgán határ menti térségben - közölték pénteken a pakisztáni hírszerzés névtelenül nyilatkozó illetékesei.
nov. 14
8:18
Gyurcsány Ferenc ismét csúcson van (Kripto Akadémia)
Ilham Aliyev azeri elnökkel találkozott Gyurcsány Ferenc pénteken Bakuban, ahol a magyar miniszterelnök a nap folyamán nemzetközi energiaügyi csúcstalálkozón vesz részt.
nov. 14
8:36
Franciaország elkerülte a recessziót (Kripto Akadémia)
Franciaország, Németországgal ellentétben, elkerülte a recessziót: a harmadik negyedévben 0,14 százalékos gazdasági növekedést sikerült elérnie az előző negyedhez képest, jelentette Christine Lagarde francia gazdasági miniszter pénteken.
nov. 14
8:54
Oroszország 2 milliárd dollárt ad Fehéroroszországnak (Kripto Akadémia)
Oroszország 2 milliárd dolláros stabilizációs kölcsönt ad Fehéroroszországnak 15 éves lejáratra két részletben, az első, egymilliárdos részlet kamata LIBOR plusz 3 százalék, közölte Alekszej Kudrin orosz pénzügyminiszter a megállapodás aláírása után.
nov. 14
9:12
Izraeli légicsapás a Gázai övezet ellen (Kripto Akadémia)
Légicsapást hajtott végre az izraeli hadsereg péntek reggel a Gázai övezet északi része ellen, a támadásban két palesztin megsebesült - közölték palesztin kórházi források.
nov. 14
9:30
Vigyázzunk ha Ukrajnában autózunk, húszszorosára emelkedtek a bírságok! (Kripto Akadémia)
Drákóian emelkednek hétfőtől Ukrajnában a közúti szabálysértésekért kiszabható bírságok, amelyeknek összege a korábbihoz képest átlagosan húszszorosára, esetenként több tízszeresére nő.
nov. 14
9:48
Putyin a "golyóinál fogva" akarta felakasztani a grúz elnököt (Infostart)
Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök a "golyóinál fogva" akarta felakasztani Mihail Szaakasvili grúz elnököt. A tervről csak Nicolas Sarkozy francia államfő tudta lebeszélni Putyint.
nov. 14
10:24
Eörsi Mátyás elítélte a Magyarország felújításáért kiáltó hangokat (Kripto Akadémia)
Azok után Eörsi Mátyás megengedhetetlennek nevezte a soviniszta megnyilvánulásokat, annyit a szlovák fél is megtehetne, hogy megpróbálja magát beleélni annak a magyarnak a lelkivilágába, akinek időnként olyanokat vágnak a fejéhez, hogy az ősei a Góbi-sivatagból jöttek, meg hogy István király egy bohóc volt - írta pénteken a pozsonyi Pravda.
nov. 14
10:42
A fehérorosz elnök titkos vágya az Iszkander rakéta (Kripto Akadémia)
A fehérorosz elnök azt szeretné, ha az oroszok Iszkander rakétákat telepítenének országa területén, de ha nem jön létre a megállapodás, akkor Fehéroroszország vásárolna és maga telepítene ilyen rakétákat.
nov. 14
11:18
Egyre népesebb Obama rokonsága: egy 8 ezer fős törzs is bejelentkezett (Infostart)
Egy izraeli beduin törzs vezetője azt állítja, hogy vérrokonságban állnak a megválasztott amerikai elnökkel, Barack Obamával. Abdul Rahman Abdullah kijelentette: bizonyítékokkal is alá tudja támasztani a kapcsolatot.
nov. 14
11:36
Fizetések és nyugdíjak befagyasztásával a válság ellen (Infostart)
Akár 120 ezren is munka nélkül maradhatnak Szerbiában a gazdasági világválság miatt. Az elbocsátások és a tiltakozó megmozdulások már megkezdődtek, miközben befagyasztották a nyugdíjakat és a fizetéseket.
nov. 14
12:30
520 millió dolláros IMF-hitel Szerbiának (Kripto Akadémia)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 520 millió dollárt bocsát Szerbia rendelkezésére, jelentették be pénteken Belgrádban.
nov. 14
12:48
Félmilliárd dolláros hitelt kap Szerbia az IMF-től (Infostart)
520 millió dollárt bocsát Szerbia rendelkezésére a Nemzetközi Valutaalap - jelentették be Belgrádban. A készenléti keret - ha az IMF igazgatótanácsa és a szerb kormány is jóváhagyja a megállapodást - 15 hónapig, 2010 márciusáig áll a balkáni ország rendelkezésére.
nov. 14
13:24
Gyurcsány Ferenc energetikai partnerséget ajánlott (Kripto Akadémia)
Az energiaellátás biztonsága, az energiaszállítási útvonalak diverzifikációja az Európa előtt álló egyik legfontosabb kihívás - ez volt a fő gondolata az azeri fővárosban pénteken tartott energetikai csúcstalálkozónak.
nov. 14
13:42
28 év után kapták el a párizsi merénylőt? (Kripto Akadémia)
Kanadában őrizetbe vettek egy 54 éves palesztin férfit, akit azzal gyanúsít a francia rendőrség, hogy ő hajtotta végre 28 évvel ezelőtt a négy halálos áldozattal járó merényletet a párizsi Copernic utcai zsinagóga ellen.
nov. 14
14:00
Minden szem a pénzügyi csúcstalálkozóra szegeződik (Infostart)
A pénzügyi válság lehetséges megoldásairól és a globális pénzügyi rendszer reformjáról tárgyal pénteken kezdődő csúcsértekezletén a világ legfejlettebb államait és a legnagyobb felzárkózó országokat tömörítő G20 csoport. A washingtoni tanácskozáson amerikai nyomásra várhatóan nem alakítják át a pénzpiaci világ működését megalapozó úgynevezett Bretton Woods-i rendszert, jóllehet az Európai Unió és…
nov. 14
14:18
Korrupciós botrányba keveredett egy finn hadiipari cég (Kripto Akadémia)
Őrizetbe vette a finn rendőrség a Patria hadiipari cég négy magas rangú vezetőjét egy szlovén állami pályázat elnyerése nyomán kirobbant korrupciós botránnyal kapcsolatban.
nov. 14
15:12
Megöltek egy afgán vallási vezetőt (Kripto Akadémia)
Feltehetően tálib felkelők meggyilkoltak egy afgán vallási vezetőt, aki nyilvánosan elítélte a mozgalom tagjai által elkövetett öngyilkos merényleteket - közölte egy tartományi kormányzó pénteken.
nov. 14
15:48
Bírságot a diszkrimináló cégeknek? (Kripto Akadémia)
Az Európai Parlament (EP) hétfő esti strasbourgi plenáris ülésén megvitatják, kedden pedig szavazásra bocsátják azt a javaslatot, amelynek értelmében az EU "kormányának", az Európai Bizottságnak 2009 végéig a nemek közti béregyenlőség megteremtése érdekében jogszabály-módosítási elképzelésekkel kellene előállnia.
nov. 14
16:06
Óvadék ellenében sem szabadulhat a haldokló terrorista (Infostart)
Egy skót bíróság pénteken elutasította a 270 halálos áldozatot követelő Lockerbie-merényletért elítélt líbiai férfi kérelmét, hogy halálos betegségére való tekintettel átmenetileg engedjék szabadon.
nov. 14
16:24
Törölték a járatok felét az Air France-nál (Kripto Akadémia)
Európába induló jártainak felét, a tengerentúlra közlekedőknek pedig negyven százalékát törölte pénteken az Air France-KLM légitársaság a nyugdíjkorhatár emelése ellen tiltakozó pilóták négynapos sztrájkja miatt.
nov. 14
16:42
A járatok felét törölték az Air France-nál (Metropol)
Európába induló jártainak felét, a tengerentúlra közlekedőknek pedig negyven százalékát törölte pénteken az Air France-KLM légitársaság a nyugdíjkorhatár emelése ellen tiltakozó pilóták négynapos sztrájkja miatt.
nov. 14
16:42
Feloszlatták a szélsőségeseket Szlovákiában (Kripto Akadémia)
Feloszlatta a szélsőséges Szlovák Testvéri közösség (SP) nevű civil szervezetet szerdán a szlovák belügyminisztérium - jelentették be pénteken Pozsonyban.
nov. 14
17:00
Obama új kabinetfőnöke elnézés kéréssel kezd (Kripto Akadémia)
Rahm Emanuel, Barack Obama megválasztott amerikai elnök kabinetfőnöke elnézést kért az arab amerikai közösségtől, amiért apja az arabokra nézve sértő megjegyzést tett egy izraeli lapnak - tudósított több vezető amerikai újság pénteken.
nov. 14
17:36
Oroszország eladott 12 modern vadászgépet Szudánnak (Kripto Akadémia)
Oroszország eladott 12 modern, MiG-29 típusú vadászgépet Szudánnak, amelynek területén belháború folyik - jelentették pénteken a szudáni védelmi miniszterre hivatkozva orosz hírügynökségek.
nov. 14
18:12
A lehető legrosszabbul időzített csúcs (Kripto Akadémia)
A lehető legrosszabbul, az amerikai elnöki hatalomátadás kellős közepére időzítették a hét végén Washingtonban tartandó pénzügyi világcsúcsot - írta a pénteki The Wall Street Journal.
nov. 14
19:42
Több tízezer pedagógus állás szűnhet meg (Kripto Akadémia)
Egyetemi hallgatók, középiskolás diákok és iskolai dolgozók tízezrei tüntettek pénteken Róma központjában a Silvio Berlusconi vezette jobbközép kormány megszorításokat tartalmazó oktatási reformcsomagja ellen.
nov. 14
20:18
Robbanás rázta meg az EU koszovói képviseletét (Kripto Akadémia)
Robbanás rázta meg az Európai Unió koszovói megbízottjának hivatalát Pristinában. Az első jelentések szerint nem történt személyi sérülés.
nov. 14
20:36
A sztrájkoló pilótákra zúdul a nép haragja (Infostart)
Óriási fennakadások várhatók a légi közlekedésben Franciaországban péntektől egészen hétfő éjfélig az Air France légitársaság pilótáinak sztrájkja miatt. A politika, a sajtó, de még a szakma egy része is pusztán erődemonstrációnak tartja a négy napos tiltakozó akciót.
nov. 14
20:54
Renegát és Reneszánsz az új elnöki pár (Infostart)
Nyilvánosságra hozták, hogy milyen kódnevet kapott a titkosszolgálattól az Egyesült Államok következő elnöke, Barack Obama és családja. Az afroamerikai politikust már tavaly nyár óta a Renegát (Renegade) névvel illetik a védelmén dolgozók.
nov. 14
20:54
Százhúszezer eurós bírság Oroszországnak (Kripto Akadémia)
Százhúszezer euró kártérítés megfizetésére kötelezte az orosz államot csecsen civilek megölése miatt pénteki határozatában a strasbourgi emberi jogi bíróság.
nov. 14
21:48
Tíz teherautónyi élelmiszer jutott el Kongó területre (Kripto Akadémia)
Az ENSZ október vége óta most először tudott élelmiszersegélyt eljuttatni menekülteknek a Kongói Demokratikus Köztársaság lázadók ellenőrizte területén - közölte pénteken a szervezet Élelmezési Világprogramjának (WFP) szóvivője.
nov. 14
22:24
Gyurcsány: péntek reggelig "verekedés" volt a résztvevők között (Kripto Akadémia)
Az energiaellátás biztonsága, az energiaszállítási útvonalak diverzifikációja az Európa előtt álló egyik legfontosabb kihívás, s mindez nem pusztán üzleti vállalkozás, hanem átfogó politikai-biztonsági kérdés is - ez volt az azeri fővárosban pénteken megrendezett energetikai csúcstalálkozó egyik fő gondolata.

Keresés