Kiküszöbölhetjük a lopott autó vásárlást, ha szakemberhez fordulunk. Az AAA AUTO a 107 pontos átvizsgálással nem csak az esetleges műszaki hibákat szűri ki, de teljes mértékben meggyőződik a gépjármű eredetéről is....
Szinte nullára csökkent az ING Real Estate profitja 2008 első kilenc hónapját tekintve, a tavalyi 362 millió euróval szemben idén csupán egy millió nettó profitot ért el a társaság - írja a...
Bár a brit lapok szerint akár 14 év börtönt is kaphat az az édesanya, aki a bíróság döntése szerint hozzájárult 17 hónapos gyermeke halálához, a 27 éves asszony állítólag abban reménykedik, hogy már karácsony előtt kiszabadul.
Lelőtt egy tizenöt éves lányt vele egykorú társa a floridai gimnáziumban, ahova jártak - közölték szemtanúk és a rendőrség. A Dillard középiskolában több diák is állította, hogy Amanda Collete-et egy tizenöt éves barátnője ölte meg, miután vitatkoztak. A gyanúsított diákot egy közeli étteremben találták meg, és egy kis kaliberű pisztoly volt nála.
Immáron az egymást követő hatodik hónapban módosította felfelé az Európai Unió idei búzatermésére szóló becslését a francia Stratégie Grains piacelemző. Eszerint az előzőleg jósoltnál 600 ezer...
Októberben tovább folytatódott a tőkekivonás a fedezeti alappiacon, a befektetők most a becslések szerint 60 milliárd dollárt vettek ki a hedge fundokból, miközben a kedvezőtlen pénz- és tőkepiaci...
Helyben maradtak és jól érzik magukat az ürgék, amelyeket a nyáron telepítettek át Szegedről Zsadány térségébe. A nemzeti park jövőre újabb kétszáz ürgét telepít majd be.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) nem tartja elfogadhatónak a jövő évi büdzsében a közoktatási normatívák tervezett csökkentését - közölte Galló Istvánné, a tömörülés elnöke budapesti...
Jelentős, 30 százalékos forrásemelést javasol a Fidesz a koraszülöttek szállítását szolgáló alapítványok, illetve intézmények részére költségvetési módosító indtítvány formájában. Orbán Viktor Győrben tájékozódott a koraszülöttmentés helyzetéről, és elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormányzat saját rossz politikájának az árát a gyerekekkel próbálja meg kifizettetni.
A következő két évben a vállalkozások 1.400 milliárd forint közvetlen támogatáshoz juthatnak, amely döntő részben az uniós források átcsoportosításával valósul meg - jelentette ki Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a Parlamentben rendezett csütörtöki gazdasági csúcson. Demján Sándor VOSZ-elnök szerint torzzsülött a foglalkoztatás és a termelés szerkezete, és egymillió…
A magyar adórendszer átalakítását a gazdaságélénkítésére szánt összegek töredékéből meg lehetne oldani - mondta Herényi Károly, az MDF parlamenti frakcióvezetője csütörtökön Budapesten a gazdasági csú...
Hazatért a celebek második csoportja is, Janics Natasa, Kinter Oszkár és Tóth Gabi. Az énekesnőt családján kívül barátja várta, akinek örömkönnytől párás tekintettel ugrott a karjába.
Oroszország kész lemondani arról, hogy rakétákat telepítsen a lengyel határ közelébe, ha az Egyesült Államok is lemond rakétapajzsa közép-európai elemeiről - jelentette ki az orosz államfő egy francia napilapnak adott interjújában.
Az Országgyűlés egyelőre nem fogad el politikai nyilatkozatot a szlovákiai magyarellenes megnyilvánulásokról - közölte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság csütörtöki ülése után....
Egy brit komikus Borat nevű karaktere fellendítette a turizmust Kazahsztánban - mondta a közép-ázsiai ország turisztikai minisztériumának egy munkatársa az AFP francia hírügynökségnek. Sacha Baron Cohen egy filmjében Borat nevű kazah újságírót alakít.
Egyre bizonyosabbnak tűnik a fejlett világ jövő évi recessziója, ugyanis a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tegnap frissített előrejelzése negatív 2009-es GDP-növekedési...
Egyre több férfi felsővezető látja be, hogy a nők által hozzáadott értékek hatékonyabbá teszik a szervezetet. A tudásalapú vállalatoké a jövő, a tanulási folyamatban pedig a hölgyek erősebbek férfi társaiknál: kitartóbbak, szorgalmasabbak, nyitottabbak, gyorsabban tudnak jeleket érzékelni, képesek a tudásmegosztásra és sokkal jobban figyelnek másokra - hangzott el A vezető nő III. című…
Demján Sándor szerint Magyarország alapvető hibája, hogy torzszülött a foglalkoztatási, termelési konstrukciója, jelenleg új értéket mindössze félmillió ember állít elő. A Vállalkozók és...
Egy ember szörnyethalt, kettő pedig megsérült, mikor autójukkal árokba borultak az M5-ös autópálya Pest megyei szakaszán. A tragikus baleset csütörtökön reggel történt, az autópálya Pusztavacs és Újhartyán közötti szakaszán, a főváros felé vezető oldalon.
A 11 bejelentett pályázóból állítólag csak kettő akad, amelyik valóban meg kívánna jelenni negyedik mobilszolgáltatóként a magyar piacon. Ha ők belevágnak, dolgukat akkor is számos tényező nehezíti. ...
Az EKB havi jelentése helyre kell állítani az árstabilitást az euróövezetben. Az elkövetkező napokban lassulhat az infláció, és 2009-ben eléri azt a szintet, mely összhangban van az árstabilitással. Miután a bank novemberben 50 bázisponttal csökkentette alapkamatát, újabb csökkentést helyeztek kilátásba. Az euró tegnap az eddigi legmagasabb árfolyamot érte el a fonttal szemben 0,8409-nél. in-…
Dr. Drávai István gyermekgyógyász, háziorvos 35 éve van a pályán. A Sopronba az egyetemi évek után visszatérő doktor gyermekgyógyász háziorvosként dolgozik. Interjú.
Véglegesen eltiltotta a gépjárművezetéstől a Miskolci Bíróság azt a férfit, akinek ittas vezetés miatt már közel tucatszor bevonták a jogosítványát korábban is - értesült a HavariaPress.
Az oktatási tárca az Új Tudás Program keretében másfélszeresére emeli az osztályfőnöki pótlékot, és külön pótlékot hoz létre a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket oktató pedagógusoknak - közölte az Oktatási Minisztérium (OKM) az Edupress-szel.
Jelentős esésben zártak az amerikai indexek; Paulson pénzügyminiszter bejelentette, hogy a kimentési terv 700 milliárd dollárját nem a problémás hitelek felvásárlására fordítják; Az olaj ára jelentősen csökkent, 56 dollárra, az arannyal 712 dolláron kereskednek; Gyengélkednek az ázsiai tőzsdék is, egyedül Shanghai van pluszban; A forint tovább esett az euróval és a svájci frankkal szemben; Ma…
Demján Sándor szerint Magyarország alapvető hibája, hogy torzszülött a foglalkoztatás és a termelés konstrukciója, jelenleg új értéket mindössze félmillió ember állít elő. A Vállalkozók és Munkáltatók...
Négy emberi embriót találtak az osztrák rendőrök egy múlt héten elhunyt innsbrucki nő lakásán. Egyelőre nem lehet tudni, az asszony volt-e a magzatok anyja.
Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke szerint nem lehet a gazdasági válság terheit a munkavállalókra terhelni. "A magyar gazdaság válságról válságra bukdácsol, s ennek következményeit,...
November eleje óta ismét kedvezőek az EUR/HUF kilátásai. A magyar GDP már csupán 2%-os növekedésével számolnak. Úgy tűnik, hogy a növekedés nincs összhangban a 11,50%-os alapkamattal, mely középtávon megfojtja a gazdaságot, ha nem lazítanak a gyeplőn. A kritikus gazdasági helyzetre való tekintettel továbbra is eladási nyomás alatt állhat a forint az euróval szemben. Az elemzők szerint érdemes…
Nyugdíj és rokkantnyugdíj melletti munka, külföldi munkavállalás és egészségbiztosítás – többek között ezeket a témákat érintette a HVG, az Adózóna és a Conforg szervezésében megrendezett Adóváltozások 2009 konferencia első napjának két szakértője. A társadalombiztosítás és járulékfizetés kérdéseivel foglalkozó szekció összefoglalója.
Két heti mélypontra rántották a részvények csökkenése a Hong Kong-i Hang Seng részvényindexet, miután az amerikai pénzügyminiszter, Henry Paulson feladta azt a tervet, mely szerint a kormány felvásárolná a bankok bajos eszközeit. A Hang Seng index 717.74 ponttal, 5.2 százalékkal 13,221.35 pontra csökkent, melyre október 29-e óta nem volt példa. (ProfitLine.hu)
Az Államadósság Kezelő Központ által mára kitűzött 12 hónapos (D091118) diszkontkincstárjegy-aukción az értékesítésre meghirdetett 30 milliárd forintnyi mennyiségre csupán 51.75 milliárd forint...
Bár a Robin Hood-adó a távhő-szolgáltatókat közvetlenül nem érinti, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (MTSsSz) örül annak, hogy a jogszabály kimondja, miszerint a távhőszolgáltatás verseny...
Négy emberi embriót találtak az osztrák rendőrök egy múlt héten elhunyt innsbrucki nő lakásán. Egyelőre nem tudják, hogyan kerültek oda az üvegedényekben tartott magzatok.
Minden országnak joga van szabadon megválasztani biztonságpolitikai irányultságát - jelentette ki Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár Ukrajna és a NATO védelmi minisztereinek nem hivatalos...
Akár három hónapos kihagyás is várhat Vörös Zsuzsa olimpiai bajnok öttusázóra, aki kedden szenvedett lovasbalesetet gyakorlás közben. A sportolónőt jelenleg súlyos sérülésekkel a székesfehérvári Szent György Kórházban ápolják. Vérömleny keletkezett a mája és a lépe körül, valamint egy ujja is eltört - mondta Komlódy Zsolt, Vörös Zsuzsa edzője.
Az APEH pszichológiai laboratóriumában bíznak abban, hogy legalább a súlyos kockázati tényezőt jelentő embereket sikerül kiszűrni az adóhatóságnál jelentkezőknek előírt IQ-vizsgálat segítségével - írta a csütörtöki Népszabadság.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) a közelmúltban lefolytatott konzultációra beérkezett kérdések nyomán nyolc nappal meghosszabbította az október 22-én kiírt mobil-pályázatok beadására rendelkezésre...
Erősebb, mint az acél, rugalmasabb, mint a kevlár, ismerjük az összetételét, mégsem tudjuk előállítani. A világ legerősebb mikroszkópjával most kiderítik, miért.
A magyar adórendszer átalakítását a gazdaságélénkítésére szánt összegek töredékéből meg lehetne oldani - mondta Herényi Károly, az MDF parlamenti frakcióvezetője csütörtökön Budapesten a gazdasági...
Biztosan nem lép pályára az idei szezonban Buzsáky Ákos, az angol másodosztályban szereplő Queens Park Rangers magyar középpályása, miután kiderült, rendkívül súlyos sérülést szenvedett a szerda esti, Manchester United elleni Ligakupa mérkőzésen. A válogatott labdarúgóra 6-9 hónap kihagyás vár.
A nagykoalíciós kormány pártjai, a konzervatív Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) teljes mértékben egyetértenek ebben, és teljes az egyetértés a konzervatív Angela Merkel kancellár és a szociáldemokrata pénzügyminiszter, Peer Steinbrück között is. Egyedül a kisebbik uniós párt, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szorgalmaz már régóta - elsősorban a…
Demonstrációt tartanak pénteken a Malév pilótái a fővárosban, a Lurdy Ház előtt. A tiltakozást szervező Hunalpát támogatásáról biztosította az American Airlines 12 ezer pilótát tömörítő szakszervezete.
A Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök vezette jobboldali kormány 2005 január 1-től vezette be a lakossági jövedelmekre és a vállalatok nyereségére vonatkozó, 16 százalékos egységes adókulcsot. Korábban Romániában progresszív adórendszer volt érvényben.