Ötpontos intézkedéscsomagot készít a kormány annak érdekében, hogy visszaszorítsa az uzsorahitelezést - írta szombati számában a Blikk a miniszterelnök környezetére hivatkozva. A tervezetet - amely...
Bár az Egyesült Államok cenzusa törvényesítette a kettős-fajú (bi-racial) meghatározást, az amerikai média mégis egyöntetűen feketének, illetve afrikai-amerikainak nyilvánítja a fehér anyától származó, fehér családi körben nevelkedett Barack Obamát, viszont mélyen meg volt botránkozva, hogy Silvio Berlusconi úgy utalt az új elnökre, mint aki „fiatal, jóképű és napbarnított”.
Seres baloldali anarchista volt abban az időben, amikor ez még divat volt az erős és nagy SZDSZ farvizén, a politikai korrektség apostola lett a clintoni éra alatt, majd neokon Bush idején. Másfél-két évtized neolib handabandája után nemsokára sok szépet és jót fogunk hallani a szociális biztonságról és az állami szerepvállalás fontosságáról.
Négyszemközti megbeszéléssel, a programhoz képest pár perc késéssel kezdődött meg szombaton délelőtt a magyar-szlovák kormányfői találkozó a révkomáromi városházán.
Piaci pletykák szerint további leépítésre készül a Credit Suisse a hitelpiaci válság következtében. Az elbocsátások mértéke egyelőre még kérdéses, azonban bizonyos, hogy még az idei évben sor kerül...
Nyugodt körülmények között kezdődött meg szombaton tíz órakor a révkomáromi városházán a magyar és a szlovák miniszterelnök találkozója. Amikor Gyurcsány Ferenc kilépett autójából, szórványos taps hallatszott az eseményt figyelő közel kétszáz érdeklődő köréből, amely akkor is folytatódott, amikor kezet fogott Robert Ficóval.
A gazdaság fejlesztése érdekében Debrecenben nem kell adót csökkenteni, a város ugyanis, megelőzve az országot, ezt már másfél évvel ezelőtt megtette - mondta Kósa Lajos polgármester.
Világszerte a valutaátváltások megadóztatását, azaz a Tobin-adó bevezetését javasolta az MSZP Baloldali Tömörülés Platformja nevében Kiss Péter, a szervezet vezetője szombaton Budapesten, a platform országos értekezletén. A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy a szocialisták újra az emberektől akarnak pénzt elvenni.
Nyugodt körülmények között kezdődött meg szombaton tíz órakor a révkomáromi városházán a magyar és a szlovák miniszterelnök találkozója. Amikor Gyurcsány Ferenc kilépett autójából, szórványos taps hal...
A világsajtó által csak terhes férfiként emlegetett, transszexuális Thomas Beatie júniusban hozta világra első gyermekét, Susan Juliette-t. A kislány máris számíthat egy kistestvérre, hiszen a „terhes férfi” néven ismertté vált Beatie ismét babát vár.
A valutaátváltások nemzetközi megadóztatását javasolta Kiss Péter, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának vezetője a platform országos értekezletén.
Marsi Anikó eddig babonából titkolta el, hogy érkezik a második baba, de egyre több jel utalt arra, hogy bizony már nem egyedül jár munkába. Először a családnak, majd a 12. hét után közvetlen...
Pettkó András: A kormánynak 60 napja van arra, hogy a civil szervezetek érdekében öt területet érintő törvényjavaslatot terjesszen az Országgyűlés elé.
A „ki csinálta a rendszerváltozást” című szájalásverseny ma már ott tart, hogy első a reformszocialisták (MSZMP-MSZP), második a szabad demokraták (SZDSZ) csapata, és csak azután jön valami demokrata fórumosok (MDF) és azután a fiatal demokraták (Fidesz) csapata.
Ahogy fogyatkoznak az énekesek a Megasztárban, úgy nő azok száma, akik azt latolgatják, ki lesz az énekverseny győztese. Sokan a tizenhárom éves Tóth Lüszire kötnének fogadást. Számos külföldi tehetségkutatóban egészen a döntőig meneteltek serdületlen sztárjelöltek, sokuk életét teljesen tönkretette a hirtelen jött siker, néhányan azonban remekül ki tudták használni az életre szóló lehetőséget.
Világszerte a valutaátváltások megadóztatását, azaz a Tobin-adó bevezetését javasolta Kiss Péter, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának vezetője szombaton Budapesten, a platform országos...
A szlovák-magyar viszonyt megrontó problémákról egyeztet a felvidéki Komáromban a két ország miniszerelnöke. Gyurcsány Ferenc Bakuban, a Nabucco-konferencián azt mondta: nem kvaterkázni megy Robert Ficóhoz, hanem a dunaszerdahelyi meccsen történtek vizsgálati eredményéért.
A Koszovóba tervezett EU-misszió (EULEX) kizárólag a Belgrád által megszabott feltételek között kezdheti meg működését - hangoztatta szombaton a szerb államfő. Az EULEX, amelynek megbízatásáról még...
Ha nem foglalkozunk a tanyasi közösségek életével, ugyanolyan mintha nem foglalkoznánk egy Debrecen nagyságú közösség életével - mondta Szili Katalin házelnök szombaton, a Parlamentben rendezett...
Vidéktörvény megalkotását szorgalmazta a házelnök a Parlamentben rendezett tanyakonferencián. A Fidesz elnöke szerint az utóbbi évek törvényei és költségvetései veszélyeztetik a kistelepülések fennmaradását.
Életét vesztette egy 19 éves zsámbéki fiatalember szombaton hajnalban, amikor egy autó letért az útról és fának ütközött Páty és Zsámbék között - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A...
Életét vesztette egy 19 éves zsámbéki fiatalember szombaton hajnalban, amikor egy autó letért az útról és fának ütközött Páty és Zsámbék között. A járműben utazó fiatalember a helyszínen meghalt, az autót vezető 23 éves, szintén zsámbéki férfi könnyű sérüléseket szenvedett.
Amíg a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt bent van a pozsonyi koalícióban, addig nincs esély a magyar–szlovák viszony normalizálására – vélekedett a Magyar Nemzetnek nyilatkozva Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja stratégiai alelnöke.
Könnyű sérülést szenvedett egy éjjel-nappali bolt alkalmazottja a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Surjányban, amikor szombaton hajnalban kirabolták az üzletet - közölte a rendőrség. A 4-es számú főút...
A szocialisták ismét napirendre vennék a valutaátváltások megadóztatását - írja az egyik kormányközeli napilap. Információik szerint az úgynevezett Tobin-adó bevezetését az MSZP Baloldali Tömörülés platformjának szombati ülésén fogja javasolni Kiss Péter, a párt alelnöke.
A többség úgy érzi, hogy az utóbbi időben romlott Magyarország és Szlovákia viszonya, és egyetért azzal, hogy Gyurcsány Ferencnek gyakrabban kellene találkoznia a szlovák kormányfővel – derült ki a Medián felméréséből.
Jó dolga van az Afganisztánban szolgáló 4500 német katonának! Angela Merkel német kancellár és kabinetje évente 1 millió liter hazai sörrel jutalmazza őket, és ehhez jön még 70.000 liter bor.
A legtisztább és legolcsóbb energia a fel nem használt energia; a háztartások bővülő energiatakarékossága akár egy egész erőművet is feleslegessé tehet - mondta Katona Kálmán (MDF), az Országgyűlés...
Lassanként már nem lehet más oka annak, hogy sorra jelennek meg a világ legdrágább (és egyben ilyen minőségükben legfeleslegesebb) dolgai, minthogy a világ szerencsésebbjei már nem tudják hová tenni millióikat. A gyűjteményben az újabb darab egy fülhallgató....
Munkahelyek tízezreinek a megszűnése jelenti a legnagyobb veszélyt a mostani válságban Magyarországon - véli Surányi György, a CIB Bank elnöke. Az Intesa SanPaolo regionális vezetője a Portfoliónak adott nyilatkozatában elmondta: jónak tartaná, ha az elemzők kicsit mélyebbre ásnának, s valóban megnéznék, milyen állapotban van a magyar gazdaság.
Az évtized legrosszabb éve elé néz 2009-ben a magyar oktatás - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke. Az Orbán-kormány oktatási minisztere kifejtette: nincs olyan normatíva, ami 2002-ben ne lett vo...
Ha nem foglalkozunk a tanyasi közösségek életével, az ugyanolyan, mintha nem foglalkoznánk egy Debrecen nagyságú közösség életével - mondta Szili Katalin házelnök a Parlamentben rendezett tanyakonfere...
Közös nyilatkozatot írt alá Gyurcsány Ferenc magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök a szélsőséges megnyilvánulások visszaszorításáról, valamint a kisebbségek védelméről Révkomáromban. A szlovák kormányfő a magyar nacionalisták ténykedését, magyar kollégája a dunaszerdahelyi incidenssel kapcsolatos választ kifogásolta.
A családi és farmergazdaságokat, a tanyákat, a kistelepüléseket meg kell becsülni – hangoztatta Orbán Viktor a posták bezárására illetve a kisiskolák sanyarú helyzetére utalva a tanyavilágról szóló parlamenti konferencián. Lezsák Sándor felidézte, hogy jómaga is faluhelyt tanított.
Könnyű sérülést szenvedett egy éjjel-nappali bolt alkalmazottja a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Surjányban, amikor szombaton hajnalban kirabolták az üzletet. A 4-es számú főút melletti boltba hajnali három órakor lépett be a három elkövető.
A legtisztább és legolcsóbb energia a fel nem használt energia; a háztartások bővülő energiatakarékossága akár egy egész erőművet is feleslegessé tehet - mondta Katona Kálmán (MDF), az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának elnöke szombaton.
2008 első kilenc hónapjában összesen 2.2 milliárd koronás nyereséget hoztak össze a cseh nyugdíjalapok, ami igaz, hogy éves szinten 37 százalékos visszaesésnek felel meg, azonban a környező...
Az amerikai piacok egész heti kereskedését jól jellemezte a pénteki kereskedési nap, mely csökkenéssel indult, majd emelkedésbe csapott át, hogy utána ismét csökkenhessen. A befektetőket továbbra is a pesszimizmust árasztó gazdasági hírek mozgatták. Emelkedni a piacok csak csütörtökön tudtak mikor az indexek ezévi mélypontjukra értek. (ProfitLine.hu)
A gazdaság fejlesztése érdekében Debrecenben nem kell adót csökkenteni, a város ugyanis, megelőzve az országot, ezt már másfél évvel ezelőtt megtette - mondta el az MTI érdeklődésére Kósa Lajos polgármester.
Négypontos közös nyilatkozatot fogadott el Gyurcsány Ferenc magyar és Robert Fico szlovák kormányfő Révkomáromban. A nyilatkozat aláírói sürgetik a szélsőséges megnyilvánulások és ideológiák elleni fellépést, valamint kiállnak a nemzeti kisebbségek kulturális és etnikai önazonosságának megőrzése mellett
Remekül szerepel, s így már döntős a liverpooli ökölvívó Európa-bajnokságon Káté Gyula. A 64 kilogrammosok között versenyző bunyósnak az összes meccsén a helyszínen szurkolt a Liverpool FC játékosa, Németh Krisztián, sőt az elődöntőkre a csapat másik magyar légiósa Gulácsi Péter is kedvet kapott.
A negyven éves David Pollard a Second Life nevű népszerű virtuális valóság-játékban csalta meg feleségét, akivel a valóságban, és a virtuális világban is házastársak voltak. A Second Life...
Úton gyalogló fiatalembert gázolt egy személyautó Nagycenk és Kópháza között szombat hajnalban, a 21 éves férfi a helyszínen életét vesztette. A szerencsétlenül járt fiatal a 84-es főút felezővonalán gyalogolt, amikor egy szemből érkező gépkocsi elütötte.