Vég nélküli futamidő, minimális önrész - hiavatlos prognózis szerint az ilyen konstrukciókat hamarosan el kell felejteni. A finanszírozás 10-15 százalékkal drágulhat
Tegnap a Phylaxia is közzétette időközi vezetőségi beszámolóját. Az eddig jelentő cégek elsöprő többsége közzétett eredmény és mérlegadatokat is, mely alól a Phylaxia kivételt képzett. A társaság...
Kiugró sikerrel zárta az első évet a mezőgazdasági mikro- és kisvállalkozások finanszírozási lehetőségeit bővítő Gazdahitel-Gazdakártya program. Az eddig elbírált közel 1300 hitelkérelem nyomán megítélt több mint 7 milliárd forintnyi hitelkeret elsősorban az egyéni és családi gazdálkodók, valamint az őstermelők számára kínál igen kedvező finanszírozási lehetőséget. A TakarékBank által…
Molotov-koktélt dobtak egy pusztadobosi ház udvarára csütörtök reggel, a támadásban nem sérült meg senki - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség honlapján...
Nyomozást folytat a katonai ügyészség az Állami Egészségügyi Központ szülészetén. A főigazgató tett feljelentést, miután kiderült, hogy az osztályon számos esetben 5-10 ezer forintot kértek a vajúdó nőktől az epidurális érzéstelenítésért, miközben ennek költségét minden esetben a társadalombiztosítás állja.
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: VÉGELÁTHATATLAN LEJTMENET -hatalmas, 5-6% közötti eséssel zárták a tegnapi napot a fő amerikai részvényindexek, jelenleg 2003-as szinteken állnak -a kereskedés...
Az Európai Unió képviselői is aláírták azt a két dokumentumot, amely alapján az Európai Unió 6,5 milliárd euró összegű középtávú pénzügyi támogatást nyújt Magyarországnak
Hiába ragadott baltát Karsai József, mégis betörtek velencei házába. - Itt vagyok a fejszével! - ezzel a felkiáltással riasztotta el a rablókat, akik egy nap alatt kétszer jártak az MSZP-s politikus hétvégi házában.
CARDWELL – A többi hátborzongató megpróbáltatás mellett kenguruherét is kellett ennie a brit Celeb vagyok, ments ki innen! egyik csinos versenyzőjének.
Megkezdték a végkielégítések kiutalását az egri kórház azon volt dolgozóinak, akik nem szerződtek az új munkáltatóval, a HospInvesttel - írta csütörtökön a Heves Megyei Hírlap. Eddig több mint 300...
NYÍREGYHÁZA — Családanya szállt szembe a pártokkal! Hihetetlen, de így történt: egy nő kezdeményezett népszavazást a képviselői költségtérítések tisztázására. És nem is sikertelenül: a kérdés már megjárta az Országos Választási Bizottságot, most az aláírásgyűjtésen a sor.
"A párt vegye figyelembe márciusi tisztújító közgyűlésén, hogy több hölgy politikusra van szüksége az MSZP-nek" - mondta el Lampert Mónika az MSZP elnöki kabinetjének vezetője a Nap-kelte reggeli műsorában.
Az ellenzék után már a zuglói koalíció sem támogatja a Bosnyák térre tervezett plázát, Weinek Leonárd polgármester új terveket vár a lengyel beruházótól, hogy városközpontot kapjon a XIV. kerület....
Ma reggel háromhetes mélypontra esett 273 körül a forint az euróval szemben, majd a délelőtt során fokozatosan erősödni tudott a magyar fizetőeszköz. Kora délután, a rendkívüli svájci kamatvágás...
A rendkívül negatív nemzetközi hangulat itthon is méretes esést szült a nyítóban, a BUX 5.1%-ot esett. A főbb elmozdulások: Blue chipek OTP: -7.4% MOL: -4% Magyar Telekom: -4% Richter: -5% Kicsik...
Törökország megegyezett a Nemzetközi Valutaalappal, melynek következtében az ország 20-40 milliárd dolláros hitelt kaphat a nemzetközi szervezettől. Korábbi hírek arról szóltak, hogy Törökország nem...
Az egyszeri tételek hatásait kiszűrve 49%-os profitzuhanásról számolhatott be az Air France-KLM a harmadik negyedévre 2007 azonos időszakához viszonyítva a magasabb üzemanyagköltségek következtében....
A krízis óta a világ tőzsdéin 23 billió dollár veszteség keletkezett. Egyedül az Egyesült Államokban 21 bank jelentett csődöt, a washingtoni kormány 11 nagybankban szerzett részesedést és 62 fedezeti alap fuccsolt be. A nagy államok négybillió dollár értékű mentőcsomagot állítottak össze, néhány kisebb állam pedig megroggyant. Ki miatt?
A bő egy hónappal ezelőtti nemzeti csúcson azt javasolta Dávid Ibolya, hogy a képviselők fizetésük feléért vásároljanak magyar cégek részvényeiből. Az elnök asszony cselekedett is: OTP-részvényből vásárolt be több százezer forintért.
Ha a színek nevét megtanuljuk, akkor a színek percepciójáért felelős terület az agyban átkerül a másik agyféltekébe - állapították meg amerikai kutatók.
Nem támogatja Gyurcsány Ferenc Orbán Viktor javaslatát a jegybanki alapkamat csökkentéséről. A kormányfő nyilvános sajtószereplésein nem reagált a Fidesz elnökének szavaira, blogjában viszont kampányfogásnak minősítette azt. Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor a vállalkozások és a munkahelyek védelmében tett javaslatával csak szavazókat akar szerezni magának.
Jórészt diákokat és kiskorúakat kirabló társaság ellen kezdeményezett vádemelést a rendőrség az ügyészségen. A fő gyanúsított, egy 16 éves fiatal és három társa az elmúlt hónapokban tucatnyi alkalommal vette el elsősorban kisiskolás diákok mobiltelefonjait a fővárosi utcákon.
Az Európai Unió képviselői is aláírták azt a két dokumentumot, amely alapján az Európai Unió 6,5 milliárd euró összegű középtávú pénzügyi támogatást nyújt a magyar kormány pénzügyi és...
Betondarabbal megdobták a nagykanizsai polgármester házának üvegtéglafalát szerda éjszaka. Marton Istvánt nem először érte támadás, tavaly kocsiját rongálták meg több alkalommal.
"Orbán Viktor már megint nagyot mondott. Vagyis most éppen kicsit: kis mértékű jegybanki alapkamatot. De akármekkora számot mond is, egyértelművé vált, hogy nem tudja, mit beszél" - jelentette ki az mszp.hu internetes portálon Nyakó István, az MSZP szóvivője.
Az idei sikereit az LTV Merida Racing színeiben elérő, jövőre U23-as hegyikerekes a sportág eddigi legkiemelkedőbb hazai eredményeit produkálta a mögöttünk álló szezonban
Súlyos rendszerszintű kockázatokat igyekezett elkerülni a PSZÁF az ingatlanalapok felfüggesztésével, függetlenül attól, hogy milyen problémák vezethettek a kialakult helyzethez - nyilatkozta a...
A hitelezési feltételek szigorításával megnövekedett azok száma, akik nem felelnek meg a kereskedelmi bankok által kínált kölcsönök bírálati szempontjainak. Az ünnepek előtt azonban megnőhet a kisösszegű kölcsönök iránti igény és az ügyfelek más pénzügyi szolgáltatók felé fordulhatnak. A Provident vajon felkészült az esetlegesen magasabb számú igénylések kezelésére, vagy a hitelválság szele őket…
Rengeteget bulizik, szórakozik és visszaszokott a dohányzásra Majoros Péter, vagyis Majka, akiről köztudott, hogy már többször volt kórházban szívritmuszavarai miatt - írta a Bors.
Molotov-koktélt dobtak egy pusztadobosi ház udvarára csütörtök reggel hét óra körül. A palack az udvaron tört szét. Tizenketten voltak a házban, de senki sem sérült meg - tudta meg a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 453,85 pontos csökkenéssel, 11.070,83 ponton nyitott csütörtökön. Szerdai záró értékéhez képest 3,94 százalékkal gyengült.
A mostani válságos időszakban másról sem szólnak a hírek, minthogy az idei karácsony karcsú lesz, az emberek valószínűleg nem tudnak, vagy nem akarnak majd annyit költeni, mint eddig. A PayPal ez ellen kíván harcolni, mégpedig úgy, hogy a felhasználóknak hitelfelvételi lehetőséget biztosít......
09.30-kor teszik közzé az októberi hongkongi fogyasztói árakat (előrejelzés. 1,9%, előző: 3,0%). 10.00-kor hozzák nyilvánosságra a szeptemberi olasz ipari megrendeléseket (előrejelzés -6,4%, előző: -5,2%) és az ipari termelést (előrejelzés 2,3%, előző: -11,0%). 10.30-kor teszik közzé az októberi brit kiskereskedelmi forgalmakat (előrejelzés. 1,4%, előző: 1,8%). Az M4-es pénzmennyiségnél 12,7%-os…
Tűz ütött ki csütörtök reggel az egyik berlini repülőtér, a Tegel katonai része közelében - közölte a tűzoltóság. A lángok egy épületben csaptak fel. Az első jelentések szerint nincs sérültje a...
09.30-kor teszik közzé az októberi hongkongi fogyasztói árakat (előrejelzés. 1,9%, előző: 3,0%). 10.00-kor hozzák nyilvánosságra a szeptemberi olasz ipari megrendeléseket (előrejelzés -6,4%, előző: -5,2%) és az ipari termelést (előrejelzés 2,3%, előző: -11,0%). 10.30-kor teszik közzé az októberi brit kiskereskedelmi forgalmakat (előrejelzés. 1,4%, előző: 1,8%). Az M4-es pénzmennyiségnél 12,7%-os…
Betondarabbal megdobták a nagykanizsai polgármester házának üvegtéglafalát a múlt éjszaka - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. Marton István polgármester az MTI-nek elmondta: a feleségével...
Csaknem 10 ezer dohánytermesztő és mezőgazdasági munkás vonult fel Brüsszelben szerdán, hogy tiltakozzanak az Európai Unió tervezett támogatáscsökkentése ellen. A fülsiketítő, füstbe burkolózó menet három és fél kilométeren át vonult a belga főváros utcáin.
Az Európai Unió képviselői is aláírták azt a két dokumentumot, amely alapján a közösség 6,5 milliárd eurós középtávú pénzügyi támogatást nyújt a magyar kormány pénzügyi és gazdaságpolitikai programjának megvalósításához.
A második körben sem merítik ki a bonyhádi vállalkozások az önkormányzat munkahelyteremtésre szánt támogatási keretét - derül ki a pályázatokat kezelő Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (TMKIK) tájékoztatásából.