2008. november 24. hétfő

nov. 24
15:42
BÉT: felfüggesztették néhány percre az OTP kereskedését (Gondola)
Felfüggesztették néhány percre az OTP papírok kereskedését a BÉT-en, miután több mint 10 százalékkal erősödött a bankpapír árfolyama. A papír egész nap pluszban járt, az árfolyam azonban jelentősen...
nov. 24
15:42
Milliókat ér a gyűjteményük (Blikk)
Magyarország — Parragh Melinda (24) kislányként fogott bele a szalvétagyűjtésbe. Külföldről is hoz magának, barátaitól rendszeresen kér papírkendőket – kollekciójában immár 8500 szalvéta van.
nov. 24
15:42
Sólyom a régió összefogásáról beszélt a kanadai főkormányzóval (HírTV)
Magyarországnak és a közép-kelet-európai régiónak akkor lehet európai és nemzetközi politikai súlya, ha a térség országai együttműködve lépnek fel. Ezt Sólyom László köztársasági elnök jelentette ki hétfőn Budapesten, miután fogadta a kanadai főkormányzó asszonyt, Michaelle Jeant. A találkozó utáni sajtónyilatkozatában üdvözölte, hogy Kanada az egész közép-kelet-európai régióval kívánja…
nov. 24
15:42
"Nem kell ellenzéki frakció-támogatás a költségvetéshez" (Alternatív Energia)
A szocialista kisebbségi kormány úgy számol, hogy testületileg egyetlen ellenzéki frakció támogatására sincs szükség a 2009-es költségvetés elfogadásához - értesült az MTI kormányzati forrásból.
nov. 24
15:42
Százhúsz milliárdot oszt szét az oktatási minisztérium (HR Portál)
A közoktatás és felsőoktatás megújítására hatékonyan elköltött uniós forrásokról, azok céljairól, összegeiről, illetve további meghirdetett pályázatokról számolt be kormányszóvivői tájékoztatón Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára november 21-én.
nov. 24
15:42
Szárnyal az orosz tőzsde (ProfitLine)
Az orosz részvénypiacok jelentős emelkedést tudhatnak maguk mögött a hétfői napon, a dollár elszámolású RTS index 8,1 százalékkal 627.25 pontra, míg a rubel elszámolású MICEX index 11.3 százalékkal 575.39 pontra emelkedett. (ProfitLine.hu)
nov. 24
15:42
Már ez is: gáz lesz a Tescoban! (Portfolio)
Közös értékesítési akciót tart a Tesco-Global Áruházak Zrt. és a gas.hu - jelentették be hétfőn Budapesten. A 2009. február 28-ig tartó akció időtartama alatt a Tesco Pénzügyi Partner és a gas.hu...
nov. 24
15:44
Leszavazták a környezetvédelmi miniszter interpellációs válaszát (Gondola)
Leszavazták hétfőn a parlamentben Szabó Imre környezetvédelmi miniszter egy interpellációra adott válaszát. Katona Kálmán (MDF) eredetileg a kormányfőnek címzett hozzászólásában a magyarországi...
nov. 24
15:44
A rendőr tanúk meghallgatásával folytatódott E. Zsanett pótmagánvádas eljárása (HírTV)
Több mint féltucatnyi rendőr tanú, közöttük a nemi erőszakkal vádolt rendőrök volt parancsnokának meghallgatásával folytatódott E. Zsanett perének tárgyalása hétfőn a Fővárosi Bíróságon.
nov. 24
15:46
A kormány szerint nem kell ellenzéki frakció-támogatás a költségvetéshez (Gondola)
A szocialista kisebbségi kormány úgy számol, hogy testületileg egyetlen ellenzéki frakció támogatására sincs szükség a 2009-es költségvetés elfogadásához - értesült az MTI kormányzati forrásból....
nov. 24
15:46
Megfújták a fúvósok pénzét (HírTV)
Becsapta a Balatonföldvári Ifjúsági Fúvószenekart egy pécsi alapítvány, amely csaknem ötmillió forintos görögországi utazás árával tűnt el. A 70 tagú csapat egy nappal az indulás előtt értesült arról, hogy a nyolcnapos dél-európai útból nem lesz semmi.
nov. 24
15:48
Levegőhöz jutnak a bankok (Privátbankár)
Meglepő volt a jegybanki alapkamat csökkentése, de fontosabb lépés a tartalékráta mérséklése - hangsúlyozták az MTI által megkérdezett elemzők. Barta György, a CIB Bank makrogazdasági elemzője megl...
nov. 24
15:48
Újra nagykoalíció lesz Ausztriában (HírTV)
A Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és a konzervatív Néppárt (ÖVP) alakít kormánykoalíciót Ausztriában - egyeztek meg a pártok két hónappal a szavazás után. A nagykoalíció legutóbb 18 hónapig bírta, azután összeomlott, ezért rendelték el a szeptember végi előre hozott választásokat.
nov. 24
16:00
A beruházások ösztönzését segítené az új gazdasági államtitkár (Gondola)
December elsejével Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium fejlesztéspolitikai államtitkári, Tukacs István, a gazdasági válságövezetek kezeléséért felelős kormánybiztosi...
nov. 24
16:00
USD/CAD Erősödő kanadai dollár (HírTV)
A hét elején emelkedett az USD/CAD, majd visszaesett árfolyama 1,2538-ra. A devizapár veszteségeinek hátterében a befektetők fokozódó kockázatvállalási hajlandósága áll, miután a Citigroup tőkeinjekciójával kapcsolatos hírek látták meg a napvilágot. Az USD/CAD-ot 1,2556-on jegyzik. Támogatás 1,2535-nél, míg ellenállás 1,2776-nál található. In-www.globalfx.hu
nov. 24
16:00
Sikkasztott az állítólag kirabolt nő (Blikk)
Sikkasztással gyanúsítják azt a romhányi nőt, aki októberben azt állította, fegyveres rablás áldozata lett, miután 18 millió forintot vett fel egy pénzintézetben. A 28 éves nő azért tett feljelentést október 21-én, mert elmondása szerint a 2-es számú főút nőtincsi elágazójánál ismeretlenek motorkerékpárral autója mellé hajtottak, egyikük menet közben betörte a vezetőülés melletti ablakot, és…
nov. 24
16:00
Szárnyal az árupiac is a gyengülő dollár és a Citigroup-nak nyújtott kormányzati segítség következtében (ProfitLine)
A kőolaj, a réz és a kukorica is erősödik a nemesfémek mellett a Citigroup-nak nyújtott amerikai kormányzati mentőöv és a gyengülő amerikai dollár következtében. (ProfitLine.hu)
nov. 24
16:00
Száguld a Citigroup: 60%-os pluszban az árfolyam (Portfolio)
Több mint 60%-os pluszba száguldott a Citigroup árfolyama a nyitást követő percekben az állami tőkeinjekció hírére és az egész pénzügyi szektor felfelé vette az irányt az amerikai tőzsdéken is. A...
nov. 24
16:00
A BKV esete az első hóval (Pénzcentrum)
Az elmúlt hétvégén leesett az első hó a Fővárosban és Pest megye egyes részein is. A BKV Zrt. járművei - a téli felkészülés eredményeként - sikeresen vették az első akadályokat, hiszen fennakadás és menetidő-csúszás nélkül telt a hétvége....
nov. 24
16:02
A cseh államfő csak az ír támogatás után fogadja el a lisszaboni szerződést (Gondola)
Václav Klaus cseh államfő hétfőn jelezte, hogy a lisszaboni szerződést csak azután írja alá, hogy Írország megváltoztatja elutasító álláspontját ebben a kérdésben és a dokumentumot elfogadja....
nov. 24
16:02
Áder döntésével szavazták le a környezetvédelmi minisztert (HírTV)
Az Országgyűlésben elnöklő Áder János voksával szavazta le a Ház Szabó Imre környezetvédelmi minisztert a parlamentben hétfőn. A tárcavezetőt Katona Kálmán (MDF) interpellálta a szén-dioxid-kvóták eladása ügyében.
nov. 24
16:02
Adó- és kamatcsökkentést szorgalmaz a Fidesz (Pénzcentrum)
Európai megoldást javasol a Fidesz a gazdasági növekedés beindításához. A legnagyobb ellenzéki párt szerint adócsökkentéssel és a kamatok mérséklésével azonnal dinamizálni lehetne a magyar gazdaságot. A kormány a Fidesz szerint a szocialista utat választotta, ami egyet jelent a megszorításokkal és a gazdasági hanyatlással....
nov. 24
16:04
Elhunyt Juhász László, a köztévé egykori hírigazgatója (HírTV)
Elhunyt Juhász László, a Szabad Európa Rádió egykori szerkesztője, aki a 90-es években a köztelevízió hírigazgatójaként is dolgozott.
nov. 24
16:06
Vujity Tvrtko: A fiam tanított (Blikk)
A riporter munkájához elengedhetetlen az internet, hogy akár a lapzárta utolsó pillanatában is tudósíthasson egy fontos eseményről.
nov. 24
16:06
Arany- Jelentős nyereségek (HírTV)
Az arany ma a gyengülő dollár és dráguló olaj hatására jelentős nyereségeket könyvelt el, és átlépte a 800 dolláros értéket. A nemesfém csúcsa 823,50-en áll. Ellenállás 845-nél található. In-www.globalfx.hu
nov. 24
16:08
Világűrből figyelik a kártevőket (HírTV)
Forradalmi növényvédelmi módszert dolgoztak ki békési kutatók. Az űrből készült infravörös és radarképek alapján az évről évre nagyobb pusztítást végző amerikai kukoricabogár lárváját sikerült beazonosítani.
nov. 24
16:18
Amerikai használt ingatlanok eladásai: 4,98 millió- előrejelzés: 5,02 millió (HírTV)
Amerikai használt ingatlanok eladásai: 4,98 millió- előrejelzés: 5,02 millió- előző havi érték: 5,18 millió. Részletek következnek
nov. 24
16:18
Az ICEG jövőre a GDP 1,6 százalékos csökkenését várja (Gondola)
A makrogazdasági környezet jelentősen romlott az utolsó hónapokban, az ICEG 2009-re a GDP 1,6 százalékos csökkenésével számol - állapította meg Pellényi Gábor, az ICEG Európai Központ tudományos...
nov. 24
16:18
Jól bevált ügynökséget választott az ORFK-OBB (Kreatív Online)
Sorra nyeri a Videopress az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Országos Baleset-megelőzési Bizottsága (OBB) által kiírt társadalmi célú tendereket: az objektív felelősség eredményei mellett a biztonsági öv használatára készült kampány. A két megbízás 58 millió forint értékű.
nov. 24
16:18
MDF-es igen az adótörvényekre (Alternatív Energia)
Az MDF megszavazza az adócsomagot, de nemmel voksol költségvetés fő számaira - közölte Herényi Károly frakcióvezető. Mivel az MDF által a jövő évi adócsomaghoz benyújtott módosító indítványok közül a kormány által támogatott sorba került az örökösödési illetékről szóló javaslat, várható volt, hogy a frakció támogatja majd a csomagot a keddi voksoláson.
nov. 24
16:18
Ismét kevesebb lakás talált gazdára az USA-ban (Portfolio)
A mai ingatlanpiaci adatok kisebb negatív meglepetést okoztak: a használt lakások értékesítése ismét vát feletti mértékben zuhant. Októberben 3.1 százalékkal kevesebb használt lakás (4.98 millió...
nov. 24
16:20
Hadat üzent az autófeltörőknek a debreceni rendőrség (HírTV)
Debrecen belvárosában és nagyobb lakótelepi parkolóiban összesen 80 veszélyjelző táblát helyezett ki a rendőrség, amelyekkel az autósokat figyelmeztetik a gépkocsifeltörésekre. A járőrök szórólapokon is kérik az autósokat, hogy semmilyen értéket ne hagyjanak a járműben. A táblák és a szórólapok elkészítését egy hétmillió forintos pályázati alapból fedezték.
nov. 24
16:22
Embercsempészeket fogtak (HírTV)
Két magyar állampolgárt vett őrizetbe hétfőn a szatmári határrendészet, akiket embercsempészettel gyanúsítanak. A két férfi három török állampolgárt próbált átjuttatni Romániából Magyarországra.
nov. 24
16:24
Az MDF igent mond az adócsomagra, de nemet a büdzsére (Privátbankár)
Az MDF megszavazza az adócsomagot, de nemmel voksol a költségvetés fő számaira - közölte Herényi Károly frakcióvezető. Mivel az MDF által a jövő évi adócsomaghoz benyújtott módosító indítványok közül ...
nov. 24
16:24
Angelina: Öregszem, de jobban nézek ki (Blikk)
Dacára a pletykáknak a szülés utáni depressziójáról, és férjével való kapcsolatának problémáiról Angelina Jolie szebb és nyugodtabb, mint valaha, ráadásul bombaformában, és Oscar-esélyes alakítással tért vissza
nov. 24
16:24
McCartney-t máig bántja, hogy összeveszett John Lenonnal (Infostart)
Ötoldalas interjút közölt a Sunday Times képes melléklete korunk egyik legnagyobb könnyűzenei sztárjával, Sir Paul McCartney-val. Szó esik az énekes viharos válásáról, ám a legendás Beatle-t ennél is jobban nyomasztja, hogy annak idején összetűzött John Lennonnal, és emiatt bomlott fel az együttes.
nov. 24
16:36
Megrendezték a milliók elrablását (HírTV)
Sikkasztás és a hatóság félrevezetése miatt is bűnhődhet az a fiatal nő, aki egy fegyveres rablás miatt kérte a rendőrök segítségét néhány hete Nógrád megyében, ám mostanra kiderült, hogy ő maga és egy társa rendezte meg a rablást a milliós pénzösszeg eltüntetésére.
nov. 24
16:36
Barak: A Hezbollah megháromszorozta a tűzerejét 2006 nyara óta (Gondola)
A Hezbollah síita libanoni szervezet 2006 nyara, a második libanoni háború óta megháromszorozta a "tűzerejét" - jelentette ki Ehud Barak izraeli védelmi miniszter, aki megtorlásokkal...
nov. 24
16:36
Megalakult a Bloggerunió (Kreatív Online)
A Médiaunió mintájára jött létre a Bloggerunió, aminek célja, hogy a Blog.hu-s hirdetések a felhasználóknál maradó felét társadalmi célra használják fel.
nov. 24
16:36
USA - 3.1 százalékos csökkenés az használt ingatlanértékesítés piacán (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban október hónap folyamán a használt lakás újraértékesítések száma 3.1 százalékkal a szezonálisan kiigazított adatok alapján éves szinten 4.98 millió egységre csökkent. (ProfitLine.hu)
nov. 24
16:36
Mi lesz, ha tényleg minden rosszra fordul jövőre? - Az MNB kiszámolta... (Portfolio)
Az optimista forgatókönyv megvalósulása esetén csak 0.2%-kal, míg a pesszimista esetén akár 1.7%-kal is visszaeshet jövőre a magyar gazdaság teljesítménye - jósolja ma kiadott inflációs jelentésében...
nov. 24
16:38
Az APEH elnökét megdöbbenti, hogy Szabó Mátéék félnek (HírTV)
Az APEH elnöke megdöbbenve értesült az ombudsman azon véleményéről, amely szerint az állampolgári jogok biztosa és munkatársai félnek, mások mellett az adóhatóságtól - áll az APEH elnökének Szabó Máté ombudsmanhoz írt nyílt levelében. Szikora János szerint a két hivatal között nincs és nem is volt konfliktus. Az adóhatóság vezetője emiatt érthetetlennek tartja, hogy az ombudsman miért nem…
nov. 24
16:38
Az MDF megszavazza az adócsomagot, de nemmel voksol a költségvetésre (Gondola)
Az MDF megszavazza az adócsomagot, de nemmel voksol költségvetés fő számaira - közölte Herényi Károly frakcióvezető. Mivel az MDF által a jövő évi adócsomaghoz benyújtott módosító indítványok...
nov. 24
16:40
EUR/USD Tovább is van, mondjam még? (HírTV)
Októberben a várt 5,04 millió helyett csupán 4,98 milliós értéket hoztak a legutóbbi 5,18 millió után. Ugyanlassult a mélyrepülés üteme, de nem beszélhetünk tartós talajképzésről, mivel egyre rosszabb adatokat tesznek közzé. Az EUR/USD árfolyama 1,2823-ra emelkedett. További nyereségekkel számolhatunk 1,3000-ig. in-www.globalfx.hu
nov. 24
16:42
11 százalékot estek egy év alatt a lakásárak (Privátbankár)
Októberben 3,1 százalékkal csökkent a használt lakóingatlanok adásvétele az Egyesült Államokban szeptemberhez képest, éves szintű 4,98 millióra, közölték az amerikai ingatlanforgalmazók országos szöve...
nov. 24
16:45
Saját fizetéséből nem enged a kormány (Piac és Profit)
Az Országgyűlés hétfőn nem vette napirendre a Fidesz javaslatát, amely a 2002-es szintre állítaná vissza az államtitkárok, miniszterek és a miniszterelnök fizetését.
nov. 24
16:54
Egyre többfelé várható csapadék, 1-6 fok lesz (Gondola)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint túlnyomóan borult időre számíthatunk, csupán kedden délután északnyugaton szakadozhat fel a felhőzet. Egyre többfelé várható csapadék: északon...
nov. 24
16:54
Orbán: A veszély költségvetése a jövő évi büdzsé (HírTV)
Ha a parlament változatlan formában fogadja el a jövő évi költségvetést, akkor hatalmas kockázatnak teszi ki az országot - nyilatkozta Orbán Viktor hétfőn délután újságírók előtt annak kapcsán, hogy az Országgyűlés kedden délután szavaz a 2009-es költségvetés sarokszámairól. A Fidesz elnöke a veszély költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét, amely véleménye szerint rosszul kezeli a gazdasági…
nov. 24
16:56
Elnapolták – nem is gázolt Szögi Lajos? (HírTV)
Szakértők meghallgatásával folytatódott hétfőn a Borsod megyei bíróságon az olaszliszkai per. Az egyik szakértő csak valószínűsítette, hogy a gyereket elütötte Szögi Lajos. Emellett bemutattak egy olyan hangfelvételt is, melyen a gyilkosság elsőrendű vádlottja arról beszél, hogy a hetedrendű vádlottat „ki lehet mosni”.
nov. 24
16:58
EUR/CHF A cél az 1,5600-os szint (HírTV)
Mióta az SNB múlt csütörtökön meglepően csökkentette alapkamatát, jelentős nyereségeket könyvelt el az EUR/CHF. Svájc gazdaságát sokkal érzékenyebben érinti a válság, mint azt néhány hete gondolták. Ellenállás 1,5600-nál található. In-www.globalfx.hu

Keresés