A munkavállalók ragaszkodnak az átlagkeresetnövekedéshez, és a minimálbér emeléséhez, a munkáltatók szerint viszont a béreket a bázisév szintjén kell tartani. Ez derült ki az Országos Érdekegyeztető Tanácsban. A foglalkoztatók szerint a bérnövekedés olyan terheket róna a cégekre, amelyek miatt veszélybe kerülnének a munkahelyek, a munkavállalók viszont úgy vélték, ha nincs egyezség, sztrájkok…
John McCain republikánus jelölt még a számára legkedvezőbb szövetségi állami szavazati arányok mellett sem nyerheti meg a keddi amerikai elnökválasztást - jósolta a The Washington Post.
Ausztráliában a kiskereskedelmi értékesítések szeptember folyamán 1.1 százalékkal csökkentek, mely több mint három éve a legjelentősebb visszaesés, mely a globális lassulás miatt mérséklődő fogyasztás eredménye. (ProfitLine.hu)
Egy korábbi határozat alapján november 3-tól a legfőbb közép-kelet-európai vállalatokat tömörítő CETOP indexbe az INA és a Zentiva helyére az NWR és az Egis kerül. A Budapesti Értéktőzsde...
Sokan adták bérbe eddig is a lakásukat számla nélkül, az albérletben lakó diákok nagy része talán elmondhatja, hogy életében nem kapott még semmilyen igazolást arról, hogy ő fizetett, de még hivatalos szerződése sincs. Ami az adójogszabályokat tekintve nem is csoda......
Ódzkodik az emberek többsége a kétpárti parlamenttől. Arra számítanak, hogy a következő országgyűlési választáson négy vagy annál több párt lesz a befutó.
A fűtési időszak beköszöntével a falopási szezon is elkezdődik - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet arról számol be, hogy óriási bajban vannak a kórházak az egyre ijesztőbb méreteket öltő nővér- és orvoshiány miatt.
John McCain republikánus jelölt még a számára legkedvezőbb szövetségi állami szavazati arányok mellett sem nyerheti meg a keddi amerikai elnökválasztást.
A Magyar Demokrata Fórum országos választmányának elnöksége felkéri a párt parlamenti frakcióját - és ezt javasolja a többi országgyűlési képviselőnek is -, hogy novembertől mondjanak le a képviselői ...
Friderikusz Sándor újra elérte, hogy róla szóljon a Megasztár 4. A televíziós először Király Viktornak és testvérének Lindának esett neki, majd Fenyő Miklósra förmedt rá, amiért a zenész folyamatosan helyreigazította túlzó szavait.
A következő nem a felfutás éve lesz a minőségi könyvek számára - mondta az Osiris Kiadó igazgató-főszerkesztője az InfoRádió Aréna című műsorában. Gyurgyák János - akinek nemrég jelent meg a Magyarország története képekben című munkája - ennek ellenére bízik abban, hogy az emberek az elektronikai termékek helyett személyesebb ajándékot, például könyvet vásárolnak szeretteiknek karácsonyra.
Pénzügyi szakértők a devizahitelezés szüneteltetésétől tartanak, ami súlyosan érintené az új autók piacát, hiszen a gépkocsik nyolcvan százalékát kölcsönben vásárolják.
A nemzeti csúcsot követően, az október 23-i hosszú hétvégét is magában foglaló időszakban szűkült a különbség a két nagy párt támogatottsága között - olvasható a Népszabadságban, a Szonda Ipsos...
Gőbl Gábor napokkal korábban levélben tájékoztatta Heizer Antal pozsonyi magyar nagykövetet arról, hogy értesülései szerint a szlovák biztonsági erők részéről tartani lehet a meccsre, illetve a nagyudvarnoki koncertre érkező magyar szurkolók inzultálásától.
Erősödéssel kezdhetnek az európai piacok hétfőn a pénteki amerikai emelkedés és az ázsiai piacok mai alakulása következtében, a befektetők Európában egyértelműen a héten várható EKB és BoE kamatcsökkentésekre koncentrálnak. (ProfitLine.hu)
Mind a keresleti, mind a kínálati oldal szereplői óvatosabbak lettek. A már építés alatt álló projektek átadása terv szerint alakul, de néhány fejlesztő a későbbi fejlesztéseket újragondolják. A...
Az uniós támogatások nemzeti része rendelkezésre áll, így az 1002,7 milliárd forintnyi forrásra pályázni lehet - mondta Veres János pénzügyminiszter vasárnap a parlament költségvetési bizottságában, ahol beterjesztette a jövő évi költségvetési törvényhez fűzött módosításokat.
– Anyukámat akarom! – zokogott Tóth Gabi, aki a minapi pánikrohamja után egyre rosszabb bőrben van az argentin dzsungelben. A Bors kiderítette, hogy szüleitől örökölte érzelmes lelkét és otthon még húszévesen is gyakran a mamájával alszik.
Ódzkodik az emberek többsége a kétpárti parlamenttől. Arra számítanak, hogy a következő országgyűlési választáson négy vagy annál több párt lesz a befutó - áll a Népszavában ismertetett legújabb...
A varsói V4-es találkozón akar egyeztetni a szlovák kormányfő magyar kollégájával a dunaszerdahelyi incidensről. Fico felszólította a szlovákokat: ne hagyják magukat provokálni
A világgazdaság növekedésének lassulása várhatóan jó pár kínai játékgyárat kényszerít bezárásra, még karácsony előtt. Már eddig is számos üzem szűnt meg, de úgy tűnik, a recesszió nem kíméli Kína...
John McCain republikánus jelölt még a számára legkedvezőbb szövetségi állami szavazati arányok mellett sem nyerheti meg a keddi amerikai elnökválasztást - jósolta a The Washington Post. A liberális...
A II. világháború utáni években készült 530 "rendőrségi" fotóval gazdagodott a Magyar Távirati Iroda Fotóarchívuma. Az MTI Fotó elődjének 1945 és 1947 közötti belügyi anyaga, amelyet...
A Magyar Demokrata Fórum országos választmányának elnöksége felkéri a párt parlamenti frakcióját - és ezt javasolja a többi országgyűlési képviselőnek is -, hogy novembertől mondjanak le a képviselői költségtérítés 18 százalékáról, amely összeg így a költségvetésben marad - közölte Makay Zsolt, párt országos választmányának elnöke vasárnap az MTI-vel.
Három tűzoltó megsérült, amikor egyelőre tisztázatlan körülmények között felborult egy tűzoltóautó Hajdúsámson belterületén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel vasárnap.
A parlamenti pártok megállapodtak költségvetési plafontörvény lényeges pontjaiban a vasárnap Budapesten tartott egyeztetésen; az SZDSZ támogatja a Fidesz miniszterek anyagi felelősségéről szóló módosí...
Az emberről és környezetéről, azaz a Földről, vízről, levegőről és a tűzről esik szó november 3. és 7. között a magyar tudomány ünnepének kiemelt rendezvényein.
Ellentétesen ítélik meg Szlovákiában a szombati DAC–Slovan bajnoki mérkőzésen történteket. A szlovák rendőrök a meccs 15. percében behatoltak a magyar szurkolók szektorába, és gumibotokkal összeverték az ott tartózkodókat. Az intézkedés során többen megsérültek. A szlovák rendőrség szerint a behatolás indokolt és törvényes volt, de ezt többen is vitatják. Képeink tanúsága szerint ráadásul a…
Hétfőre virradóan ismeretlen tettesek Molotov-koktélt dobtak, illetve rálőttek két – egymással szemben lévő – nagycsécsi családi házra. Az ingatlanokban többen is tartózkodtak, a támadásban egy 43 éves férfi és egy 40 éves nő a helyszínen életét vesztette.
Ha vibrál a föld, akkor a földigiliszták feljönnek a talajfelszínre. Ezt a reakciót használják ki Florida egyik térségében generációk óta a családok, amelyek ebből élnek: egy fabotot a talajba ütve...