Ha a pénzügyi és gazdasági válság továbbgyűrűzik, a következő három hónapban több mint tízezer dolgozó nézhet új állás után Dunántúlon, ráadásul úgy, hogy az elbocsátottak kétharmada egy fillér nélkül kerül utcára - idézi azt jelentést a Napi Gazdaság, amely a közelmúltban a térség kereskedelmi és iparkamaráinak, pénzintézeteinek, valamint az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) regionális…
Enyhe emelkedésben zártak az amerikai börzék a pénteki rövidített kereskedés végére - Csökkent az olaj ára, az OPEC csúcstalálkozón elhalasztották a döntést a kitermelés visszafogásáról - Vegyes a kép Ázsiában, a nyersanyagtermelők és a járműgyártók részvényei húzzák le az indexeket - A dollár jelentősen erősödött az euróval szemben, a jen is felértékelődött a dollár ellenében - A forint kissé…
Az orosz állami Szberbank hosszabb távon vásárolni szándékozik egy kiterjedt hálózattal és leánybankokkal rendelkező kelet-európai bankot, s erre a célra a magyar OTP, vagy az osztrák Raiffeisenbank jön számításba, de jelenleg erre nincs pénze - közölte hétfőn az Interfax hírügynökséggel egy a bank terveit ismerő forrás.
A HP Magyarország 22 százalékkal növelte dollárban számolt árbevételét az október végén zárult tavalyi pénzügyi évében, ami jóval az iparági átlag felett van - mondta Hegedűs Gábor, a cég vezérigazgat...
Eldőlt a verseny a TV2 A sztárok a fejükre estek című produkciójában. A győztes, és ezzel Afrika jószolgálati nagykövete a kajakkirály, a nők kedvence, Tápai Szabina kedvese, Kucsera Gábor lett.
Jogerőssé vált az "amstetteni rémként" emlegetett Josef Fritzl elleni vádirat, amelyben az alsó-ausztriai tartományi ügyészség egyebek között emberölést is felró a lányát 24 éven át fogságban tartó és vérfertőző viszonyra kényszerítő férfinak.
A Fidesz és a KDNP kezdeményezte, hogy a 2009-es költségvetést megalapozó törvények módosításából kerüljön ki a 13. havi nyugdíj elvétele - jelentette be Iván László, a Fidesz szakpolitikusa.
A titkosszolgálatok tudtak a Mumbaiban készülődő terrorcselekményekről, és erről figyelmeztették is az illetékeseket, az üzenet azonban "elveszett a rendszerben" - számol be a brit sajtó a vasárnap napvilágra került hírekről.
Az autista gyerekek agya töredékmásodpercnyi idővel lassabban reagál a hangokra, mint az átlagos gyerekeké, ami megmagyarázhatja az autizmussal összefüggő kommunikációs problémákat - állapították meg amerikai kutatók.
Pénzügyi megrázkódtatást él át a világ és nem általános gazdasági válságot - mondta Csaba László akadémikus hétfőn, az MKB Bank által szervezett "Vergődés vagy kilábalás" című budapesti...
James Bond, egy ördög és egy angyal kéregetett a közelmúlt két konferenciáján. A gerillaakciót a Sensation Event Marketing azzal a céllal szervezte, hogy felhívja a figyelmet az egysíkú rendezvénykoncepciókra.
Egyre jobban érzékelik a gazdasági világválság hatásait az olasz futballklubok, ezért a vezetők azt tervezik, hogy a jövőben jelentősen csökkentik az éljátékosok fizetését. A Fiorentina elnöke, Diego Della Valle azt mondta: a jelenlegi helyzetben ez elkerülhetetlen.
Segélyezési szakemberek alátámasztják az ENSZ főtitkárának azt a kijelentését, hogy a klímavédelem nemcsak pénzbe kerül, de sok millió új munkahelyet is teremthet. Ban Ki Mun a klímavédelemhez szükséges új technológiák bevezetéséről és az ezekkel létrejövő új munkahelyekről Dohában, az ENSZ fejlesztésfinanszírozási értekezletén beszélt.
Hong Kong kiskereskedelmi értékesítése októberben öt éve a leglassabb ütemben emelkedett a globális gazdasági visszaesés következtében. Értéke alapján a kiskereskedelmi értékesítés mindössze 0.3 százalékkal 20.8 milliárd HK dollárra emelkedett éves szinten, a szeptemberi felülviszgált 7 százalék után. Az elemzői előrejelzések 3.4 százalékos emelkedésre számítottak. (ProfitLine.hu)
Az eddigi legpesszimistább forgatókönyvet vázolta fel a világgazdaság növekedésére vonatkozóan az Egyesült Nemzetek Szervezetének legfrissebb jelentése. Az ENSZ szakértőinek várakozásai szerint...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság elfogott két embert, akik szerepeltek az Országos Rendőr-főkapitányság Top 100-as, vagyis a száz legkeresettebb körözött ember listáján - közölte a rendőrség...
Hockenheim nem tudja majd a jövőben megrendezni a Forma-1-es Német Nagydíjat, hacsak nem kap anyagi segítséget az államtól - jelentette ki a pálya igazgatója, Karl-Josef Schmidt egy vasárnapi lapinterjúban.
Az autista gyerekek agya töredékmásodpercnyi idővel lassabban reagál a hangokra, mint az átlagos gyerekeké, ami megmagyarázhatja az autizmussal összefüggő kommunikációs problémákat - állapították...
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) versenyt hirdet, hogy megtalálja az idei ünnep legszebb magyarországi karácsonyi kirakatát. Az internetes vetélkedés célja, hogy segítse a vásárlókat az...
Egyelőre azonban a Szberbank - a legnagyobb orosz bank - jelenleg, a válság körülményei között nem tud pénzt elvonni az orosz bankok hitelezésétől. A rejtélyes forrás közleménye szakértők szerint arra jó, hogy lemérje a magyar és a nemzetközi közvélemény „lázát”.
Egyelőre nem csatlakozik a TV2 az Antenna Hungária (AH) digitális földfelszíni műsorszóró hálózatára, ugyanakkor bíróságtól kérte a felek közötti szerződés létrehozását
A legutóbbi szombat-vasárnap volt a harmadik olyan hétvége, amikor a vártnál élénkebb volt a kiskereskedelmi forgalom - visszaesés helyett még a tavalyit is felülmúlja a vásárlási láz
Szoknyabolondnak aligha nevezhető, mégis naponta négy Viagrát szed a kétéves Calvin Muteesa. A brit kisfiú különleges betegséggel született, amely miatt tüdejében veszélyesen magas a vérnyomás, miközben az oxigénben gazdag vér nem jut el a szerveihez. Az impotenciára használatos pirula ezért számára életmentő gyógyszer.
Vasárnap kora délután a VII. kerületben került rendőrkézre egy nyolc körözés alatt álló bűnöző, alig másfél órával később pedig a Józsefvárosban fogtak el egy börtön elől bujkáló, két körözés hatálya alatt álló férfit. A VII. kerületben elfogott csúcsbűnöző a lebukásakor egy zárt ablakon át próbált elszökni a rendőrök elől; lakásában nagy mennyiségű hamis okirat is előkerült.
Az Egyesült Államok teljes együttműködést vár el Pakisztántól a mumbai (bombayi) terrortámadások ügyében, és az erre adott pakisztáni válasz lesz az új polgári kormány próbája - jelentette ki...
A Fidesz és a KDNP kezdeményezte, hogy a 2009-es költségvetést megalapozó törvények módosításából kerüljön ki a 13. havi nyugdíj elvétele - jelentette be Iván László, a Fidesz szakpolitikusa hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Az olaj ára már több mint 2 dollárt esve 52 dollár alá került hétfőn, miután az OPEC döntése értelmében december közepéig elhalasztotta a további kitermelés csökkentésének lehetőségét. (ProfitLine.hu)
Egyre nagyobb hangsúlyt kap több lakóprojekt esetében a környezet közeliség, ezt mutatja például a nyíregyházi, Őzdomb Lakókert is, melyet az egységes organikus építészeti koncepció, 23 hektáros...
Nem mindennapi ingatlanakciókról tömegével számoltunk be a közelmúltban a Pénzcentrum.hu virtuális hasábjain, így egyáltalán nem ért váratlanul bennünket, hogy a felgyülemlett készleteiket leépíteni szándékozó fejlesztők a karácsonyra is rámennek akció szinten, nem is akárhogy!...
Jogerőssé vált az "amstetteni rémként" emlegetett Josef Fritzl elleni vádirat, amelyben az alsó-ausztriai tartományi ügyészség egyebek között emberölést is felró a lányát 24 éven át fogságban tartó és vérfertőző viszonyra kényszerítő férfinak - írta az MTI.
Jogerőssé vált az "amstetteni rémként" emlegetett Josef Fritzl elleni vádirat, amelyben az alsó-ausztriai tartományi ügyészség emberölést is felró a lányát 24 éven át fogságban tartó és...
A világban tapasztalható gyenge feldolgozóipari adatok és a részvénypiacok csökkenése következtében hétfőn erősödésnek indut a jen a főbb devizákkal szemben. (ProfitLine.hu)
Leesett az első hó, és én rohantam kiscsizmát venni a cipőboltba, persze nem voltam egyedül, a hétvége, a hideg, és a hószakadás ellenére mindenki csizmát vásárolt.
A legutóbbi szombat-vasárnap volt a harmadik olyan hétvége, amikor a vártnál élénkebb volt a kiskereskedelmi forgalom - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek hétfőn....