Megadta magát a puccsistáknak a Guineai kormányfő csütörtökön. Ahmed Tidiane Suare kabinetjének több tagjával együtt jelent meg a katonai junta főhadiszállásán.
A jövővel szembeni szolidaritás fontosságát, valamint a közel-keleti és afrikai megbékélés szükségességét hangsúlyozta karácsonyi üdvözletében a katolikus egyházfő. Isten ember iránti hűségéről és irgalmáról beszélt az éjféli misén Erdő Péter bíboros prímás. Ukrajnában 19 ember, köztük egy gyermek is meghalt egy gázrobbanásban. A nap legfontosabb hírei.
Hét és fél millió eurós (1,9 milliárd forint) lottónyereményének a felét a szegényeknek adja egy férfi a belgiumi Riemst-ben. A faluban csak „Mikulásnak” nevezett, magát felfedni nem kívánó férfi december 12-én nyerte el a pénzösszeget az EuroMillions nevű lottón.
A hétvégén, 101 éves korában halt meg egy észak-olaszországi sebészorvos, aki júliusi esküvője révén vált híressé, amikor hűséget fogadott 98 éves arájának.
Újra elérhetővé vált az Europeana, az európai digitális multimédia-könyvtár, miután a november 20-i megnyitás utáni órákban a szerverek nem bírták az érdeklődők hatalmas rohamát, és a számítógépes rendszer összeomlott. A keddi brüsszeli bejelentés szerint az elmúlt hetekben megnégyszerezték a szerverkapacitást. Az informatikai hátteret a Koninklijke Bibliotheek, a holland nemzeti könyvtár hivatott…
Csúnyasága mentette meg egy pulyka életét Nagy-Britanniában. A Wilbur nevű madár egy farmon élt, ahol a látogatók maguk választhatták ki a pulykát, melyet később majd a karácsonyi vacsorán szolgálnak fel.
Több embert agyonlőtt egy Mikulásnak öltözött ámokfutó Covinában, Los Angeles egyik külvárosában egy karácsony éjjeli partin. A hatóságok először csak három holttestet találtak a lövöldözés után...
Huszonkettőre emelkedett a dél-ukrajnai Jevpatorijában bekövetkezett gázrobbanás halálos áldozatainak száma - közölte Volodimir Sandra, a rendkívüli helyzetek minisztere csütörtök este. A romok...