A válság elkerülhetetlen velejárója lesz a foglalkoztatottak számának csökkenése, a munkaadók álláspontja nem változott, továbbra is kiállnak a nominálbérek és a minimálbér szinten tartása mellett - f...
Kazahsztán kész kőolajat és földgázt szállítani a világ bármely országába - mondta Uralé Muhamedzsanov, a kazah parlament elnöke a Szili Katalinnal folytatott tárgyalása után. A magyar házelnök szerin...
Ma már egyetemista a 14 esztendővel ezelőtti szajoli vasúti szerencsétlenség leghíresebb túlélője, az akkor 3 éves Zsolt. A fiatalember családjára saját házuk dőlt rá, amikor a Debrecenből érkező gyorsvonat - 29 ember életének véget vetve - letarolta a helyi állomást és a körülötte álló szolgálati lakásokat. Az akkor 6 éves fiú édesanyja ma is megrázva idézi fel a hazai vasúti közlekedés…
A drasztikusan megemelt jegyárak miatt várhatóan egyre többen döntenek az autós közlekedés mellett a fővárosi tömegközlekedési eszközök helyett - mondta Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivője az InfoRádiónak miután a BKV bejelentette, hogy 2009-től 290 forint lesz egy vonaljegy.
A hagyományoknak megfelelően II. Erzsébet trónbeszédével vette kezdetét Angliában a parlament ülésszaka. Az ötszáz éve kialakult ceremónia szerint uralkodó körvonalazza a kormány soron következő feladatait.
Roman Polanski Oscar-díjas filmrendező egy Los Angeles-i bírósághoz fordult, hogy semmisítsék meg a harminc évvel ezelőtt hozott ítéletet, amely liliomtiprásért több évtizedre küldte volna börtönbe - írta az AP.
Vádat emelt az ügyészség a kuruc.info főszerkesztője ellen személyes adattal visszaélés és rágalmazás miatt – tájékoztatott a Fővárosi Főügyészség sajtóirodája. A budapesti II. és III. kerületi ügyészség emelt vádat M. Balázs ellen „személyes adattal visszaélés vétsége és nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétsége miatt”.
A közjegyzőség intézménye az egyik leghosszabb múltra visszatekintő, független jogászi ág Magyarországon. Alapítását Róbert Károly 1308-as megkoronázásához kötik.
Igen nagy mozgásokat váltott ki a hosszú lejáratú amerikai amerikai kötvénypiacon Ben Bernanke jegybankelnök azon utalása, mely szerint a Fed (a kamatcsökkentési lehetőségek beszűkülése miatt)...
A britek harmada dolgozni kényszerül nyugdíjaskorában, hogy fenntarthassa a megszokott, kényelmes életszínvonalát - derül ki a Lincoln Financial Group kutatásából....
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) közzétette 2009-es piacfelügyeleti tervét, amelyben kiemelt feladatként szerepel az internetszolgáltatók által meghirdetett sávszélesség követelményeinek ellenőrzése, a szolgáltatók egyoldalú szerződésmódosítási gyakorlatának felülvizsgálata, valamint az emelt díjas számok felhasználásának ellenőrzése is.
Újabb gyanúsítottja van az erzsébetvárosi ingatlanügynek. A Központi Nyomozó Főügyészség őrizetbe vette azt az ingatlanforgalmazót, aki áron alul értékelte fel az ingatlanokat a VII. kerületben. Az InfoRádió úgy tudja, hogy az ügyészség kezdeményezi a gyanúsított előzetes letartóztatását is. Az ingatlan-értékbecslőt bűnsegédként elkövetett csalással és magánokirat hamisítással gyanúsítják.…
Noha még mindig várni kell a romániai parlamenti választások végeredményére, az immár biztosnak látszik, hogy a szavazatgyűjtésben a baloldal, a mandátumszerzésben viszont a jobboldal győzött.
Az üveges finomságok második részébe gossip beírta a kommentek közé a sütőtöklekvárt, erre pont volt otthon egy nagy sütőtököm és rákívántam a receptre.
December 4-én, csütörtökön a Harcsa Veronika Quartett lép színpadra . A 2007-es Budapest Fringe Fesztivál legjobb hangjának választott énekesnő és zenekara este 8-tól ad koncertet a kulturális központban.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) közzétette 2009-es piacfelügyeleti tervét, amelyben kiemelt feladatként szerepel az internetszolgáltatók által meghirdetett sávszélesség követelményeinek...
A körözési toplistán szereplő bűnözőt fogtak el a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Budapesten. A 35 éves demecseri férfit, akit fél éve, nyolc elfogatóparancs alapján kerestek, budapesti albérletében vették őrizetbe.
A magyar utazók nem mondtak le thaiföldi utat a bangkoki nemzetközi repülőtér ostroma miatt. A zavargások ideje alatt ugyan visszaesett az új befizetések száma, de a szakemberek arra számítanak, hogy ez rendeződni fog.
Magyarország a pénzügyi válság miatt a tervezettnél sokkal korábban törlesztheti adósságát, melynek következtében közelebb kerülhetünk az euro bevezetéséhez - jelentette ki Veres János...
Dr. Tóth Ádám elnök Dr. Horváth Gyöngyit nevezte ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) ügyvezetői posztjára. A szakember feladata a közjegyzők legfőbb érdekvédelmi és szakmai képviseletének operatív irányítása - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A herpesszel kapcsolatos elégtelen vagy téves információk a betegséggel járó apró hólyagocskák - az állra vagy a szem környékére való - kiterjedését is okozhatják, s az őszi-téli hónapok különösen kedveznek a fájdalmas betegség terjedésének
Tizennyolc év fegyház aljas indokból elkövetett emberölés és erőszakos közösülés kísérlete miatt - így bűnhődik az a Somogy megyei férfi, aki sógorának feleségével végzett brutális módon tavaly augusztusban. A 37 éves F. Zoltán három kisgyerek édesanyját ölte meg, mert a nő nem fogadta szexuális közeledését.
Még ugyan egy hónap van hátra az évből, de máris megválasztották a 2008-as év legjobb meztelen filmjeleneteinek listáját. Azaz rangsorolták azt a 20 női hírességet, akik idén megmutatták bájaikat a filmvásznon.
A szlovák miniszterelnök elutasította magyar partnere hatpontos javaslatcsomagját, amelyet a novemberi révkomáromi találkozón fogalmazott meg Gyurcsány Ferenc kisebbségi kérdésekben.
A magyar utazók nem mondtak le thaiföldi utat a bangkoki nemzetközi repülőtér ostroma miatt - mondta Simon András, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) szóvivője. A...
Elfogyott az ingyenes influenza elleni védőoltás Vas megyében. A megyei tisztiorvosi szolgálat - a pótrendelésekkel együtt - 34 ezer adag vakcinát kapott, és már mindet szétosztották a háziorvosok között. Vasban néhány ezerrel többen oltatták be magukat, mint tavaly. Csak a szombathelyi kistérségben 17900 adag vakcina fogyott el - tájékoztatott dr. Stánitz Éva kistérségi tisztifőorvos.
Véleményük szerint a hideg idő beálltával fokozottan nő a balesetveszély az utak lefagyása, csúszóssá válása miatt, ezért különösen veszélyes, hogy ennek ellenére sokan továbbra is nyári gumiabronccsal közlekednek az utakon.
A válság elkerülhetetlen velejárója lesz a foglalkoztatottak számának csökkenése, a munkaadók álláspontja nem változott, továbbra is kiállnak a nominálbérek és a minimálbér szinten tartása mellett - fejtette ki Futó Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke szerdán Budapesten.
Az elmúlt három évben az életbiztosítási piac dinamikáját a unit linked típusú biztosítások adták. A válság ráirányítja a figyelmet arra, hogy ezek a termékek nem tudnak minden igénynek megfelelni. A teljes körű pénzügyi biztonságot kockázati típusú termékkel lehet a leginkább megteremteni....
Cristina Fernandez államfővel és a korábban gerillák által fogva tartott Ingrid Betancourt-ral találkozott Madonna kedden, az argentin elnöki palotában, amelynek erkélyén 12 évvel ezelőtt énekelte...
A kórházak gazdálkodását teszi felelőssé az egészségügyi miniszter azért, hogy több intézményben is hónapokat kell várni szívkatéterezésre. Székely Tamás szerint a feltételek és a finanszírozás adott, a kórházak nem használják ki azokat. Több intézmény vezetője azonban azt mondja: már sokszor kérték a szaktárcát, hogy törölje el a kardiológiai osztályokra vonatkozó teljesítményvolumen-korlátot…
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) a biztonságos közlekedés érdekében kezdeményezi, hogy 2009-től általános szabályként - hacsak az időjárás előbb nem indokolja - november 1. és március 15. között...