Kimentették pénteken az Antarktisznál zátonyra futott luxus óceánjáró, az Ushuaia több mint száz utasát és személyzetét - közölte a chilei haditengerészet. A turistákat, akik bálnák, fókák,...
Novemberben 533.000-rel csökkent az újonnan teremtett amerikai álláshelyek száma, miközben az elemzők -333.000-es értékkel számoltak. Az előző havi értéket -240.000-ről -320.000-re módosították. Aggodalomra ad okot, hogy ebből 370.000 a szolgáltató szférába tartozik, és nem a feldolgozóiparba. A munkanélküliségi ráta 6,5%-ról 6,7%-ra emelkedett (előrejelzés: 6,8%). Az órabérek 0,4%-kal emelkedtek…
Gyalogosokat és kerékpárosokat ellenőriztek a rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a biciklistákat szondáztatták is, jó néhányan lebuktak; a szabálytalankodó járókelőkre majdnem hétszázezer forint helyszíni bírságot róttak ki. A rendőrök csaknem ötezer gyalogost, és valamivel kevesebb kerékpárost ellenőriztek, és bár a megelőzésre és a figyelemfelhívásra fókuszáltak, de bírságoltak is.
Az elmúlt 25 évben csaknem négy és félszeresére emelkedett az amerikai felsőoktatás költsége, mely lassan elérhetetlenné teszi a képzésben való részvételt a középosztálybeli családok gyermekei számára - jutott a következtetésre egy friss országos tanulmány. A legolcsóbb amerikai főiskolák éves tandíja 3200 dollár, azaz 660 ezer forint, míg a rangos intézmények díjai 33 ezer dollárba, vagyis 6,8…
Újabb két hónappal hosszabbították meg a Hír TV áldrogbotrányához kapcsolódó egyik eljárás nyomozati határidejét - értesült lapunk. A most hosszabított határidő Helmeczy László, az ügyben érintett ügyvéd feljelentéséhez kapcsolódik. Ezt hamis vád miatt tette ismeretlen tettes ellen még augusztus 5-én. Ezt a nyomozást októberben már meghosszabbították, s most hétvégén járt volna le határideje. A…
Almássy Kornél független, volt MDF-es parlamenti képviselő szerint az lenne az elegáns, ha Dávid Ibolya, a demokrata fórum elnöke önként lemondana mentelmi jogáról, hogy a bíróság lefolytathassa a...
A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a két férfit, akiket egy 80 éves monori asszony megölésével gyanúsítanak – tájékoztatott Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A két férfit szerdán fogta el a rendőrség, harmadik társukat még keresik.
A meglehetősen gyenge amerikai adatok hatással voltak a globális tőzsdékre. A nagy részvényindexek visszaesésének hatására veszteségeket könyvelt el az EUR/JPY, és átmenetileg visszaesett a 115,91-es napi minimumra. Ezzel átmenetileg tovább romlottak a kilátások. 117,60 alatt tartja magát a csökkenő trend. A cél a 115,00-ös és a 113,80-as érték. In-www.globalfx.hu
Jövő év nyarától a gyerekek is kaphatnak személyi igazolványt egy kormány által kezdeményezett törvényjavaslat szerint - közölte a kormányszóvivő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Erről és egy másik itt ismertetetett javaslatról hétfőn dönt a parlament.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) határozatlan idejű sztrájkot javasol január 12-től a közszférában - mondta Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke, azt követően, hogy pénteken ülést tartott a...
Novemberben 533 ezer munkahely szűnt meg az Egyesült Államokban - közölte a munkaügyi tárca pénteken. Ezzel 6,7 százalékra emelkedett a munkanélküliek száma a tengerentúlon. Ilyen rossz helyzet legutóbb 15 éve volt Amerikában.
Ady Endre életének meghatározó szakaszai kapcsolódnak a francia fővároshoz. Ezentúl erre dombormű és márványtábla is emlékeztet az egykori Európa Hotel falán – párizsi tartózkodásai idején ebben a szállodában lakott legtöbbször a költő.
Ha Szerbia nem adja el a Gazpromnak olajvállalatát, Moszkva nem engedi az orosz piacra a kragujevaci autógyárból kikerülő Fiat-gépkocsikat - írja a Politika című belgrádi újság pénteki internetes kiadásában. A lap kiemeli, hogy a szerb fél még mindig nem kapott garanciákat arra vonatkozóan, hogy a Déli Áramlat gázvezeték valóban Szerbián halad majd át.
Miután közzétették a katasztrofális amerikai adatokat, meredeken felfelé ívelt az USD/CHF pályája, és 1,2182-re emelkedett árfolyama, a dollár profitált a magas kockázatú befektetésekből visszavont és dollár irányba mutató tőkeáramlásokból. Az újonnan teremtett álláshelyek száma 533.000-rel csökkent, ami a 34 éve tapasztalt legrosszabb érétket jelenti. A munkanélküliségi ráta ellenben 6,7%-os…
Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint a vártnál is mélyebb recesszióra utalnak a pénteken közzétett, a konszenzusnál gyengébb magyarországi ipari termelési adatok. A KSH előzetes jelentése alapján az ipari termelés októberben, az előző év azonos időszakához viszonyítva 7,2 százalékkal csökkent.
Tokió — A gazdasági világválság utolérte a Forma–1-et is. A Super Aguri év közbeni távozása után Fukui Takao (64), a Honda elnök-vezérigazgatója sokkoló bejelentést tett tegnap délelőtt: a japán autógyártó cég jövőre kiszáll a száguldó cirkuszból. A vállalat 760 dolgozóját rúgta ki, s 140 ezerrel csökkentette az autógyártást. Elképzelhető, hogy a Honda távozása csak a kezdet. Az egyik legnagyobb…
Jövő év nyarától a gyerekek is kaphatnak személyi igazolványt egy kormány által kezdeményezett törvényjavaslat szerint - közölte a kormányszóvivő pénteki sajtótájékoztatóján. Elmondta: a...
A felvi.hu oldal első díjat nyert az idei eFestival Közérdekű információszolgáltatás - Tematikus szakportálok kategóriájában. A nyolcadik éve, a Magyar Tartalomipari Szövetség által rendezett verseny célja, hogy az alkotókat a minőségi és színvonalas tartalomszolgáltatásban motiválja.
Közel száz díjat vihetett haza az idei Year of the Brands gála mintegy hatszáz részvevője. A VIP-vendégeknek pálinka is jutott, a mezei asztaltársaságoknak csak tájbor. Beszámoló képgalériával és lista.
A fizetési és árverési felszólítások száma a lakáshitelekkel terhelt amerikai ingatlanoknál a harmadik negyedévben 10 százalékkal emelkedett. (ProfitLine.hu)
Az EUR/USD nem tudta megvédeni nyereségeit, melyekre a katasztrofális amerikai adatok közzététele után tett szert, és a részvénypiaci veszteségek hatására visszaesett 1,27 alá. 1,2660 alatt tovább romlanának a kilátások. Ebben az esetben veszteségekkel kell számolni 1,2550-ig. in-www.globalfx.hu
A pénteki egyeztetésen sem tudott megállapodni a MÁV Zrt. és a VDSZSZ, így továbbra is sztrájkkal fenyeget az érdekképviselet. A vasúttársaság a jövő évre érvényes kollektív szerződésről is elkezdte a tárgyalásokat a szakszervezetekkel. Az egyeztetéseket jövő szerdán folytatják.
December 4-én az Európai Bizottság információs nap keretében mutatta be a kis- és középvállalkozók számára nyújtott finanszírozási eszközöket, melyek közt az egyik legfontosabb az ettől a naptól Magyarországon is hozzáférhető kis- és középvállalkozói (kkv) garanciakeret. Az eszköz célja, hogy biztosítsa azon kis- és középvállalkozások egyszerűsített feltételek melletti hitelhez jutását, amelyek…
Barack Obama megválasztott amerikai elnök a romló munkaerőpiaci helyzet kapcsán úgy fogalmazott: a gazdasági válság valószínűleg tovább fog mélyülni, mielőtt a helyzet javulna.
Az Európai Unió és az Egyesült Államok szorosabb együttműködését, az EU poszt-szovjet térségekben betöltött szerepének megerősítését, az energia biztonság javítását és a kisebbségi jogok hatékonyabb érvényesülését szorgalmazza a Fidesz európai parlamenti delegációja. A kül- és biztonságpolitikai koncepció az Orbán-kormány külügyminisztere szerint a jövő évi európai parlamenti választásokon a…
A Fidesz szerint éppen Gyurcsány Ferenc az, aki ellehetetleníti a vállalkozásokat, miközben a vállalkozások elfogadottságáról beszél - írta az MTI-nek eljuttatott közleményében a Fidesz helyettes...
Bécs — Gyerekpornó-hálózat tagja volt Wolfgang Priklopil (†44) – derült ki az újabb nyomozás során, amit a Natascha Kampuscht (20) nyolc éven át fogva tartó férfi ügyében folytatnak.
A Fidesz szerint éppen Gyurcsány Ferenc az, aki ellehetetleníti a vállalkozásokat, miközben a vállalkozások elfogadottságáról beszél - írta közleményében a Fidesz helyettes szóvivője annak kapcsán, hogy kormányfő részt vett és felszólalt a vállalkozók napján rendezett gazdaságpolitikai fórumon, pénteken, Budapesten.
A Daimler AG jövő tavasszal megkezdi a beszállítók kiválasztását a 2012-től kizárólag Kecskeméten készülő modelljéhez, mondta Eberhard Gloger, a társaság vezető beszerzési menedzsere pénteken...
Forgóeszköz-finanszírozásra, például anyagvásárlásra, árukészletek feltöltésére használható kedvezményes hitelt tesz elérhetővé a vállalkozásoknak jövő év elején a Kormány - jelentette be Bajnai Gordon, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a Vállalkozók Országos Szövetségének pénteki konferenciáján....
Csuklós busz és egy személyautó karambolozott a 10-es úton, Budapest határában. Az elsődleges információk szerint egy súlyos sérültje van a 10-es út Budapest és Pilisvörösvár közötti szakaszán, pénteken délután 4 óra körül történt karambolnak.
Próbáljunk meg elszakadni az ajándékvadászattól, és tegyük a készülődést igazi, fordulatokban gazdag családi eseménnyé! Vonjuk be a gyerekeket a karácsonyfadísz-készítésbe, beiglisütésbe, próbáljuk meg elérni, hogy ezekre a családi kalandokra, és ne a minél drágább ajándékra legyenek büszkék.
A válság valós és előre jelzett hatásai fokozatosan hatják át a közvéleményt, a társadalom egyre nagyobb része érintettnek érzi magát. Nőtt a jövővel kapcsolatos borúlátás, a válaszokból kiderül, hogy a devizahitellel rendelkezőket érintik meg legintenzívebben a következmények.
Jelentősen gyengült a forint pénteken a budapesti bankközi kereskedelemben. A gyengülést a kereskedők az év végi pénzügyi zárások kezdetének tudják be. A BUX se szerepelt jobban
A dollár és a jen ma profitált a befektetők kockázatkerüléséből, és a részvénypiaci veszteségekből. Megterhelőek voltak a német ipari megrendelések, melyek októberben havi szinten 6,1%-kal, éves szinten pedig 17,3%-kal csökkentek. Novemberben 533.000-rel csökkent az újonnan teremtett amerikai álláshelyek száma, miközben az elemzők -333.000-es értékkel számoltak. Az előző havi értéket -240.000-ről…
Barack Obama megválasztott amerikai elnök a romló munkaerőpiaci helyzet kapcsán pénteki közleményében úgy fogalmazott: a gazdasági válság valószínűleg tovább fog mélyülni, mielőtt a helyzet...
Két idős asszonyt ütött el a zebrán egy autós Kaposváron, mindkettőjüket súlyos sérülésekkel, lábszár-, illetve bokatöréssel szállították kórházba. A gyalogosok a kijelölt gyalogátkelőhelyen keltek át a négysávos úton, amikor egy autó a belső sávban elgázolta őket.
A külső alkalmazások beengedésével tenné érdekesebbé az Iwiwet az Origo, a lépéstől növekvő felhasználói aktivitást és pénzt is várnak. A hirdetési bevételeket megosztják a fejlesztőkkel. Az első reakciók szerint a nyitás 2009 egyik nagy sztorija lehet a magyar interneten.
Szentmisével búcsúztatták el Gyurkovics Tibor József Attila- és Kossuth-díjas költőt, írót pénteken Budapesten, a Szent István-bazilikában. Az altemplomban elhelyezett ravatalnál a családtagok mellett barátok, tisztelők is elhelyezték az emlékezés virágait.
Irakban új feltételek között végzi majd hadműveleteit az amerikai hadsereg, miután csütörtökön az államfői testület is aláírta a biztonsági szerződést az Egyesült Államokkal. Az amerikai erők...
Elsüllyedt egy halászhajó pénteken Spanyolország északnyugati partjainál; három halász meghalt, öt eltűnt, ötöt kimentettek - közölte a spanyol tengeri mentőszolgálat. Az ügynökség szerint a portugál zászló alatt közlekedő hajó a reggeli órákban süllyedt el az 5-6 méteres hullámokban Galícia partjaitól 24 tengeri mérföldre.
Pokolgép robbant az északnyugat-pakisztáni Pesavar városban péntek délután, legalább egy tucat ember életét vesztette, több tucatnyian pedig megsebesültek - közölte a rendőrség. A nagyváros egyik...
Bemutatták pénteken a Fidesz uniós kül- és biztonságpolitikai koncepcióját. Németh Zsolt, a párt szakpolitikusa az MTI-nek elmondta, hogy az Erős Európa, sikeres nemzet című koncepciót a párt uniós...
Ha bekövetkezik az Egyesült Államokban a stagfláció, a mai árak alapján nem lehetetlen, hogy a nyersolaj hordónkénti jegyzése lemegy 30 vagy akár 20 dollárig is. A jövő évre látják biztosnak a közg...
Kőzúzalékot szállító kamion ütközött személyszállító motorvonattal pénteken Ózdon, a balesetben hárman könnyebben megsérültek - mondta a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. A MÁV közleménye szerint a kamion a fénysorompó piros jelzése ellenére hajtott a sínekre.
Átmenetileg ismét csökkent az OMV szavazati joga a Mol Nyrt.-ben, miután az osztrák társaság újabb részvényeladási és visszavásárlási (repó) ügylet keretében 4 millió 500 ezer darab Mol részvényt "hel...