2008. május 14. szerda

máj. 14
12:34
Hihetünk egyszerre Istenben és a földönkívüliekben? (Blikk)
máj. 14
12:34
Víz után kutat majd a Phoenix (HírTV)
Pontosan a tervnek megfelelően, május 25-én készül leszállni a Marson a Phoenix amerikai szonda. Az űrjármű 9 hónappal ezelőtt, tavaly augusztusban indult el a vörös bolygóra, és ott a talajban fog víz után kutatni.
máj. 14
12:35
Sólyom délkelet-ázsiai körútja (Kripto Akadémia)
Sólyom László köztársasági elnök szerdán indul el három országot érintő, május 23-ig tartó délkelet-ázsiai körútjára, amelynek során Vietnamban, Indonéziában és Szingapúrban tesz állami látogatást. Útján központi szerep jut a klímaváltozás, a természetvédelem és a fenntartható fejlődés témájának.
máj. 14
12:35
EU: a bővítéshez új szerződés is kéne (Privátbankár)
Írországban reális az esély arra, hogy a júniusi népszavazáson elutasítják a lisszaboni szerződést. - mondta a Gazdasági Rádiónak Csaba László, a Közép-Európai Egyetem professzora Sipos Anikó interjúja.
máj. 14
12:36
Két debreceni iskolát zárhatnak be (HR Portál)
A debreceni műhelytelepi iskola bezárásról született döntés a helyi testületben tavasszal, ráadásul egy másik, az újkerti iskola is veszélybe került, májusban dönt a városi közgyűlés a végleges megszüntetés idejéről. Az önkormányzat gondoskodni kíván a dolgozók foglalkoztatásáról, várhatóan nyolc százalékos létszámcsökkenésre lehet számítani - értesült a Magyar Hírlap.
máj. 14
12:36
Kellemetlen napok várnak az allergiásokra (Infostart)
Még tart több faféle virágzása és már a fűfélék közül is több virágzik, ezért különösen erősek az allergiások tünetei. Nékám Kristóf allergológus professzor elmondta: a panaszok csökkentésének legjobb módja valamilyen allergiaellenes gyógyszer szedése.
máj. 14
12:36
Tölgyessy: Van egy igazán erős eszköz a Fidesz kezében (Infostart)
Érthetetlen, hogy miért támogatta az SZDSZ a kormányátalakítást, annak ellenére, hogy nem értett vele egyet - mondta Tölgyessy Péter politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: a Fidesz kezében igazán csak egy erősebb eszköz van, a konstruktív bizalmatlansági indítvány benyújtása. Ehhez azonban a pártnak olyan kormányfő-jelöltet is kellene találnia, akit a szabaddemokraták…
máj. 14
12:36
EURO 2008: Ausztria nem költött eleget a fociturizmus marketingjére (Infostart)
Aggódik az osztrák idegenforgalmi ágazat: elmaradnak a szállodafoglalások a várakozásoktól, pedig a közös osztrák-svájci rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság idejére 1,9 millió külföldi turistát várnak Ausztriába. Készülnek a rendőrök is, Svájcban például föld alatti atombunkerekbe is zárhatják a randalírozókat.
máj. 14
12:36
Vádat emelt az ügyészség Zuschlagék ellen (Blikk)
Vádat emelt az ügyészség Zuschlag János és 15 társa ellen, közülük az első rendű vádlottat és hét társát bűnszervezetben elkövetett csalással vádolják. Időközben a 72 milliós forintos kárból már csak 12 millió hiányzik.
máj. 14
12:36
Megtalálták egy cserbenhagyásos gázolás áldozatát (Blikk)
máj. 14
12:36
Gyakorlati ismeretek a Deviza – és a Részvénypiacokon (HírTV)
Olyan gyakorlatias, a pénzpiacon használható ismeretanyagot oktatnak a GlobalFX szakemberei 2008-05-17-én (szombaton), mely segítségével sikerrel vehetők a befektetők, traderek mindennapos akadályai. Miként alkalmazzák az indikátorokat és milyen beállításokat használjanak. A hírek, gazdasági adatok, merre mozdítják az árfolyamokat? Ezekre és hasonló kérdésekre kaphatnak választ a résztvevők.…
máj. 14
12:37
Csendőrlaktanyát robbantottak Baszkföldön (Kripto Akadémia)
Pokolgép robbant szerda hajnalban a spanyolországi Baszkföldön egy csendőrlaktanyában, többen megsebesültek - jelentették spanyol rádiók.
máj. 14
12:37
Az autózásra fogható az amerikai visszaesés (Privátbankár)
Az Egyesült Államokban 0,2 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban, márciushoz képest. Barcza György, a K&H bank vezető elemzője Andor Attila beszélgetett.
máj. 14
12:38
Csapatot építenek a családi napok, juniálisok (HR Portál)
Régen május elseje vagy Pünkösd alkalmával, a dolgozók kivonultak a nagyobb parkokba, együtt ünnepeltek, ettek-ittak, rendezvényeket, táncmulatságokat tartottak. Manapság a vállalatok családi nappal vagy juniálissal ünneplik a közelgő nyarat. Hogy mennyire maradt meg napjainkra ez a kedves szokás, erre próbáltunk választ találni.
máj. 14
12:38
Nem született megállapodás a MÁV és a VDSZSZ között (Infostart)
Ismét eredménytelenül zárult az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok között a szakszervezeti sztrájkkövetelésről.
máj. 14
12:38
Klaus félti a Benes-dekrétumokat a lisszaboni szerződéstől (Infostart)
A cseh államfő attól tart, hogy a lisszaboni szerződés várható ratifikációja veszélyeztetheti a II. világháború után kiadott Benes-dekrétumok érvényességét. Csehország az EU működését újraszabályozó lisszaboni szerződést még nem ratifikálta.
máj. 14
12:38
Ketten haltak meg egy lövöldözésben (Blikk)
máj. 14
12:38
EUR/USD Kedvezőtlen kilátások (HírTV)
Márciusban havi szinten 0,2%-kal, éves szinten pedig 2,0%-kal emelkedett az EU-s ipari termelés, elmaradva ezzel a +2,3%-os előrejelzéstől. Az előző havi értéket közben +3,1%-ról +3,2%-ra módosították. Az adatok közzététele után jóvátette veszteségeinek egy részét az EUR/USD, és 1,5422-ön jegyzik. Kedvezőtlenek a devizapár kilátásai, ezért érdemes eladásokat indítani. Támogatás található…
máj. 14
12:39
Nyugat-Virginia Hillary Clintoné (Kripto Akadémia)
Hillary Clinton könnyedén győzött a keddi előválasztáson Nyugat-Virginiában, a fehér kétkezi dolgozók bástyájának számító szövetségi államban.
máj. 14
12:39
Egy év fizetése - két hónap alatt (Privátbankár)
A középvezetők és az adminisztratív munkakört betöltők fizetése közötti különbség Kínában a legnagyobb - idehaza hatszoros a differencia
máj. 14
12:40
Kontaktlencsegyár Gyálon (HR Portál)
Magyarországon befektetőként még újnak számító angol cég létesít kontaktlencsegyárat Gyálon. Az új befektető első lépésként több mint százötven munkahelyet teremt mérnökök, orvosok és szakmunkások számára. A második körös beruházása nyomán pedig legalább újabb kétszáz embernek kínálnának majd munkát - tudta meg a Világgazdaság.
máj. 14
12:40
Képriport: hamis 200 eurós bankjegyek nagy mennyiségben - vádemelési javaslat (Infostart)
Vádemelési javaslat született egy jelentős pénzhamisítási ügyben. A Nemzeti Nyomozó Iroda tájékoztatása szerint a nyolc gyanúsított nagy mennyiségben hozott be Magyarország területére hamis 200 eurós bankjegyeket, amelyeket főként szállodákban próbáltak meg értékesíteni.
máj. 14
12:40
"Bill, hogy tehetted ezt?" - részletek a volt kormányfő feleségének könyvéből (Infostart)
A Blair-család "szíve elszorult", amikor megtudták, hogy George Bush nyerte az amerikai elnökválasztást 2000-ben - derül ki a volt brit kormányfő feleségének könyvéből. Cherie Blair szerint az akkori brit miniszterelnök aggódott amiatt, hogy az új amerikai elnök nem ért a külügyekhez.
máj. 14
12:40
Ötven órán át volt a romok alatt egy állapotos nő (Blikk)
máj. 14
12:40
Kevesebb a szarvasmarha- és sertésállomány (HírTV)
Az elmúlt négy hónap során tovább csökkent az ország szarvasmarha- és sertésállománya, míg a juhok és baromfifélék száma - a pulyka kivételével - emelkedett, a lóállomány lényegében változatlan maradt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett jelentéséből.
máj. 14
12:41
Kijárási tilalom az indiai Dzsipurban (Kripto Akadémia)
Hajnaltól sötétedésig tartó kijárási tilalmat rendeltek el a hatóságok szerdán a nyugat-indiai Dzsaipurban, ahol az előző nap nyolc pokolgép robbanásában a legfrissebb adatok szerint 80-an haltak meg és legalább 200 volt a sebesültek száma.
máj. 14
12:41
Irán mozgatja az olajárat (Privátbankár)
Interjú Misik Sándorral, a Hamilton Tőzsdeügynökség elemzőjével.
máj. 14
12:42
A British Airways operatív vezetőt keres (HR Portál)
Új vezetőt keres a British Airways (BA) az operatív ügyek irányításához - értesült a Világgazdaság.
máj. 14
12:42
Nemzetközi pályázat a BKV vezérigazgatói posztjára (Infostart)
Nemzetközi pályázat ír ki a Főpolgármesteri Kabinet a BKV vezérigazgatói posztjára - közölte a Városháza kommunikációs igazgatója. A pályázatokat június 30-áig lehet beadni, az új vezérigazgató augusztus 1-jétől 5 évig irányíthatja a közlekedési vállalatot.
máj. 14
12:42
Mianmar: kirabolják a ciklon túlélőit? (Infostart)
A külvilág egyre nagyobb aggodalommal figyeli a mianmari ciklon segítségre szoruló túlélőinek helyzetét. A katonai kormányzat bírálói azzal vádolták meg a juntát, hogy nem a katasztrófa sújtotta területekre küldi a külföldről kapott segélyt. A kormányzat továbbra sem engedi, hogy külföldi szakemberek vegyenek részt a segélyek elosztásában.
máj. 14
12:42
Pénzt tudnak fizetni a tanácsért (Piac és Profit)
Egy új pályázati kiírás elősegíti a polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztését. Hárommilliárd forintnyi támogatásból korszerűsíthetik működésüket.
máj. 14
12:42
Forró öleléssel fogadták Busht Izraelben (Privátbankár)
Izraelbe érkezett az amerikai elnök, hogy részt vegyen az államalapítás 60. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken és lendületet adjon az izraeli-palesztin béketárgyalásoknak.
máj. 14
12:42
Véres leszámolás Mórahalom határában (HírTV)
Egy férfit és egy nőt találtak holtan a Csongrád megyei Mórahalom határában. A délelőtt folyamán értesítette valaki a városban működő rendőrőrsöt arról, hogy Mórahalom külterületén egy férfit és egy nőt lát dulakodni, miközben lövések is dördültek.
máj. 14
12:43
Újabb ciklon formálódik Mianmar térségében (Kripto Akadémia)
Újabb ciklon formálódik Mianmar térségében kevesebb mint két héttel azt követően, hogy az ázsiai országban trópusi vihar pusztított - közölte szerdán egy ENSZ-illetékes.
máj. 14
12:43
Értelmifogyatékos unokáját erőszakolta meg a baranyai nagypapa (BorsOnline)
Újabb pedofil nagyszülő ügye került elő Baranyában. A férfi még 2005-ben erőszakolta meg 14 éves értelmi fogyatékos lányunokáját, akin abortuszt kellett végrehajtani, de az esetet ekkor eltitkolták a sajtó elől. Az eset kísértetiesen hasonlít a pellérdi esethez, az ügyben jövő héten hirdetnek ítéletet.
máj. 14
12:43
Újabb gyermekek tehetséggondozását támogatja a Csányi Alapítvány (Infostart)
Idén akár 30 újabb gyermek tehetséggondozásának támogatásában segíthet a Csányi Alapítvány, miután májusban elkezdődött az idei beválogatás. Az Alapítvány eddigi 84 gyermekéhez Nagybajom és Pécs környékéről számos pályázat érkezett az alapítványhoz a gyermekek tehetséggondozásában való segítségért, így ez évben akár 115 gyermek teljes körű támogatásában nyújthat segítséget az alapítvány.
máj. 14
12:43
Kínába érkezett a baptista mentőcsapat vezetője (Infostart)
Bangkokból a földrengés sújtotta kínai tartományba utazott a magyar Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapatának vezetője. Pavelcze László az InfoRádióban elmondta: csapata Bangkokban várja, hogy utána utazhasson, és segítsen a mentésben.
máj. 14
12:43
Szerb választások: még nem bonthat pezsgőt az EU (Privátbankár)
Szerbiában ugyan az Európa-barát erők győztek a hétvégi választásokon, ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy ők is alakíthatnak kormányt. A Világgazdasági Kutatóintézet főmunkatársával, Novák Tamással Sipos Anikó beszélgetett.
máj. 14
12:44
Új szakértő a HR Portal toborzás rovatában (HR Portál)
Amennyiben toborzással kapcsolatos kérdései lennének, keresse bizalommal a HR Portal toborzás szekciójának új szakértőjét, Mohai Ágnest.
máj. 14
12:44
EUR/CZK Hamarosan várható a cseh GDP (HírTV)
Az EUR/CZK árfolyama jelenleg 24,960 és 24,990 között mozog. A kereskedők szerint szerdán túl is megmaradnak az euró nyereségei, de nem számíthatunk nagyobb ugrásokra. A befektetők többsége izgalommal várja a csütörtökön megjelenő 1. negyedévi cseh GDP-t (előrejelzés: +5,5%, előző: +6,6%). In-GFX
máj. 14
12:44
Napelemes melltartó (Blikk)
A Távol-Keleten már mobiltelefont is tölthetünk bikiniben
máj. 14
12:44
Romaügyi prefektust neveznek ki Rómában és Milánóban (Kripto Akadémia)
Különleges romaügyi prefektust neveznek ki Rómában az olasz főváros rendőrfőnöke mellé - jelentette be szerdán Gianni Alemanno, Róma polgármestere az olasz Radio 24-nek adott nyilatkozatában, alig néhány órával a Nápoly külvárosában történt incidensek után.
máj. 14
12:44
Az SZDSZ is beintett Gyeneseinek (Privátbankár)
Nem támogatta a szakbizottság Gyenesei István önkormányzati miniszteri jelölését. A jelölt a meghallgatáson közölte, nem készül önkormányzati reformokra, és nem tud több pénzt sem ígérni.
máj. 14
12:44
USD/ZAR Kiskereskedelmi forgalmak (HírTV)
A SARB kedvező kijelentései jól jöttek a randnak. Egy elemző szerint a júniusi kamatemelésre utalnak a bank-elnök, Tito Mboweni kommentárjai. A mai adatok hatására fokozódhat a volatilitás. A kiskereskedelmi forgalmak márciusban éves szinten meglepően 1,7%-kal csökkentek, miközben az elemzők +0,2%-os értékkel számoltak a legutóbbi +2,9% után. A gyenge adatok után tovább emelkedett az USD/ZAR…
máj. 14
12:45
Michael Moore folytatja a Fahrenheit 9/11-et (Kripto Akadémia)
Michael Moore világhírű amerikai dokumentumfilmes rendező egyik legsikeresebb munkájának, a Fahrenheit 9/11-nek a folytatásán dolgozik.
máj. 14
12:45
Segíteni, de milyen áron? (Privátbankár)
Egy pokoli junta kiszolgáltatja saját lakosságát a halálnak, a bolygó többi részét pedig a lehető legrosszabb döntéskényszereknek - jegyzet
máj. 14
12:46
Nem egyezett meg a MÁV és a VDSZSZ (HR Portál)
Ismét eredménytelenül zárult az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok között a szakszervezeti sztrájkkövetelésről szerdán.
máj. 14
12:46
GBP/USD Kétélű kard a BoE jelentése (HírTV)
A BoE inflációs jelentése után tovább, 1,9339 felé csökkent a GBP/USD árfolyama. A BoE-nek nagy kihívást jelent, hogy az elkövetkező hónapokban valószínűleg 3% fölött marad az inflációs ráta, és az év 2. felében akár 4,0% fölé is emelkedhet. 2 éven belül előreláthatólag nem érik el a 2,0%-os célt, legkorábban 2010 végén lehet erről szó. A februári jelentés óta megemelték az inflációs…
máj. 14
12:46
Fémgyűjtőben végezte a mozdonyritkaság (HírTV)
Huszonnégy tonnás mozdonyt loptak el egy gyűjtőtől Csehországban. Az ismeretlen tettesek lóval vontatták el a járművet, majd darabokra vágták, és leadták a fémgyűjtőben.
máj. 14
12:47
Sürgősségi betegellátás kórház nélkül (Kripto Akadémia)
Sürgősségi betegek kezelésére mind több, korszerűen fölszerelt elsősegélynyújtó központot nyitnak az Egyesült Államokban. Gyorsan növekedő lakótelepek egészségügyi szolgálatának színvonala ezzel egyértelműen emelkedik, de a költségek is meredeken nőnek.

Keresés