2008. május 14. szerda

máj. 14
12:12
Kétséges egy nyugatbarát szerb kormány létrejötte (Infostart)
A demokraták szerezték a szerbiai előrehozott parlamenti választáson a legtöbb szavazatot. Az InfoRádió által megkérdezett délszláv szakértő szerint az a kérdés, hogy kikkel lép koalícióra a Boris Tadic vezette pártszövetség. Juhász József úgy véli: az új kormánynak rendeznie kellene Koszovó helyzetét és a vízummentesség kérdését. A külügyminiszter azt mondta: Magyarország számára fontos, hogy…
máj. 14
12:13
A szerb pártok már tárgyalnak a kormányalakításról (Kripto Akadémia)
A szerbiai pártok már elkezdték a kormányalakítási tárgyalásokat, s egyelőre úgy tűnik, hogy a radikálisok és nacionalisták közelebb állnak a parlamenti többség létrehozásához, mint a demokratának és Európa-barátnak nevezett tábor.
máj. 14
12:14
Mianmarba indul az EU humanitárius segélyezési biztosa (Infostart)
Mianmarba, a volt Burmába indul az Európai Unió segélyezési biztosa, Louis Michel, miközben Brüsszel követeli a mianmari katonai rezsimtől, hogy engedje eljuttatni a segélyszállítmányokat a Nargis ciklon pusztításai nyomán kétségbeejtő helyzetbe került tíz-, sőt talán inkább százezrekhez.
máj. 14
12:15
Kínai földrengés: atomreaktorok is megsérülhettek (Kripto Akadémia)
Egy francia kutatóintézet szakértői nem tartják kizártnak, hogy a Kína középső részét sújtó földrengésben atomlétesítmények is megrongálódhattak.
máj. 14
12:16
Megrongálódhattak kínai atomlétesítmények a földrengés következtében (Infostart)
Nem kizárt, hogy a Kína középső részét sújtó földrengésben atomlétesítmények is megrongálódhattak. A nukleáris biztonsági és sugárvédelmi kutatásokkal foglalkozó francia intézet (IRSN) kedden közzétett közleményében rámutatott, kísérleti atomreaktorok és nukleáris fűtőanyagot előállító üzemek fekszenek azonban Szecsuán tartományban, akár 100 kilométernél is közelebb az epicentrumhoz.
máj. 14
12:17
London katonákat küldene Burmába (Kripto Akadémia)
Az emberiességi alapon végrehajtott katonai akció is szerepel a természeti katasztrófa sújtotta Mianmarnak szánt segélyek lehetséges eljuttatási módszerei között - mondta kedden a brit külügyminiszter.
máj. 14
12:18
Olmert: tényleges haladás a palesztinokkal folytatott tárgyalásokon (Infostart)
Az izraeli miniszterelnök szerint tényleges haladás történt azokon a tárgyalásokon, amelyeket a palesztin elnökkel a konfliktus rendezésének kulcskérdéseiről eddig folytatott. Ehud Olmert erről kedden beszélt egy nemzetközi értekezlet a megnyitóján.
máj. 14
12:19
2009-re béke lehet Izrael és a palesztinok között! (Kripto Akadémia)
Az izraeli miniszterelnök szerint volt tényleges haladás a palesztin elnökkel a konfliktus rendezésének kulcskérdéseiről eddig folytatott tárgyalásain.
máj. 14
12:20
Mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk a levelezőn tanulóknak (Infostart)
Jövő ősztől mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk azoknak, aki Szlovákiában a főiskolákon és az egyetemeken, levelező tagozaton tanulnak. A kormány tavaly döntött arról, hogy a levelező tagozatos oktatás már hivatalosan sem lesz ingyenes.
máj. 14
12:21
Holttestek borítják Kartúm utcáit (Kripto Akadémia)
Legalább kétszáz halálos áldozata volt annak a támadásnak, amelyet szombaton indított a szudáni főváros ellen egy darfúri lázadószervezet - közölte Abdel Rahim Mohamed Huszein szudáni védelmi miniszter.
máj. 14
12:22
Mianmar: katonai beavatkozás is segítheti a segélyek bejuttatását (Infostart)
Az emberiességi alapon végrehajtott katonai akció is szerepel a természeti katasztrófa sújtotta Mianmarnak szánt segélyek lehetséges eljuttatási módszerei között - mondta kedden a brit külügyminiszter.
máj. 14
12:23
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte a lázadók Kartúm elleni támadását (Kripto Akadémia)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden elítélte az egyik dárfúri lázadó csoportnak a szudáni kormány ellen intézett hét végi támadását, és az erőszak azonnali beszüntetésére szólította fel a konfliktusban érintett feleket.
máj. 14
12:24
Ejtőernyőkkel dobnak élelmiszert a túlélőknek (Infostart)
A jelentések szerint hétezer-hétszázan haltak meg a Szecsuán tartománybeli Yingxiuban (Jinghsziu), amely a földrengés epicentrumánál fekszik. A hivatalos adatok szerint a hétfői földrengés áldozatainak száma Szecsuán tartományban 12 ezer.
máj. 14
12:25
A Magyar Koalíció négy képviselője is bekerülhet a kormánykoalícióba (Kripto Akadémia)
Borisz Tadics elnök Demokrata Pártja a Szerb Szocialista Párttal és a hét kisebbségi képviselővel kíván koalícióra lépni – tudta meg az általában jól értesült Blic napilap. Közben a szerb radikálisok és Vojiszlav Kostunica tömbje is megkezdte a koalíciós tárgyalásokat, ám ők is a szocialisták támogatására vannak utalva.
máj. 14
12:26
Az Emily és a Jacob nevet kapja a legtöbb újszülött az Egyesült Államokban (Infostart)
Változatlanul az Emily a legnépszerűbb női név az Egyesült Államokban, már 12. éve. A férfinevek között kilencedik alkalommal a Jacob vitte el a pálmát tavaly. Az újszülött fiúk szülei továbbra is bibliai eredetű neveket választanak a leggyakrabban.
máj. 14
12:27
Bush személyesen stabilizálja a Közel-Keletet (Kripto Akadémia)
George Bush amerikai elnök kedden elutazott Washingtonból közel-keleti körútjára, abban a reményben, hogy sikerül újraindítani az izraeli-palesztin békefolyamatot.
máj. 14
12:28
Vulkán-biznisz: hamut szórnak a netükre (Infostart)
A Chile déli részén május elején kitört Chaiten vulkán által ontott hamu jelentős gondokat okoz a lakosságnak, sokan küzdenek például légzési problémákkal, és mivel a légi közlekedést szintén akadályozza a hamu, az idegenforgalom is visszaesik. Az internetes hamukereskedelemnek viszont szezonja van.
máj. 14
12:29
Az égből érkezik a segítség Szecsuánban (Kripto Akadémia)
A kínai hadsereg szerdán ejtőernyőkkel próbálja meg a segítséget eljuttatni Szecsuán (Sichuan) tartomány földrengés sújtotta térségeibe sajtóértesülések szerint.
máj. 14
12:30
Százezren vesznek részt a kínai földrengés áldozatainak mentésében (Infostart)
A Szecsuan (Sichuan) tartománybeli Jinghsziüben (Yingxiu) a város 10 ezer főnyi lakosságából alig 2300-an élték túl a katasztrófát. A hivatalos adatok szerint a Richter-skála szerinti 7,9-es erősségű hétfői földrengés áldozatainak száma Szecsuan tartományban 12 ezer.
máj. 14
12:31
Botokkal, kövekkel, Molotov-koktéllal támadtak a romákra (Kripto Akadémia)
Romák táboraira támadtak a dél-olaszországi Nápoly külvárosában, több tábort felgyújtottak kedd este, néhány nappal azután, hogy egy csecsemő elrablásának kísérletével gyanúsítottak meg egy roma lányt - jelentette egy fotóriporter a helyszínről.
máj. 14
12:32
Clinton nyert Nyugat-Virginiában, és nem adja fel (Infostart)
Az Egyesült Államokban Hillary Clinton nyerte az előválasztást Nyugat-Virginiában: a volt first lady az eddigi adatok szerint 65-28 arányban vezet Barack Obamával szemben. Egyre több szakértő véli úgy, hogy Hillary Clinton elvesztette a versengést, de a szenátor kijelentette: a küzdelem még nem ért véget.
máj. 14
12:33
Az uniós-tagság lehetőségétől szárnyal Törökország (Kripto Akadémia)
Nagy-Britannia támogatásáról biztosította Ankara európai uniós törekvéseit II. Erzsébet angol királynő kedden, törökországi látogatása első napján.
máj. 14
12:34
Újabb ciklon formálódik Mianmar térségében (Infostart)
Újabb ciklon fenyegetheti Mianmar térségét. Még két hét sem telt el azt követően, hogy az ázsiai országban trópusi vihar pusztított. A lehetséges szélsőséges időjárásra az ENSZ meteorológiai előrejelző központja hívta fel a figyelmet.
máj. 14
12:35
Sólyom délkelet-ázsiai körútja (Kripto Akadémia)
Sólyom László köztársasági elnök szerdán indul el három országot érintő, május 23-ig tartó délkelet-ázsiai körútjára, amelynek során Vietnamban, Indonéziában és Szingapúrban tesz állami látogatást. Útján központi szerep jut a klímaváltozás, a természetvédelem és a fenntartható fejlődés témájának.
máj. 14
12:36
EURO 2008: Ausztria nem költött eleget a fociturizmus marketingjére (Infostart)
Aggódik az osztrák idegenforgalmi ágazat: elmaradnak a szállodafoglalások a várakozásoktól, pedig a közös osztrák-svájci rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság idejére 1,9 millió külföldi turistát várnak Ausztriába. Készülnek a rendőrök is, Svájcban például föld alatti atombunkerekbe is zárhatják a randalírozókat.
máj. 14
12:37
Csendőrlaktanyát robbantottak Baszkföldön (Kripto Akadémia)
Pokolgép robbant szerda hajnalban a spanyolországi Baszkföldön egy csendőrlaktanyában, többen megsebesültek - jelentették spanyol rádiók.
máj. 14
12:38
Klaus félti a Benes-dekrétumokat a lisszaboni szerződéstől (Infostart)
A cseh államfő attól tart, hogy a lisszaboni szerződés várható ratifikációja veszélyeztetheti a II. világháború után kiadott Benes-dekrétumok érvényességét. Csehország az EU működését újraszabályozó lisszaboni szerződést még nem ratifikálta.
máj. 14
12:39
Nyugat-Virginia Hillary Clintoné (Kripto Akadémia)
Hillary Clinton könnyedén győzött a keddi előválasztáson Nyugat-Virginiában, a fehér kétkezi dolgozók bástyájának számító szövetségi államban.
máj. 14
12:40
"Bill, hogy tehetted ezt?" - részletek a volt kormányfő feleségének könyvéből (Infostart)
A Blair-család "szíve elszorult", amikor megtudták, hogy George Bush nyerte az amerikai elnökválasztást 2000-ben - derül ki a volt brit kormányfő feleségének könyvéből. Cherie Blair szerint az akkori brit miniszterelnök aggódott amiatt, hogy az új amerikai elnök nem ért a külügyekhez.
máj. 14
12:41
Kijárási tilalom az indiai Dzsipurban (Kripto Akadémia)
Hajnaltól sötétedésig tartó kijárási tilalmat rendeltek el a hatóságok szerdán a nyugat-indiai Dzsaipurban, ahol az előző nap nyolc pokolgép robbanásában a legfrissebb adatok szerint 80-an haltak meg és legalább 200 volt a sebesültek száma.
máj. 14
12:42
Mianmar: kirabolják a ciklon túlélőit? (Infostart)
A külvilág egyre nagyobb aggodalommal figyeli a mianmari ciklon segítségre szoruló túlélőinek helyzetét. A katonai kormányzat bírálói azzal vádolták meg a juntát, hogy nem a katasztrófa sújtotta területekre küldi a külföldről kapott segélyt. A kormányzat továbbra sem engedi, hogy külföldi szakemberek vegyenek részt a segélyek elosztásában.
máj. 14
12:43
Újabb ciklon formálódik Mianmar térségében (Kripto Akadémia)
Újabb ciklon formálódik Mianmar térségében kevesebb mint két héttel azt követően, hogy az ázsiai országban trópusi vihar pusztított - közölte szerdán egy ENSZ-illetékes.
máj. 14
12:43
Kínába érkezett a baptista mentőcsapat vezetője (Infostart)
Bangkokból a földrengés sújtotta kínai tartományba utazott a magyar Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapatának vezetője. Pavelcze László az InfoRádióban elmondta: csapata Bangkokban várja, hogy utána utazhasson, és segítsen a mentésben.
máj. 14
12:44
Romaügyi prefektust neveznek ki Rómában és Milánóban (Kripto Akadémia)
Különleges romaügyi prefektust neveznek ki Rómában az olasz főváros rendőrfőnöke mellé - jelentette be szerdán Gianni Alemanno, Róma polgármestere az olasz Radio 24-nek adott nyilatkozatában, alig néhány órával a Nápoly külvárosában történt incidensek után.
máj. 14
12:45
Michael Moore folytatja a Fahrenheit 9/11-et (Kripto Akadémia)
Michael Moore világhírű amerikai dokumentumfilmes rendező egyik legsikeresebb munkájának, a Fahrenheit 9/11-nek a folytatásán dolgozik.
máj. 14
12:47
Sürgősségi betegellátás kórház nélkül (Kripto Akadémia)
Sürgősségi betegek kezelésére mind több, korszerűen fölszerelt elsősegélynyújtó központot nyitnak az Egyesült Államokban. Gyorsan növekedő lakótelepek egészségügyi szolgálatának színvonala ezzel egyértelműen emelkedik, de a költségek is meredeken nőnek.
máj. 14
12:49
Nacionalista erőszakhullám várható Németországban (Kripto Akadémia)
A szélsőjobboldali erőszak új formájának megjelenésére figyelmeztetett a német belügyminiszter és a rendőrség szakszervezetének vezetője.
máj. 14
12:51
Szerbia: a szocialistákon múlik a hatalom (Kripto Akadémia)
Szerbiában a szocialista párt vált a mérleg nyelvévé, a demokrata és a radikális-nacionalista tábor is tárgyalásokat kezdett vele, mert nélküle egyik sem tudja létrehozni a kormányzáshoz szükséges parlamenti többséget - derült ki a szerdai belgrádi lapok híradásaiból.
máj. 14
13:16
Szerdán tárgyal Olmerttel Bush (Kripto Akadémia)
Megérkezett Izraelbe az amerikai elnök, még szerdán tárgyal Olmerttel
máj. 14
13:31
Tizenötezerhez közelít a kínai földrengés halottainak száma (Kripto Akadémia)
Az nem derül ki a jelentésből, hogy a közölt adatokba beszámították-e a földrengés epicentruma körüli, nehezen megközelíthető hegyvidéki terület áldozatait.
máj. 14
13:33
Angela Merkel hasonmása politikus lesz (Kripto Akadémia)
Merkel Merkel ellen? Egy kis iróniával ezt a kérdést tették fel sokan berlini politikai körökben, miután szerdán ismertté vált: a konzervatív német kancellár "hasonmása" politikai pályára lép, ráadásul a nagy rivális, a szociáldemokrata párt színeiben. A 49 esztendős, Lübeckben élő, három gyermekes Susanne Knoll már korábban híressé vált azáltal, hogy kísértetiesen hasonlít Németország első női -…
máj. 14
13:46
Földrengés: 15 ezer halott, 25 ezren még a romok alatt Kínában (Infostart)
Az Új Kína hírügynökség legfrissebb közlése szerint a Kína délnyugati részét sújtó, a Richter-skála szerint 7,9-es erősségű földrengésben 14 866 ember vesztette életét. A hírügynökség szerint több mint 25 ezren vannak még a romok alatt, további 14 ezret pedig eltűntként tartanak nyilván.
máj. 14
13:47
Tizenöt év börtön a merénylet megtervezéséért (Kripto Akadémia)
Tizenöt évi börtönbüntetésre ítélt szerdán az ammáni állambiztonsági bíróság három jordániai férfit, akik merényletet akartak végrehajtani George Bush amerikai elnök ellen annak 2006. novemberi ammáni látogatása idején - vált ismeretessé törvényszéki forrásokból.
máj. 14
14:02
Helyt állt az első próbán a Berlusconi-kormány (Kripto Akadémia)
Bizalmat kapott szerdán az alsóházban Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök új jobbközép kormánya.
máj. 14
14:18
Húsz évet is kaphat öt osztrák szélsőjobbos (Kripto Akadémia)
Erős rendőri biztosítás és nagy sajtóérdeklődés közepette kezdődött meg szerdán a felső-ausztriai Wels tartományi bíróságán annak az öt szélsőjobboldali aktivistának a pere, akit a náci propagandát és szervezeteket, illetve azok újralapítását szankcionáló tilalmi törvény (Verbotsgesetz) megszegésével vádolnak.
máj. 14
14:20
A demokratáktól kapták első koalíciós ajánlatukat (Kripto Akadémia)
A szerbiai választáson legtöbb szavazatot szerzett szövetség vezetője, a Demokrata Párt koalíciót ajánlott szerdán a Szerb Szocialista Párt vezette párttömörülésnek, amely a késő délelőtti órákban a szerb radikálisokkal és Vojislav Kostunica eddigi miniszterelnök táborával kezdett kormányalakítási tárgyalásokat.
máj. 14
14:48
Ahmedinedzsád: a közel-keleti országok el fogják pusztítani Izraelt (Infostart)
Izrael "haldoklik", és a közel-keleti országok - mihelyt alkalmuk adódik rá - el fogják pusztítani - jelentette ki egy szerdai beszédében Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök.
máj. 14
14:49
Ahmadinezsád: a közel-keleti országok el fogják pusztítani Izraelt (Kripto Akadémia)
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök kijelentette egy szerdai beszédében, hogy Izrael "haldoklik", és a közel-keleti országok - mihelyt alkalmuk adódik rá - el fogják pusztítani.
máj. 14
14:50
Négy biztos helyük van a magyaroknak a vajdasági parlamentben (Infostart)
Négy biztos helyük van a magyaroknak a 120 tagú vajdasági parlamentben, amelynek egyelőre 61 mandátumáról született meg a döntés a vasárnapi választáson.
máj. 14
14:52
Berlusconi kormánya bizalmat kapott az alsóházban (Infostart)
Bizalmat kapott szerdán az alsóházban Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök új jobbközép kormánya. Az olasz törvényhozás felsőházában csütörtökön lesz a bizalmi szavazás, amelyet nagy valószínűséggel ugyancsak könnyedén megnyer a Berlusconi vezette politikai irányvonal.

Keresés