Az OTP Bankcsoport első negyedévi teljesítményét kifejezetten sikeresnek ítéli a pénzintézet vezetése. Oroszországban addig nem terjeszkedik tovább az OTP, amíg nem látni a likviditási válság végét, ami persze nem jelenti azt, hogy nem is nézelődik a bank.
A Mol Nyrt. kőolajat talált Oroszország nyugat-szibériai területén, a Matyuskinszkaja blokkban - közölte az olajtársaság. A Mol 100 százalékos tulajdonú vállalata, a Matyuskinszkaja Vertikal a blokk d...
Taxisok bántalmazták a Kossuth téri tüntetők egyik vezéralakját, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 elnökét, Gonda Lászlót. A vita egy rosszul parkoló taxi miatt robbant ki, ám Gonda szerint a taxisok közül néhányan régóta nem nézik jó szemmel tevékenységüket, mert a tüntetéseket okolják az elmaradó külföldi vendégekért.
Belgrádban tovább tartanak a pártok közötti megbeszélések, amelyek tétje az, hogy a demokrata, vagy a nacionalista-radikális tábor tudja-e megnyerni magának a szocialisták tömbjét, amely nélkül nem alakulhat többségi kormány Szerbiában.
Februárban meglepően 11,3%-ról 11,6%-ra emelkedett a török munkanélküliségi ráta, meghaladva ezzel a 11,5%-os előrejelzést. Az EUR/TRY-t 1,9467-en jegyzik. Ellenállás 1,9588-nál, míg támogatás 1,9272-nél található. In-GFX
A kelet-közép-európai munkavállalókra vonatkozó korlátozások beszüntetésére szólította fel a német kormányt a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Szövetsége (DIHK).
Az áfamértékek megváltoztatásával nem lehet befolyásolni az ár- és versenyképességi viszonyokat - összegezte Veres János szerdán az uniós pénzügyminiszterek brüsszeli tanácskozásán az áfáról folytatott informális véleménycsere következtetéseit.
Több mint tízmillió eurós beruházás keretében építi fel harmadik üzemcsarnokát a kuplungok, illetve kuplungtárcsák gyártásával foglalkozó LuK Savaria Kft. Szombathelyen. A cég jelenleg 1250 embernek biztosít megélhetést a térségben, a termelés felfutásával azonban további kétszáz fő alkalmazására lehet számítani - adja hírül a Világgazdaság.
Az internetes keresők felhasználóbarát jellemzőit alapul véve átalakították a JobInfo.hu keresési funkcióit. A látogatók így könnyebben találhatnak rá a számukra releváns ajánlatokra a további újdonságokkal előrukkoló, s egyúttal új köntösbe is öltöztetett oldalon - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Belpolitikai vihart váltott ki Németországban a dalai láma látogatása. Berlin távolságtartóan fogadja a vendéget, amiért sok kritaka éri a német vezetést. A bírálatok középpontjában Steinmeier külügyminiszter áll, akinek konzervatív és ellenéki politikusok egyaránt azt róják fel, hogy az emberi jogok melletti határozott kiállást feláldozza a Kínával való kapcsolatok erősítésének oltárán.
A Magyar Labdarúgó Szövetség tájékoztatása szerint Aczél Zoltán és Máté Csaba lesz Erwin Koeman szövetségi kapitány két segítője, kapusedzőként pedig Petry Zsolt tevékenykedik majd.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke május 25-én a Magyar Polgári Párt (MPP) vendége lesz Erdélyben - derült ki abból az interjúból, amelyet Szász Jenő, a párt elnöke adott a Krónikának. A Kolozsváron...
Sanghaj és Dublin után Budapesten rendezi meg az Esomar és a Reklámozók Világszövetsége (WFA) a World Wide Multi-Media Measuremen (WM3) szakmai konferenciasorozatát. A júniusi nemzetközi rendezvényen előadást tartanak a vállalati hirdetők, piackutatócégek, valamint médiatulajdonosok képviselői.
Hétfőn napirend előtt tesz esküt Gyenesei István miniszterjelölt, az újonnan kialakított kisebbségi kormány utolsó hiányzó tagja is. Bajnai Gordon csütörtökön adta át a tárcát utódjának. A Fidesz szerint Gyenesei nem méltó a köz bizalmára.
A legsikeresebb hazai cégek is megszenvedik az elvonásokat és a megszorításokat. Teret kaphat a korrupció vagy a kkv-szektor ismét gyógyírt jelenthet a bajokra?
Az euróövezetben az első negyedévben 0,7 százalékkal volt nagyobb az összesített GDP, mint a tavalyi utolsó negyedévben, és 2,2 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi első negyedévben, jelentették az EU statisztikai hivatalában csütörtökön előzetes becslésként. A leggyorsabb inflációjú országok "élbolyából" most már kiesett Magyarország: az első három helyezett áprilisban Lettország, Bulgária és…
Mintegy félszáz illegális bevándorlót vett őrizetbe az olasz rendőrség, miután csütörtök hajnalban ellenőrzést tartott Róma legnagyobb nomádtáborában - jelentette az ANSA olasz hírügynökség. Az...
A pozitív EU-s adatok hatására 1,5502-re csökkent az EUR/USD árfolyama. A piac az erős német és francia adatok után valószínűleg kedvező EU-s adatokkal számolt, ezért nyereség-kivétekre került sor. Az EU-s GDP az 1. negyedévben negyedéves szinten 0,5%-kal, éves szinten pedig 2,2%-kal emelkedett, meghaladva ezzel a +1,9%-os előrejelzést a legutóbbi +2,2%-os érték után. A fogyasztói árak áprilisban…
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke május 25-én a Magyar Polgári Párt (MPP) vendége lesz Erdélyben - derült ki abból az interjúból, amelyet Szász Jenő, a párt elnöke adott a Krónikának.
Az amerikai kormány fenyegetett fajnak minősítette a jegesmedvét az északi-sarki jég drasztikus csökkenése miatt. Ám Washington sietett megjegyezni, hogy ez nem jelent változást a globális felmelegedéssel kapcsolatos amerikai politikában.
Alultőkésítettség, gyűrűző nemfizetés, nehézkes banki finanszírozás, valamint irreálisan magas közterhek, kiszámíthatatlanul változó szabályozói környezet és negatívan megélt hivatalos ellenőrzések: mindezek még a legdinamikusabb hazai kis és középvállalkozások fejlődését is megnehezítik - derül ki a Coface Hungary és Az Üzlettárs magazin közös kutatásából.
Hajnalig tartó felolvasás, múlt századi kávéházi hangulat, valamint eredeti, a 100 éves Nyugat folyóirathoz köthető hang- és filmfelvételek várják mindazokat, akik szombaton részt vesznek a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) irodalmi maratonján.
Az internetezők közel fele semmilyen nyomtatott napilapot nem olvas. Akik olvasnak, azok körében a bulvár a népszerű, illetve az ingyenes napi kiadványok. A magazinok esetében a "női" témákkal foglalkozó sajtótermékek a nyerők.
Nem bánik egységesen minden bevándorolni kívánó külföldivel a holland menekültügyi szabályozás - állapította meg egy friss elemzésében a Human Rights Watch nemzetközi emberjogi szervezet. Az MTI...
Az Ukrán Állami Közlekedésrendészet (DAI) azt tervezi, hogy már a közeljövőben elkobozza és elárverezi azoknak az autósoknak a járműveit, akiket egy éven belül másodszor is ittas vezetésen érnek.
Két munkás meghalt, öten megsérültek, amikor robbanás történt egy tejüzemben a főváros, Ankara közelében csütörtökön - számolt be róla az Anatolia hírügynökség.
Az euróövezetben az első negyedévben 0,7 százalékkal volt nagyobb az összesített GDP, mint a tavalyi utolsó negyedévben, és 2,2 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi első negyedévben, jelentették az EU ...
Egy nemzetközi tanulmány arra figyelmeztet, hogy több fajta gyógyszert kell kifejleszteni és készletbe felhalmozni, hogy kezelni lehessen egy esetleges világméretű madárinfluenza-járványt.
A dollár gyengesége miatt ma 1,0483-ra esett vissza az USD/CHF árfolyama, majd összeszedte magát. Reggel közzétették, hogy jelentősen romlott a svájci fogyasztók hangulata. A SECO-fogyasztói hangulat mutatója áprilisban 14 pontról 2 pontra csökkent, elmaradva ezzel a 10 pontos előrejelzéstől. Az USD/CHF-et 1,0537-en jegyzik. Ellenállás 1,0560-nál található. In-GFX
A majd egy tonnás óriásbomba miatt 2 kilométeres körzetben kiürítették a környéket: 3-4000 emberről van szó! Hatalmas dugók a környéken. Dzsemborivá alakult a tanítás a Műegyetemen: a parkban folyik a tanítás.
A zloty ma gyengült az euróval szemben. Az EUR/PLN erősödésénél csupán korrekcióról van szó a töretlen csökkenő trenden belül. A devizapárt 3,3986-on jegyzik. A figyelmet a 14.00 órai márciusi lengyel külkereskedelmi-, és fizetési mérleg vonja magára. In-GFX
Az idén szeptemberben a fogyasztói árak várhatóan 5,6 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbinál - áll az Ecostat Mikroszkóp című kiadványában.
Személyi kölcsönből már több mint 570, a szabad felhasználású hitelből pedig csaknem 1500 milliárdot kell az embereknek visszafizetniük. A lakáshitel-tartozás pedig több mint 3300 milliárd.
Az EUR/HUF árfolyama ma 250 körül mozog. Miután reggel sikerült átlépni az akadályt, a kedvező EU-s adatok után ismét visszaesett a kurzus az érték alá. Az adatok jól jöttek a forintnak. A legutóbbi magyar adatok is HUF-pozitívan alakultak, hiszen az ipari termelés márciusban változatlanul 4,3%-kal, míg a GDP az 1. negyedévben a várt 1,2% helyett 1,6%-kal emelkedett. Az EUR/HUF-ot 249,86-on…
Az elemzői konszenzusnál jobb az első negyedévi 1,6 százalékos GDP-növekedési adat. Az elemzők az év egészére 2,0-2,5 százalékos gazdasági bővüléssel számolnak.
A Danubius Rádió meghívásos tenderen választotta ki azt az ügynökséget, amelyre a májusban indult imázskampányának kreatívfeladatait bízta. A kreatívok a rádió új szlogenére, valamint felfrissült zenei és hangzásbeli arculatára épülnek.
Az al-Kaida terrorhálózat azzal fenyeget, hogy merényleteket szervez Ausztriában és Svájcban a június 7-én kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság ideje alatt - nyilatkozta a svájci rendőrség egyik magas rangú tisztségviselője.
A Robert Bosch Mechatronikai Tanszék sikerrel zárja első három évét, júliustól pedig az egyetem átveszi a működtetést. A II. világháború óta az első, teljes mértékben vállalatok által finanszírozott magyarországi tanszéknek a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara adott helyet.
Elkészült a feljelentés a Gój Motoros Egyesület kontra Népszava ügyben – tájékoztatta az MNO-t Futó Barnabás, a motorosokat képviselő ügyvéd. Az egyesület két peres ügyet is indít a lap ellen, ha nem korrigálják valótlan állításaikat. Mint arról korábban beszámoltunk, a kormányközeli lap „lefasisztázta” az egyesületet.
A falusi kisiskolák megmentéséért hozott létre 20 millió forintból alapítványt a Tolna megyei önkormányzat. A megyei polgármesterek ezzel párhuzamosan levelet írtak a kormányfőnek és Hiller István oktatási miniszternek is, amelyben a falurombolás megállítását kérik.
A Rába csoport - konszolidáltan számítva - 2008-ban 60 milliárd forintot meghaladó árbevételt és mintegy 5 milliárd forint kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereséget (EBITDA...
Ásóval vert szét két játékgépet egy feldühödött férfi Siófokon. Szerda estig az egyik siófoki szórakozóhelyen múlatta játékgépek társaságában az időt a férfi, folyamatosan veszítve. Egyszer csak kiviharzott a helyiségből, majd rövid időn belül egy ásóval kezében tért vissza.