Egybehangzó sajtóértesülések szerint júliusban 10-11 százalékkal, októberben pedig 10 százalék felett drágul a gáz a lakossági fogyasztóknak. Azoknak azonban, akik támogatást kapnak, akár 15 százalékkal is emelkedhet a gáz ára.
Első ízben engedélyezte szombaton a mianmari katonai junta, hogy Rangúnba akkreditált diplomaták és ENSZ-képviselők ellátogassanak a május 3-i ciklon sújtotta területre, az ország délnyugati...
Szabadon engedték Pakisztán februárban elrabolt kabuli nagykövetét - jelentette be szombaton a pakisztáni állami televízió. A hírt a diplomata fivére is megerősítette. Tarik Azizuddint február 11-én rabolták el az Afganisztán határához közeli pakisztáni törzsi területen feltételezett iszlamista fegyveresek, miközben gépkocsival indult vissza állomáshelyére. Kiszabadulásának részletei egyelőre nem…
Műhiba Gyenó harmadszor is - se vége, se hossza a független miniszter múltbéli ügyeinek. Kiszervezés haveroknak, ez a közösségért végzett munka. Célpontban a 100 milliós sterilizálás avagy Gyenesei mossa kezeit. Vasi leletek Szombathely szocialista polgármesterének adócsaló haverja közpénzlelőhelyre bukkant a belváros szívében. A feltárásban a spanok is segített...
Szálloda lesz a híres amerikai zenés filmben, a Muzsika hangjaiban szereplő salzburgi von Trapp-kastélyból. Az osztrák várostól nem messze fekvő épület júliustól fogad látogatókat. A...
Együtt kalandoztak a Barátok közt szereplői Szilvásváradon tegnap délután. A népszerű színészek csapatépítő tréningen vettek részt, a Kaland erdőben mutathatták meg bátorságukat és ügyességüket.
Az Egészségügyi Minisztérium csupán egyes részeit vonná vissza az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvénynek - mondta a tárcavezető az InfoRádió Aréna című műsorában. Székely Tamás szólt arról is, hogy jelentősen emelni kell az ápolók fizetését.
Az európai klubfutball 2007-2008-as idényének utolsó nagy hétvégéjének legnagyobb kérdése: ki lesz az olasz bajnok? De kiderül az is, avatnak-e 28 esztendő után ismét nem élvonalbeli kupagyőztest a világ legrégebbi, még ma is létező klubkupa-sorozatában? S persze eldől a kiesés és a BL-selejtezőben való indulás a többi topligában is.
Pánik tört ki Kína földrengés sújtotta vidékén szombaton, amikor Bejcsuan város közelében egy folyó átszakította a gátat. A BBC brit közszolgálati média tudósítója szerint az emberek fejvesztve menekültek a településről.
Halálos gázolás történt szombatra virradó éjszaka a Nagyvárad térnél - mondta el Unger Pál, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese. Tájékoztatása szerint éjszaka 0.50 órakor egy...
A budapesti Szkéné Színházban hétfőtől egy héten át rendezik meg a 3. Alternatív Szkéné Találkozót, immár ASZTAL néven, a fesztivál a vidéki és a határon túli társulatoknak ad bemutatkozási lehetőséget - közölte Regős János szervező, a Szkéné Színház igazgatója az MTI-vel. "Színvonalas és számukra nagyrészt ismeretlen színházi fogásokat szeretnénk bemutatni a fővárosi közönségnek" - beszélt az…
Huszonkilencezerhez közelít a kínai földrengés megerősített halálos áldozatainak száma. Kuo Vej-min kínai kormányszóvivő szombati sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy eddig összesen 28.881...
Szanyi Tibor a baloldali gyökerekhez térne vissza. Lendvai szerint Gyurcsány menne, ha „úgy kívánná a pártérdek” – de most nem kívánja úgy. Szili és a fenntartható fejlődés.
Nem biztos, hogy az érvényes építési engedéllyel rendelkező Légimentő Kht. írhatja ki a közbeszerzési eljárást a szentesi légibázis építésére. Az Országos Mentőszolgálat ugyanis egyelőre nem adja át azt a 60 millió forintot, amelyet még a bukott miniszter, Horváth Ágnes utalt át a mentőállomás építésére.
Május 22-27 között az A38 Hajó a Katona József Színházban rendez koncerteket, s a régi együttműködés keretében a hajó június 18-23 között látja vendégül a színház társulatát. A két intézmény együttműködése egy különös színdarab előadásával kezdődött a Hajón (Top Dogs), árvíz idején pedig az A38 programjai szerepeltek a színházban.
Nem lesz találkozó Sárm-es-Sejkben George Bush amerikai elnök és Fuád Szinjóra libanoni kormányfő között - közölték pénteken este Rijádban Fehér Házi illetékesek. Az eredeti tervek szerint Bush és Szinjóra az egyiptomi üdülővárosban tartott közel-keleti gazdasági fórum kapcsán folytatott volna vasárnap kétoldalú megbeszéléseket. A lemondás okait nem közölték. Szinjóra jelenleg Dohában tartózkodik…
Mintegy százmillió forint értékben hamisítottak egy országosan ismert hajhullás elleni készítményt a közelmúltban, az ügyben a vám- és pénzügyőrség nyomoz
A miniszterelnök jött, látott és győzött. A szabad demokraták is megszavazták a kormányzati átalakítást. Fertőtlenítés, kreatív tanácsadók, gyanús vásárlások. Kínos ügyek az önkormányzati miniszterjelölt körül. A Péntek 8 vendége Áder János, az Országgyűlés alelnöke.
A Fidesz tiltakozik amiatt, hogy az MSZP újabb tagokat kíván delegálni a Magyar Rádió és a Magyar Televízió kuratóriumaiba; az ellenzéki párt e téren önmérsékletre szólítja fel a szocialistákat....
A szlovák kormányfő szerint a magyar fél "nagyon nevetséges ürüggyel" indokolja Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök szlovákiai látogatásának halogatását.
Kínában a hivatalos adatok szerint megközelítette a 29 ezret a hétfői földrengés halálos áldozatainak száma. A pekingi kormányszóvivő közölte: eddig összesen 28 ezer 881 halálesetet erősítettek meg a hatóságok; a sérültek száma csaknem 200 ezer.
Életét vesztette a Borsod megyei Ózdon az a motoros, aki betonfalnak csapódott járművével - tájékoztatta az MTI-t szombaton a rendőrség. A halálos közlekedési baleset péntek este történt, a 23 éves...
A Heinz édesebb paradicsom előállításával kísérletezik, hogy csökkenteni tudja piacvezető ketchupjában az édesítőszer szerepét betöltő dráguló kukoricaszirupot. Nem genetikai módosításról van szó, hagyományos úton, keresztezéssel igyekeznek új hibrideket előállítani.
A szigetország miniszterelnöke, Gordon Brown a Bee Gees együttes fanatikus rajongója. Az egyik brit lap állítása szerint a politikusnak az együttes minden albuma megvan, amit munka közben is szívesen hallgat. A zenekar frontembere, Robin Gibb elárulta: nagyon jó viszonyban vannak a politikussal.
Megfelelő üzenet lesz a szocialistáknak, ha az MDF-hez hasonlóan minden ellenzéki párt deklarálja, hogy nem szavazza meg ősszel a költségvetési törvényt; így az MSZP fél évvel előbb hozhatná meg politikai döntését a kisebbségi kormányzás megszüntetéséről - áll az MDF elnökének az ellenzéki pártvezetőkhöz írt szombati levelében.
Robert Fico szlovák kormányfő szerint a magyar fél "nagyon nevetséges ürüggyel" magyarázza, hogy Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök miért halogatja a szlovák fél meghívásának...
A Progressz orosz teherűrhajó szombatra virradó éjszaka sikeresen dokkolt a Nemzetközi Űrállomáson - közölte Valerij Lindin, a Moszkva melletti repülésirányító központ szóvivője. Az űrhajó 2,5 tonnás ...
„Bárhogy is bűvészkedünk az adatokkal, az mindenképpen kiderül, hogy az eddigi csökkenő ütemű növekedés átváltott növekvő üteműre, és a költségvetési megszorítás kapcsán lelassult magyar növekedés a jövőre vonatkozóan már inkább bizakodásra ad okot” – Bocsáss meg, hogy itt félbeszakítalak, de engem is félbeszakított a fiam, aki röhögő görcsöt kapott attól, hogy „csökkenő ütemű növekedés”.
Hiába mentette meg egy négyéves epilepsziás kislány életét, nem sokon múlott, hogy az olaszliszkaihoz hasonló lincselés áldozatává váljon a Borsod megyei kórház főigazgatója, akit a gyermek keresztapja többször megütött a mentő-autóban, miközben több száz roma fenyegetően vette őket körül.
Újra kihallgatják Ehud Olmert izraeli kormányfőt a közelmúltban kirobbant korrupciós ügyben - jelentette szombaton az izraeli média. Az izraeli 2. számú tv-csatorna szerint a kihallgatásra már vasárnap sor kerülhet. A Jediót Ahronót című népszerű napilap internetes oldala úgy tudja, hogy a nyomozók sürgősen, 48 órán belül akarják kihallgatni a miniszterelnököt, még mielőtt az ügyvédek megismerik…
A Fidesz tiltakozik az ellen, hogy a szocialisták újabb tagokat kívánnak jelölni a köztévé és a közrádió kuratóriumaiba - mondta szombati sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt helyettes-szóvivője. Cser-Palkovics András szerint ez az eljárás antidemokratikus, jogszerűsége pedig megkérdőjelezhető.
Az európai klubfutball 2007-2008-as idényének utolsó nagy hétvégéjének legnagyobb kérdése: ki lesz az olasz bajnok? De kiderül az is, avatnak-e 28 esztendő után ismét nem élvonalbeli kupagyőztest a világ legrégebbi, még ma is létező klubkupa-sorozatában? S persze eldől a kiesés és a BL-selejtezőben való indulás a többi topligában is.
A BKV azt tervezi, hogy bankkártya méretű bérletigazolványokat hoz forgalomba. Ehhez megfelelő méretű tokokat is értékesítenek majd - közölte a cég. Az új típusú igazolvány ára is 200 forint lesz, az eddgi árához hasonlóan. A tok ára 40 forint lesz. Az új igazolványok két hét múlva jelennek meg.
Egyebek mellett televíziózásra is alkalmas fedélzeti képernyőt kell tartalmaznia a legalább 220 lóerős, 10 millió forintos polgármesteri szolgálati autónak, amelynek közbeszerzési kiírásáról a napokban döntöttek Nagykanizsán.
Önmérsékletre szólította fel a kormányt a médiakuratóriumok betöltésében a Fidesz. Gyurcsány akciója az ötpárti médiamegállapodást veszélyezteti. - Cser-Palkovics András sajtótájékoztatója.
Forgalomba helyezték pénteken az észak-balatoni főút Balatonakarattyát, Balatonkenesét és Balatonfűzfőt elkerülő, 17,3 kilométeres szakaszát - tájékoztatta Fazakas Orsolya, a Nemzeti Infrastruktúra Fe...
Székely Tamás egészségügyi miniszter a legfőbb céljának tekinti, hogy helyreállítsa az egészségügybe vetett bizalmat; a tárcavezető erről a Magyar Gyógyszerész Kamara közgyűlésén beszélt szombaton...
Minisztersége alatt csak olyan javaslatokat fog előterjeszteni Székely Tamás egészségügyi miniszter, amelyek mögött konszenzus van az egészségügyi szakmai képviseletekkel - jelentette ki a tárcavezető a Magyar Gyógyszerész Kamara szombati küldöttgyűlésén.
Sízsákot, televíziózásra is alkalmas fedélzeti képernyőt is tartalmaznia kell a polgármesteri szolgálati autónak, amelynek közbeszerzési kiírásáról a napokban döntöttek Nagykanizsán.
Mel Gibson vállán vigasztalódik Britney Spears, miután jócskán elbaltázta a magánéletét. A színész és az egykori pophercegnő olyannyira összemelegedett az utóbbi időben, hogy még Gibson Costa Rica-i villájában is együtt nyaraltak.
Két személyautó ütközött a főváros XI. kerületében az Egérút és a Kőérberki út kereszteződésében, a baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M1-M7-es autópálya közös kivezető szakaszán.
Öt parkoló kocsi gyulladt ki szombaton hajnalban Dunaújvárosban. Az öt kocsiból három teljesen kiégett, de a másik kettőben is nagy a kár. A rendőrség szerint a tűz úgy keletkezett, hogy a közelben valaki meggyújtott egy szelektív hulladék-gyűjtőt, és ez a tűz terjedt át az ott parkoló autókra.
Feltehetően kiesett egy balatoni vitorlásversenyt kísérő motorcsónakból annak vezetője - közölte Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője.
A vezető beosztású orvosok és a főnővérek már megkapták munkaszerződésüket az egri kórház új üzemeltetőjétől. A többieknek hétfőn osztják ki a dokumentumokat. A kórház egyik szakszervezeti vezetője abban bízik, hogy a dolgozók többsége visszautasítja a HospInvest Zrt. ajánlatát.
A női és a férfi kajaknégyes is ezüstérmes lett 500 m-en a milánói olimpiai kvalifikációs kajak-kenu Európa-bajnokságon. A nőknél Paksy Tímea, Kozák Danuta, Benedek Dalma, Fazekas Krisztina, a férfiak hasonló számában a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor, Benkő Zoltán és Kadler Viktor alkotta magyar hajó küzdött.