Meghatározó többséggel újabb két évre Miskolczi Norbertet, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) eddigi elnökét választotta vezetőjéül a hallgatói szervezet gödöllői...
„A Fidesz visszautasítja a Balog Zoltán elleni összehangolt, koncepciózus, nyilvánvaló hazugságokon alapuló szocialista rágalom-hadjáratot, melynek oka egyértelműen az emberi jogi bizottság elnökének következetes kiállása a Gyurcsány-kormány súlyos emberi jogsértései ellen” - olvasható Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetőjének közleményében.
Az egyiptomi Sárm-es-Sejkbe érkezett szombaton George Bush amerikai elnök. Bush, aki előzőleg Izraelben és Szaúd-Arábiában járt, közel-keleti körútja végén Hoszni Mubarak egyiptomi és Mahmúd Abbász palesztin elnökkel tárgyal a közel-keleti békefolyamatról, majd vasárnap szintén a Vörös-tengeri üdülőhelyen részt vesz a Közel-Keletről szóló világgazdasági fórumoin.
Templomok az összeomlás szélén: konzerválás vagy hasznosítás? Nyugat-Európában hol lerombolják az elhanyagolt templomokat, hogy helyet csináljanak a terjeszkedésnek, hol - kevésbé drasztikus módon - lakóhelyként kiárusítják az épületeket. Vendég volt: Beer Miklós püspök, Simon Péter egyházmegyei főépítész, és Varga Gergő
Sízsákot, televíziózásra is alkalmas fedélzeti képernyőt, fa vagy bőr kormányt és betéteket is tartalmaznia kell a legalább 220 lóerős, 10 millió forintos polgármesteri szolgálati autónak, amelynek közbeszerzési kiírásáról a napokban döntöttek Nagykanizsán.
Személyvonattal ütközött egy gépkocsi, amely fénysorompóval ellátott vasúti átjáróba hajtott szombaton a Borsod megyei Hernádszurdoknál, a balesetben a kocsiban ülő négy ember súlyosan megsérült,...
A balatonfüredi kikötőben felsorakozott vitorlások vezérhajójára szombaton felhúzták a nemzeti lobogót, a matrózok megkoszorúzták a tó vizét, majd vitorlát bontott 300 hajó és ezzel megkezdődött a 2008. évi balatoni vitorlásszezon.
Feltehetően fegyverrel raboltak ki egy gyógyszertárat szombaton kora délután Budapesten - nyilatkozta Unger Pál, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Elmozdították a szerb ortodox egyház éléről a súlyos beteg Pavle pátriárkát a püspökök és maguk vették át az irányítást az egyház internetes oldalán szombaton megjelent hír szerint. A 93 éves Pavle pátriárka feladatait átmenetileg a szent püspöki szinódus látja el. A fél éve kórházban fekvő Pavle elutasította a visszavonulását szorgalmazó kérést és a püspökök küldöttje előtt hangsúlyozta, hogy…
Atombombát robbantott a spanyol televíziónak adott interjújában Cristiano Ronaldo. A Manchester United sztárja az interjúban kijelentette, hogy a szerdai Bajnokok Ligája-döntő után alaposan átgondolja a jövőjét, s szívesen játszana Spanyolországban.
Az Európai Unió és Latin-Amerika további együttműködésére van szükség a szegénység és az egyenlőtlenség elleni küzdelem, illetve a fenntartható fejlődés, és a megújuló energiaforrások ügyében - fejtette ki a magyar külügyminiszter a két régió országainak perui csúcstalálkozóján.
Epreskert – a Mintarajztanodától a Képzõművészeti Egyetemig A főváros 1883-ban, támogatva a Magyar Képzőművészeti Akadémia létesítését, egy elhagyatott, elvadult, eperfákkal benőtt területet adott át az akkori Mintarajztanodának – ahol hamarosan megjelent a Festészeti és a Szobrászati Mesteriskola, az Eperfás liget környéke pedig pár éven belül átalakult művészkolóniává. H...
A Múzeumok Majálisa megnyitásán, szombaton délelőtt a Múzeum-kertben több elismerést adtak át: két intézmény szögezheti ki az Év múzeuma 2007 emléktáblát, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum és a Jósvafői Tájház.
Nem csökkent tavaly a személyi számítógépekre illegálisan telepített szoftverek aránya Magyarországon: 42 százalék maradt annak ellenére, hogy a globális trend szerint a legtöbb országban csökkent az illegális szoftverek felhasználása.
Az SZDSZ Új Generáció arra kéri a többi politikai párt és az egyházak képviselőit, hogy tartózkodjanak a homofób megnyilvánulásoktól, és kövessék meg azokat a hívőket, akiket szexuális...
„Mérges vagyok magamra, mert rosszul kalkuláltam” - mondta az Aprilia Aspar istálló magyar versenyzője, Talmácsi Gábor a gyorsasági motoros világbajnokság Francia Nagydíjának szombati időmérőedzése után, ahol a nyolcadik helyet szerezte meg.
Míg Vác szocialista polgármestere támogatja, addig Visegrád és Szentendre első embere ellenzi a váci Duna-híd megépítését. A Fővárosi Vízművek által szervezett konferencián a Dunakanyar két oldalán elhelyezkedő települések vezetői és lakói osztották meg egymással nézeteiket. A váci híd felépülését egyébként a szervező Fővárosi Vízművek is sokáig ellenezte, majd később megenyhült.
A Magyar Energia Hivatal megküldte a gázár változtatásra vonatkozó javaslatát az illetékes tárcának, az egyeztetések zajlanak - áll a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium...
A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum és a Jósvafői Tájház kapta meg az Év múzeuma 2007 elismerést. A díjakat a Múzeumok Majálisa fővárosi megnyitóján adták át. A címre az idén 11 intézmény pályázott.
Nem lehet köztartozásuk azoknak az alapítványoknak és társadalmi szervezeteknek, amelyek számára az adózok felajánlják személyi jövedelemadójuk 1 százalékát - hívta fel a figyelmet az adóhatóság.
A Fidesz emlékeztet rá, hogy „Az emberi jogi bizottság elnöke felemelte szavát a törvénytelen Kossuth téri kordon és a 2006. október 23-i békés megemlékezés karhatalmi vérbe fojtása ellen.”
Nemcsak Somogyban, hanem az osztrák határon fekvő Győr-Moson-Sopron megyében is tömegesen vásárolják fel strómanok a földet külföldi megbízásra. Ők is az osztatlan közös tulajdonban lévő területekre vásárolják be magukat. A földhivatali nyilvántartásban ők szerepelnek tulajdonosként, de a külföldi megbízó érdekeit jelzálogjog védi.
Elmulasztotta testére rögzíteni az úgynevezett „bukóslusszt” az a férfi, aki Zánka közelében kiesett motorcsónakjából és eltűnt a Balatonban szombaton. A szerkezet egy zsinór, amit a vezetőnek a csuklójához, vagy a lábához kell rögzíteni, és ami vízbe esés esetén automatikusan leállítja a motort. A keszthelyi férfi azonban csuklója helyett a motorcsónak indítókulcsát kapcsolta a zsinór...
Brit tudósok felfedeztek egy olyan molekulát, amely főszerepet játszik az ember bioritmusának szabályozásában. A szakemberek azt remélik, hogy képesek lesznek a több műszakban dolgozók és az időzónák között gyakran repülők számára hasznos készítményt kifejleszteni.
MOMÉ-s designer-hallgatók újabb nemzetközi sikere A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) diákjai – Milléte Balázs és Telekes Tamás – az „Enjoy it while flying” nevű kávéfőző-projekttel a harmadik díjat hozták el a rangos NESPRESSO CoffeeLuxury design versenyen, Milánóban. Vendég volt: Koós Pál egyetemi tanár, MOME, Milléte Balázs és Telekes Tamás
Holttestet vett észre a síneken Győr határában a Sopronból Győr felé tartó Intercity vezetője szombat délután - mondta Stöckert Dávid, a GYSEV sajtóreferense. A vonat emiatt nem tudott begördülni a...
Szélütés tünetével kórházba szállították Edward Kennedy amerikai szenátort szombaton a massachusettsi Cape Codban a CNN hírtelevízió jelentése szerint. A 76 éves massachusettsi szenátort hordágyra...
A pénztártörvény visszavonása ellenére se tartja kidobott pénznek az egészségbiztosításról szóló népszavazás négymilliárd forintos költségét, a referendum kezdeményezője.
Szükség van az Európai Unió és Latin-Amerika további együttműködésére a szegénység, egyenlőtlenség, illetve a fenntartható fejlődés, megújuló energia ügyében - emelte ki a két régió limai csúcstalálkozójának fő következtetését Göncz Kinga külügyminiszter, az MTI-nek a perui fővárosból szombaton, telefonon adott nyilatkozatában. Az EU és a latin-amerikai-karibi országok állam- és kormányfőinek…
George Bush szombaton az egyiptomi Sarm-es-Sejkben kijelentette, "abszolút elkötelezett" az iránt, hogy még az év végéig létrejöjjön az izraeli-palesztin békemegállapodás. Közel-keleti...
A kormány távozása megoldást jelentene hazánk népesedési válságára - jelentette ki a Martonyi János, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke a „Van-e kiút a népesedési válságból?” című konferencián.
Közönségdíjat kapott az Első Közép-Európai Rövid Dokumentumfilm Fesztiválon Kovács Andrea, a Hír Televízió Célpont című műsorában bemutatott cigányokról szóló riportja.
Meghatározó többséggel újabb két évre Miskolczi Norbertet, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) eddigi elnökét választotta vezetőjéül a hallgatói szervezet gödöllői tisztújító közgyűlésén szombaton. Erről az ismét megválasztott elnök tájékoztatta szombaton az MTI-t.
Járókelőket és árusokat döntött le a lábukról a budapesti Petőfi Csarnok melletti bolhapiacon egy átrepülő honvédségi helikopter keltette légáram. Az első információk szerint egy ember könnyebben megsérült. Mindemellett anyagi kár is keletkeztek.
Az ellenzéki pártok közös fellépését szorgalmazta a kisebbségi kormányzás megszüntetése érdekében az MDF elnöke. Dávid Ibolya nyílt levelet írt a Fidesz, a KDNP és az SZDSZ elnökének is. Álláspontja szerint nem szabad fél évet elvesztegetni az előre hozott választás kiírásáig vagy egy új miniszterelnök kinevezéséig. A Fidesz szóvivője jelezte: a Fidesz nem szavazza meg a jövő évi büdzsét.
Elengedhetetlennek tartja a bizalom helyreállítását az ágazatban az egészségügyi miniszter. Az ellenzéki pártok összefogását szorgalmazza a Magyar Demokrata Fórum a szocialista kabinet távozása érdekében. Az izraeli-palesztin békemegállapodás idei létrejöttét szorgalmazta az amerikai elnök. A nap hírei 2008. május 17-én, szombaton.
Nemcsak jelene, de jövője is van a nyomtatott médiának - mondta az idén második alkalommal megrendezett Sajtófesztiválon Kázmér Judit, a szervező Magyar Lapkiadók Egyesülete elnöke.
Ünnepélyes keretek között, a miskolci Mindszenti templomban avatták fel szombaton a borsodi vajdát Lakatos Attila személyében, a cigányvajda a szertartáson esküt tett, hogy ellátja feladatait....
Hegyi mentők segítségével sikerült csak megmenekülniük azoknak a magyarországi diáklányoknak, akik a dél-romániai Csernai-havasok sziklái között töltötték a szombatra virradó éjszakát.
Négyen megsérültek, mindannyian súlyosan, abban az autóban, amely vonat elé hajtott Hernádszurdokon. Szombaton délután történt a baleset a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádszurdok vasúti árjárójában: egy személyautó a Hidasnémeti és Miskolc között közlekedő vonat elé hajtott.