A helyszínen belehalt sérüléseibe Piliscséven az a kerékpáros férfi, aki a kocsmából hazafelé tartva az útpadkára hajtott, majd elesett és beverte a fejét.
Fuldokló nőt mentett ki a Dunából a Készenléti Rendőrség három járőre hétfő este; az asszonyért Baranyi Zoltán ment be a vízbe. A 27 éves rendőr az InfoRádiónak azt mondta: az emberi élet megmentése a legfontosabb feladat számára.
A Pénzügyminisztérium - önkormányzatok nélkül - 88,6 milliárd forint többletet vár májusra, az első félévre pedig a korábbinál kisebb hiányt, mintegy 732,1 milliárdot - mondta Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
Két magyarországi társaság is felkerült a legnagyobb 500 európai - nem pénzügyi téren működő - tőzsdei cég listájára. A Mol a 152., a Magyar Telekom pedig a 450. helyre került.
Ötszázezer forint nyomravezetői díjat ajánl fel a rendőrség annak kapcsán, hogy hétfőn este meglőttek egy biztonsági őrt Debrecenben - jelentette be Ambrus Vencel rendőr ezredes. A Hajdú-Bihar...
Miután közzétették a gyenge ZEW-indexet, több mint jóvátette veszteségeit az EUR/USD. Felgyorsult az emelkedés, miután a ZEW elnöke, Wolfgang Franz azt nyilatkozta, hogy továbbra is erősek az árakból eredő veszélyek, és a drágulás negatív hatással van a fogyasztásra, ami hozzájárult a gyenge értékhez. Az EKB-tag Axel Webernek igaza volt abban, hogy magasabb EU-s kamatokra van szükség, és…
Ügyvédei távollétében folytatódott kedden Bagdadban Tarik Aziz volt iraki alelnök, külügyminiszter pere. Azizt, aki 20 éven át Szaddám Huszein elnök szóvivője volt, hét társával együtt azzal...
A ZEW-index közzététele után 1,5600-ról 40 pippel 1,5560-ra esett vissza EUR/USD árfolyama, majd 100 pipes nyereségre tett szert, és napi csúcsot ért el 1,5650-nél. Rosszul jártak azok a spekulánsok, akik az indexre reagálva a short oldalon léptek a piacra. Végül meg kell szüntetniük pozícióikat, és eladási nyomás híján új csúcsot értek el. A devizapárt 1,5633-on jegyzik. In-GFX
Csehországban jobbak az üzleti körülmények, mint Magyarországon, ám rosszabbak, mint Szlovákiában - derül ki az Ernst & Young vizsgálatából. A csehek 70 százaléka tartja az ország általános szociális és politikai helyzetét rossznak, és több mint 50 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy az oktatás nem veszi figyelembe a vállalatok igényeit, írja a Napi Gazdaság.
April Foley, az Egyesült Államok budapesti nagykövete és Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter kedden Budapesten aláírta azt a megállapodást, amely...
Borsod megye bármelyik közútján belefuthatnak az autósok sebességmérésbe csütörtökön, mikor rendkívüli baleset-megelőzési akciót tartanak a megye rendőrei. A közútellenőrzők az akció során ellenőrzik a jelzőtáblákat.
Mintegy két hónapra, június 16-tól augusztus 20-ig, egyszerre lesz lezárva a budai alsó és a felső rakpart a 4-es metró Gellért téri állomásához kapcsolódó lejtakna építése miatt.
Másfél milliárd forintba került eddig az egészségbiztosítás privatizációja - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Mintegy két hónapra, június 16-tól augusztus 20-ig, egyszerre lesz lezárva a budai alsó és a felső rakpart a 4-es metró Gellért téri állomásához kapcsolódó lejtakna építése miatt
Mozgalmas időjárás van országszerte. Közép-Magyarországon, a Dél-Dunántúlon, a Dél-Alföldön, az Észak-Alföldön, és Észak-Magyarországon többfelé valószínű heves zivatar, rendkívül erős széllel és jégesővel.
14.30-kor teszik közzé az áprilisi amerikai termelői árakat (előrejelzés: +0,4%, előző: 1,1%). Éves szinten legutóbb 6,9%-os emelkedés mutatkozott. Az energiaárak nagy mértékű emelkedésére való tekintettel meglehetősen alacsonynak tűnik az előre jelzett érték. Fennáll a veszélye, hogy nagyobb emelkedésről számolnak be. Az adatok közzététele előtt gyengülést mutat az USD/CHF, és 1,0397-en jegyzik.…
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium 250 millió forintot biztosít a következő tanévben az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kara főépületének felújítására - jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter kedden Budapesten. A tárcavezető a Mátyás király (1458-1490) - Magyarország a reneszánsz hajnalán című, vasárnapig tartó nemzetközi konferencia megnyitóján…
Kétségessé vált a pécsi Leőwey Klára Gimnázium sorsa. Az intézmény épületét ugyanis nemrég visszakapta a Ciszterci Rend, így abból ki kell költöznie az iskolának. A határidő 2011, ám az eladósodott baranyai megyeszékhelynek se pénze, se megfelelő ingatlanja nincs.
12 és fél százalékos lakossági, 8 százalékos ipari gázáremelést javasol a Magyar Energia Hivatal (MEH) a kormánynak júliustól - tudta meg egy gazdasági napilap. Értesülésüket a gazdasági tárca és a hivatal sem kommentálta.
Fennakadások voltak a nemzetközi mobiltelefonálásban hétfőn és kedd reggel egy németországi vezeték átvágása miatt. A Magyar Telekom kommunikációs igazgatósága az MTI-vel közölte: 11 órára a szolgálta...
A Fidesszel folytatódik a "Megállapodás a jövőért" konzultáció május 27-én - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke hétfőn az MTI-nek.
Szörnyű tettekre derített fényt a Szekszárdi Rendőrkapitányság Vádelőkészítő Osztálya! Egy tolnai család több tagja – az apa, a nagybácsi és a nagymama –, valamint két ismerős majd egy éven keresztül fajtalankodott az apa vak, 4 éves kislányával, amit 5 éves testvére is végignézett, ráadásul a két lányt verték is, valamint alkohollal itatták, sőt dohánytermékeket is adtak nekik.
Az Öveges József Kossuth-díjas fizikatanár alapította budapesti TIT Stúdió Egyesület, az Országos Atomenergia Hivatal, a Szegedi Tudományegyetem Nukleáris Medicina Intézete és a Koch Sándor Csongrád Megyei TIT Szervezet Atomenergiáról - mindenkinek címmel a IV. regionális ismeretterjesztő konferenciát idén Szegeden rendezi május 27-én, kedden, a József Attila Tanulmányi és Információs Központban.
Másfél milliárd forintba került eddig az egészségbiztosítás privatizációja - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus tájékoztatása szerint a kormány 440 millió forintot költött a 22 regionális pénztár létrehozására, az ezeket irányító vezérigazgatók fizetésére pedig további 500 milliót fog kifizetni 2010-ig, eddig szól ugyanis a vezetők…
Az új egészségügyi miniszter a szűrőprogramokat is felülvizsgálja. A vonatkozó kormányrendelet módosítását a számvevőszék kérte. A szakemberek szerint meg kellene szüntetni a szűréseket követő kezelések finanszírozási korlátját.
Április 26-ától már a mentori segítségnyújtás is munkaerő-piaci szolgáltatások közé tartozik, amelyet pályázaton kiválasztott egyéni vállalkozó vagy cég nyújthat díjmentesen, mivel költségét a munkaügyi központ állja. A szolgáltatás az álláskeresőknek vagy azoknak jár, akik a munkaügyi központtól támogatást kapnak és személyes segítségre van szükségük.
Több határsértőt és egy embercsempészt is elfogtak a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség járőrei az elmúlt napokban - értesült az Objektív Hírügynökség a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatától.
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács nyilvánosságra hozza Baka Andrásnak, a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjének meghallgatási jegyzőkönyvét. A szervezet egyik tagja, Bárándy Gergely szocialista országgyűlési képviselő az InfoRádiónak azt mondta: az MSZP-frakció egyelőre nem alakította ki álláspontját Baka András támogatásáról, de politikusként a lelkiismereti szavazást javasolja majd május…
A választásokra való felkészülés lesz a témája a Fidesz keddi Polgárok Házában tartandó tanácskozásának - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatóján. Arra a kérdésre,...
Az Egyesült Államokból kiinduló pénzügyi válság hatására hat éves mélypontjára süllyedt a müncheni Ifo intézet által számított világgazdasági hangulatindex. Az évente négyszer kiszámított index áprili...
Annak ellenére, hogy az 50 négyzetméternél kisebb alapterületű élelmiszer-kiskereskedelmi boltok száma harmadával csökkent az elmúlt évtizedben, 10 üzletből 6 még mindig ebbe a kategóriába tartozik...
Újabb lépést tett Magyarország az Egyesült Államokba utazók vízummentessége felé. April H. Foley, az USA budapesti nagykövete és Szilvásy György tárca nélküli miniszter megállapodást írt alá kedden az ismert, vagy feltételezett terroristák kiszűrésére szolgáló információk cseréjéről.
A választásokra való felkészülés lesz a témája a Fidesz keddi Polgárok Házában tartandó tanácskozásának - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatóján.
A többség Orbán Viktort tartja alkalmasabb miniszterelnöknek Gyurcsánnyal szemben – derül ki a Századvég és a Forsense legfrissebb kutatásából. A biztos pártválasztó szavazók 64 százaléka a Fideszre, és csupán 26 százaléka szavazna a szocialistákra. Az MSZP-s szimpatizánsok nagy mértékben elégedetlenek saját politikusaikkal. A jelenlegi helyzetre a legtöbben az előre hozott választásokat tar...
A választásokra való felkészülés lesz a témája a Fidesz keddi Polgárok Házában tartandó tanácskozásának - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatóján. Arra a...
Ma Jing-csou, aki az ellenzéki Kínai Nemzeti Párt jelöltjeként aratott győzelmet a márciusi elnökválasztáson, javítaná a szigetország és Kína kapcsolatait.
Az ezredforduló óta három embert szabadítottak meg a gonosztól papi segédlettel Németországban - jelentette ki a paderborni egyházmegye szóvivője, aki megerősítette, hogy nem maradtak abba a középkorinak hitt ördögűzések.
A vállalatoknak világszerte fel kell készülniük arra, hogy a következő tíz évben iparágtól függően akár a munkaerő felét is érintheti a nyugdíjazás problémája. Ez maga után vonja a tehetségek számának csökkenését is, amely által drágábbá válik az új munkaerő - szól a prognózis a Napi Gazdaság cikkében.
Egyelőre nem tudni, ki volt az a fiatalember, aki tojásokkal dobálta meg Steve Ballmert, a Microsoft vezérigazgatóját a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadása kezdetén.
Túlságosan magas Magyarországon a szociális-jóléti kiadások mértéke; az efféle juttatások odaítélésekor jobban figyelembe kellene venni a rászorultság elvét - mondta Kóka János, a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) elnöke kedden Budapesten.
Tiltakozást váltottak ki a világcégek vezetőinek körében Wouter Bos holland pénzügyminiszternek az üzleti élet képviselőinek folyósított túlzott juttatások megnyirbálására előterjesztett törvényjavaslatai - írja a Napi Gazdaság.
Idén a vállalati ügyfelek, jövőre már a lakosság részére is kínál termékeket az Allianz Hungária Biztosító szlovéniai fiókirodája - hangzott el a társaság sajtótájékoztatóján Ljubljanában