Az Európai Parlament állásfoglalás fogadott el az élelmiszerárak emelkedéséről, és ebből az is kiderült, hogy harminc napra elegendő az EU jelenlegi gabonatartaléka.
Párizsban a magyar-francia stratégiai partnerségről írt alá megállapodást a miniszterelnök és a francia államfő; több, korábban megszüntetett egészségügyi intézmény újraindítását javasolja a Fidesz; Debrecenben megoperálták a hétfőn mellkason lőtt biztonsági őrt; a férfi állapota továbbra is életveszélyes. A nap hírei.
Több tízezer francia dolgozó vonult az utcákra, hogy Nicolas Sarkozy elnök nyugdijreformja ellen tiltakozzék. Sztrájkba léptek a dokkmunkások is, akik a privatizációs tervek ellen tüntettek. Az akció megbénította a Calais-i kompkikötőt, a francia vonatoknak pedig csak a fele járt.
Azonnali kormányzati beavatkozást sürget a Magosz a szervezett földfelvásárlási hullám visszaszorítása érdekében. Külföldi és hazai pénzügyi befektetők ugyanis az elmúlt hónapokban több száz hektárnyi földet szereztek meg egy jogi kiskapu segítségével.
A Magyar Gyermeklabdarúgó Szövetség (MGYLSZ) múlt heti megalakulásának alkalmából az MLSZ vezetői úgy döntöttek, hogy a május 24-i Magyarország-Görögország mérkőzésen a Puskás Ferenc Stadion egyes szektorait "gyermeklabdarúgó-szektor" néven megnyitják a meccs iránt érdeklődő 16 év alatti fiatalok előtt.
Kizárta az SZDSZ Köteles Pétert, aki kirobbantotta a liberális párt elnökválasztási botrányát. A fegyelmi bizottság indoklása szerint Köteles azzal követett el fegyelmi vétséget, hogy a Hír Televízióhoz fordult a problémával, és a Jüttner-bizottság előtt is terhelő vallomást tett a párt megyei vezetésére.
Barack Obama, a Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsa és kampámycsapata nem várt forrásból nemrég 400 dolláros, vagyis mintegy 65 ezer forintos támogatást kapott: egy angol pár hitelkártyáját lopták el, és erről emelték le az összeget.
A spanyol internetes pókerezés élmezőnye öregebb, a finn versenytársak között viszont jóval több a nő, mint Magyarországon - derül ki egy nemrégiben készült felmérésből melyet közel 3000 fő megkérdezésével készített az amerikai Jupiter Research.
Visszaállítják a határellenőrzést Ausztria felé a hatóságok az osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Európa Bajnokság miatt. Magyarország irányába továbbra sem lesz határellenőrzés - hangsúlyozta a sajtótájékozatón az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti főigazgatója.
Az Európai Parlament (EP) 2013-ig követendő uniós állategészségügyi stratégiáról elfogadott csütörtöki jelentése értelmében a képviselők tiltanák az állatok gazdasági célú klónozását, és szigorítanák az élőállatok szállításának szabályait. Az EP-nek "határozott meggyőződése, hogy az állatok gazdasági célú klónozását be kell tiltani" - olvasható a dokumentumban.
Életveszélyessé nyilvánították az egyik kaposvári szakközépiskola öt tantermét, tornacsarnokát és orvosi rendelőjét. A tanév végéig átszervezésekkel próbálják megoldani a diákok elhelyezését, de hogy ősztől mi lesz, azt egyelőre nem tudni. Az Oktatási Minisztérium ugyanis nem segít, így a városnak egyedül kell előteremteni a felújításhoz szükséges pénzt.
Támogatta a fővárosi MSZP-SZDSZ Koalíciós Egyeztető Tanács a főpolgármesternek azt a javaslatát, hogy a képviselők betekinthessenek a BKV-nak az AAM Zrt.-vel kötött tanácsadói szerződéseibe.
A Békés megyei liberálisok többsége Fodor Gábor pártelnök-jelöltségét támogatja - közölte a párt megyei elnöke a csütörtöki területi küldöttgyűlés után. Nagy Béla elmondta: az elnökjelölésről tartott szavazás során Fodor Gábort a megyei küldöttek közül 15-en támogatták, míg ketten tartózkodtak. Kóka János mellett hatan, ellene nyolcan voksoltak, míg hárman tartózkodtak.
Orbán Viktor nem beszélt a négyes metró beruházásának leállításáról a filmművészeti egyetemen tartott zártkörű összejövetelen. Erről Kéri László, az egyetemi politológiai klub vezetője és házigazdája tájékoztatta a sajtót annak kapcsán, hogy előzőleg ezzel ellentétes állítást közölt az index.hu portál csütörtökön.
Egy fiatal anyukát arra kötelez egy angol bíróság, hogy közel 90 ezer forintnak megfelelő összeget fizessen ki büntetésként, mert a szállítás előtt egy nappal rakta kis kukáit az utcára.
Nem kötheti meg a szerződést a BKV az új formaruhák beszerzéséről szóló közbeszerzési eljárásban - így döntött a Közbeszerzések Döntőbizottsága. A közlekedési társaság rövid közleménye a döntést nem indokolja. Azt azonban leszögezi, hogy a Balog Zsolt, a BKV megbízott vezérigazgatója vizsgálatot rendelt el az ügyben.
Már régóta köztudott, hogy az Eurovíziós Dalverseny nem csak a zenéről szól. Egy brit statisztikus kikutatta, hogy milyen hatalmi tömörülések állnak a szavazatok mögött.
Nem lehetett kimaradni az 1968-as csehszlovákiai bevonulásból - jelentette ki Berecz János, az MSZMP KB volt titkára a prágai tavaszról tartott konferencián a Terror Háza Múzeumban. A Kádár-korszak egyik meghatározó politikusa szerint ezt a nyersanyag miatt kellett megtenni. A kétnapos előadássorozaton cseh, szlovák és magyar történészek tanácskoznak arról, ki hogyan látta az akkori eseményeket.
Csütörtöktől Csukás István Nevelési és Oktatási Központnak hívják a teskándi bölcsődét, óvodát és általános iskolát. Az író tréfásan azt mondja: "megcsapta a halhatatlanság szele".
Miközben Manchesterben ünnepeltek, London nyugati részén rendőrök csaptak össze a Chelsea-szurkolókkal a szerdai, moszkvai Bajnokok Ligája-döntő után. A két angol klub oroszországi összecsapása pattanásig feszítette az idegeket, és a vesztes csapat szurkolói randalírozni kezdtek az angol fővárosban.
Az egri Markhot Ferenc kórház 1300 dolgozója közül már minden második megtagadta, hogy feladja eddigi közalkalmazotti jogviszonyát és új szerződéssel dolgozzon tovább a HospInvest Zrt. által privatizált intézményben. Az orvosok és nővérek között olyan nagy a felháborodás, hogy a jövő héten delegációt küldenek az Egészségügyi Minisztériumba. A munkaszerződés-tervezetek átvételekor kiderült…
Sok minden lenyűgözhette a nézőt, amikor Lévai Balázs Umberto Ecoval beszélgetett. Nem volt akármilyen látvány a könyvespolcos folyosók sora sem, ahol mintegy 50 ezer könyv áll kézre az író-tudós otthonában. Kedves volt, ahogy elmondta, hogy már kisdiák korában regényt akart írni, sőt ezekhez illusztrációkat is készített, de egyet sem sikerült befejezni. Így aztán tudós lett, és csak ötven éves…
Saját olimpiát rendeznek az Indiában élő tibeti menekültek, tiltakozva a kínai elnyomás ellen. A 4 napos játékot Daramszala közelében tartják, ami a tibetiek legnagyobb városa Indiában. Olyan hagyományos sportágakban mérik össze tudásukat, mint a futás, az úszás, az íjászat, vagy a távolugrás.
A német pénzügyminiszter a Perzsa-öböl menti kőolajtermelő országokban kezdett körutat, részben azért, hogy az olajáremelkedés mérséklésére kérje tárgyalópartnereit, másrészt fokozottabb németországi beruházásokra kívánja ösztönözni az egyre gazdagabb arab országokat.
Az elhasználódott politikai arculatot áthangolni igyekvő civil szövegformálás, élménybeszéd az egyik oldalon; nyelvezetében és gesztusaiban visszafogott, jövőorientált beszéd a másikon. Kik értik a szimbolikus, és kik a pragmatikus nyelvet, milyen metaforákról mondott le a baloldal és miért csak a jobboldal működik tömegkultúraként?
Dávid Ibolya szerint akár már a jövő héten benyújthatják a parlamentnek az örökösödési illetékről szóló törvénymódosító javaslatot; a határérték 18 millió forint lehet. Az MDF elnöke erről csütörtökön nyilatkozott.
Budapest – Kiesett Csézy (28) az Eurovíziós Dalfesztivál versenyéből! A magyar énekesnő nem volt elég az európai közönségnek, a 19 elődöntős közül nem került be a legjobb tízbe. Ám Csézy sikertelensége ellenére is lesz magyar a döntőben, Edvin Marton ugyanis a keddi elődöntőből továbbjutott orosz versenyző, Dima Bilan mögött hegedül.
Bár továbbra is nagyon szeretem a kenyérsütőgépünket, tegnap kipróbáltam egy olyan kenyér receptet, amit a gépben kell bedagasztani és keleszteni, utána azonban sütőzacskóban, hagyományos sütőben kell készre sütni. Az eredmény döbbenetes lett, ajánlom mindenkinek a figyelmébe! :-)