Legalább tíz évig a jelenlegi válság előtti szint felett maradnak a globális élelmiszerárak, amelyek "paradigmaváltáson" mentek át, áll az OECD és az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által készített, jövő héten megjelenő közös jelentésben.
Az USD/CAD árfolyama 0,9885-re emelkedett, miután közzétették, hogy a kanadai kiskereskedelmi forgalmak márciusban 0,1%-kal emelkedtek, elmaradva ezzel a +0,3%-os előrejelzéstől a legutóbbi -0,7% után. A gépjármű-eladások nélkül nem mutatkozott változás. Az USD/CAD-ot 0,9868-on jegyzik. Ellenállás 0,9899-nél, míg támogatás 0,9799-nél található. In-GFX
Amerikai munkanélküli segélyért első alkalommal folyamodók május 16-i heti száma: 365.000- előrejelzés. 373.000- előző heti érték: 371.000. Részletek következnek in-GFX
Békéscsabán, egy bevásárlóközpontban fogták el a kommandósok kedden azt a férfit, aki társával hónapok óta próbált rávenni egy cégvezetőt arra, hogy egy megbízás elnyerése érdekében kenőpénzt adjon nekik.
A 10. Műegyetemi Napok záró eseményén, május 24-én a BME K. épület Aulájában tartják a BME Szenátusának ünnepi ülését, ahol tiszteletbeli doktori címeket adnak át, valamint új Phd doktorokat, illetve mestereket avatnak.
Egy-két hétig a szokásosnál több munka vár a begyűjtést végző halászokra: mert idén a víz gyors felmelegedése miatt koncentráltan jelentkezik a halak természetes tavaszi elhullása - árulta el a...
Újabb nemzetközi sikerrel büszkélkedhet a Zeneakadémia: Acsai Tímea, a fuvola tanszék első éves hallgatója 3. helyezett lett az idén tizenötödik alkalommal megrendezett Nemzetközi Fuvola és Klarinétversenyen Bukarestben, az orosz Yaroshevszky Sztaniszlav, és a szlovák Jozef Hamernik mögött. A kimagaslóan tehetséges, mindössze 19 éves hallgató tanára Kovács Lóránt.
Új buszjáratok indítását és vonalhosszabbításokat is tartalmaz a paraméterkönyv tervezete, amelyet május 28-án tárgyal a főváros városüzemeltetési bizottsága - közölte a BKV. Az összmenetrendben rö...
Az EUR/USD árfolyama visszaesett 1,5726-ra, miután a vártnál kedvezőbben alakultak az amerikai adatok. Az első munkanélküli segélykérelmek száma a május 17-i héten 365.000-re csökkent, miközben az elemzők 373.000-es értékkel számoltak. Az előző heti értéket 371.000-ről 374.000-re módosították. Az EUR/USD összeszedte magát 1,5743-ig. in-GFX
Új buszjáratok indítását és vonalhosszabbításokat is tartalmaz a paraméterkönyv tervezete, amelyet május 28-án tárgyal a főváros városüzemeltetési bizottsága - közölte a BKV csütörtökön.
A 2008 februári népszerűséget vizsgáló adatfelvétel óta a kormánypárti politikusok szinte mindegyikének jelentősen csökkent az indexe a Századvég felmérése alapján. A legnagyobb csökkenést – Lendvai Ildikó mellett – a koalíciót felbontó Kóka János szenvedte el, aki negyed év alatt 7 pontot rontott, így a lista utolsó helyére került. Oda, ahova korábban csak Csurka István vagy Kövér Lás...
Egy fémtolvaj bandát, két szándékos rongálót és két körözött bűnözőt is elfogtak a rendőrök szerdán Tolna megyében. A színesfémtolvajok között egy fiatalkorú is volt.
A Független Hírügynökség pécsi tudósítójának információi szerint már csak gépekkel tudják életben tartani azt a húszhónapos gyereket, akit szerdán nagymamájával együtt gázoltak el Pécsett. A 67 éves asszony a zebrán tolta át a gyereket babakocsiban, amikor az autós beléjük hajtott.
Áprilisban, egy hónap alatt kétezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma a Közép-dunántúli Régióban, a balatoni idegenforgalmi idény és a szezonális munkák kezdetével, a regionális munkaügyi központ adatai szerint.
Mianmarba érkezett Ban Ki Mun, az ENSZ-főtitkára, hogy megpróbálja meggyőzni a délkelet-ázsiai állam katonai vezetését: fogadják el a Nargis ciklon mintegy 2,5 millió károsultjának nyújtandó segélyprogramokat. A Baptista Szeretetszolgálat főigazgatója az InfoRádióban arról számolt be, hogy egyre súlyosabb a járványveszély, és mérges kígyók is fenyegetik a túlélőket.
Interneten elérhető, szocialista és szabad demokrata korrupciós ügyekkel foglalkozó "lexikont" indított a Fidesz korrupedia.hu címmel, amely csütörtöktől hozzáférhető.
Legalábbis az derül ki az ártatlan tekintetű miniszter HVG-nek adott interjújából, hogy ő már belátta: a Fidesz kritikája nagyon is megalapozott. Azon változtatások szükségesek, amelyeket a narancsos ellenzék szorgalmaz évek óta. Bajnai szerint azonban „nem kell állandóan személyi kérdésekkel foglalkozni”.
Kiss Orsolya és Skrapits Erik, azaz Viva Kiso és No Thanx Erik őrülten szerelmesek. A huszonhat éves Kisot nem zavarja, hogy párja hét évvel fiatalabb, még csak tizenkilenc éves.
Új buszjáratok indítását és vonalhosszabbításokat is tartalmaz a paraméterkönyv tervezete, amelyet május 28-án tárgyal a főváros városüzemeltetési bizottsága - közölte a BKV csütörtökön. Az...
A sóska az a növény, amelyre csak kis mértékben hatott az élelmiszerárak emelkedése. Táplálkozási értékét nagy C-vitamin- és kiemelkedő vastartalma adja, ezért ideális a vérszegények számára. Piaci árles május 3. hetében.
Az idén először a legdinamikusabban növekedő kkv-k számára meghirdetett Pegazus-díjon való megmérettetésre az alapítók megyénkből egyedül a Pannon-Work Személyzeti Szolgáltató Zrt.-t válogatták be a nyugat-magyarországi régió 10 jelölt cége közé. A győri cég elsőre remekül szerepelt: a negyedik helyen végzett a kaposvári Videoton Elektro-Plast Kft. az egyházasfalui Mix-Táp Kft. és a berhidai…
Koncert-, mozi-, színház- és fesztiváljegyek vásárlását teszi lehetővé mobiltelefonnal a skóciai székhelyű Mobiqa vállalat és a Ticketportal együttműködése. A mobiltelefonos jegyértékesítés a White...
Állatkínzás miatt jogerősen 90 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Keszthelyi Városi Bíróság csütörtökön azt a helybéli nőt, aki két kutyáját élelem és víz nélkül hagyta kikötve, illetve bezárva. A...
Az USD/CHF árfolyama ma 1,0312-re emelkedett. Ellenállás 1,0336-nál és 1,0350-nél, míg támogatás 1,0230-nál található. A devizapárt 1,0297-en jegyzik. In-GFX
A kormánypárti politikusok szinte mindegyikének jelentősen csökkent a népszerűségi indexe; a legnagyobb csökkenést Lendvai Ildikó mellett Kóka János szenvedte el.
Bemutatták a cannes-i fesztiválon a Diego Maradonáról készült Emir Kusturica-filmet. Abban a volt argentin ász a „nyugati imperializmus elleni legkíméletlenebb lázadónak” vallja magát.
Heteken belül megszűnik a kullancs elleni védőoltások átmeneti hiánya - mondta az InfoRádióban a forgalmazó Hungaropharma Zrt. vezérigazgató-helyettese. Feller Antal szerint az átmeneti készlethiány oka a nagy kereslet, amely ebben az időszakban nemcsak Magyarországra, hanem az Európai Unió több más tagállamára is jellemző. A Kullancs Ambulancia vezetője, Lakos András infektológus azt mondta: az…
Miután az EUR/HUF árfolyama visszaesett az ével óta mért legalacsonyabb értékre, azaz 242,33-ra, kétséges lett, hogy a magyar Jegybank következő találkozóján megemeli-e alapkamatát. Az erősödő forint egyes szakemberek szerint csökkentheti hosszabb távon az infláció mértékét is, ezért lehetséges, hogy nem változtatnak a 8,25%-os kamaton. Az EUR/HUF-ot 244,81-en jegyzik. Ellenállás 245,94-nél, míg…
Az idén csökken a vásárlási kedv, ami elsősorban a mobiltelefonok, a cipők és a ruházati termékek piacát érinti negatívan, ugyanakkor nő az interneten keresztül vásárlók száma és a vásárolt...
A kínai hatóságok új DNS-adatbázist hoznak létre annak érdekében, hogy a földrengés egyelőre ismeretlen áldozatait a későbbiekben is azonosítani lehessen.
A februári felméréshez képest a kormánypárti politikusok szinte mindegyikének jelentősen csökkent a népszerűségi indexe; a legnagyobb csökkenést - Lendvai Ildikó (MSZP) mellett - a koalíció felbomlásában személyesen közreműködő Kóka János (SZDSZ) szenvedte el, aki negyed év alatt 7 pontot rontott, így a lista utolsó helyére került - közölte a Századvég-Forsense, közvélemény-kutatásának eredményére…
A csütörtöktől alkalmazandó új Országos Tűzrendészeti Szabályzat szerint csak minősített könnyűszerkezetes épület kaphat építési- illetve használatbavételi engedélyt.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv hét pályázatára április eleje óta 1000 pályázat érkezett 40 milliárd forintot meghaladó támogatási igénnyel - mondta el Burány Sándor a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. A Fidesz szerint az uniós pénzek kedvező hatását nem érezni a gazdaságban.
A mianmari látogatáson tartózkodó Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár csütörtökön átrepült a Iravádi folyó deltája felett, ahol a Nargis ciklon a legnagyobb pusztítást végezte. A világszervezet főtitkára az...
A februári felméréshez képest a kormánypárti politikusok szinte mindegyikének jelentősen csökkent a népszerűségi indexe; a legnagyobb csökkenést - Lendvai Ildikó (MSZP) mellett - a koalíció...
Az MSZP–SZDSZ-kormány egy év alatt a magyar egészségügyet Európában a 14. helyről a 24.-re húzta vissza. Az új tárcavezetőnek újra kell gondolnia a kapacitásokat – mondta el Pesti Imre fideszes egészségügyi szakpolitikus csütörtöki sajtótájékoztatóján.