A német parlament felsőháza pénteken jóváhagyta az Európai Unió reformszerződését. A német alsóház még április végén a dokumentum mellett szavazott, így azt már csak Horst Köhler német államfőnek kell elfogadnia, hogy Németország csatlakozhasson a 13 uniós tagállamhoz, amelyek már ratifikálták a szerződést.
A sztrájkolni nem kívánó, "vaskerekű" ágazatot képviselő szakszervezetek kiegészítő követelésekkel álltak elő a pénteki tárgyaláson - közölte Gulyás Attila, a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezete elnöke.
Az NBH szerint nem zárható ki, hogy az országba érkező uniós támogatási források pénzmozgásait szervezett bűnözői csoportok pénzmosás-gyanús tevékenységük leplezésére akarják fordítani.
Az Európai Bizottság lehetővé akarja tenni, hogy az uniós tagállamok cégei, mindenekelőtt a kisebb vállalatok részt vehessenek a többi tagországban kiírt közbeszerzési pályázatokon.
A Zwack Unicum Zrt. igazgatósága a 2008. március 31-én zárult pénzügyi év után a 3,007 milliárd forint adózott nyereségből 2,239 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja a június 26-ai éves rend...
Sziget vagy gát lesz a Dunán a Corvinus egyetemnél - várhatóan a két építési megoldás közül választanak ugyanis a jövő héten a 4-es metró Fővám téri állomásának építői. Az építés többletköltséggel jár, de nem árulták el, hogy mennyivel.
Egyre inkább stabilizálódni látszik az EUR/SEK helyzete, és fennáll az újabb emelkedés esélye. A visszaszúrások és a napi gyertyák hosszú kanócai a 9,26-9,28-as területen komoly keresletről tanúskodnak. A Riksbank legutóbbi nyilatkozata semleges hangot ütött meg, és megerősítette, hogy a bank hosszútávon nem változtat alapkamatán. Az EKB különböző tagjai kamat-optimistán nyilatkoztak. Az elemzők…
A sztrájkolni nem kívánó, "vaskerekű" ágazatot képviselő szakszervezetek kiegészítő követelésekkel álltak elő a pénteki tárgyaláson - közölte Gulyás Attila, a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezete...
Az EUR/USD új napi csúcsot ért el 1,5757-nél, és jelenleg 1,5753-nál, azaz a csúcs közelében jegyzik. 16.00-kor teszik közzé az áprilisi amerikai használt ingatlan-eladásokat (előrejelzés: 3,85 millió, előző: 4,93 millió). Továbbra is gyengén alakulhatnak az adatok, ezért nem jelenthetnek támogatást a dollárnak. A technikai indikátorok vételeket jeleznek, és középtávon az 1,58-as érték tesztjére…
A Szent Pétervár-i Kommunista Párt pénteken történelemhamisító, durva szovjet-ellenes propagandának bélyegezte az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága című kalandfilmet, és felszólította...
Digitális média igazgatóságot hoz létre a TV2 – az új részleg az újmédiás tartalmakért és a digitális átállás előkészületeiért egyszerre felel. Az igazgatóságot Fekete Attila, a csatorna digitális stratégiáját kidolgozó szakember vezeti. A tévé egyebek mellett erőteljesebb internetes jelenlétet tervez és hamarosan megújítja a tv2.hu-t, ám nem készül újabb Korridort indítani.
A Magyar Polgári Pártnak (MPP) kampányol Erdélyben Németh Zsolt. A Fidesz-alelnök az MPP meghívására ellátogatott a kolozsvári Házsongárd temetőbe, ahol leromlott állapotú műemlék sírokat tekintett meg, illetve rövid ideig irtotta is a gyomokat. "A temető állapota egyre elkeserítőbb, a városvezetés nem szentel elegendő figyelmet neki, erre pedig ezzel az akcióval próbáljuk felhívni a figyelmet" -…
A Gyurcsány-kormány mély szociális és gazdasági válságba sodorta Magyarországot, ezért Veres János személyesen is felelős, hiszen pénzügyminiszterként komoly szerepet játszott abban, hogy az elmúlt évben alig 1 százalékkal növekedett magyar gazdaságtól elvették a fejlődés lehetőségét - közölte Tállai András (Fidesz) pénteken.
Gyönyörű neve van ennek a kártékony gombabetegségnek. A lisztharmat megtámadja legszebb virágaink, legfontosabb gyümölcseink leveleit, hajtásait. Mit tehetünk ellene?
A sztrájkolni nem kívánó, "vaskerekű" ágazatot képviselő szakszervezetek kiegészítő követelésekkel álltak elő a pénteki tárgyaláson - közölte a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezete...
Tartósan megterhelte a dollárt, hogy a Fed drasztikusan 1,3%-2,0%-ról 0,3%-1,2%-ra módosította a 2008-as GDP-előrejelzését. A GBP/USD-ot 1,98-on jegyzik, és sorozatban 4. napja nyereségeket könyvelt el a revízió hatására. Ellenállás 1,9852-nél és 1,9950-nél, míg támogatás 1,9750-nél található. A technikai indikátorok vételeket jeleznek. A tiszta momentum további nyereségekre utal. 16.00-kor…
A Metro hírújság immár negyedik alkalommal hirdette meg a Metro Global Creative Awards (MGCA) hirdetési versenyét. Bár a nemzetközi versenyen két kategóriában keresik a legjobbakat, Magyarországon a Metro tízéves jubileuma alkalmából kiosztják az elmúlt évtized legjobb hirdetésének járó díjat is.
Orbán Viktor volt magyar miniszterelnöknek Pro Urbe kitüntetést adományoz Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester - olvasható a székelyföldi város polgármesteri hivatalának pénteki közleményében.
A tehetségek gondozását célzó programokra rendelkezésre állnak a szükséges források: ezek közül a Magyar Géniusz Programra 40 milliárd forintot fordít a kormány - közölte Gyurcsány Ferenc...
Elfogta a rendőrség azt a két fiatalt, akik a gyanú szerint huszonkét aknafedlapot loptak el Letenyén. A férfi és a nő ellen a Letenyei Rendőrőrsön büntetőeljárás indult.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv révén összesen több mint 1 milliárd forint támogatásban részesül két újabb kiemelt projekt: egy, amely a hajléktalanok és egy másik, amely a hátrányos helyzetű gyermekek integrációjának javítását, esélyegyenlőségének megteremtését célozza.
Az SZDSZ zalaegerszegi elnöke szerint Kóka Jánost és Fodor Gábort a megyei küldöttek fele-fele arányban támogatják elnökjelöltként, a párt megyei alelnöke viszont úgy látja, hogy a zalai küldöttek 70 százalékban Fodor mellett állnak ki.
A Gyurcsány-kormány mély szociális és gazdasági válságba sodorta Magyarországot, ezért Veres János személyesen is felelős, hiszen pénzügyminiszterként komoly szerepet játszott abban, hogy az elmúlt...
Több mint húsz éve, ismeretlen körülmények között ellopott, egyedi készítésű cseréppipát vitt vissza a megyei múzeumba egy külföldön élő magyar műgyűjtő Szombathelyen - értesült a HavariaPress.
Az átlagosnál is tisztább a Balaton vize, annak ellenére, hogy a vízhőmérséklet már 20 Celsius fokos. A szokványos tavaszi halpusztulás alaptalanul keltett riadalmat, a tetemeket a Balatoni Halászati Zrt. összegyűjti és elszállítja. A tó vízgyűjtőjében a kutatók egy új halfaj, az amurgéb megjelenését fedezték fel. Ez rossz hír: az igen agresszív inváziós halfaj komoly veszélyt jelenthet néhány…
Nagy visszaesést produkált az USD/JPY, és megközelítette a 103-as értéket. a dollárt megterhelte a magas olajár valamint az ingatlan-, és jelzálogpiaci válság. A Fed ráadásul legutóbb masszívan lefelé módosította a GDP-re vonatkozó előrejelzéseit. A továbbiak szempontjából meghatározóak a 16.00 órai áprilisi amerikai használt ingatlan-eladások (előrejelzés: 4,85 millió, előző: 4,93 millió). Nem…
Kigyulladt Csepelen a Siemens egyik transzformátorháza pénteken délután. A tűzoltók négyes fokozatú riasztással vonultak a helyszínre, több járművel próbálják megfékezni a lángokat. FH
Az amerikai származású Patricia Adams zenei pályafutása igazán rendhagyó. Ugyanis 35 éven keresztül – BS és MBA minősítéssel – humánerőforrás területen dolgozott. A karrierjét szinte egyik napról a másikra feladta.
A Magyar Géniusz Programra 40 milliárd forintot fordít a kormány - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Felsőoktatás-Tehetség-Bologna 2008 címmel, a fővárosban pénteken rendezett tanácskozáson. A kormányfő hangsúlyozta: az elmúlt évekhez képest lényegesen több pénz lesz tehetséggondozásra.
Körözést adott ki a rendőrség azzal a drogkereskedővel szemben, aki autóval elmenekült egy rendőri igazoltatás elől Debrecenben, majd sorsára hagyta a kocsiját, benne másfél kiló kábítószerrel.
Gyurcsány Ferenc szerint a tehetségek kibontakoztatását elősegítő programokra megvan a szükséges fedezet. A kérdés az, hogy létrejön-e olyan közeg, amely képes minőséget produkálni, illetve az új generációban van-e elég kitartás és konfliktuskezelő képesség mindehhez - mondta a kormányfő a Felsőoktatás-Tehetség-Bologna 2008 címmel rendezett pénteki tanácskozáson.
Adócsökkentő és adóátrendező javaslatok is várhatók a jövő évi adóváltozási előterjesztésben - erősítette meg a pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón. Veres János szerint a az év első 4 hónapjában a tervezettnek megfeleloen, jól alakultak a gazdasági folyamatok.
Az utóbbi időben több filmes produkciót is jegyző popsztár, Madonna a malawi AIDS-árvákról készített dokumentumfilmjének csütörtöki cannes-i bemutatóját követően beszélt arról a fájdalmas...
A Gyurcsány-kormány mély szociális és gazdasági válságba sodorta Magyarországot és ezért Veres János személyesen is felelős - reagált a Fidesz a pénteki kormányszóvivői tájékoztatóra. Az ellenzéki politikus kiemelte, hogy az élelmiszerárak és közüzemi díjak emelkedése nem arra utal, hogy az idei év könnyebb lenne a tavalyinál.
Áprilisban 4,89 milliós értéket hoztak az amerikai használt ingatlanok eladási, meghaladva ezzel a 4,85 milliós előrejelzést. Az előző havi értéket közben 4,93 millióról 4,94 millióra módosították. A használt ingatlanok átlag ára 200.100 dollárról 202.300 dollárra emelkedett, miközben az eladásra kínált és az eladott házak aránya 10,0-ről 11,2-re emelkedett. Az adatok hatására veszteségeket…
Az afganisztáni, valamint a balkáni helyzetről, továbbá az Oroszországhoz fűződő kapcsolatokról folytat elsősorban vitát a NATO parlamenti közgyűlése, amely pénteken kezdte meg tavaszi ülésszakát...
Az Új Magyarország Lakásfelújítási Program 2008. február 1-jén indult az Önkormányzati Minisztérium által kiírt három pályázattal. Októberig lehet jelentkezni.
A tehetségek gondozását célzó programokra rendelkezésre állnak a szükséges források: ezek közül a Magyar Géniusz Programra 40 milliárd forintot fordít a kormány.
Gyurcsány küldföldi megítélésnek romlása az őszid beszéd kiszivárgása idején kezdődött – áll a Budapest Analyses tanulmányában. Megállapítják: ilyen „vallomás” után egy nyugat-európai vezetőnek mennie kell. Különösen érzényeken érintheti Gyurcsányt és az MSZP-t, hogy megingott bennük az amerikai bizalom, ugyanakkor a Fidesz ázsiója növekedett az USA-ban, illetve Németországban.
Az Egyesült Államokban áprilisban egy százalékkal, éves szintű 4,89 millióra csökkent a meglévő lakóingatlanok eladása. Az elemzők 1,4 százalékos csökkenést vártak - éves szintű 4,86 millióra -, a már...