Májusban a várt szerint 50,7 pontról 50,5 pontra csökkent az előzetes EU-s beszerzési menedzserindex. A szolgáltatási index 52,0 pontról 50,6 pontra esett vissza (előrejelzés: 51,7 pont). A kombinált index értéke így 51,9 pontról 51,1 pontra csökkent. (előrejelzés: 51,5 pont). Tartósan megterhelte a dollárt, hogy a Fed drasztikusan 1,3%-2,0%-ról 0,3%-1,2%-ra módosította a 2008-as GDP-…
Dulakodás alakult ki a volt jegyző és két biztonsági őr között az esztergomi képviselő-testület csütörtök éjjeli ülésén, amikor a két és fél éve elbocsátott jegyző kiosztotta a bíróság másodfokú végzését, miszerint az önkormányzat köteles visszavenni az állásába, valamint törvényességi észrevételt tett a tárgyalt napirendi ponthoz - erről maga az érintett beszélt pénteken.
Az 1. negyedévben 1,485 milliárdos deficitet hozott a mexikói külkereskedelmi mérleg (előrejelzés: -3,874 Mrd). Az előző negyedévi értéket közben -2,115 milliárdról -895 milliárdra módosították. Az USD/MXN veszteségeket könyvelt le az adatok hatására, és visszaesett 10,40 alá. In-GFX
Elfogtak egy keresztapát Dél-Olaszországban, súlyos csapástmérve ezzel a 'Ndranghetára, vagyis a calabriai maffiára. A 68 éves Giuseppe Nirta - Olaszország 100 legkeresettebb bűnözőinek egyike - pénteken került rendőrkézre a déli országrészben, San Luca városkában.
Rendőrökkel lakoltatják ki a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által működtetett Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat regionális szervezetét Győrben, ha a szervezet továbbra is jogcím nélkül tartózkodik az egyik belvárosi művelődési házban. Az épület üzemeltetője azt sérelmezi, hogy a Mobilitás január óta szerződést sem köt és bérleti díjat sem hajlandó fizetni, kiköltözni pedig nem akar a 80…
Sírverspályázatot hirdetett a Budapesti Temetkezési Intézet a 100 éves Nyugat szerzőinek tiszteletére; a Kőbe vésett köszöntő című pályázatra a nyugatos szerzők sírjára illő epigrammákat várnak a június 15-én megrendezendő Csend Napja alkalmából.
Kóka Jánost javasolja pártelnöknek az SZDSZ budapesti választmánya - közölte Szabadai Viktor, a választmány elnöke a testület pénteki döntés után. A politikus elmondta, hogy a 76 jogosult közül 60-an adták le a szavazatukat. Kóka János 37:21 arányban nyert Fodor Gábor ellen. Két szavazat érvénytelen volt.
Bajnai Gordon, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági minisztérium közelmúltban kinevezett vezetője szerint a gazdasági növekedés érdekében nemzeti közös nevezőre van szükség.
A növekedés felgyorsításához szükséges intézkedésekről kezdeményez egyeztetést a gazdaság szereplőivel Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter - közölte a tárca. Az országos egyezt...
Budapest – Különleges kalapokkal készülnek a hazai sztárvilág szépségei a jövő hét végi Nemzeti Vágtára. A hölgykoszorú tagjai szíves-örömest próbálgatták pénteken az extrém fejfedőket, buzdítva ezzel is a népet a kalapviselésre. Debreczeni Zita (27) félve, Dukai Regina (24) kíváncsian szemezgetett a karimások között.
Eloltották azt a gyárépületet, amelyik a fővárosban, Csepelen kapott lángra pénteken kora délután. A tűz egy 5000 négyzetméteres csarnokban keletkezett, körülbelül 5 négyzetméteren égett az épület. A lángok átterjedtek a tetőszerkezetre.
Dmitrij Medvegyev Pekingi útján írt alá nyilatkozatot az amerikai rakétapajzs elítéléséről. Eszerint mindkét ország aggasztónak tartja a Csehországba és Lengyelországba tervezett radarokat és rakétákat. Moszkva szerint a pajzs Oroszország ellen irányul, de ezt Washington többször is cáfolta. Az orosz elnök Pekingben azt is elmondta, közel állnak ahhoz, hogy megállapodást kössenek egy Szibériát…
Az idén már több cégadós vált nem teljesítővé a globális - elsősorban az amerikai - vállalati szektorban, mint tavaly egész évben, és a likviditási válság miatt számuk és arányuk további jelentős emel...
A belga-brazil InBev söripari óriás sajtóértesülések szerint 46 milliárd dolláros vételi ajánlatot készül tenni az amerikaiak vezető sörgyártó cégére, Anheuser-Buschra - értesült a Financial Times. Ha...
Nem változott jelentős mértékben a forint árfolyama, a bankközi devizapiacon péntek délután 244,30/40 forint volt az euró a reggeli 244,60/70-es és a csütörtöki 244,80/95-ös szint után. Nem került...
Ismét kihallgatták a rendőrök az izraeli miniszterelnököt annak korrupciós ügye miatt. Ehud Olmertet másodjára kérdezték ki egy amerikai üzletembertől elfogadott több százezer dolláros összegről. A politikus tagadja a korrupciós vádat, azt állítja, szabályos kampánytámogatás történt. Olmert korábban bejelentette: ha az ellene felhozott vádak megállják helyüket a bíróság előtt, önként lemond…
Ötven-hatvanezer panellakást újíthatnak fel az Új Magyarország Lakásfelújítási Program keretében - mondta el az InfoRádiónak az önkormányzati miniszter.
Elismerte Benedek Fülöp, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. földügyekért felelős vezérigazgató-helyettese, hogy hivatali visszaélés miatt hallgatta ki gyanúsítottként a Székesfehérvári Nyomozó Ügyészség. Bűnösségét viszont tagadja a szocialista politikus.
A kaposvári cukorgyár ülepítőjében bukkantak pénteken délután annak a 17 éves nagyatádi fiúnak a holttestére, aki kedden tűnt el - tudta meg a Független Hírügynökség. A fiút két késszúrással ölték meg, a testét már kiemelték. Jelenleg a kést keresik az ülepítőben.
Az elmúlt húsz évben sokat fejlődött a vállalatok vezetése Magyarországon - jelentette ki a Corvinus Egyetem tanára a "Csúcsteljesítmények a szervezetben" című konferencián. Chikán Attila szerint a legtöbb vállalatvezető tudása versenyképes külföldön is.
A Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX 1,28 százalékkal, 290,50 ponttal 22.461,63 pontra csökkent. A forgalom a hét többi napjához hasonlóan alacsony, 11,4 milliárd forint volt. A vezető részvények...
A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet súlyosan mérgező vegyi anyagokat mutatott ki a három legnépszerűbb videojáték-konzolban; a szakemberek berilliumot, brómot és ftalátokat találtak az eszközökben. A Levegő Munkacsoport témavezetője az InfoRádióban azt mondja: a Greenpeace eredménye csak a jéghegy csúcsa, ilyen vagy hasonló veszélyes anyagokat más használati tárgyban is lehet találni.
George Bush amerikai elnök megkezdi a kampánygyűjtést a Republikánus Párt várható elnökjelöltje, John McCain mellett, egyelőre azonban csak zárt ajtók mögött - hangzott el a Fehér Ház pénteki sajtótájékoztatóján.
Az SZDSZ-csoportok és választmányok nagyobb arányban ajánlják a párt elnökének Fodor Gábort, mint Kóka Jánost - közölte Gulyás József, a párt országos tanácsának elnöke Debrecenben sajtótájékoztatón. ...
A főváros több helyszínén rendeznek hétvégén gyermeknapi programokat. A Kossuth téren lesz katonai álca-arcfestés, tömlőgurító verseny, valamint viharszimulációs gyakorlat. A programot színesíti továbbá mentőkutyás bemutató, tűzoltó-, mentő-, veterán és mai rendőrautók szemléje.
A CIB Bank 100 milliárd forint összegű kötvényprogramot indít, a futamidő 1 hónaptól 10 évig terjed - olvasható a bank tájékoztatója a BÉT honlapján. A kötvények által biztosított forrásállomány s...
A Magyar Suzuki 2007-ben 232.480 gépjárművet gyártott, szemben a 2006-os 163.963 darabbal, ami 41,78 százalékos növekedés a tavalyi évhez képest - közölte a társaság. A Magyar Suzuki Zrt. (MSC) közlem...
Versenyképes, profi felsővezetőből néhány tucat van jelenleg az országban - jelentette ki a Mol elnök-vezérigazgatója a "Csúcsteljesítmények a szervezetben" című konferencián. Hernádi Zsolt hozzátette: az igazán jó menedzser a vezetéshez ért, és iparágtól függetlenül képes sikereket elérni.
Karbantartás miatt lezárják a pécsi főpályaudvar utascsarnokának egy részét szombaton reggel hét órától. A karbantartás egy hónapig tart, az utasokat mozgó jegyárusok is segítik majd - tájékoztatta közleményében a Független Hírügynökséget Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke.
Pénteken 4 százalékot meghaladó gyengüléssel öt és fél havi mélypontra került a nyerscukor ára az Intercontinental Exchange (ICE) New York-i Futures jegyzésében. A legnagyobb forgalmú júliusi lejá...
Az újfundlandi partok mentén végzett kutatások során tudósok a tengerfenék fúrásakor kétszer akkora mélységben találtak élőlényeket, mint korábban valaha. A mintában található egysejtűek 1626 méteres mélységben élnek, rendkívül magas hőmérsékleten. Ha ilyen körülmények között van élet, miért ne lehetne a Marson is?
Élesen bírálta az Európai Uniót és a háborút sem zárta ki a radikális Tomislav Nikolic. A Szerb Radikális Párt elnöke szerint Szerbia destabilizálásával vádolja az Európai Uniót, s Koszovó valamint Albánia esetleges egyesülése kapcsán a háborút sem zárja ki Tomislav Nikolic.
A földrengés által sújtott kínai Szecsuan tartományba látogat szombaton Ban Ki Mun - jelentette be a pekingi kormány. Kétnapos mianmari látogatása után az ENSZ-főtitkár a hétvégén felkeresi a földrengés epicentrumában fekvő kínai falvakat - közölte a kínai külügyminisztérium.
Az SZDSZ-csoportok és választmányok nagyobb arányban ajánlják a párt elnökének Fodor Gábort, mint Kóka Jánost - közölte Gulyás József, a párt országos tanácsának (ot) elnöke pénteken Debrecenben sajtótájékoztatón. A politikus úgy látja, hogy az elmúlt egy év után alapvetően megváltozott a hangulat a pártban, ami megmutatkozik a elnökjelölésben is. Ugyanakkor hozzátette: ezzel együtt nem lefutott a…
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által alapított Az év vállalkozása díjat az idén a nyíregyházi Nyírség Hasso Kft. nyerte el, Az év vállalkozója Gerda István, a Nyírtávhő Kft. ügyvezető igazgatója lett; az elismeréseket pénteken adták át a szervezet nyíregyházi küldöttgyűlésén.
A tagok nagyon fáradtak, ezért legalább egy évre visszavonul a Red Hot Chili Peppers, az utóbbi évek egyik legsikeresebb rockegyüttese. A két gitáros saját projektbe kezd, s ez a rajongókat aggodalommal tölti el a csapat jövőjét illetően. A csapat frontembere szörfözni tanul majd a hosszú szabadság alatt.