Halálos fenyegetést kapott Boris Tadic szerb államfő kevesebb mint egy héttel a parlamenti választások előtt - közölte hétfőn a Blic című belgrádi napilap. Az újság betekintést nyert a Tadicnak...
Az USD/ZAR megállapodhat 7,5000-7,6000-nál. Az RSI 42 ponton áll, ami túlságosan eladott helyzetre utal. Amikor legutóbb hasonlóan állt az RSI, csaknem 3 hónapos emelkedés kezdődött. A MACD ugyan még eladásokat jelez, de az elkövetkező napokban lehetséges, hogy vételi jelet ad ki. Az USD/ZAR-t 7,5958-on jegyzik. A cél a 7,6478-as és a 7,7000-es érték. in-GFX
Az iratismertetés után május közepéig kell döntenie a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Ügyészségnek, hogy vádat emel-e Döge független polgármestere ellen.
A Bridge Hungary ügyfelei számára az UNION Biztosító és a Bridge szakemberei olyan új szemléletű egészségbiztosítási csomagot dolgoztak ki, amelynek szolgáltatási köre 3 különböző élethelyzet – ...
Kisiklott vasárnap egy személyszállító vonat Szudán nyugati részén, a balesetben legkevesebb tizenöt ember, többségükben diák életét vesztette, és 28-an megsérültek - közölte hétfőn a szudáni...
Hét éven belül kizárólag fenntartható forrásból származó pálmaolajat használ majd kozmetikumaihoz az Unilever –írja a BrandRepublic. Az FMCG-óriás a Greenpeace nyomására döntött így, a szervezet ugyanis tüntetéseket szervezett a vállalat, valamint a cég reklám- és pr-ügynökségei irodái előtt.
A vasárnapi tragédia ellenére megtartják Mianmarban a szombatra tervezett népszavazást - jelentette az állami tévé. A térségre a hét végén lecsapott trópusi ciklon több száz áldozatot követelt, és emberek tízezreit tette hajléktalanná.
Svájc vezető pénzintézete, az UBS nyolcezer fős létszámleépítésre készül rossz üzleti eredményei miatt. A héten értesülések szerint 12 milliárd svájci frankos veszteséget jelent be az UBS az első negy...
Boldogságfogalmak a fogyasztói társadalomban, és azon túl címmel május 7-én (szerdán) 18 órakor az ELTE Trefort Kert, Múzeum krt. 4., A ép. fszt. 47. teremben beszélgetést szervez az Ökopolitikai...
Versenypályázatot hirdetett a Déli-sark és a környező tengerek ásványi potenciáljának feltárására a Rosznyedr, az ásványi kincsekkel foglalkozó orosz állami ügynökség illetékes osztálya.
Az idei világbajnokságon első alkalommal sikerült felkapaszkodnia a dobogóra Talmácsi Gábornak! A Kínai Nagydíjon a világbajnok címvédő magyar motoros a negyedik helyről rajtolt, s most megszerzett pontjaival a nyolcadik helyre jött fel az összetettben.
Solti Lászlót, a Szent István Egyetem rektorát választotta új elnökének a Gödöllői Egyetemi Atlétikai Club (GEAC) tisztújító küldöttközgyűlése április 24-én, és döntött elnevezésének megújításáról is: sportolói a jövőben a GEAC - Szent István Egyetem színeiben versenyeznek.
A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara együttműködve a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottságával (VEAB) valamint a Manchesteri Egyetemmel közösen szervezi meg az Energia a fenntartható jövőért konferenciát május 5-6-án a VEAB Székházban (Veszprém, Vár u. 37.).
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 233 pontos nyitás után kissé tovább emelkedett délelőtt. A BUX 11:30-kor 22.908,28 ponton állt, ami az előző kereskedési napi, szerdai záró értékéhez...
A márciusi elődöntőben még több száz diák szállt versenybe a Lóczy Lajos Országos Földrajzi Verseny fődíjáért. A május 6-7-én Kaposvárott megrendezendő döntőben azonban kategóriánként már csak a legjobb 30-30 diák méri össze tudását. A legeredményesebb négy tanuló idén nyáron egy tíznapos európai körutazáson vehet részt, amelyen Ausztria, Svájc, Liechtenstein és Franciaország legszebb természeti…
Május 5-én, hétfőn nyílik meg a művész-testvérpár – Kulifay Tamás festő és Kulifay László szobrász legújabb kiállítása Budapesten, a Magyar Építészek Házában. A kiállítást Kerekes Anna...
Miután napi csúcsot ért el 1,5497-nél, a fontos 12,55-ös értéket vette célba az EUR/USD. A túlságosan eladott helyzet miatt emelkedés várható. Az amerikai szolgáltatási szektorbeli beszerzési menedzserindexnél elképzelhető a fontos 50 pont alatti érték. Legutóbb azonban a gazdasági aktivitás fokozódására utaltak a jelek. Mindenképpen gyenge értékkel számolhatunk, ezért folytatódhat az emelkedés.…
A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint 2008 végére a magyar gazdaság kijön a tavalyi növekedési gödörből. A reálkeresetek, ha lassan is, de idén már emelkedni fognak. Ha a nemzetközi pénzpiac stabilizálódik, a forintkamatok is csökkenhetnek.
Először beszélt a nyilvánosság előtt múlt heti transzvesztita-botrányáról Ronaldo. Az AC Milan térdsérüléséből lábadozó brazil futballsztárjától az egyik szponzor is elpártolt. A mobilos cég felbontotta vele az érvényben lévő szerződését. A szűkszavú indoklás szerint az üggyel Ronaldo rossz hírbe hozta üzleti partnerét is.
Szomáliaiak ezrei tüntettek Mogadishuban amiatt, hogy a kereskedők nem fogadják el az elszabaduló infláció miatt elértéktelenedett régi bankjegyeket - közölték szemtanúk. "Az egész várost füst...
Az SZDSZ elnöke hétfőn megköszönte az MSZP-frakciónak a 14 év együttműködést; Kóka János erről budapesti sajtótájékoztatóján beszélt, miután részt vett a volt koalíciós partner képviselőcsoportjának ülésén.
Mark Knopfler, az egykori Dire Straits alapítója, egy hét múlva hétfőn este a Papp László Budapest Sportarénában lép fel. Az angol gitáros a 65 koncertből álló európai körútja, a Kill To Get Crimson (KGTC) című turnéja keretében látogat el 2005 után ismét Budapestre. A hétfő esti koncertre még korlátozott számban kaphatók jegyek - közölte a Független Hírügynökséggel Márkus Éva, a Mark Knopfler-…
Dr. Csernus Imre a pénzben mérhető sikerről, a siker hozzávalóiról, a karrierről, az üzleti élet problémáiról és a menedzser életvitel buktatóiról tart interaktív előadást május 16-án, ahol a vezető beosztásban dolgozó nők dilemmáiról is szó lesz.
A világ több vezető befektetési bankja azt ajánlotta a befektetőknek, hogy vásároljanak orosz rubelt, mivel a nemzetközi pénzpiacon kialakult helyzetben a legnagyobb nyereséget hozhatja az orosz fizet...
Az SZDSZ elnöke hétfőn megköszönte az MSZP-frakciónak a 14 év együttműködést; Kóka János erről budapesti sajtótájékoztatóján beszélt, miután részt vett a volt koalíciós partner...
Ötven év után ismét villamosok járnak Peking szívében, a Tienanmen tértől déli irányban húzódó, sétálóutcává alakított Csienmenen. A tiltott város első modern közlekedési eszközének számító villamosok 1958-ig közlekedtek a már a Jüan-dinasztia (1206–1368) uralkodása alatt is fontos kereskedelmi központnak számító utcában.
Hétvégi bajnoki győzelmével a Gera Zoltánnal felálló West Bromwich Albion megnyerte a Championship küzdelmeit, így jövőre ismét az angol élvonalban szerepelhet a gárda. Az azonban továbbra is kérdés, hogy a magyar középpályás hol folytatja pályafutását, vagy marad-e a csapatnál.
A Magyar Telekom (MT) száz százalékos tulajdont szerez a többek között emeltdíjas telefonos szavazások és betelefonálós tévéműsorok lebonyolításával foglalkozó IKO New Mediában, míg az IKO Production műsorgyártó cég az RTL Klub 31 százalékos tulajdonosává válik. Az ügyletet még a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) is jóvá kell hagynia.
Az érettségi időszakában biztosan nem sztrájkolnak a BKV-szakszervezetek - jelentette ki a Lánchíd Rádió kérdésére Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője.
Annyira voltak nehezek a feladatok, mint tavaly - értékelték az idei érettségi első menetét az index.hu által megkérdezett vizsgázók. Berzsenyi Dániel és Vas István nehéz volt a jelölteknek, a legtöbben azt a feladatot választották, amelyben Ancsel Éva Összes bekezdése című művének egy részlete alapján kellett értekezni a számítógépeknek társadalomra, művészetre és tudományra gyakorolt hatásáról.
Az Európai Bizottság felfüggesztette az OMV osztrák olaj- és gázipari vállalatnak a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. felvásárlására irányuló terveivel kapcsolatos vizsgálatot. Az EU március 6-án...
Egy amerikai műholdas megfigyelőrendszer óriási tengeralattjáró bázist fedezett fel Kína partjainál. A szakértők szerint a több milliárd dolláros projekt nem készülhetett volna el Hu Csin-tao kínai államfő tudta nélkül.
A Fidesz és a KDNP szerint parlamenti felhatalmazás nélküli kormányzás kezdődik, ugyanakkor Gyurcsány Ferencen kívül senki nem hisz a kisebbségi kormányzás sikerében - mondta Navracsics Tibor, a...
Egy fagyasztóládában három csecsemő holttestére bukkantak egy Bonn-közeli családi ház pincéjében a rendőrök - közölte a hatóság hétfőn. Az ügyészség szerint a csecsemők nem sokkal élték túl születésüket. Azt egyelőre még nem tudták megállapítani, hogy természetes halállal haltak-e meg, vagy megölték őket. Az orvosszakértőknek először fel kell olvasztaniuk a testeket.
Megérkeztek az első "számítógépfecskék" egy kubai boltba, immár a szigetország lakossága legálisan is vásárolhat komputereket. Raúl Castro, az új államfő oldotta fel a személyi...
Az SZDSZ elnöke hétfőn megköszönte az MSZP-frakciónak a 14 év együttműködést; Kóka János erről budapesti sajtótájékoztatóján beszélt, miután részt vett a volt koalíciós partner képviselőcsoportjának ülésén.
A Fidesz és a KDNP kész támogatni a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára jelölt Baka Andrást, amennyiben az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) is támogatja a jelöltet - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a frakciószövetség hétfői ülése után tartott sajtótájékoztatón.
Romlott áprilisban az Ecostat kis- és középvállalati konjunktúra indexe, 91,2 százalékon állt, szemben a márciusi 97,8 százalékkal - derül ki az Ecostat és az Erste Bank közös tanulmányából.
Az SZDSZ elnöke hétfőn megköszönte az MSZP-frakciónak a 14 évnyi együttműködést, miután részt vett a volt koalíciós partner képviselőcsoportjának ülésén. Kóka János arról beszélt: pártja konstruktív ellenzékiségre készül.
Sajtóinformációk szerint középszinten Berzsenyi Dániel és Vas István verseinek összehasonlítása, míg emelt szinten többek között József Attila egy verse szerepelt a hétfői magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségin.
Jövő csütörtökön várható az EKB kamatdöntése. A piac biztos benne, hogy nem változtatnak a 4,00%-os alapkamaton. Az EKB-tagok legutóbb ismét felhívták a figyelmet az árakból eredő veszélyekre. Nagy-Britanniában viszont nem kizárt a kamatcsökkentés. Az EUR/GBP-t 0,7845-ön jegyzik, és profitál a kamatkilátásokból. Ellenállások 0,7856-nál és 0,7877-nél találhatók. In-GFX
A Fidesz és a KDNP kész támogatni a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára jelölt Baka Andrást, amennyiben az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) is támogatja a jelöltet - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a frakciószövetség hétfői ülése után tartott sajtótájékoztatón.