Az olasz szenátus szerdán jóváhagyta az úgynevezett "Mentsük meg a miniszterelnököt" törvényt, amelynek nyomán felfüggeszthetik a Silvio Berlusconi ellen folyó korrupciós pert. Az ellenzék szenátorai kivonultak a szavazáskor, így a törvényt 160 igen és 11 nem ellenében fogadták el.
A játékvezetőt, a szlovák Lubos Michelt hibáztatja az olaszoktól elszenvedett vereség, egyúttal az Európa-bajnoki kiesés után a francia válogatott szövetségi kapitánya.
Tordy Géza Kossuth-díjas, Kiváló és Érdemes művészt, kétszeres Jászai Mari-díjas színművész-rendezőt választották meg szerdán délután a Nemzet Színészei a májusban elhunyt Raksányi Gellért megüresedett helyére - közölte a Nemzeti Színház igazgatósága.
Be kell fizetnie a be nem szedett vizitdíjat a kamatokkal együtt a felperes egészségbiztosító részére annak a kunhegyesi fogorvosnak, aki a 2007-es bevezetés óta ezt a pénzt nem kérte el betegeitől - mondta ki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság szerdán, nem jogerős ítéletében.
Unokája ölte meg azt az idős asszonyt, akinek holttestét a szomszédja találta meg kedden reggel a Somogy megyei Osztopánon. Az asszonyt a pénzéért verte agyon a fiatalember, aki 17 éves élettársát is magával vitte a gyilkosság éjszakáján. A rendőrök mindkettőjüket elfogták. A fiú előzetes letartóztatásban van nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt. A lányt - mivel ő csak a ház előtt figyelt -…
Ma erösödést mutatott a forint, miután a Daimler bejelentette, hogy egy új gyárat létesít Magyarországon Kecskeméten 800 millió euróért, mely a baden-wüttembergi rastatt-i gyár termelését egészíti majd ki. Pozitívnak mondható, hogy Magyarországot választották telephelyül, ezért érdemes shortokat indítani az EUR/HUF-nál. Az EUR/HUF-ot 243,93-on jegyzik. A hír hallatára napi minimumot ért el a…
Piros port tartalmazó borítékot küldtek az MDF kaposvári irodájába. A borítékot szerdán bontották ki, de a levél már néhány napja a Pártok Házában lévő irodában lehetett. A port a katasztrófavédelem munkatársai elvitték, és most az ÁNTSZ vizsgálja. Néhány napja ugyancsak a Pártok Házában az MSZP kapott fehér port tartalmazó borítékot.
Magyarországon az idén kalászos gabonából várhatóan mintegy 8 millió tonnát takarítanak be, ami csaknem 30 százalékkal több az előző évi közel 6 millió tonnánál.
A leendő amerikai elnökjelöltek versenyében a demokrata párti Barack Obamának csekély, 5 pontos előnye van országosan a republikánus John McCainnel szemben, a kulcsfontosságú független és női szavazók körében viszont sokkal népszerűbb - derült ki a Zogby szerdai felméréséből.
Rhys Ifans teljesen összeomlott Sienna Millerrel való szakítása óta. Az walesi színész ugyanis egyszerűen képtelen túltenni magát a szőke színésznőn, és olyan mély depresszióban szenved, hogy állandó sírógörcsök törnek rá és élő halottként tengeti napjait.
A svédek nagy divatcége, Európa kettes számú ruházati kereskedője, a Hennes & Mauritz (H&M) 12 százalékkal növelte a forgalmát, 4,4 milliárd euróra, és csaknem 20 százalékkal adózott eredményét folyó ...
Elmegyógyintézetben ápolják azt a 16 éves tinédzsert, aki pénteken megsütötte a macskáját, annak két kölykét pedig a mosogatóba fojtotta – írja a The Daily Post-Athenian.
Áradások pusztítanak Kínában és az Egyesült Államokban: az ázsiai országban több mint kétszázan haltak meg vagy tűntek el, majdnem kétmillió embert pedig kitelepítettek. Amerikában - ahol Illinois és Iowa területén a legnagyobb a baj - heten vesztették életüket és több tízezer embert kellett evakuálni. Az InfoRádió által megkérdezett meteorológus azt mondta: a rendkívüli esőzések és áradások…
Megszavazta az Európai Parlament az úgynevezett lex Rábát, vagyis azt az irányelv-tervezetet, amely meghatározza, hogy mennyi szennyezőanyag kerülhet be az európai folyókba. Az irányelv alkalmazásáig azonban évek telhetnek el, ráadásul a naftalin-diszulfonát nem szerepel a tiltott anyagok között, holott sokak szerint éppen ez okozza a Rába habzását.
Az EUR/USD ma oldalazást végez 1,5464 és 1,5539 között, konszolidálva ezzel az elmúlt 2 nap mintegy 2 centes nyereségét. Hatással van a jegyzésekre az olajár, mely kezdeti veszteségei után emelkedett. Az elemzők az EIA-olajpiaci jelentésnél a nyersolajtartalékok 1,75 millió hordós csökkenésével számolnak az előző heti -4,6 millió hordós érték után. a benzintartalékoknál viszont +850.000 hordós…
A zsűri által úttörőnek nevezett HBO-kampány, a Voyeur kedden a második Grand Prix-t is bezsebelte Cannes-ban: az egy new york-i ház falára vetített szpotok most az outdoor kategóriában értek fődíjat. A cannes-i találgatások szerint könnyen lehet, hogy a szokatlan kampány végül az integrált kategóriában is befutó lesz.
A nyugdíjkorhatár felemelésének témájáról nem lenne szabad lemondani - mondta szerdán az MTI-nek Béki Gabriella. Az SZDSZ ügyvivője arra reagált, hogy a kormány egyelőre nem tervezi a korhatár felemelését.
Az EUR/CZK árfolyama ma csökkent. A cseh korona új abszolút csúcsot ért el az euróval szemben. Az EUR/CZK minimumot ért el 23,911-nél. A vártnál gyengébben alakuló cseh kiskereskedelmi forgalmakra nem reagált a devizapár. in-GFX
A Fővárosi Ítélőtábla keddi ítéletében helybenhagyta a Fővárosi Bíróság korábbi elsőfokú ítéletét abban az ügyben, amelyben Szijjártó Péter kért elégtételt az MSZP-től valótlan állítás miatt – közölte a Fidesz sajtóosztálya.
Történetének második legmagasabb befektetési összegét produkálta a kockázati- és magántőke-ipar Magyarországon 2007-ben, 491 millió Euro összegben - derül ki a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (HVCA) frissen kiadott "Magyarországi kockázati- és magántőke-ipar fejlődése 2007-ben" c. elemzéséből.
A leendő amerikai elnökjelöltek versenyében a demokrata párti Barack Obamának csekély, 5 pontos előnye van országosan a republikánus John McCainnel szemben, a kulcsfontosságú független és női szavazók...
Tordy Géza Kossuth-díjas színművészt választották a nemzet színészévé a májusban elhunyt Raksányi Gellért helyére a címet viselő művészek szerdán Budapesten - jelentette be Jordán Tamás, a Nemzeti Színház leköszönő főigazgatója és Alföldi Róbert, a teátrum leendő vezetője.
Júniusban csökkent a két nagy párt közötti különbség, de a Fidesz még így is utcahosszal vezet az MSZP előtt – derült ki a Medián - a HVG által rendelt, a hetilap honlapján szerdán idézett - köz...
Ismét magyar alpolgármestert választottak Kolozsváron és Nagyváradon, ahol a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) sikerült olyan helyi koalíciós megállapodást kötnie, amely szerint várhatóan magyar jelölt tölti be majd a Kolozs és a Bihar megyei önkormányzat egyik alelnöki tisztségét is.
Amennyiben Oroszország elpáholja Svédországot, továbbjut a negyeddöntőbe, ellenben a döntetlen már a svédeknek kedvezne. Hatalmas küzdelem várható tehát ezen a találkozón: a két csapat igazi ki-ki meccset vív egymás ellen.
Júniusban csökkent a két nagy párt közötti különbség, de a Fidesz még így is utcahosszal vezet az MSZP előtt - derült ki a Medián felméréséből, amelyet a HVG rendelt. A közvélemény-kutatás szerint fél év óta nem volt olyan alacsony a politikai aktivitás, mint most.
A Daimler-Benz Magyarországot választotta új Mercedes modelljei gyártásának helyszínéül. A cég elnökségének egyhangú döntése alapján a magyarországi üzem Kecskeméten létesül.
A románok ellen gólt szerző Robin van Persie, valamint Arjen Robben lett a keddi nap legjobbja az inforadio.hu olvasói szerint az osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon. A franciák ellen diadalmaskodó olasz együttesből Gianluigi Buffon és Andrea Pirlo teljesítménye nyerte el látogatóink tetszését.
Budapesten lesz az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) székhelye - így döntöttek szerdán a tagállamok versenyképességért felelős miniszterei Brüsszelben. A döntést május végén még elhalasztották: Magyarország akkor is megkapta ugyan a tagországok nagy többségének támogatását, a lengyel miniszter azonban nem vonta vissza Wroclaw jelölését, ami vétóval ért fel. Szerdán azonban…
A lefektetés után szinte azonnal ellopták egy kőolaj- és földgáz után kutató cég mérőkábeleit a Veszprém megyei Marcaltőről. A település melletti szántóföldről több mint 1300 méter geofizikai mérőkábel tűnt el, a fele annak, amit addig kihelyeztek. A hétmillió forint értékű lopásról kedden tett bejelentést a kutató cég.
Júniusban csökkent a két nagy párt közötti különbség, de a Fidesz még így is utcahosszal vezet az MSZP előtt derült ki a Medián - a HVG által rendelt, a hetilap honlapján szerdán idézett - közvélemény-kutatásából, amely szerint fél év óta nem volt olyan alacsony a politikai aktivitás, mint most.
Az EIA-olajpiaci jelentés szerint a múlt héten 1,2 millió hordóval csökkentek a nyersolajtartalékok a legutóbbi -4,56 millió hordós érték után. A benzintartalékok 1,2 millió hordós csökkenést mutattak, miután az előző héten még +1,0 millió hordós értékről számoltak be. A könnyű fűtőolajoknál +2,6 millió hordós értékről számoltak be a legutóbbi +2,3 millió hordós érték után. In-GFX
Az USD/CHF árfolyama ma 1,0407 és 1,0465 között mozgott. Csütörtökön 9.30-kor várható az SNB kamatdöntése. Bár a többség változatlan 2,75%-os alapkamattal számol, vannak olyanok is, akik szerint 25 bázispontos emelés várható. A Bloomberg által megkérdezett 25 elemzőből kilencen a 3,00%-ra való emelésre számítanak. In-GFX
Szerdán a forint erősödését tovább lendítette a Daimler magyarországi nagyberuházásának híre. Az eurót délután négy órakor 243,30/40 forinton jegyezték a budapesti bankközi kereskedelemben, szemben a ...
Külföldi utazás előtt érdemes tájékozódni az adott ország és a leendő szálláshely higiénés viszonyairól és arról, hogy a csapvíz iható-e - mondta az InfoRádiónak Szeitzné Szabó Mária, a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal főigazgatója. Hozzátette: a legtöbb környezetben a frissen sütött, forrón tálalt ételek fogyasztása a legbiztonságosabb.
Robbie Williams mindig is szeretett a középpontban lenni, sosem bánta, mint pletykálnak róla, lereagálta a történteket és nem igazán foglalkozott a külvilág véleményével. A napokban megint reflektorfénybe került Williams. Szőrös, mint egy majom, ápolatlan és gusztustalan külsővel jelenik meg rendezvényeken, sztárpartikon.
Negyed évszázadig tilos volt az amerikai partvidéken az olaj- és gázkitermelés, a magas energiaárak miatt azonban George Bush elnök sürgeti a kongresszust, hogy vonja vissza a tilalmat. Hasonló jelszavakkal kampányol a republikánusok elnökjelöltje, John McCain szenátor is. Az amerikai konzervatívok arra játszanak, hogy az olajárak miatt a választók második helyre sorolják majd a környezetvédelmet…