Morgan Tsvangirai zimbabwei ellenzéki vezető vasárnap bejelentette: a pártja elleni erőszak és megfélemlítés miatt visszalép, nem vesz részt az elnökválasztás második fordulójában.Tsvangirai, a...
A helyhatósági választásokon nem a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), hanem hatalmi pozíciói bizonyultak erősnek, a másik oldalról nézve pedig nem a Magyar Polgári Párt (MPP), hanem az erdélyi magyar demokrácia bizonyult gyengének - állapította meg Markó Bélához intézett vasárnapi levelében Tőkés László, aki személyes találkozót javasolt.
Meghosszabbították az előzetes letartóztatását vasárnap annak a két japán Greenpeace-aktivistának, akik bálnahúst loptak, hogy saját állításuk szerint a korrupciót bizonyítsák.
A bankok iránti bizalmatlanságból 600 ezer eurót tartott készpénzben egy 88 éves bajorországi nő egy cipősdobozban, s azt magával vitte a kórházba is, ahol eltűnt egy része. Amikor az idős nőt a...
A helyhatósági választásokon nem a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), hanem hatalmi pozíciói bizonyultak erősnek, a másik oldalról nézve pedig nem a Magyar Polgári Párt (MPP), hanem az...
Az izraeli hadsereg katonái rendszeresen kínozzák a megkötözött palesztin foglyokat - állítja egy izraeli emberi jogi szervezet. A "Bizottság a kínvallatás ellen" nevű csoport 90 palesztin férfi vallomását gyűjtötte össze, akiket 2006 óta vertek meg az izraeli börtönökben.
Jonah Metzger, Izrael askenázi főrabbija vasárnap átadta az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) Keren Or nevű zsinagógájának kibővítését, ami Budapest első új zsidó imaháza a...
Szaúd-Arábia kész még több olaj piacra dobására az év hátralévő részében, hogy az árak elmozduljanak a mostani rekord magas szintjükről, jóllehet a piaci olajellátás megfelelő szintű - közölte Ali al-Naimi szaúdi olajügyi miniszter az olajtermelő és fogyasztó országok vasárnap Dzsiddában véget ért értekezletén.
A General Motors, amely sport haszonjárműveinek és a négykerék meghatású kisteherautóinak továbbfejlesztését tervezte, gyártmányválasztékát ehelyett az üzemanyag-hatékony autók felé tolja el.
Annyit fizet a Real Madrid Cristiano Ronaldoért amennyit a klubja kér, mondta Bernd Schuster a spanyolok edzője vasárnap, reagálva a Manchester United kijelentésére, miszerint a portugál játékos nem eladó.
Több mint 350 kutya vár gazdára az ország legnagyobb állatmenhelyén Pécs-Somogyban. Számuk egyre szaporodik, mert a tartási nehézségek, és a nyári szabadságolási időszak miatt sokan utcára teszik az állataikat.
Egy halottja és négy sérültje van annak a balesetnek, amelyben kisbusz és személyautó ütközött Kecskemétnél az M5-ös felhajtóján vasárnap - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. A sérültek közül...
Áremelés után. Teljes csőd fenyegeti a betegszállítókat.Munkanélküliekből faluőrök. Újabb kísérlet a közbiztonság javítására Fejér megyében.Szeméttelepek helyett szelektív hulladékgyűjtés. 50 ezernégyzetméteres lerakó készült el Zalabéren.Békák a medencében, avagy mi történik a kincsesbányai stranddal?
Egy halottja, három súlyos és egy könnyű sérültje van annak a balesetnek, melyben egy személyautó és egy furgon ütközött össze az M5-ös autópálya déli csomópontjánál, vasárnap délután.
A baleset a nagybajomi Mélyéger elnevezésű erdőrészletnél történt. A polgári helikopter felszállás közben földnek csapódott, bezuhant az erdőbe és az oldalára fordult, de a gép nem gyulladt ki. A sérülteket mentőhelikopterrel illetve mentőautóval a kaposvári, a pécsi és a zalaegerszergi kórházba szállították.
Enyhítene a nyári kamionstop szigorán a kormány. A most érvényben lévő szabályokkal szemben szombat délelőttönként is közlekedhetnének a hét és fél tonnánál nehezebb járművek. A fuvarozók támogatják az elképzelést, több önkormányzat viszont tiltakozik ellene.
Ammóniaszivárgás miatt ötvenen szenvedtek gázmérgezést, köztük 15-20 személy súlyosat, egy szabadtéri uszodában a bajorországi Kulmbachban - jelentette vasárnap az n-tv német hírtelevízió. A...
Római ügyészek új vizsgálatot indítottak vasárnapi sajtóértesülések szerint az 1980-ban Szicíliától északra lezuhant utasszállító gép ügyében, miután Francesco Cossiga volt köztársasági elnök...
Figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a hétfőre várható, 8,1-es erősségű UV-B-sugárzás miatt. Újabb, 25 bázispontos jegybanki alapkamat-emelésre számít az elemzők többsége a monetáris tanács hétfői ülése előtt. Az Európai Unió minden tagállamára kiterjedő népszavazást javasol a reformszerződés írországi elutasítása miatt kialakult helyzetben a luxemburgi miniszterelnök - az…
A Forma-1-es Francia Nagydíjon történt kipufogótörés után nagyon valószínű, hogy ki kell cserélni a motort a címvédő finn Kimi Raikkönen Ferrarijában - árulta el Stefano Domenicali csapatfőnök.
Amy Winehousenak tüdőtágulata van és orvosai figyelmeztették, hogy meghal, ha nem hagyja abba a drogozást - közölte a brit soulénekesnő édesapja egy vasárnap megjelent lapinterjúban. A tüdőtágulat...
A brit Coldplay együttes ezen a hétvégén most először ért a brit kislemezlista csúcsára Viva La Vida című dalával, új albumának címadó számával. Bár az internetes eladások alapján már néhány napja...
Zidane vasárnap Bécsbe érkezett, hogy élőben nézze meg a Spanyolország-Olaszország negyeddöntőt, amely szerinte felér egy fináléval. A francia labdarúgó-válogatott korábbi csillaga azt mondta: szerinte Didier Deschamps lesz az Európa-bajnokságtól már a csoportkör után búcsúzott csapat új szövetségi kapitánya.
Halálos közúti baleset történt vasárnap délután a Csongrád megyei Derekegyháza és Nagymágocs között; ahol elgázoltak egy nőt - tájékoztatta az MTI-t a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság...
Hárman meghaltak a Csongrád megyei Szatymazon, amikor két személygépkocsi ütközött vasárnap este - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. Az E5-ös úton, Szatymaz külterületén történt balesetben...
Hárman meghaltak, amikor két autó frontálisan ütközött a Csongrád megyei Szatymaznál az 5-ös főúton - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. A baleset helyszínelése idejére a főutat lezárták. A két balesetet szenvedett autó közül az egyik kigyulladt, a tűzoltók jelenleg is küzdenek a lángokkal - mondta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság…
Pusztaszabolcsnál, az állomásra való érkezés közben - a váltóberendezések térségében - kisiklott egy FLIRT motorvonat, amely Budapestről érkezett. Személyi sérülés nem történt, de jármű visszaemeléséig jelentős késések várhatóak Pusztaszabolcsnál.
Halálos áramütés ért egy férfit a Zala megyei Egerváron, amikor engedéllyel kivágott egy fát - tájékoztatta vasárnap a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t. Salamon Róbert elmondta:...
Kisiklott egy motorvonat Pusztaszabolcsnál vasárnap este - tudatta a MÁV sajtófőnöke az MTI-vel. Pusztaszabolcs állomásra érkezés közben a váltóberendezéseknél négy kerékkel "lelépett a...
Sikerült a rekordkísérlet: a Tiszán, illetve Tisza-tavon vasárnap délelőtt összesen 4377-en szálltak vízre. Vasárnap délelőtt 9-11 óra között a lehető legtöbb vízre szálló kajakot, kenut és más hajót várták a Tiszára 24 település kikötőiben Tiszabecstől Szegedig.
Ehud Olmert izraeli miniszterelnök abbéli meggyőződését hangoztatta vasárnap, hogy Nicolas Sarkozy francia elnök "lankadatlan küzdelmet" folytat az antiszemitizmus ellen. Olmert annak...
A spanyol válogatott csatlakozott a labdarúgó Európa-bajnokság elitmezőnyéhez, miután Luis Aragones fiai az utolsó negyeddöntő mérkőzésen büntetőpárbajban 4-2-re győzték le Olaszországot. Spanyolország a legjobb négy között azzal az orosz válogatottal játszik majd, amelyet a csoportmérkőzések során egyszer már 4-1-re megvert. A világbajnok olasz válogatott csalódást okozott.