2008. június 26. csütörtök

jún. 26
12:27
Műkincsleletet foglalt le a rendőrség - 50-70 millió forintos érték (Infostart)
Az V. századból származó, 50-70 millió forint értékű műkincsleletet foglalt le a rendőrség egy solymári férfinál és bűntársainál.
jún. 26
12:27
Rüstü követett el több hibát, így a törökök mehetnek haza (Infostart)
Németország bejutott az osztrák-svájci közös rendezésű futball Európa-bajnokság döntőjébe, miután egy izgalmas mérkőzésen 3-2-re győzött Törökország ellen. Dénes Tamás, az InfoRádió Európa-bajnokságról tudósító munkatársa szerint önmagukhoz képest a törökök futballoztak jobban, de kapusuk sorsdöntő helyzetekben hibázott.
jún. 26
12:27
USD/ZAR Emelkedő dél-afrikai termelői árak (HírTV)
Az USD/ZAR ma jelentős veszteségeit konszolidálja. Miután a legutóbbi dél-afrikai fogyasztói árak erős árnyomásra utaltak, a termelői árak is megerősítették mindezt, hiszen havi szinten 4,9%-kal, éves szinten pedig 16,4%-kal emelkedtek (előrejelzés: +12,5%, előző: 12,4%). Abból indulhatunk ki, hogy a SARB következő, augusztusi találkozóján tovább emeli alapkamatát. in-GFX
jún. 26
12:27
Gyógyszermentes allergiakezelés (Gondola)
Az allergiás megbetegedések - mostanában jelentkező szénanátha, asztma - kezelésének egyedi megközelítését kínálják a keleti gyógymódok, azon belül is az akupunktúra.
jún. 26
12:27
Animax - nemzetközi díjak a bevezető kampánynak (Kreatív Online)
Két díjat is elhozott az Animax négy közép-európai országban futó bevezető kampánya a távközlési és médiacégek promócióit díjazói New York-i Promax/BDA versenyről. „A másik éned” szlogenű munkákat magyar ügynökség készítette.
jún. 26
12:27
Kiakadtak Sarkozy figyelmetlen ajándékán (Blikk)
A francia parlamenti képviselőket az ország küszöbön álló EU-elnökségére emlékeztetendő Nicolas Sarkozy francia elnök kezdeményezésére minden politikusnak az országgyűlésben kiosztottak egy-egy ajándékcsomagot. A jó szándékkal nem is akadt baj, csak a csomag tartalmával…
jún. 26
12:27
Szerelemféltésből lőtt egy török férfi egy magyar nőre (Blikk)
jún. 26
12:27
Nem vette át az aláírásokat a zuglói polgármester (Alternatív Energia)
Nem vette át a zuglói zajvédő fal megépítéséért az MDF fővárosi és kerületi szervezete által gyűjtött aláírásokat a XIV. kerület polgármestere, Weinek Leonárd - közölte Bárándi Zoltán, a párt zuglói szervezetének elnöke csütörtökön az MTI-vel. A politikus Katona Kálmánnal, az MDF fővárosi frakcióvezető-helyettesével közösen tartott sajtótájékoztatót Budapesten.
jún. 26
12:27
Sztrájkolnak az orvosok Ausztriában (Kripto Akadémia)
Országszerte két napra zárva maradnak csütörtöktől az orvosi rendelők Ausztriában a kormány egészségügyi reformterve elleni tiltakozásul.
jún. 26
12:29
Meglőttek egy nőt Kecskeméten (HírTV)
Meglőttek egy nőt egy kecskeméti ingatlanirodában - tudta meg a HavariaPress.
jún. 26
12:31
Utolsó esély? - Népszavazást kezdeményez a Jobbik (HírTV)
"A Jobbik Magyarországért Mozgalom 'Utolsó esély - 2008' néven ügydöntő népszavazást kezdeményez a munka és a közbiztonság világában kialakult végzetes folyamatok megállításának céljából" - írja közleményében a szervezet.
jún. 26
12:36
Mélygarázst kap és megújul a Hunyadi téri csarnok (Piac és Profit)
Koncesszióba kívánja adni a Hunyadi téri vásárcsarnokot Terézváros önkormányzata. A Közbeszerzési Értesítőben megjelent pályázati kiírás szerint a nyertesnek nemcsak felújítania és üzemeltetnie kell a csarnokot, hanem egy legalább 500 autót befogadó mélygarázst is építenie kell.
jún. 26
12:39
Zuglói zajvédelem: hiába az aláírások? (Privátbankár)
Nem vette át a zuglói zajvédő fal megépítéséért az MDF fővárosi és kerületi szervezete által gyűjtött aláírásokat a XIV. kerület polgármestere, Weinek Leonárd - közölte Bárándi Zoltán, a párt zuglói s...
jún. 26
12:41
Kelendő a Csepeli Kikötő - 49,5% egy kézben (Privátbankár)
A Waberer´s csoport 50 százalékról 100 százalékra növelte részesedését a Csepeli Szabadkikötőt társprivatizáló Multicont Zrt.-ben és ezzel 49,5 százalékos ellenőrzést szerzett a logisztikai létesítmén...
jún. 26
12:45
Csökkentené a távfűtés áfáját a Fidesz és a KDNP (Infostart)
Öt százalékra csökkentené a távfűtés jelenleg 20 százalékos áfáját a Fidesz és a KDNP. Az MSZP szerint azonban az áfacsökkentés jelenleg se nem alkalmas, se nem időszerű eszköz a terhek enyhítésére.
jún. 26
12:45
Értetlenül áll Európa a Magyar-rejtély előtt (Infostart)
Az Európai Parlament szakbizottságának több tagja is kifogásolta, hogy Magyar Bálint révén politikus is helyet kap a budapesti központú Európai Innovációs és Technológiai Intézet igazgatóságában - mondta el az InfoRádiónak Barsiné Pataki Etelka néppárti képviselő. A kiválasztást végző bizottság német elnöke szerint a szabad demokrata képviselő kiváló szakember.
jún. 26
12:45
Keresik a lila kisautóval menekülő szatírt (HírTV)
Fantomképpel keresi a rendőrség azt a férfit, aki meztelenül támadt meg egy napozó nőt az Óbudai-szigeten - értesült a HavariaPress.
jún. 26
12:45
Sikeres parkolókommandó Miskolcon (Blikk)
jún. 26
12:45
Hagyó Miklós visszavonta Antal Attila jelölését (Alternatív Energia)
Zárt ülésen Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes előterjesztésében a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön megválasztotta a Budapesti Közlekedési Szövetség Kht. felügyelőbizottságának három fővárosi önkormányzati delegáltját.
jún. 26
12:45
Törvény születhet a majmok jogairól (Kripto Akadémia)
A spanyol parlament támogatóan szavazott az emberszabású majmok élethez és szabadsághoz való jogairól. Ez lehet az első eset, hogy egy nemzeti törvényhozás ilyen jogokat biztosít az ember legközelebbi genetikai rokonai, a főemlősök számára.
jún. 26
12:47
Kiterjeszthetik a majmok jogait Spanyolroszágban (Blikk)
jún. 26
12:57
Illegális műkincskereskledelem: 50-70 milliós fogás (Privátbankár)
Mintegy 50-70 millió forint értékű az az V. századból származó műkincslelet, amit egy solymári férfinál és bűntársainál foglalt le a rendőrség - közölte Vukán Béla alezredes, a Nemzeti Nyomozó Iroda m...
jún. 26
12:59
Röszke: hideg élelmet vigyen! (Privátbankár)
Egyelőre két órát kell várakozni, de a délután folyamán tovább nőhet a kilépő forgalom várakozási ideje a röszkei autópálya-határátkelőhelyen - közölte az MTI-vel csütörtökön a Csongrád Megyei Rendőr-...
jún. 26
13:01
DJK: nagy érdeklődés mellett csökkenő árak (Privátbankár)
Magas meghirdetési érték, jelentős túljegyzés, többletelfogadás és többletkibocsátás mellett jócskán csökkent a 12 hónapos diszkont kincstárjegy hozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki ...
jún. 26
13:03
10%-os alapkamat - Romániában (Privátbankár)
A román jegybank péntektől újabb negyed százalékponttal 10%-ra emeli alapkamatát. Ez immár sorrendben a hatodik kamatemelés. A bejelentés szerint a bank folytatja a pénzügyi piacok likviditásának szig...
jún. 26
13:03
A VOSZ ragaszkodik a vasárnapi nyitva tartáshoz (Gondola)
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) álláspontja szerint sem a hazai kiskereskedelem, sem a magyar fogyasztó nem tart igényt arra, hogy az Országgyűlésben és a sajtóban...
jún. 26
13:03
Berlusconi "rákos daganathoz" hasonlította a bírákat (Kripto Akadémia)
Óriási felzúdulást keltett Olaszországban Silvio Berlusconi kormányfő újabb kirohanása az igazságszolgáltatás ellen.
jún. 26
13:03
Kóka és Magyarország érdeke (videó) (HírTV)
Nézze meg a közelmúlt legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül.hírTV
jún. 26
13:05
EUR/USD Tesztelhetik az 1,5800-as értéket (HírTV)
Ma tovább folytatódott az EUR/USD emelkedő trendje, és csúcsot ért el 1,5724-nél. megközelíthetik és tesztelhetik az 1,5800-as értéket. 14.30-kor teszik közzé az amerikai első munkanélküli segélykérelmek június 21-i heti számát (előrejelzés: 375.000, előző: 381.000). Érdemes longolni. A devizapárt 1,5700-en jegyzik. In-GFX
jún. 26
13:15
A környezetvédelemre is gondolnak a MÁV-nál (Privátbankár)
A vasúttársaság igazgatósága elfogadta a MÁV csoport szintű környezetvédelmi stratégiáját, amely szerint 2008. és 2012. között csökkentik a környezeti terhelést és az ehhez kapcsolódó költségeket - mo...
jún. 26
13:17
350 millió a "szemétkedés" ellen (Privátbankár)
Országszerte több mint 800 illegális hulladéklerakó felszámolása kezdődik meg az idén, az erre a célra rendelkezésre álló 350 millió forintot 132 társadalmi szervezet és önkormányzat között osztják sz...
jún. 26
13:21
Megválasztották a BKSZ felügyelő bizottságának három fővárosi delegáltját (Infostart)
Megválasztotta a Budapesti Közlekedési Szövetség Kht. (BKSZ) felügyelő bizottságának három fővárosi önkormányzati delegáltját a Fővárosi Közgyűlés. A testület zárt ülésen tárgyalta a szocialista Hagyó Miklós előterjesztését.
jún. 26
13:21
Észak-Korea átadta nukleáris programjának részletes leírását (Gondola)
Észak-Korea átadta Kínának a nukleáris tevékenységét tartalmazó részletes leírást, ahogy a hatoldalú tárgyalásokon ígérte - közölte csütörtökön a dél-koreai külügyminiszter. Ju Mjung Hvan...
jún. 26
13:21
Milliókkal tartozik a minisztérium háttérintézménye (HírTV)
Milliókkal tartozik az oktatási minisztérium háttérintézménye külsős szakértőknek. Február óta nem fizetnek nekik, pedig a munkát már régen elvégezték.
jún. 26
13:21
Újabb betörőbandát fogtak Hevesben (Blikk)
jún. 26
13:21
Topolánek megint beszólt az újságíróknak (Kripto Akadémia)
Kopók, tűnjetek el! - förmedt a fotósokra szerda este Mirek Topolánek cseh miniszterelnök a parlamentben, amikor a kormánykoalíciónak minden erejére szüksége volt ahhoz, hogy megakadályozza az ellenzék javaslatának elfogadását, s ne kerülhessen a testület ülésének napirendjére a Csehországba telepítendő amerikai radarállomás kérdése.
jún. 26
13:23
Szolidaritás: megszállták Brüsszelt a lengyel hajógyári munkások (HírTV)
A lengyel kormány ellen tüntettek a gdanski hajógyár munkásai Brüsszelben. Az Európai Unió máig adott haladékot Varsónak arra, hogy nyújtsa be három nagy hajógyárának átalakítási terveit. A lengyel kabinet azonban a gdanski üzem esetében ennek nem tett eleget, emiatt pedig az unió befagyaszthatja a további támogatásokat.
jún. 26
13:23
A cseh miniszterelnök megint szidta az újságírókat (Blikk)
jún. 26
13:25
Nem szavazták meg a Schöpf-Merei-kórház megszüntetését (HírTV)
Ismét nem szavazta meg a Schöpf-Merei-kórház megszüntetését csütörtöki ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A városvezetés már harmadszor terjesztette a javaslatot a testület elé. A vitában ellenzéki képviselők változatlanul a kórház megmentését indítványozták. Horváth Csaba, az egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes viszont ismét azt mondta: már nincs mit megmenteni.
jún. 26
13:30
Környezettudatos irodaházat építenek (Piac és Profit)
Nagyszabású fejlesztésbe kezdett a WING Zrt. a Könyves Kálmán körút irodafolyosóján. A várhatóan 2009 év végére elkészülő projekt hatékony és környezettudatos építészeti megoldásaival gazdaságos megoldást kínál az irodákat bérlő cégek számára.
jún. 26
13:39
Nőgyógyászati prevenciós központ nyílik Óbudán (Infostart)
Július elsején nyílik meg Magyarország első nőgyógyászati prevenciós központja az Óbudai Egészségcentrumban. A nőknek csupán mintegy 20 százaléka vesz részt rendszeresen a szűrővizsgálatokon, ezt az arányt a négyszeresére kellene növelni - mondta az InfoRádiónak a központot létrehozó Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság főtitkára.
jún. 26
13:39
800 illegális hulladéklerakót szüntetnek meg országszerte (Gondola)
Országszerte több mint 800 illegális hulladéklerakó felszámolása kezdődik meg az idén, az erre a célra rendelkezésre álló 350 millió forintot 132 társadalmi szervezet és önkormányzat között osztják...
jún. 26
13:39
AUD/NZD A cél az 1,2800-as érték (HírTV)
Mióta az RBNZ utalt rá, hogy az év további részében csökkenti alapkamatát, folyamatosan szárnyal az AUD/NZD. A kiwi ausztrál dollárral szembeni kamatelőnye ezzel tovább csökken. Az elemzők szerint érdemes a visszaesés középtávon pozíciók létrehozására használni. A cél az 1,2700-es és az 1,2800-as érték legyen. In-GFX
jún. 26
13:39
Ilyen egy mozgó bordélyház (Blikk)
Első ránézésre csak egy különösen nagy limuzinnak tűnik. Pedig valójában kupleráj működött a képeken látható autóban
jún. 26
13:39
Phenjan pénteken lerombolja a jongbjoni atomerőmű hűtőtornyát (Kripto Akadémia)
Észak-Korea átadta Kínának a nukleáris tevékenységét tartalmazó részletes leírást, ahogy a hatoldalú tárgyalásokon ígérte - közölte csütörtökön a dél-koreai külügyminiszter.
jún. 26
13:41
Levél Franciaországból (29) (Gondola)
A dalok, amelyek szövegét Carla írta, néhol elég „fűszeresek”, de ennek ellenére a francia közönség szívébe fogadta Sarkozy új feleségét, elegánsnak, intelligensnek és kulturáltnak tartják. A vélemény az, hogy igen jó hatással van férjére.
jún. 26
13:41
USD/JPY 1% alatti japán infláció (HírTV)
Áprilisban ismét 1% alatti japán inflációról adtak számot. A magban majdnem 0%-os drágulás mutatkozik, ezért idén nem várható kamatemelés a BoJ részéről. Annak ellenére, hogy a Fed tegnap nem változtatott 2,00%.os alapkamatán, a dollár kamatelőnye nőhet az év folyamán. Alapvetően kedvezőek az USD/JPY kilátásai. 108,50 fölött 109,40-ig nyílhat potenciál. Támogatás 107,50-nél található. In-GFX
jún. 26
13:43
Féltékenységből lőtte meg barátnőjét (HírTV)
Feltehetően féltékenységből lőtte meg barátnőjét egy török férfi Kecskemét belvárosában, egy ingatlaniroda elõtt - tudta meg a HavariaPress.
jún. 26
13:45
Szegénység az EU-ban: rettegve várják a nyugdíjaskort (HírTV)
Az Európai Unió szívében egyre több ember él bizonytalan munkákból vagy alacsony nyugdíjból: mindennapi kenyerüket a szegénykonyháknak köszönhetik, s hó végén komoly gondot okoz számukra a rezsi és a bankhitelek rendezése.
jún. 26
13:51
Bírósággal fenyeget minket az EU (Privátbankár)
Az Európai Bizottság kész az Európai Bíróságig is elmenni, amennyiben Magyarország nem változtat az illetékfizetési szabályokon, pedig az érintettek eddig nem panaszkodtak

Keresés