2008. június 30. hétfő

jún. 30
13:00
Nézők közé lőtt a katona a kommandósok bemutatóján (Infostart)
Tizenhét sebesültje van annak a katonai bemutatónak, melyet a dél-nyugat franciaországi Carcassone városában tartottak vasárnap. A francia tengerészgyalogság 3. ejtőernyős ezredének egyik kommandós csoportja által végrehajtott túszszabadítási gyakorlat közben az egyik katona vaktöltények helyett éles lőszert használt. Hétfőn Nicolas Sarközy államfő is a tragédia helyszínére sietett.
jún. 30
13:03
Úszás: a szövetségi kapitány számított az amerikai világcsúcsokra (Infostart)
Számítottam arra, hogy az amerikai úszók olimpiai válogatóversenyén történelmi fordulópont következik be - reagált a nyitónapi világcsúcsokra Kiss László, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Szomorú, hogy nem kimutatható szerek vannak, s okkal merülnek fel óriási kételyek a tisztaságot, a doppingmentességet illetően - tette hozzá azzal kapcsolatban, hogy a dopping gyanúja is felmerült.
jún. 30
13:03
Güiza elveszi a fél Real ágyában megfordult szerelmét (Blikk)
A jelöltnek David Beckham és Luis Figo is megvolt már
jún. 30
13:03
Szájer: A kormány kifogásokat keres áfacsökkentés helyett (HírTV)
Nem igaz az, hogy az uniós jogszabályok miatt a kormány nem tudna az élelmiszer- és az üzemanyagárak mérséklését célzó intézkedéseket hozni - mondta Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője. Az ellenzéki politikus szerint a kormány megoldások helyett csak kifogásokat keres és az unióra mutogat, mintha az EU-s szabályok nem engednék, hogy lépjen.
jún. 30
13:03
Csalódott az életét elárverező ausztrál (Gondola)
A várt félmillió helyett alig 400 ezer ausztrál dollárért kelt el az eBay-en egy ausztrál férfi "élete", pedig a licit 2,2 milliónál is járt. A 44 éves Ian Usher egy nehéz válás után...
jún. 30
13:03
Budapest Airport - Magyarországot népszerűsítik Ferihegyen (Kreatív Online)
A turisztikai csúcsszezonban a ferihegyi repülőtér indulási és érkezési oldalain Budapestet és Magyarországot népszerűsítő plakátok fogadják az utazókat. A kampányt közösen indította a budapesti Városarculati Tanácsnoki Iroda (VTI), a Magyar Turizmus (MT), a Budapest Airport (BA), a repülőtéri médiafelületeket értékesítő Clear Channel Outdoor és a Defi Hungary.
jún. 30
13:05
USD/NOK Norvég kiskereskedelmi forgalmak: +6,1%- előrejelzés: +4,1% (HírTV)
Májusban 6,1%-kal emelkedtek a norvég kiskereskedelmi forgalmak, meghaladva ezzel a +4,1%-os előrejelzést a legutóbbi +3,2% után. Az USD/NOK-ot 5,0651-en jegyzik. Támogatások 5,0400-nél és 5,0000-nél találhatók. A devizapár oldalazást végez, és talajképzésre kerülhet sor 5,0400-nél. Ezért nem valószínű, hogy javulna a chart-technikai helyzet. In-GFX
jún. 30
13:05
Gyurcsány a francia forradalom évfordulójára Párizsba utazik (Gondola)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Párizsba utazik a francia forradalom évfordulójának ünnepségére - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI kérdésére hétfőn. Hozzátette: Gyurcsány Ferencet...
jún. 30
13:07
Felmentett négy rendőrt a bíróság a bántalmazás vádja alól (Gondola)
Felmentett a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vádja alól négy rendőrt a Fővárosi Bíróság hétfőn kihirdetett ítéletében; a bíróság szerint nem volt megállapítható, hogy valóban a...
jún. 30
13:12
Szupermozi készül Tony Blair életéből (BorsOnline)
Tony Blair volt brit miniszterelnök életéből filmet készítenek. Robert Harris könyve – amely a volt miniszterelnököt és feleségét kalandos thriller regényhősként ábrázolja – rekord példányszámban kelt el a szigetországban. Ezt filmesítik most meg.
jún. 30
13:21
Emelkedett a munkanélküliek száma tavalyhoz képest (Infostart)
A tavalyihoz képest nőtt a munkanélküliség idén a tavaszi időszakban - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből. A jelenlegi 7,7 százalékos munkanélküliségi ráta magasabb, mint az uniós átlag, ami 6,7 százalék.
jún. 30
13:21
A spanyol válogatott nyújtja az igazi joga bonitót (Infostart)
Negyvennégy év után ismét Európa-bajnok lett a spanyol labdarúgó-válogatott, amely a bécsi döntőben Fernando Torres góljával 1-0-ra nyert a német együttes ellen. Dénes Tamás futballszakíró, az InfoRádió Európa-bajnoki tudósítója szerint a spanyol válogatott titka az, hogy jól össze van rakva a csapat. Hozzátette: a 2002-es világbajnok brazil együttes játékának folytatója a hispán válogatott a…
jún. 30
13:21
Abházia lezárja grúziai határát (Gondola)
Abházia szakadár köztársaság úgy döntött, hogy keddtől lezárja grúziai határát. A döntést Szergej Bagaps abház elnök jelentette be, miután két robbanás történt a tartomány fővárosában, Szuhumiban...
jún. 30
13:21
Kivégezte baltával a családját a nagypapa (Blikk)
jún. 30
13:21
EUR/CHF Kamatemelésre utaló kommentárok (HírTV)
Az SNB szeptemberben felül kívánja vizsgálni kamatpolitikáját. Legutóbb a növekedés várt lassulása miatt változatlanul hagyták az alapkamatot. A bank egyes képviselői szerint bármikor felülvizsgálhatják a döntést, és szükség esetén változtathatnak. A piac úgy értelmezheti az efféle kijelentéseket, hogy legutóbb jobb lett volna a kamatemelés meleltt dönteni. A kamatemelési fantáziára való…
jún. 30
13:21
Ügynöki hálózatot akart építeni egy cseh cég Magyarországon - lebuktak (hirado.hu)
Az ügynökök feladata az lett volna, hogy 5-10 százalékos jutalékért kölcsönöket közvetítsenek ki
jún. 30
13:23
Az EU-lobogó színeiben világítják ki az Eiffel-tornyot (Gondola)
Az Európai Unió lobogójának kék-sárga színeibe burkolózik hétfőtől két hónapon át, napnyugtától a párizsi Eiffel-torony, abból az alkalomból, hogy a következő fél évben Franciaország tölti be az EU...
jún. 30
13:23
Kedden csaknem tíz százalékkal lesz drágább a lakossági gáz (HírTV)
Csaknem tíz százalékkal drágul keddtől a lakossági gáz. A közüzemi fogyasztóknak - például az iskoláknak, kórházaknak - 7,7 százalékkal kell többet fizetniük.
jún. 30
13:23
Magyar-osztrák vízminőségi vizsgálat a Rábán (hirado.hu)
A felmérés a folyó teljes hosszára kiterjed, és tíz napig tart
jún. 30
13:27
Lakhatatlan lakóparkok: csak két lábon lehet bejutni (Privátbankár)
Budapesten összesen negyvenezer kerekesszékes ember él, ám az újonnan épülő lakóparkok legalább 90 százaléka alkalmatlan arra, hogy ott mozgásukban korlátozott emberek éljenek.
jún. 30
13:29
Bekeményítenek a fuvarozók: a teljes bénultság a cél (Privátbankár)
A francia árufuvarozók és a taxisok ismételten forgalomlassító akciókkal és útlezárásokkal tiltakoznak a magas üzemanyagárak ellen az országutakon és több város körül, a kormánytól követelve segítsége...
jún. 30
13:31
Tíz százalékot ér a beismerés (Privátbankár)
Tíz százalékkal csökkentik a kirótt büntetést, ha a bűnös cégek elismerik, hogy jogellenes kartelltevékenységet folytattak - közölte hétfőn az Európai Bizottság. Ezzel az intézkedéssel az adminiszt...
jún. 30
13:36
Pinokkió a Szent János Kórházban (Piac és Profit)
Immáron ötödik alkalommal indul útjára a K&H gyógyvarázs program, melynek része az országos gyermekszórakoztató mesejáték.
jún. 30
13:39
Xavi lett a torna legjobbja (Blikk)
A spanyol Xavi Hernandezt választották a labdarúgó Európa-bajnokság legjobb játékosának.
jún. 30
13:39
Délelőtti kommentár (HírTV)
Júniusban tovább gyorsult az EU-s infláció. A fogyasztói árak 4,0%-kal emelkedtek (előrejelzés: változatlan +3,8%). A mostani érték 16 éves csúcsnak felel meg. majdnem biztos a piac az EKB csütörtöki kamatemelésében. Az EUR/USD az adatok hatására nyereségeket könyvelt el, és napi csúcsot ért el 1,5836-nál. Az 5 nyereségekkel teli nap után tipikus nyereség-kivétekről számoltak be a túlvásároltság…
jún. 30
13:39
Brutális nagypapa: baltával megölte két unokáját és feleségét (hirado.hu)
A 69 éves ausztrál férfi megtámadta lányát is, aki súlyosan megsérült
jún. 30
13:39
Kétmilliárdos beruházás Újszilváson (HR Portál)
Kétmilliárd forintos beruházás keretében egy évi 15 ezer tonna kapacitású gumiőrlő üzemet hozott létre Újszilváson a hulladékkezeléssel foglalkozó Euro-Novex Kft. - adja hírül a Világgazdaság.
jún. 30
13:41
Szülés után - bikiniben kapták lencsevégre Jennifer Lopezt! (hirado.hu)
Az énekesnő alakja még nem a régi, de a jelek szerint ez őt cseppet sem zavarja
jún. 30
13:43
MTV: 2 millió 136 ezren nézték az EB-döntőt (hirado.hu)
A sport-főszerkesztőség már az Olimpiára készül
jún. 30
13:45
Az EBRD is hozzárak az autópályánkhoz (Privátbankár)
Beszáll az EBRD a magyarországi M6-M60-as autópálya- és gyorsforgalmi úthálózat építésének finanszírozásába: 75 millió euró hitelt ad a Mecsek Autópálya Koncessziós Zrt.-nek.
jún. 30
13:45
A "szépséghibás" elnökválasztást az EU nem ismeri el (hirado.hu)
A zimbabwei voksolásnál egy bökkenő volt csak, az egyetlen jelölt óriási fölénnyel győzött
jún. 30
13:47
Nem túl pozitív az önkormányzatok véleménye (Privátbankár)
A következő években, 2013-ig összességében 270 milliárd forint áll rendelkezésre a határon átnyúló térségek fejlesztésére - jelentette be Szili Katalin a Magyar Polgármesterek Vll. Világtalálkozójának...
jún. 30
13:48
Lekurvázták Kurnyikovát (BorsOnline)
Justin Gimelstob, egykori teniszező nagy botrányt kavart nemrégiben tett nyilatkozatával. A 31 éves amerikai exversenyző ugyanis egy rádióadásban lek..vázta Anna Kurnyikovát, Tathania Golovint és Alize Cornet-t pedig szexgépnek nevezte. Gimelstob bocsánatot kért, de ettől még körbejárták a világot a szavai.
jún. 30
13:54
Parlagfű: akár ötmillió forintra is büntethetik a gondatlan kerttulajdonosokat (Infostart)
Keddtől ötmillió forintra is büntethetik a hatóságok azt a földhasználót, aki nem irtja ki a területén a parlagfüvet. Az allergiát okozó gyomnövény Európában Magyarországon a legelterjedtebb, miközben az emberek évente 24 milliárd forintot költenek allergia elleni szerekre.
jún. 30
13:57
"A spanyoloknak végre nem kell lesütött szemmel járkálniuk" - lapszemle (Infostart)
A spanyol újságok óriási lelkesedéssel ünneplik az Európa-bajnokságot nyert labdarúgó-válogatottat. A Marca szerint a spanyoloknak végre nem kell lesütött szemmel járkálniuk, s a siker értékét emeli, hogy a csapat totális futballal érdemelte ki azt. A német lapok is elismerik, hogy az ibériai együttes győzelme megérdemelt, és hozzáteszik: a Nationalelf még nem érett egy ilyen sikerre.
jún. 30
13:57
Ellenállóbb búzafajták nemesítésével kísérleteznek (HírTV)
A klímaváltozásnak ellenálló búzafajták nemesítésével kísérleteznek Szegeden. A kutatók dolga nehéz, mert az ellenállóképesség fokozásával párhuzamosan csökken a terméshozam, ami a művelési technológia korszerűsítésével ellensúlyozható. A kettős fejlesztés viszont rendkívül költséges, így a gazdagabb országok vagy cégek versenyelőnye tovább nő.
jún. 30
13:57
Újabb megszorítás - a kórházi ágyak ötödét szüntetnék meg (Gondola)
A kórházi ágyak ötöde szűnhet meg az új finanszírozási rend bevezetésével – értesült a Népszabadság. Az előírt ágymennyiséget - a kihasználtságtól függetlenül - garantáltan finanszírozná az egészségbiztosító.
jún. 30
13:57
El akarták lopni az illegálisan tartott szeszt (Blikk)
jún. 30
13:57
"A Magyar Gárdát olyan bűnökkel vádolták meg, amelyeket soha nem követett el" (Alternatív Energia)
Több tucatnyi al- és felperesi beavatkozó jelezte, hogy csatlakozni kíván az ügyészség által kezdeményezett, a Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület feloszlatására irányuló perhez; a szervezeteket és magánszemélyeket a hétfői tárgyaláson ismertette a bíró a Fővárosi Bíróságon. A beavatkozók között volt, aki a bíróságot akarta kizárni a perből, illetve az ügyészség feloszlatását…
jún. 30
13:57
A Tejút is versenybe száll Párizsban (hirado.hu)
A "sajátos természetfilm" a tízezer eurós fődíj mellett a szakmai zsűri díjáért is indul
jún. 30
13:59
Gyurcsány szalonrasszizmusa (Gondola)
Máris megingott a kisebbségi kormányprogram. Júliusban lépett volna hatályba a szociális törvény módosítása, de a javaslat olyan dilettánsra sikeredett, hogy be sem nyújtották a parlamentnek. Gyurcsány Ferenc ma már elhatárolódik azoktól, akik segély helyett munkát ajánlanak, pedig februárban még erre az alapelvre tervezett országos kampányt.
jún. 30
13:59
Megszűnik az Újbuda-busz (Blikk)
jún. 30
13:59
Elbocsátották a Tretyakov-képtár modern részlegének vezetőjét (hirado.hu)
A hivatalos indoklás szerint Andrej Jerofejev megsértette a múzeum szabályait
jún. 30
14:01
Nem emeli szerdán az üzemanyagárakat a Mol (hirado.hu)
Két hete szerdán újabb történelmi csúcsra emelkedtek a magyarországi üzemanyagárak
jún. 30
14:03
Ezen a héten sem lesz benzináremelés (Privátbankár)
Továbbra sem emeli a Mol Nyrt. az üzemanyagok nagykereskedelmi árát - értesült az MTI. A Mol Nyrt. általában szerdán változtat az üzemanyagok, a gázolaj és a benzin literenkénti nagykereskedelmi árán,...
jún. 30
14:06
Török bugyogóban vészeli át a kánikulát Mónika (BorsOnline)
Meri vagy nem meri? – kérdezte sokáig a nézőktől Pokrivtsák Mónika. A műsorvezető nem meri. Legalábbis a divatban nem: a sokat láttató darabok helyett a kényelmes, színes ruhák híve.
jún. 30
14:12
Az EBRD beszáll az M6-M60-as építésének finanszírozásába (Infostart)
Beszáll az EBRD a magyarországi M6-M60-as autópálya- és gyorsforgalmi úthálózat építésének finanszírozásába.
jún. 30
14:14
Futótűzként terjedt el az APEH-razzia híre (Infostart)
Játéktermekben tartott razziát a hétvégén az adóhatóság a Balaton mindkét partján, de sok helyen bezárt ajtókat találtak az ellenőrök. Az ellenőrzés híre gyorsan elterjedt a tulajdonosok között.
jún. 30
14:15
Irán a soron következő? (Gondola)
George W. Bush 2007 őszén azt mondta egy sajtókonferencián, “Irán veszélyes volt, Irán veszélyes, és Irán veszélyes marad, ha képes nukleáris fegyvereket előállítani.” Bár a know-how birtoklása többnyire bizonyíthatatlan (akárcsak Irán részéről a cáfolata), a perzsák országa mégis vezető helyre került az Egyesült Államok és Izrael biztonságát végzetesen fenyegetők feketelistáján.
jún. 30
14:15
ORTT - pénzt adott a Tilosnak (Kreatív Online)
Bár az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a közelmúltban arról határozott, hogy nem hosszabbítja meg a Tilos Rádió frekvenciaengedélyét, most úgy döntött, hogy másfélmillió forinttal támogatja a médiumot működtető alapítványt.

Keresés