Megkezdődött az SZDSZ rendkívüli tisztújító küldöttgyűlése szombaton Budaörsön, ahol megválasztják a pártelnököt, az ügyvivő testület tizenkettő, és az országos tanács húsz tagját; 10 óráig 547...
Élesen eltér egymástól a Schönthal Henrik elmeállapotát vizsgáló igazságügyi szakértők álláspontja: míg Antal Albert szerint a K&H-ügy vádlottja elmebeteg, addig Kovács Ildikó szerint szó sincs erről. Antal Albert a Tasnádi-ügyben már adott olyan szakvéleményt, amelyet más szakértők megcáfoltak.
Két nappal ezelőtt egy magát Antal Máriának nevező hölgy jelenetet rendezett annál az óvodánál, ami a nemrég elhunyt művész nevét viseli – mesélte a Blikknek az intézmény tulajdonosa, Temleitner Lászlóné Szilvia.
Szombaton este kezdetét veszi a 13. Labdarúgó Európa-bajnokság, melyet Ausztria és Svájc rendez meg. A kontinens futball-lázban ég, a véndéglátóhelyek kivetítőket szereztek be, a sörgyártók máris dörzsölik a tenyerüket. A nők vagy alkalmazkodnak, vagy megszöknek otthonról. A szlogen - Expect Emotions - ezúttal nem rájuk vonatkozik...
Megkezdte a mintavételt a Marsra május 25-én leszállt Phoenix amerikai automatalaboratórium: 2,4 méter hosszú robotkarjának a végén lévő exkavátorlapátjával egy kávéscsészényi rögöt emelt ki a vörös bolygó északi sarkvidékének a fagyott talajából - közölte a kaliforniai Pasadenában lévő földi irányítás.
Csont és bőrré aszalódott Catherine Zeta-Jones, akit mindig is telt, formás idomaiért imádtak a férfiak. A színésznő férje, Michael Douglas hízókúrára akarja fogni botsáska nejét.
A 4-5 százalékos gazdasági növekedést két év alatt elérheti az ország, a gazdaság stabilizálásához viszont legalább 4-5 év kell - nyilatkozta Járai Zsigmond. A volt jegybankelnök szerint viszont a fontos lépésekhez társadalmi támogatottság is kell.
Áradást és földcsuszamlást okozott a heves eső szombat reggelre Hongkongban. A különleges közigazgatású kínai területen fennakadások vannak a légi közlekedésben, és számos közút is járhatatlan.
Ma tartja rendkívüli tisztújító küldöttgyűlését az SZDSZ. A párt budaörsi rendezvényén 748 küldött adhatja le a szavazatát. A párt elnöki posztjára ketten pályáznak: Kóka János hivatalban lévő, a tavalyi tisztújításon két évre megválasztott elnök, illetve jelenlegi és tavalyi kihívója, Fodor Gábor ügyvivő.
Dmitrij Medvegyev orosz államfő a pénzügyi világválság egyik fő okát abban látja, hogy az Egyesült Államok által a világgazdaságban betöltött formális szerep nem áll összhangban az ország valós lehetőségeivel. A XII. Szentpétervári Gazdasági Fórumon szombaton mondott megnyitó beszédében az államfő felajánlotta Oroszország részvételét a nemzetközi élelmiszer-válság megoldásában, és újra igyekezett…
Jogerőre emelkedett a Fővárosi Munkaügyi Bíróság ítélete a volt főigazgatónak az intézménnyel szembeni perében, így ismét Takács Imre vezeti az Iparművészeti Múzeumot. A lap információja szerint Takács Imre szombattól áll újra a múzeum élén.
Szekeres Imre honvédelmi miniszter pénteken ellátogatott a NATO Repülőkiképző Program (NFTC) kanadai központjába, Moose Jaw-ba, ahol találkozott a kiképzésen részt vevő magyar pilótákkal. Moose Jaw-ban - ahol 10 ország pilótáit oktatják - összesen 24 magyar teljesít szolgálatot. A 13 hallgató és az oktatók is rendkívül jó eredményeket értek el - mondta el látogatása után a miniszter az MTI-nek.…
Moldova elnöke bejelentette, hogy megtaláltak és visszaadnak az Ermitázsnak két ellopott képet, de az Ermitázs cáfolja, hogy lopás történt volna, sőt állítja, hogy a két alkotás festőitől soha nem is volt képe. Az érdekes bejelentést Vlagyimir Voronyin moldovai államfő tette Dmitrij Medvegyev elnöknek a Független Államok Közösségének csúcstalálkozóján azzal, hogy a feltehetően az Ermitázsból…
Az már biztos, hogy a megszokott augusztus végi időpontban nem lesz Moziünnep, de elképzelhető, hogy idén egyáltalán nem rendezik meg a népszerű kulturális eseményt - írta a szombati Népszabadság.
Június 15-én megismétlik a szavazást Macedónia csaknem 3000 szavazóhelyisége közül 186-ban a június 1-jei parlamenti választásokon tapasztalt szabálytalanságok miatt - döntötte el szombaton a balkáni ország választási bizottsága. A választásokat az eddigi adatok szerint valószínűleg az eddigi kormánypárt, a Belső Macedóniai Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Pártja (VMRO-DPMNE) nyeri…
Vágó István Prána Nagymesternél járt. A szkeptikus kvízkirály persze nem gyógyulni ment a mesterhez, hanem kollégája, Sebestyén Balázs kedvéért. Ő szorgalmazta, hogy az örök kétkedő találkozzon az energiával gyógyító mesterével. Balázs az Esti Frizbi felvételén beszélt a nagy találkozásról.
Az MSZP szempontjából nincs jelentősége annak, hogy Kóka János, vagy Fodor Gábor lesz-e az SZDSZ elnöke, a nyár közepén egyeztetést kezdenek a liberális párttal, ahol ismertetik azokat a kormányzati céljaikat, amelyekben a támogatásukra számítanak. - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a párt frakcióvezetője. Lendvai Ildikó kifejtette azt is: minden szocialista képviselő támogatni tudná azt a…
Súlyos balesetet szenvedett szombat hajnalban egy főleg gyerekeket szállító cseh autóbusz Ausztriában, Graz közelében. A szerencsétlenségben egy gyerek meghalt, tízen megsebesültek. A baleset az...
Sodródás vagy változás, ultimátumok vagy párbeszéd, nagyotmondás vagy hiteles, őszinte politizálás között kell választani - mondta Fodor Gábor az SZDSZ budaörsi szombati rendkívüli küldöttgyűlésén....
A 4-5 százalékos gazdasági növekedést két év alatt elérheti az ország, a gazdaság stabilizálásához viszont legalább 4-5 év kell - nyilatkozta Járai Zsigmond
A két elnökjelölt beszédével kezdődött meg az SZDSZ tisztújító küldöttgyűlése. Fodor Gábor a változás szükségességét hangsúlyozta, Kóka János pedig arról beszélt, hogy nem akar újabb koalíciót az MSZP-vel.
Zárlatos fejőgép okozta a halálát egy férfinak, a Bács-Kiskun megyei Miskén. Pénteken este történt a halálos baleset, melynek kapcsán a rendőrség közigazgatási eljárást indított.
A Tudatos Vásárlók Egyesülete és a Pont Kiadó a 79. Ünnepi Könyvhétre jelentette meg Szvetelszky Zsuzsanna: Noé márkája - variációk a tudatos vásárlásra című könyvét. A könyv - ahogyan az ajánló fogalmaz - kultúrhistóriai vázlatok, cikkek, pszichológiai tükrök, fogyasztói álmok, esszék, kritikák és még megannyi műfaj izgalmas egyvelege.
Ismeretlen fegyveresek megtámadták szombaton Hasim Thaqi koszovói miniszterelnök házát, miközben azonban ő távol volt egy magántermészetű látogatáson - jelentette a rendőrség. A kormányfő felesége és fia otthon tartózkodott. Arról egyelőre nem közöltek semmit, hogy nekik esett-e bántódásuk. A támadók és a ház őrei között tűzpárbaj alakult ki, az őrök megsebesítettek közülük legalább egyet. Az…
Jövő héten mutatják be Angliában Margareth Thatcher volt miniszterelnök pályafutását bemutató filmet. Edwina Currie, volt kollégája szerint azonban sok fontos részletet kihagytak, így például azt a tényt, hogy a fél kabinet szerelmes volt a Vas Lady-be.
Machu Picchut az eddig hittnél négy évtizeddel korábban fedezhették fel, méghozzá egy német üzletember, aki meg is állapodott az akkori perui államfővel az inka romváros kifosztásában.
Ne akarjunk most újabb koalíciót - mondta Kóka János, az SZDSZ elnöke, elnökjelöltje szombaton Budaörsön, a párt rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén. Akkor leszünk ott az Országgyűlésben és az...
A szocialisták újabb 130 millió forintot költöttek propagandára, ennyibe került ugyanis az Új Magyarország című kiadvány, amely tele van hazugságokkal, és amelyben a kormány nem létező eredményeit „sztárolják” - mondta Ágh Péter szombati sajtótájékoztatóján. A Fidesz országgyűlési képviselője szerint ez a kiadvány is jelzi, hogy az MSZP is már előre hozott választásokra készül, ezért i...
Öldöklő küzdelmet folytathattak az újkőkorban a férfiak öldöklő küzdelmet a nők birtoklásáért - vélik angol kutatók egy hétezer éves tömegsír vizsgálata eredményeképpen.
Kereskedelmi létesítmények kerülhetnek a szegedi sportpályák és sport-létesítmények helyére - állítja a szegedi ellenzék, amely attól tart, hogy a szocialista vezetésű önkormányzat és a helyi építőipari cég, a Szeviép között folyó ügylet nem más, mint ingatlanmanipuláció. Az ügy koalíciós feszültséget is okozott, ugyanis a csongrádi megyeszékhely SZDSZ-es alpolgármestere is bírálja a terveket.
MOSZKVA (MTI) - Jennifer Lopez újra Moszkvában járt, s ezúttal sem sokat törődött azzal, hogy kivívja vendéglátói rokonszenvét. Ezúttal az MTV díjkiosztóján vett részt, és énekelt néhány számot. Útjára elkísérte férje, de kisbabáit otthon hagyta.
A Honterus Antikvárium kiadós mennyiségű tétellel rendezi az évad utolsó könyvárverését június 13-án. Az öt és félszáz tételben irodalmi és történelmi kiadványok, orvosi, vadászati könyvek, kéziratok, folyóiratok, térképek, az Erdélyi Szépmíves Céh, a Magyar Szemle Társaság könyvei és további kiadványok szerepelnek.
Épen és egészségesen találtak rá szombaton arra az öt európai turistára, aki a héten tűnt el könnyűbúvárkodás közben az indonéziai Bali szigetének közelében. Az egyik túlélő beszámolója szerint két éjszakát töltöttek a lakatlan szigeten, nyers kagylót ettek, és rettegve lesték, nem támadják-e meg őket a varánuszok.
Az alkohol káros hatással lehet a magzat fejlődésére - ilyen és ehhez hasonló figyelmeztetések kerülhetnek hamarosan az italosüvegekre - írta a szombati Népszabadság. Az alkoholfogyasztás visszaszorításához szükséges kemény intézkedések legfőbb ösztönzője az Egészségügyi Világszervezet.
Egy nap alatt tíz dollárral nőtt az olajár. Ilyen nagy mértékű drágulásra egy nap alatt még soha nem volt példa. A nyersolaj hordójáért már 138 dollárt adnak, ami újabb rekord. Az elemzők egy része azonban arra számít, hogy júliusban a 150 dolláros szintet is eléri a feketearany ára.