2008. június 7. szombat

jún. 7
15:21
Világrekord: gerillaakció a környezetért (Privátbankár)
57 csapatba tömörülve 270 lelkes Vadművelő jelentkezett a Föld Napján meghirdetetett felhívásra. Az idei akció nagyságrendekkel túlszárnyalja a tavalyi rekordot
jún. 7
15:26
"Választhattok: esztek, vagy szavaztok!" (Infostart)
Súlyos választás elé állította a zimbabweieket Robert Mugabe. Az újraválasztásáért küzdő államfő a június 27-i második fordulóra "készülve" kitiltotta az összes külföldi segélyszervezetet.
jún. 7
15:29
Gyurcsány „csak egyszer” beszélt Zuschlaggal a csalásról (HírTV)
„Csak egyszer” beszélt Zuschlag Jánossal Gyurcsány Ferenc az MSZP-s alapítványi csalásról - legalábbis ezt állította ügyészségi meghallgatásán a kormányfő. A miniszterelnök fél év után hozta csak nyilvánosságra vallomását. Ebben azt mondta: a szocialista Zuschlag Jánossal Kecskeméten találkozott, politikustársa ekkor árulta el neki, hogy büntetőeljárás folyik ellene.
jún. 7
15:32
Kuncze Kóka mellett korteskedett (Alternatív Energia)
John Emese Fodor Gábor, Kuncze Gábor Kóka János mellett korteskedett szombaton az SZDSZ rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén Budaörsön. Mindkét jelölt támogatói 25-25 percben fejthették ki véleményüket, John Emese és Kuncze Gábor volt a két kiemelt szónok.
jún. 7
15:34
J-Lo Moszkvában (hirado.hu)
Nem lehet azt mondani, hogy a díva nagyon igyekezne elnyerni az oroszok rokonszenvét
jún. 7
15:40
Édes négyesben nevelnek gyereket (BorsOnline)
Teljesen új értelmet adott a népes család fogalmának a Luck házaspár. A kaliforniai San Jose-ban élő Tony és Kaye ugyanis tizenöt éve kötötte össze az életét: egy másik házaspárral.
jún. 7
15:41
Berlusconi rosszul lett egy beszéde után (Infostart)
Szemtanúk szerint rosszul lett szombaton Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, miután fiatal vállalkozók előtt beszédet mondott Észak-Olaszország egyik tengerparti kisvárosában.
jún. 7
15:41
Kovács Katalin egyesben verhetetlen volt - képgaléria (Infostart)
Biztosította helyét egyesben a kajakozó Kovács Katalin a pekingi olimpián, mivel a szegedi Világkupa-versenyen győzött 500 méteren egyesben. Benedek Dalma gyengébb rajtja után csak felzárkózni tudott.
jún. 7
15:43
Rosie O'Donnell vár a melegházassággal (Index)
Az amerikai színésznő megvárja míg hazája minden államában legális lesz az azonos neműek házassága, és csak ezután lép frigyre (ismét) barátnőjével.
jún. 7
15:44
SZDSZ-küldöttgyűlés: az MDF a párt belügyének tekinti az elnökválasztást (Gondola)
Az MDF a liberális párt belügyének tekinti, hogy kit választ magának pártelnöknek - mondta Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese az MTI-nek, azután, hogy az SZDSZ rendkívüli tisztújító küldöttgyűlése...
jún. 7
15:44
Ismét olimpiai fesztivál Szegeden (Blikk)
jún. 7
15:44
Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoznak Monokon (HírTV)
Hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség egy feljelentés alapján a monoki önkormányzat által korábban felhasznált közpénzek felhasználását vizsgálva - írja a boon, az Észak-Magyarország internetes portálja.
jún. 7
15:47
Gyurcsány Ferenc tanúvallomása a Zuschlag-ügyben (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc mindössze egyszer beszélt Zuschlag Jánossal a szocialista politikus büntetőügyéről, amikor azt tanácsolta neki, hogy ne fusson fűhöz-fához, mert azzal teszi a legrosszabbat. Ez derül ki a kormányfő Zuschlag-ügyben tett tanúvallomásából, amelyet szombaton eljuttatott az MTI-hez.
jún. 7
15:50
A tanú neve: Gyurcsány Ferenc - itt a Zuschlag-ügy vonatkozó jegyzőkönyve (hirado.hu)
A miniszterelnök azt mondta, országos jelenentőséggel nem bíró pályázatok elbírálásába nem szólt bele
jún. 7
15:52
Kóka: az eredmény jogszerű és tiszta (hirado.hu)
A szabad demokraták volt elnöke azt mondta, együtt fog dolgozni az új elnökkel, Fodor Gáborral
jún. 7
15:54
Berlusconi megint rosszul lett szónoklat közben (hirado.hu)
Ezúttal azonban nem kellett mentőt hívni, az olasz kormányfő néhány perc szünet után folytatta beszédét
jún. 7
15:56
Kóka János: az eredmény jogszerű és tiszta (Infostart)
A verseny lezárult, az eredmény teljesen jogszerű és tiszta, az SZDSZ elnöke Fodor Gábor. Szeretném, ha mindenki ehhez alkalmazkodna a jövőben, én is ezt fogom tenni és együtt fogunk dolgozni a párt érdekében - mondta az SZDSZ elnökválasztási eredményének kihirdetése után újságíróknak Kóka János volt elnök.
jún. 7
15:58
Gyurcsány: az MSZP nyitott a további együttműködésre az SZDSZ-szel (Infostart)
Az MSZP továbbra is partnernek tekinti az SZDSZ-t, és nyitott a további együttműködésre - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke arra a hírre reagálva, hogy Fodor Gábor lett az SZDSZ elnöke.
jún. 7
15:59
Szemtanúk szerint Berlusconi rosszul lett egy beszéde után (Gondola)
Szemtanúk szerint rosszul lett szombaton Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, miután fiatal vállalkozók előtt beszédet mondott Észak-Olaszország egyik tengerparti kisvárosában. Ahogy a kijárat...
jún. 7
15:59
Gyurcsány leváltásáért gyűjtött aláírást – figyelmeztetést kapott (HírTV)
Figyelmeztetést kapott Komáromi István pécsi MSZP-s, aki aláírásgyűjtésbe kezdett a párton belül Gyurcsány Ferenc leváltásáért. A politikust egy Amerikában élő ismerőse hívta fel telefonon, és közölte vele: tudomása van róla, hogy merényletet terveznek ellene, ezért azt tanácsolja: költözzön el a városból, és hagyja abba az aláírásgyűjtés szervezését.
jún. 7
16:01
Fodor tárgyalást kezdeményez a a parlamenti pártok vezetőivel (Gondola)
Fodor Gábor, az SZDSZ új elnöke tárgyalást kezdeményez a parlamenti pártok vezetőivel Magyarország jövőjéről. A politikus erről a megválasztását követően tartott sajtótájékoztatón beszélt...
jún. 7
16:02
SZDSZ-küldöttgyűlés - szavaznak az elnökjelöltekről (Alternatív Energia)
Megkezdődött az elnökjelöltekről való szavazás az SZDSZ rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén Budaörsön szombaton. Délig a 753 küldöttből 693-an regisztráltak. Az SZDSZ elnöki posztjáért Kóka János és Fodor Gábor szállt harcba.
jún. 7
16:05
Az MSZP nyitott az SZDSZ-szel való együttműködésre (hirado.hu)
Ezt a pártelnök-miniszterelnök mondta, gratulálva a pártelnökké választott Fodor Gábornak
jún. 7
16:07
A KDNP szerint "Fodor lehetőséget jelent" (hirado.hu)
A kereszténydemokraták úgy látják, kérdés, hogy Fodor Gábor egységet tud-e teremteni a párton belül
jún. 7
16:09
Maldini aláírt a következő szezonra (hirado.hu)
Paolo Maldini tízéves kora óta futballozik a piros-feketéknél
jún. 7
16:10
Madonna lánya Lavigne-ra tombolt (BorsOnline)
Madonna lánya, Lourdes Leon magából kikelve tombolt a londoni O2 Aréna első sorában Avril Lavigne koncertjén. A 11 éves kislány szülői felügyelet nélkül, barátaival látogatott el a tinisztár fellépésére.
jún. 7
16:14
Berlusconi rosszul lett egy beszéde után (Blikk)
jún. 7
16:14
Kóka János: az eredmény jogszerű és tiszta (Gondola)
A verseny lezárult, az eredmény teljesen jogszerű és tiszta, az SZDSZ elnöke Fodor Gábor. Szeretném, ha mindenki ehhez alkalmazkodna a jövőben, én is ezt fogom tenni és együtt fogunk dolgozni a...
jún. 7
16:14
Lendvai: Nyáron egyeztethetünk az SZDSZ-el (HírTV)
Az MSZP-nek nem számít, ki az SZDSZ elnöke, a szocialisták frakcióvezetője szerint a nyáron mindenképpen egyeztetést kezdeményeznek a liberálisokkal.
jún. 7
16:16
SZDSZ-küldöttgyűlés: Gyurcsány szerint az MSZP nyitott az együttműködésre (Gondola)
Az MSZP továbbra is partnernek tekinti az SZDSZ-t, és nyitott a további együttműködésre - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke az MTI-nek. Az MSZP elnöke és elnöksége gratulál az...
jún. 7
16:20
Már csak 120 perc és útjára indul az Eb-laszti! (hirado.hu)
Nézze a Svájc-Csehország nyitómeccset az M1-es és a TeleSport.hu-n!
jún. 7
16:22
A csajozás most másodlagos - Ma este elindul a fociőrület az mtv-n és a telesport.hu-n (hirado.hu)
Az idei Eb legnagyobb sztárja már rögtön az első napon bemutatkozik; nézze a meccseket élőben az mtv-n és a telesport.hu-n!
jún. 7
16:24
Elesett a konzervatív macsók utolsó bástyája (hirado.hu)
A hölgyek előtt is megnyitja kapuit a londoni Carlton klub
jún. 7
16:26
Talma a 7. helyről rajtol Barcelonában (hirado.hu)
Az Aprilia vb-címvédője négy hezet rontott az első időmérőhöz képest
jún. 7
16:28
Extázis a téren - Újra olimpiai fesztivál Szegeden (hirado.hu)
A szurkolók egy óriáskivetítő előtt izgulhatják végig a versenyeket
jún. 7
16:30
SZDSZ-küldöttgyűlés: a KDNP szerint Fodor lehetőséget jelent (Gondola)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint Fodor Gábor SZDSZ-elnökké választása azt jelenti: megnyílt a lehetőség a párt előtt ahhoz, hogy visszatérjen a rendszerváltozáskori alapjaihoz -...
jún. 7
16:30
Az MDF-et az érdekli, tényleg ellenzéki lesz-e az SZDSZ (hirado.hu)
A demokrata fórum egyébként az SZDSZ belügyének tekinti az elnökválasztást
jún. 7
16:32
Megbékélésre szólított a francia elnök libanoni látogatásán (Gondola)
Nicolas Sarkozy francia elnök arra szólította szombaton a libanoni vezetőket, hogy folytassák a megbékélést szolgáló párbeszédüket és erősítsék meg elkötelezettségüket az országot a polgárháború...
jún. 7
16:32
Orosz rendőrök az osztrák utcákon (hirado.hu)
Az orosz válogatott Salzburgban és Innsbruckban játssza csoportmeccseit, így a két osztrák városban az orosz rendőrök járőröznek
jún. 7
16:33
Fidesz: a kormány állítsa le a propagandakiadásokat! (Alternatív Energia)
A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy állítsa le propagandakiadásait, ne költsön újabb milliókat kormányzati kommunikációra - erről Ágh Péter, az ellenzéki párt képviselője beszélt szombati sajtótájékoztatóján Budapesten. A fideszes politikus szerint "zajlik a kisebbségi kormány végjátéka", amit az is mutat, hogy a vidékfejlesztési kommunikációra 6 milliárd forintot költenek, a leállított…
jún. 7
16:34
Panucci mégis játszhat (hirado.hu)
A Fabio Cannavarót helyettesítő rutinos védő egy pénteki edzésen sérült meg
jún. 7
16:36
A Kozmann, Kolonics duó is pekingi induló (hirado.hu)
A Vk jelenti az első fordulót az ötkarikás válogatók sorában, a második körre június végén kerül sor
jún. 7
16:36
Elstartolt Pekingbe a Robur és az oldalkocsis Pannónia (hirado.hu)
A lelkes szurkolók szombaton délután kettőkor gördültek ki a Közlekedési Múzeumból már igencsak odavaló járműveikkel
jún. 7
16:37
Kizöldült autóipar (Piac és Profit)
A klímaváltozásra válaszként az autóiparban felelősségről tanúskodó fejlesztések indultak be. Most feltárjuk a zöld autók változatos világát.
jún. 7
16:38
Alig fél óra és kezdődik a közvetítés! (hirado.hu)
Nézze a Svájc-Csehország nyitómeccset az M1-es és a TeleSport.hu-n!
jún. 7
16:38
Kovács már pekingi csapattag (hirado.hu)
Az Athénban párosban aranyérmes Kovács mögött Benedek Dalma ért célba
jún. 7
16:41
Tanulj, menyasszony! (BorsOnline)
Asztrológus, számmisztikus, és indiai bölcsességeket ismerő ajurvéda tanácsadó várja az arákat Salgó Adrienne menyasszony-tanfolyamán. A kétórás foglalkozás felkészíti a nőket, hogy a lehető legjobb formájukat hozzák a nagy napon.
jún. 7
16:43
Történelmi győzelemre készül a házigazda (Infostart)
Este hat órakor a Svájc-Csehország mérkőzéssel elkezdődik a 13. labdarúgó Európa-bajnokság, melyet Ausztria Svájccal közösen rendez. Horvátország csak vasárnap lép pályára, de a szövetségi kapitány már nyilvánosságra hozta a kezdőcsapatát.
jún. 7
16:45
Szlovákia miniszterelnök-helyettese Pilisszentkeresztre látogatott (Gondola)
A kistérség 15 települése számára létesülő szlovák központ építéséhez a magyar kormány által felajánlott 80 millió forintnak megfelelő koronával járul hozzá Szlovákia - többi között erről beszélt...
jún. 7
16:45
Szemétügy: nyolcvanszoros sugárzás miatt leállt a feldolgozás (HírTV)
Hamburgban leállították a nápolyi szemét feldolgozását, miután a kórházi hulladékban radioaktív sugárzást mértek. A radioaktivitás a megengedett érték 80-szorosa volt, és csak költséges eljárással tudnák biztonságosan feldolgozni.

Keresés