A külföldiek valamint a helyi etnikai és vallási kisebbségek elleni erőszakos cselekmények növekvő számára hívta fel a figyelmet az Amnesty International, egy csütörtökön megjelent, Ukrajnáról készített tanulmányában.
Közösen emlékezik Magyarország és Németország a vasfüggöny lebontásának huszadik évfordulóján, 2009-ben. Az évforduló alkalmából a német kancellár is Magyarországra látogat - jelentette be Kiss...
Az USD/CAD árfolyama 1,01 alá süllyedt, és új napi minimumot ért el 1,0073-nél, miután a dollárt megterhelték a csökkenő Dow Jones Index és az emelkedő olajár. Szintén rosszul érintette a devizapárt Ben Bernanke és Henry Paulson kevésbé optimista kommentárjai, melyek hangsúlyozták a válság megmaradását. Az USD/CAD-ot 1,0090-en jegyzik. In-GFX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 260,91 pontos csökkenéssel, 20.558,86 ponton zárt csütörtökön, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,25 százalékos gyengülés. A Mol 375...
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) mintegy 230 millió forint bírságot szabott ki a 18 éven aluliakat alkohollal és dohányáruval kiszolgálókra - közölte hatóság (NFH) az MTI-vel. A hatóság...
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság mintegy 230 millió forint bírságot szabott ki a 18 éven aluliakat alkohollal és dohányáruval kiszolgálókra - közölte a hatóság. Az NFH közlése szerint az áprilisban...
Nem terem olyan sok gyümölcs Magyarországon, hogy ne lehessen mind eladni, ha a termelők, felvásárlók, kereskedők korrekt megállapodásokat tudnak kötni. A Zöldség-Gyümölcs Terméktanács alelnöke hangsúlyozta: minőségi termésre, a termelők összefogására, tudatos piacépítésre van szükség ahhoz, hogy hosszú távon is megérje a gyümölcstermesztés.
A Match évente négy új üzlet megnyitását tervezi Magyarországon, és tanulmányozzák a lehetőséget újabb Cora áruházak építésének is - közölte Vincent Roussel, a Csemege-Match Kereskedelmi Zrt....
A legjobbak legjobbja lett az olvasóközönség véleménye szerint Salman Rushdie Az éjfél gyermekei című regénye. A könyv csütörtökön Londonban megkapta a Best of Bookers elismerést. A brit szerző második regénye ezúttal öt másik könyvet utasított maga mögé, a Booker Prize elmúlt negyven évének legjobbjait.
Fegyelmi eljárás indult, miután Budapest rendőrfőkapitányának vizsgálata során kiderült, hogy nem járt el helyesen a rendőrségi mentőautó személyzete a július 5-i rendezvényen, amikor nem láttak el egy cukorbeteg nőt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
A budapesti bankközi devizapiacon fél ötkor 231,75/85 forinton jegyezték az eurót; a szerda délutáni árfolyam 230,90/231,00 forint, a csütörtök reggeli pedig 231,40/50 forint volt. A nap során azonban...
A gyülekezési törvény módosítását szorgalmazta az MSZP budapesti elnöke. Az lenne a legmegfelelőbb módosítás, hogy egy időben, egy helyen egy tüntetést és egy ellentüntetést ne lehessen megtartani...
Májusban 1,2%-kal csökkent a francia ipari termelés, miközben az elemzők +1,5%-os értékkel számoltak. Legutóbb még +3,2%-os értékről adtak számot. Miután a reggeli francia ipari termelés teljesen meglepően csökkenést mutatott, az olasz ipai termelés is csalódást okozott, hiszen májusban -4,2%-os értékről adtak számot (előrejelzés: -1,2%, előző: +2,0%). Az adatok hatására 1,57 felé süllyedt az…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 260,91 pontos csökkenéssel, 20.558,86 ponton zárt csütörtökön, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,25 százalékos gyengülés. A Mol 375 fori...
Tagadja terhességét Carla Bruni, Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök felesége - a First Lady a sör számlájára írja hastérfogatának növekedését. Az egykor modellkedő énekesnő az ingyenes...
Zuschlag János volt szocialista politikust ügyvédje szerint még az első tárgyalást megelőzően valószínűleg visszaszállítják Kecskemétre az állampusztai büntetés-végrehajtási intézetből.
Orbán Viktor szerint Magyarországnak kommunikációs buborékok helyett arra van szüksége, hogy a kormány garantálja a törvénytisztelő magyar polgárok védelmét.
A budapesti bankközi devizapiacon fél ötkor 231,75/85 forinton jegyezték az eurót; a szerda délutáni árfolyam 230,90/231,00 forint, a csütörtök reggeli pedig 231,40/50 forint volt. A nap során azonban...
Az osztrák parlament elfogadta azt a törvényt, amelynek értelmében gyógyászati célra és az egészségügyi minisztérium felügyeletével a jövőben lehet kannabiszt termeszteni az ország területén. A...
A Match évente négy új üzlet megnyitását tervezi Magyarországon, és tanulmányozzák a lehetőséget újabb Cora áruházak építésének is - közölte Vincent Roussel, a Csemege-Match Kereskedelmi Zrt. elnök-ve...
Eredményes a vámosok és az adóhivatal együttműködése - mondta el a vám- és pénzügyőrség országos parancsnoka. Nagy János hozzátette: az év első hat hónapjában a közös ellenőrzések száma 11, a kiszabott bírságok összege 30, az üzletbezárások száma pedig 26 százalékkal nőtt. A két szervezet együttműködésében új elem is van.
Megoldást kínálnak Ausztriában azoknak a feledékeny férjeknek és férfiaknak, akik egyszer-másszor már átsiklottak fontos dátumok, például házassági évfordulók fölött, és ezzel a kétségbeesésbe kergették partnerüket.
Zuschlag János volt szocialista politikust ügyvédje szerint még az első tárgyalást megelőzően valószínűleg visszaszállítják Kecskemétre az állampusztai büntetés-végrehajtási intézetből. A...
Több trükkös lopás is történt az elmúlt hónapokban Makón. A csalók elsősorban idős embereket kerestek fel otthonukban. Azt mondták, a villanyórát olvassák le, majd elterelték a figyelmüket és elvitték pénzüket. Volt, annan 300 ezer forinttal távoztak.
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) fenntartási programja részeként júliusban felújításokat végez az M3-as és az M5-ös autópálya, illetve az M0-ás autóút Budapesthez közel eső szakaszain, a torlódások elkerülése érdekében főleg hétvégeken - közölte az ÁAK.
Nyáron is dolgozik a Fidesz elnöke. Orbán Viktor folytatja az elmúlt hetek egyeztetéseit, lapértesülések szerint a nagycsaládosokkal, az agrárvilág és a határon túli magyarok képviselőivel is tárgyalóasztalhoz ül a politikus.
Magyarország még mindig tud vonzó javaslatokat tenni a német befektetőknek - hangsúlyozta Orbán Viktor, miután megbeszélést folytatott Thomas de Maiziere német kancelláriaminiszterrel csütörtökön...
Újabb főváros környéki autópálya-szakaszokat újítanak fel a közeljövőben. Az M3-as és az M5-ös autópálya, illetve az M0-ás autóút Budapesthez közel eső szakaszain kell majd forgalomkorlátozásokra számítani elsősorban hétvégén.
A BKV-t "kézi vezérléssel irányító" fővárosi vezetés jóváhagyása nélkül nem történhetett volna meg, hogy két héttel az új vezérigazgató kiválasztása előtt új gazdasági vezérigazgató-helyettest nevezzenek ki - jelentette ki Tarlós István csütörtökön az MTI-nek.
Gyermekkorától injekciózta saját kezűleg kábítószerrel saját lányát egy nő a kelet-ukrajnai Makijivka városban. Az eset a napokban derült ki, amikor a helyi rendőrség családvédelmi akcióba...
Ellenőrzés alá kívántak vonni egy BMW-t a rendőrök Budapest I. kerületében, ám annak vezetője a rendőri jelzés ellenére továbbhajtott. A BMW vezetője az autós üldözés során szándékosan a rendőrautónak ütközött. Egy rendőr figyelmeztető lövést adott le.
Radioaktív anyagot szállító kamion hibásodott meg Orosháza térségében csütörtökön; senki nem volt veszélyben - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. A kamion, amelynek a kormányszerkezete hibásodott...
A kerékpár évről évre kedveltebb közlekedési eszköz Budapesten is, ahol azonban a biciklistákra vonatkozó közlekedési szabályok nem mindig betarthatóak - mondta az InfoRádiónak a Hajtás Pajtás biciklis futárszolgálat igazgatója.
Tbiliszi visszahívja konzultációra nagykövetét Oroszországból - közölte csütörtökön a grúz külügyminiszter azt követően, hogy orosz harci gépek hatoltak be a grúz légtérbe. Jekatyerina Tkeselasvili...
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium munkacsoportot hozott létre a természettudományos tantárgyak oktatásának fejlesztésére. E tárgyak integrált oktatására eddig is volt lehetőségük az iskoláknak, kötelezővé nem teszik, de az iskolák ősztől elkezdhetik tanítani az összevont tantárgyat, az élettant.
Szennyvíztisztító telepről érkező szerves anyag szennyezi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón keresztül folyó Vadász-patakot. A szennyezésnek vélhetően köze van a Borsodban tombolt hétfői viharhoz.
A napozókrémeknek a közhiedelem szerint egyszerű szabályai vannak: minél magasabb a fényvédő faktor, és minél vastagabban kenjük magunkra a védőréteget, annál nagyobb a napozás biztonsága. Pedig az igazság ennél bonyolultabb lehet – egy washingtoni szervezet legalábbis szokatlanul élesen támadja a naptejgyártókat
A brit védelmi minisztérium beleegyezett abba, hogy 2,83 millió fontos (mintegy 3,5 millió eurós) kártérítést fizet brit katonák által megkínzott irakiaknak, illetve családjaiknak - jelentették be...