A Fidesz megrendülve értesül arról, hogy szolgálatteljesítés közben ismét egy magyar tűzszerész katona halt hősi halált Afganisztánban - áll a Fidesz alelnökének közleményében. Varga Mihály azt írta: a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség részvétét fejezi ki a gyászoló családnak és együttérzéséről biztosítja a bajtársakat.
Teljesen kisimították Melanie Griffith arcát, aki augusztusban tölti be az ötvenet. Antonio Banderas felesége képtelen megbékélni a korával, ezért újra kés alá feküdt: ráncait felvarrták, arcát és ajkait pedig botox-szal töltötték fel.
Nem szerencsés a császármetszés témájával indítani egy posztot, mert könnyen előfordulhat, hogy a tapasztalt Poronty-olvasók máris legyintve továbblapoznak, mondván, megint egy lerágott csont, melynek százféle aspektusát ezerszer körüljártuk itt.
Vasárnap éjféltől ismét sztrájkot hirdet határozatlan időre a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) - jelentette be vasárnap délután Gaskó István, az érdekképviselet elnöke.
Augusztus 7-én Franciaországban megkezdi az első eldobható mobil telefonok értékesítését a francia Bic cég, s ha a készülék kedvező fogadtatásra talál, akkor Európa más országaiban is beindulhatnak...
A magyar tűzszerész halálát vizsgáló rendkívüli vizsgálóbizottságnak egyszerűbb és gyorsabb kiutaznia nemzetközi légihíddal Afganisztánba, mint saját honvédségi géppel - közölte Nagy Andrea Éva, a tárca médiaosztályának munkatársa vasárnap. A távirati iroda azzal kapcsolatban kereste meg a szaktárcát, hogy a minisztérium a szombaton történt tragédia után azt közölte, a bizottság haladéktalanul, az…
Az ősszel induló Celeb vagyok, ments ki innen! című túlélő-valóságshowban Palik Lászlón és Falusi Mariannon kívül Kiss Ramóna is szerepet kap majd - tudta meg a Blikk.
A kínai hatóságok szerint az ország példátlan terrorveszélynek van kitéve az olimpia miatt. Ezzel magyarázzák a többi mellett azt, hogy rakétaindítókat helyeztek a központi olimpiai stadion köré.
Az énekesnő a Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány szombati kutya-örökbefogadó napján kishíján hazavitte magával a már az egyesület honlapjáról kinézett Cini nevű négy éves farkaskutyát - írta a Bors.
Bár a kormány dolga lett volna, a Fidesz elkészítette a törvényjavaslatot, mely hazánk Európai Uniós elnökségével kapcsolatos teendőket veszi sorra - jelentette be vasárnap Pelczné Gáll Ildikó, a párt alelnöke. A javaslat egyebek mellett azt is rögzíti, hogy a 2011-ben esedékes elnökségre való felkészülés jegyében három éves költségvetést kell elfogadni, és pontosan meg kell határozni az erre…
Éjszakai razziát tartott a fővárosban a rendőrség. Szombat késő estétől hajnalig a fővárosi aluljárókban, plázákban, éjszakai szórakozóhelyeken, gyorsulási versenyeken, valamint a közutakon...
Új kedvence van a világhírű berlini állatkertnek: Adolpho, a májusban született hangyász (németül hangyászmedve=Ameisenbär) első hétvégi szabadtéri bemutatkozásával már ezreket vonzott a parkba.
Amerikai lapértesülés szerint a Bush-kormányzat fontolgatja, hogy újabb csapatokat vonjon ki Irakból szeptembertől. A The New York Times kormányzati és katonai forrásokra hivatkozva azt írta: a csapatkivonást részben az magyarázza, hogy több katonára van szükség Afganisztánban.
Harmadik lett Talmácsi Gábor a 125 köbcentisek versenyében a gyorsasági motoros világbajnokság Német Nagydíján. Győzött a pontversenyben is első francia Mike di Meglio.
Már a második nap a telt ház táblával nyitotta meg kaput a második Balaton Sound. Az óriási érdeklődés miatt a rendezvény bejáratánál órákra megbénult a bejutás.
A Mindszenty hercegprímás által kétszer is (1948-ban és 1956-ban) kiközösített katolikus pap, miután a Rákosi Mátyás jóváhagyásával megalakított, és a jobboldalt sikeresen megosztó FMDP-t egy évvel később „beolvasztotta” a későbbi hazafias népfrontba, a békepapi mozgalom egyik alapítója volt.
A harmadik helyet szerezte meg az Aprilia Aspar istálló magyar pilótája, Talmácsi Gábor a gyorsasági motoros világbajnokság Német Nagydíjának vasárnap délelőtti futamán, a 125 köbcentis kategóriában. Az első helyen a világbajnoki pontversenyt vezető francia Mike di Meglio végzett, a második pedig a német Stefan Bradl lett. Talmácsi dobogós helyezésének köszönhetően feljött a Vb-pontverseny…
Tom Cruise jó ideje szócikk a lexikonban, igazi nagyságát mégis inkább jelzi, hogy a New York Times – mintegy kötelező tananyagként – olvasóit emlékeztette arra a huszonöt tényre, amit tudniuk illik a világsztárról. A 25 Tom-tény java része közismert, van köztük azonban néhány, amit vélhetően kevesen tudtunk róla.
NIZZA (MTI/AFP) - Megszülettek Angelina Jolie és Brad Pitt ikrei szombat este a dél-franciaországi Nizzában. A kisfiút és a kislányt császármetszéssel segítették világra
Rég nem látott negatív hozamok riasztják a nyugdíjpénztári tagokat az idén, ám az, hogy a tőkepiaci árfolyamok a mélyponton vannak, még jól jöhet a portfóliót frissen választóknak. Felér majd egy kisebb csodával, ha valamelyik nyugdíjpénztár az inflációnál magasabb hozamot ér el az idén, de még a néhány százalékos pozitív hozamért is meg kell majd harcolni.
Recesszió vár az euróövezetre, amelynek második negyedévi kibocsátása már valószínűleg csökkent, ezt azonban a kelet-európai exportőr gazdaságok jó eséllyel még nem szenvedik meg - áll az egyik vezető londoni befektetési ház hétvégi elemzésében. Más nagy londoni házak a napokban sorra jeleztek növekvő recessziós veszélyt a világ többi gazdasági erőcentrumára is.
Sikeres műtétet hajtottak végre szombaton egy marokkói sziámi ikerpáron egy rijádi kórházban. Safát és Marwát az Abdullah királyról elnevezett orvosi centrumban választották szét, ahová április negyedikén érkeztek, szüleikkel együtt.
"Nekem is tecc!", "nem rossz!", "tök jól néz ki", "csípem ezt a stílust" - írták a hozzászólók abban a posztunkban, amelyben Claudia Schiffer hippi-beütésű szereléseit tárgyaltuk.
Irán örömmel venné, ha az Egyesült Államok diplomáciai képviseletet létesítene Teheránban - jelentette ki Mahmúd Ahmadinezsád, az ázsiai ország elnöke.
Irán örömmel venné, ha az Egyesült Államok diplomáciai képviseletet létesítene Teheránban - jelentette ki Mahmúd Ahmadinezsád, az ázsiai ország elnöke, akit az állami televízió idézett. Az iráni...
Az elmúlt napok heves esőzései nyomán földcsuszamlás történt a Munkács-Rohatin autóút 201-es kilométerénél, Kőrösmező (Jaszinya) térségében. A sárlavina nyomán megbénult a közúti forgalom a Tatár-hágó felé.
A Magyar Szocialista Párt megrendüléssel értesült Nemes Krisztián százados afganisztáni haláláról, és őszinte együttérzését fejezi ki a családnak, a barátoknak és a bajtársaknak - közölte Lendvai Ildikó frakcióvezető.
Az eddig hét nyelven sugárzó Euronews európai hírtelevízió elindította arab nyelvű adását, több millió új nézőt megcélozva az arab országokban és Európában.
Nem csoda, hogy szárnyalnak a nyugat-európai futballcsapatok, hiszen mérhetetlen tőke összpontosul a tulajdonosaik kezében. Különösen az amerikai és az orosz pénzemberek nyomulnak. A nyári átigazolási időszakban gyakran hallhatunk róluk, adják, veszik a játékosokat. Íme, a földkerekség tíz legvagyonosabb klubtulajdonosa, aki futballba öli felesleges milliárdjait.
A Magyar Szocialista Párt megrendüléssel értesült Nemes Krisztián százados afganisztáni haláláról, és őszinte együttérzését fejezi ki a családnak, a barátoknak és a bajtársaknak - közölte Lendvai...
Megkezdődött vasárnap délelőtt Párizsban az úgynevezett Mediterrán Csúcstalálkozó, amelyen 43 ország állam- és kormányfői, köztük Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök vesz részt. A tágabb értelemben vett Földközi-tengeri térség országainak vezetői a franciák és az egyiptomiak vezetésével akarnak egy laza szövetséget létrehozni.
A 2011-es magyar EU-elnökség előtt a Fidesz azt javasolja, hogy az Országgyűlés hároméves költségvetést fogadjon el, amely rögzíti a felhasználható európai és hazai forrásokat, biztosítja az átláthatóságot, az ellenőrizhetőséget - hangzott el Pelczné Gáll Ildikó és Nógrádi Zoltán vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Megkezdték vasárnap annak a 21 sarkkutatónak az evakuálását, akik tavaly szeptember óta végeztek a klímaváltozással kapcsolatos, stratégiai jelentőségű megfigyeléseket az úszó jégtáblára telepített orosz Északi-sark-35 kutatóállomáson.
Egészséges ikreknek adott életet Angelina Jolie. Az amerikai színésznő a Francia Riviéra egyik szülészeti klinikáján Nizzában császármetszéssel egy fiút és egy lányt szült.
Amy Winehouse képtelen felhagyni önpusztító életével, ezért apja barátaihoz, rajongóihoz fohászkodik, hogy mentsék meg a lányát. Mitch Winehouse már nem is drogoktól félti a lányát, hanem attól a tüdőtágulattól, amit a hetekben diagnosztizáltak a botrányhős énekesnőnél.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete július 14-én, hétfőn nulla órától folytatja a vasutassztrájkot - jelentette be Gaskó István, a VDSZSZ elnöke vasárnap, koradélután.