Körözött bűnözőket, drogterjesztőket, gyorshajtókat fogott a rendőrség a hatnapos összehangolt razzián. Az egyenruhások az APEH, a Munkaügyi Felügyelőség és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelet munkatársaival közösen ellenőriztek.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) július 14-én, hétfőn nulla órától folytatja a vasutassztrájkot - jelentette be Gaskó István, a VDSZSZ elnöke.
A Massachusetts Egyetemen kifejlesztett gép úgy viselkedik, mint egy játszó kisgyerek: jobbra-balra, előre-hátra tolja, löki az adott tárgyat, aztán kísérletezni kezd velük.
A több elveszített felkészülési meccs alaposan feltüzelhette az Újpest labdarúgóit, akik a szlovák Ruzomberok gárdáján álltak bosszút. Szentes Lázár együtteséből különösen Kabát Péter villogott, aki klasszikus mesterhármassal járult hozzá az 5–1-es sikerhez.
Alapjában nem annyira izgi hír, hogy a színésznő és Michael Bublé kanadai énekes szombaton bejelentette, hogy véget ért hároméves kapcsolatuk - írta a People.
Két norvég fiatal életét vesztette, nyolcan kórházba kerültek valószínűleg gázmérgezés következtében szombaton a norvégiai Kvinesdalban folyó rock-fesztiválon. A fiatalokat eszméletlen állapotban...
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) július 14-én, hétfőn nulla órától folytatja a vasutassztrájkot - jelentette be Gaskó István, a VDSZSZ elnöke vasárnap Budapesten.
Elégedett volt a Német Nagydíjon elért harmadik helyezésével a címvédő Talmácsi Gábor, aki a 125 köbcentisek összetett versenyében is harmadikként várhatja a nyári szünet utáni folytatást.
A B-52’s nevű zenekart az emberek nagy része valami miatt a Love Shack című számmal azonosítja (vagy ami még rosszabb: a Flinstones filmzenéjével), pedig hát az első dal a nyolcvanas évek végén született, az utóbbi meg még annál is később, a kilencvenesek közepén, ezzel szemben azonban a csapat a hetvenes évek vége óta aktív, egy kis túlzással (elfogultsággal) a klasszikus amerikai újhullám egyik…
Két hét alatt másodjára volt robbanás a vásárosnaményi faipari üzemben. Egy dolgozót kulcscsonttöréssel vittek kórházba. A tűz oltása közben ugyanis szétrobbant kezében a nagynyomású tömlő.
Két barnamedve széttépett egy férfit vasárnap a dél-ukrajnai Mikolajiv város állatkertjében, amikor a szerencsétlenül járt látogató ittas állapotban akarta fényképeztetni magát az állatokkal. Az...
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete július 14-én, hétfőn nulla órától folytatja a vasutassztrájkot –jelentette be Gaskó István, a VDSZSZ elnöke vasárnap, kora délután. Az elégséges szolgáltatás mértékéről egyelőre nincsenek információk.
A színésznő és férje, a country-énekes Keith Urban 5 millió fontért (ez közel másfél milliárd forint) vásároltak házat Beverly Hillsben, ahol majd nyugodtan felnevelhetik frissen született kislányukat, Sunday Rose-t - írja a Starpulse.
Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy gyalogost, akit vasárnap egy gépjármű elgázolt Kiskunmajsán; a gázoló segítségnyújtás nélkül elhajtott - közölte az MTI-vel a rendőrség. A gyalogos a...
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete július 14-én, hétfőn nulla órától folytatja a vasutassztrájkot - jelentette be Gaskó István, a VDSZSZ elnöke vasárnap, kora délután.
Ismét megállította a szerb válogatott férfipólósainkat. Kemény Dénes kapitány elismerte, csak magukat hibáztathatják az újabb – a szerbektől sorozatban elszenvedett immár hetedik – vereségért (8–7, hosszabbítás után), amely a málagai Eb-döntőbe került, hiszen Benedek Tiborék már csak a bronzért csatázhatnak ma este a horvátokkal.
A késeléses bűncselekmények következményeinek közvetlen, szándékosan sokkolónak szánt bemutatásával próbálja megfékezni a brit kormány az országot szinte járványszerűen elöntő ilyen jellegű...
Megszűnt a várakozás a röszkei határátkelőn vasárnap kora délután - tájékoztatta az MTI-t a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Szombat délutánra négy órát kellett várakozniuk...
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke szerint a hétfőtől meghirdetett sztrájkjuk kaotikus állapotokat eredményez az ország közlekedésében, ezért azonban ő a MÁV vezetését teszi felelőssé. Hozzátette: a demonstrálók megbénítják majd a teljes vasútközlekedést, az utasok tájékoztatásáért viszont nem tehetnek semmit.
Az izraeli rendőrség letartóztatott egy zsidó telepest, akiről a sajtó azt feltételezi, hogy házi készítésű rakétával lőtte a palesztinokat a Jordán folyó megszállt nyugati partján. A rendőrség...
Cápát találtak egy úszómedencében az egyik legnépszerűbb Sydney-i strandon. Az állat valószínűleg egy nagyobb hullám hátán került a mesterséges fürdőbe, halálra rémítve a strandolókat.
Napozó emberek helyett parkoló autókkal van tele a miskolctapolcai strand. A város vezetése befektetőre vár, aki szállodát és élményfürdőt építene. A miskolciak viszont olyan strandot szeretnének, amelynek árait ők is ki tudják fizetni. Lakossági fórumon vonták felelősségre a város vezetését az elmaradt fürdőberuházás miatt.
Negyven tálibot öltek meg a nemzetközi koalíció katonái Afganisztánban egy kétnapos összecsapásban - jelentették be Kabulban. A tájékoztatás szerint a kormányellenes erők egyik fő fészkének...
Téved, aki azt hiszi, női kajakosaink a végső formaélesítés napjait élik. Szolnokon napi négy utóalapozó edzéssel – súlyemelés, 6 kilométeres futás – készülnek. Persze azért vízre is szállnak. A 2000 m-es felmérőkön a kilencperces korábbi idejüket fél perccel megjavították. Sári Nándor, a három számban induló négy magyar hölgy válogatottbeli edzője szerint százszázalékos lesz a mérleg.
Visszakerült a Vajdaság zászlaja az újvidéki városháza épületére. A háromcsillagos lobogót a korábbi radikális városhatóság vetette le, pedig a vajdasági jelképek használatát lehetővé teszi az ország alkotmánya.
Száztizenöten sérültek meg a hét végén a pamplonai bikafuttató fesztiválon, tíz sebesült kórházi ápolásra is szorult. A legsúlyosabb sebet egy 26 éves kolumbiai férfi combján ejtette egy bika, az...
Az eddig sejtettnél is sötétebb horrortörténet bontakozik ki abból a vasárnap megszellőztetett, bizalmas rendőrségi jelentésből, amely a Jersey szigetének egykori gyermekotthonában vélhetően...
Kate Hudson felszabadultan játszik, Heidi Klum elegánsan távolít el muslicát. Az eheti trend összeállításunkban a családi mosolyalbumokból szemezgettünk. Szavazzanak!
Trópusi viharrá szelídült a Bermuda-szigetek közelében vasárnapra a Bertha hurrikán - közölte az amerikai Nemzeti Hurrikánközpont. Az év első hurrikánjának nyilvánított vihar a hét elején alakult ki az Atlanti-óceán közepén.