2008. július 15. kedd

júl. 15
13:05
Sztrájkba léptek a japán halászok (HírTV)
Az összes japán halász sztrájkba lépett az üzemanyagárak drasztikus emelkedése miatt. Az egynapos országos munkabeszüntetésben mintegy 200 ezer halászhajó vesz részt.
júl. 15
13:05
Kína nemtetszését fejezte ki a szudáni elnök elleni vádindítvány miatt (Kripto Akadémia)
Kína "súlyos aggodalmát és rossz érzését" hangoztatta kedden amiatt, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyésze előző nap vádat emelt a szudáni államfő ellen.
júl. 15
13:21
Olcsóbban tankolhatnak a román fuvarozók (Privátbankár)
Együttműködési megállapodást kötött a Mol Románia és a romániai fuvarozók szövetsége, amelynek tagjai számára az olajtársaság kedvezményes feltételeket biztosít - olvasható a Mol Románia közleményében...
júl. 15
13:21
Húszmilliós esküvőt rendez Hajdú (BorsOnline)
Az évtized esküvőjére készül Hajdú Péter, és kedvese Sarka Kata. A sztárpár nem aprózza el, a hírek szerint közel húszmillió forintot emészt fel az esküvő. A Bazilika, majd a Hilton szálló a ceremóniák helyszíne, amit egy 250 fős vacsora követ szintén az ötcsillagos szállóban. A menyasszonynak csak a ruhája kerül kétmillióba.
júl. 15
13:21
A jelenkor sportolói között Kolonics volt "a" magyar olimpikon (Infostart)
Elhunyt Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok kenus. A 36 éves csepeli világklasszis 1996-ban és 2000-ben szerzett olimpiai aranyérmet, mindkét esetben bravúros győzelmet aratva. A kétszeres olimpiai bajnok szerénysége, nyitottsága és kitartása miatt is példaértékű életet élt. Aki ismerte mind azt mondta, hogy a jelenkor sportolói között ő volt "a" magyar olimpikon.
júl. 15
13:21
Népirtással vádolják a szudáni elnököt (HírTV)
A Nemzetközi Büntetőbíróság történetében először adtak be elfogató indítványt hivatalban lévő államfő ellen: Omar al-Bashir szudáni elnököt népírtás vádjával állítanák bíróság elé.
júl. 15
13:21
Futás a halálba (Blikk)
júl. 15
13:21
"400 milliárd jut egészségügyi fejlesztésekre az NFT II-ben" (Alternatív Energia)
Az uniós források igénybevételével 400 milliárd forint jut fejlesztésekre az egészségügyben a második Nemzeti Fejlesztési Terv keretén belül - mondta Vojnik Mária, a tárca államtitkára kedden Nyíregyházán.
júl. 15
13:21
Alacsonyabb külföldi sms díjakat akar az EU (Kripto Akadémia)
Az Európai Bizottság javaslatot tesz arra, hogy ne terheljék többletdíjakkal azt aki, külföldi útján sms-üzeneteket küld. A bizottság szerint jelenleg a szövegek- és adatok továbbításának díja, ha az sms küldője külföldön tartózkodik, tízszer akkora lehet, mint az otthoni sms küldés.
júl. 15
13:22
Hetvennégyen betegedtek meg a fonyódligeti gyerektáborban (hirado.hu)
A fertőzés enyhe, gyors lefolyású, de nyolc gyereket és egy felnőttet kórházban ápolnak
júl. 15
13:23
USD/CHF Erős eladási jel (HírTV)
A Fannie Mae és a Freddie Mack gondjai miatt újabb veszteségeket könyvelt el az USD/CHF, és erős vételi jelet adtak ki. A devizapár árfolyama 1,0174-ről 1,0033-ig süllyedt. Az 1,0100-es érték alá való visszaeséssel erős jelt alakult ki. Az elemzők visszaeséssel számolnak 0,9900-ig. Felgyorsulhat a csökkenő trend. In-GFX
júl. 15
13:23
Mesic Horvátország és Szerbia megbékélésén munkálkodik (Kripto Akadémia)
A francia-német megbékélés mintájára kellene ezentúl Horvátországnak és Szerbiának együttműködnie - mondta Stipe Mesic horvát elnök a Le Figaro című párizsi napilapban kedden megjelent interjújában.
júl. 15
13:24
Elhunyt két német sportoló - az egész ország gyászolja a hosszútávfutókat (hirado.hu)
A sportolók rendkívül zord időjárási körülmények között, hóviharban futottak egyenesen a halálba
júl. 15
13:25
Nyolcmillió forint késedelmi kamatot fizetett ki az APEH (HírTV)
Július 10-ig összesen több mint nyolcmillió forint késedelmi kamatot fizetett ki az APEH a személyi jövedelemadó bevallásokból visszajáró összegek körül kialakult késések miatt.
júl. 15
13:27
Az ellenzék vizsgálná a főváros parkolócégét (HírTV)
A fővárosi Fidesz és KDNP is vizsgálná a Budapesti Önkormányzati Parkolási (BÖP) Kft. körüli korrupciógyanús ügyeket - jelentette be közös keddi sajtótájékoztatóján Bagdy Gábor, a KDNP frakcióvezetője és Hutiray Gyula, a főváros gazdasági bizottságának fideszes tagja.
júl. 15
13:39
Lelassult Magyarország ipari termelésének növekedése (Infostart)
Lelassult Magyarországon az ipari termelés növekedése. Ebben főleg az export visszaesése a ludas, az itthon termelt járművek felvevőpiaca például már nem tud bővülni - mondta az InfoRádiónak az ING Bank elemzője. Mindenesetre az év végére viszonylag normális, 7 százalék körüli növekedés várható.
júl. 15
13:39
Ösztöndíjat kapnak a hiányszakmákban tanulók (Privátbankár)
Együttműködési megállapodást írt alá Szűcs Erika munkaügyi miniszter és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a szakképzési feladatok kibővítéséről. A megállapodás értelméb...
júl. 15
13:39
Pistorius nem adja fel (BorsOnline)
Még messze van Oscar Pistorius a pekingi rajttól. A 22 éves dél-afrikai futó két alsó lábszárát gyermekkori fejlődési rendellenességek miatt amputálták, ám speciális művégtagokkal évek óta atlétizál. Az a terve, hogy indul az egészségesek olimpiáján a 400 m-es síkfutó számban.
júl. 15
13:39
Josef Fritzl öregedésgátló krémet kért a börtönorvostól (Infostart)
A lányát 24 évig fogva tartó Josef Fritzl fájdalmakról panaszkodik az orvosoknak a börtönben, és öregedésgátló arckrémet kért.
júl. 15
13:39
Kemény Dénes: "Messze van az olimpia, sokat tudunk még dolgozni" (Infostart)
Csak jövő hétfőn adja le olimpiai csapatának névsorát Kemény Dénes, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Az együttes az elmúlt három év ezüstsorozata után a malagai Európa-bajnokságról bronzéremmel tért haza.
júl. 15
13:39
EUR/PLN Új mélypontokkal számolnak (HírTV)
Ma valamelyest összeszedte magát az EUR/PLN, és 3,2630-ra emelkedett kurzusa. Hétfőn új történelmi mélypontot ért el a devizapár 3,2345-nél. 14.00-kor teszik közzé a júniusi lengyel fogyasztói árakat (előrejelzés: +4,5%, előző: +4,4%). Az erős árnyomásra és a robosztus gazdaságra való tekintettel középtávon újabb veszteségekkel számolnak a közgazdászok. Érdemes shortolni emelkedő árfolyam…
júl. 15
13:39
Dilettáns döntésnek nevezték a reáltárgyak összevonását (Alternatív Energia)
A természettudományos tárgyak összevonásáról szóló döntés azonnali visszavonását követeli a Professzorok Batthyány Köre az oktatási tárcától.
júl. 15
13:39
Szörnyű dráma - Összeroppantotta partnere Cicciolina bordáját (hirado.hu)
Az 56 éves Staller Ilona anyagilag, lelkileg és most már fizikailag is mélypontra került
júl. 15
13:41
Olimpia: a stábok már felsorakoztak (Privátbankár)
Félszáz kinti és ugyanannyi Budapesten dolgozó munkatárssal, 44 helyszínről, 560 órányi adásban számol be a pekingi nyári olimpiáról a Magyar Televízió  - hangzott el a közmédium sajtótájékoztatóján. ...
júl. 15
13:41
A „terrorizmus sötét fellegeitől” tartanak Kínában (+videó) (HírTV)
Fokozta a biztonsági készültséget Peking. A kínai rendőrség több száz ellenőrző pontot állított fel a fővárosban és környékén. A helyi hatóságok ezzel az intézkedéssel szeretnék megakadályozni a terrorista akciókat az augusztus 8-án kezdődő sporteseményen. A napokban 82 feltételezett terroristát tartóztattak le Hszincsiang tartományban, mert állítólag szabotázsakciókat terveztek az olimpia ellen.
júl. 15
13:41
Hirtelen szívhalál okozta Kolonics György halálát (hirado.hu)
A szövetség július 23-ig nevezhet a Kozmann-Kolonics páros helyett valaki mást az olimpiára
júl. 15
13:43
Hiller havonta egyeztetne a pedagógusokkal (HírTV)
Havonta egyeztet ezentúl az oktatási miniszter és az egyik reprezentatív pedagógus szakszervezet. Ebben keddi megbeszélésén állapodott meg Hiller István oktatási miniszter és Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) új elnöke.
júl. 15
13:57
Jön a tízcentes SMS? (Privátbankár)
Az Európai Bizottság javaslatot tesz arra, hogy ne terheljék többletdíjakkal azt aki, külföldi útján SMS-üzeneteket küld. Az NHH szerint a díjak maximumának 0,11 és 0,15 euró között kellene lennie.
júl. 15
13:57
Magyar trükkös tolvajokat vettek őrizetbe Ausztriában (Infostart)
Magyar trükkös tolvajokat vettek őrizetbe Ausztriában. Az osztrák rendőrség szerint a négy magyar állampolgárból álló csoport Stájerországban, valamint Burgenland, Alsó-Ausztria és Felső-Ausztria tartományokban követett el betöréses lopásokat.
júl. 15
13:57
Megbetegedések egy balatoni táborban (Infostart)
Egy nap alatt 74-en fordultak orvoshoz a fonyódligeti táborban. Nyolc gyereket és egy felnőttet kiszáradás veszélye miatt hajnalban a kaposvári kórházba vittek.
júl. 15
13:57
Délelőtti kommentár (HírTV)
A recessziós aggodalmak miatt új történelmi csúcsot ért el az EUR/USD 1,6037-nél. Az olaj kurzusa közben 146,00 dollár fölé emelkedett. Csak átmenetileg állította meg az EUR/USD erősödését a német ZEW-index, mely júliusban -52,4 pontról -63,9 pontra esett vissza, elmaradva ezzel a -55,0 pontos előrejelzéstől. A visszaesés hátterében az amerikai pénzpiacok, a részvénypiaci veszteségek, a magas…
júl. 15
13:57
Hűtőrácsra kenődött a koala, de túlélte (Blikk)
júl. 15
13:57
Leszakadt az erkély (Blikk)
Valószínűleg a tűzhelyen felejtett olaj miatt történt robbanás kedd délelőtt egy III. kerületi panelház negyedik emeleti lakásában. Az erkély leszakadt, senki sem sérült meg.
júl. 15
13:57
Áttörés a malária elleni küzdelemben? (Metropol)
Melbourne-i kutatóknak sikerült meghatározniuk a malária leküzdésének lehetséges gyógymódját; felfedezésük áttörést jelenthet a váltóláz elleni küzdelemben.
júl. 15
13:57
Kis híján tragédiával végződött a nyaralás - két gyerek és egy nő lett rosszul (hirado.hu)
A turisták mérgező gázt lélegeztek be, ami valamilyen módon beszivárgott a hotelszobájukba
júl. 15
13:59
Egészségügy: 400 milliárd forint jut fejlesztésekre (Infostart)
Mintegy 400 milliárd forint jut fejlesztésekre az egészségügyben a második Nemzeti Fejlesztési Terv keretén belül az uniós források felhasználásával - közölte az egészségügyi tárca államtitkára.
júl. 15
13:59
Lewis Hamiltonnak a Ferrari már nem ellenfél (HírTV)
A McLaren Mercedes pilótája tegnap egy vadászrepülővel kelt versenyre az angliai Farnbrough-ban.
júl. 15
13:59
A kikapcsolt elektromos készülék is fogyaszt áramot - de mennyit? (hirado.hu)
Csak az Európai Unió 25 tagállamában 2005-ben 3,7 milliárd olyan készülék volt használatban, amely standby vagy off állapotban áramot fogyasztott
júl. 15
14:01
Traktor gázolt halálra egy kiránduló gyereket (HírTV)
Életét vesztette az a gyerek, akit egy csoportos kiránduláson gázolt el egy traktor Tolna megyében. A végzetes baleset kedden délelőtt történt Lengyel külterületén, a Lengyel - Kurd kereszteződéstől 300 méterre.
júl. 15
14:01
Hatalmas robbanás a III. kerületben - a panelház erkélye leszakadt (hirado.hu)
Valószínűleg a tűzhelyen felejtett olaj miatt történt robbanás
júl. 15
14:03
Robbant a panel, leszakadt az erkély (HírTV)
Leszakadt egy franciaerkély és kisebb tűz keletkezett, miután robbanás történt egy tízemeletes ház egyik lakásában Békásmegyeren.
júl. 15
14:05
Járvány ütötte fel a fejét egy balatoni gyerektáborban (HírTV)
Járványszerű megbetegedés ütötte fel a fejét a fonyódligeti gyermektáborban. A táborlakók közül eddig hatvannégyen betegedtek meg, köztük 54 gyerek és tíz felnőtt van - utóbbiak között konyhai dolgozók és pedagógusok is akadnak. A betegek közül nyolc gyermeket és két felnőttet a kaposvári, illetve a marcali kórházba szállítottak a mentők, az eddigi információk szerint egyikük állapota sem súlyos.
júl. 15
14:18
Az OPEC ismét az olajkereslet növekedésének lassulását jósolja (Infostart)
Az idén már negyedik alkalommal módosította lefelé a világ idei kőolajkeresletének növekedésére vonatkozó előrejelzését az OPEC, sőt 2009-ben csökkenni fog az OPEC-olaj iránt a kereslet, először 2002 óta a felhasználás lassulása, illetve a nem OPEC tagok kitermelésének növekedése miatt.
júl. 15
14:18
Még kisebb számot mondott az OPEC (Privátbankár)
Az idén már negyedik alkalommal módosította lefelé a világ idei kőolajkeresletének növekedésére vonatkozó előrejelzését az OPEC, sőt 2009-ben csökkenni fog az OPEC-olaj iránt a kereslet, először 2002 ...
júl. 15
14:18
Tajvanon nősült a humorista (BorsOnline)
Feleségül vette internetes szerelmét Tajvanon az ismert humorista, Varga Ferenc József. A Mikroszkóp Színpad előadója alaposan megdöbbent, amikor maga a tajvani miniszterelnök is jókívánságait fejezte ki.
júl. 15
14:18
Tempest 80 évesen is a testét mutogatja (Blikk)
Hamvas bőr, feszes mellek, izgató fenék – egy jó sztriptíztáncosnő ismérvei. Az amerikai Tempest Storm rácáfol minderre, mégis több ezres rajongótábora van. A világ legidősebb sztriptíztáncosnője idén ünnepli 80. születésnapját, de még esze ágában sincs nyugdíjba menni.
júl. 15
14:18
Vízerek és a betegség (Blikk)
A nyavalyák kialakulásában nagy szerepe van a földsugárzásnak
júl. 15
14:18
A Milan 15 millió eurót adna Ronaldinhóért (Infostart)
Olasz lapértesülések szerint az AC Milan kész 15 millió eurót is adni Ronaldinhóért, az FC Barcelona világbajnok brazil labdarúgójáért.
júl. 15
14:18
Orrdugulás, tüsszögés, szemgyulladás: nátha vagy allergia? (HírTV)
Eldugult orr, tüsszögés, orrfújás, szemgyulladás... Vajon tudjuk-e rögtön, hogy esetünkben ezek egy nyári nátha vagy az allergia tünetei? Gyakran előfordul, hogy kezdetben ingadozunk, és nehezen jövünk rá, mitől is jelentkezhettek ezek a bajok.
júl. 15
14:18
Az agrárminiszterrel tárgyalna a Fidesz (hirado.hu)
Font Sándorenak arról kellene meggyőznie Gráf Józsefet, hogy csökkentse az alapvető élelmiszerek áfáját

Keresés