Új befektetési terméket dobott piacra Erste Hozamváró Kötvény néven 2008. július 21-ével az Erste Befektetési Zrt. A kötvény augusztus végéig jegyezhető, a második év végi lejáratkor pedig a piacon egyedülállóan magas garantált hozamot, és a kockázatkerülő befektetések által nyújtott kamatokhoz képes kedvezőbb hozamot kínál.
Ötre gyarapodott azoknak a magyarországi történelmi helyszíneknek a száma, amelyek mostantól az európai kulturális örökség részét képezik. Hiller István oktatási és kulturális miniszter ugyanis Eszterháza mellé, négy újabb magyarországi helyszínt terjesztett fel hétfőn Versaille-ban erre a címre. Vitéz János esztergomi termét (Studiolo), Mátyás király visegrádi palotáját, a debreceni…
Immár minden feltétel adott, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselői asztalhoz üljenek a hét végén, mégpedig olyan helyen és időpontban, amelyet...
Kisbusszal ütközött egy személygépkocsi kedd délután Nagybajomban; a balesetben hatan könnyebben megsérültek, a kaposvári kórházba szállították őket - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság...
Egyre többen választják a kempingezést, ha a Balatonra látogatnak. Ez sokszor nem pénzkérdés, inkább életforma, a tehetősebbek közül is sokan döntenek a kényelmes szállodák helyett inkább a természet mellett. A tópartra érkezők csaknem 15 százaléka választja ezt az üdülési formát.
A dél-szerbiai Prokuplje városkában, a pravoszláv templom előtti téren hatalmas római kori fürdőt tártak fel a régészek. A B92 független belgrádi rádió híradása szerint az archeológusok akkor...
Tizenhárom évnyi magas színvonalú és elismert szakmai munka után Dr. Salamon Károly, az Allianz Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója úgy döntött, lemond tisztségéről és új szakmai kihívásokat keres - tájékoztatott Lenkei Anikó, a cég marketing és kommunikációs igazgatója.
Robert Fico szlovák kormányfő szerint a Radovan Karadzichoz hasonló háborús bűnösök és tetteik kivizsgálása, a bűnösök felelősségre vonása helyénvaló, de ugyanígy ki kellene vizsgálni azt is, hogy...
Harminc új mentőkatamaránt állítanak szolgálatba a Balatonon - tájékoztatta Suchman Tamás, a Balatoni Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke az MTI-t kedden. Elmondta: a BFT megrendelésére a napokban...
Még nem tudni, mikor kerülhet a Nemzetközi Törvényszék elé Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnök. Több mint 15 milliárd forintos beruházással biotechnológiai üzemet épít Debrecenben a Richter Gedeon. Törvényesnek minősítette a rendőrségi belső vizsgálat a soroksári romákkal szembeni rendőri intézkedést. A nap legfontosabb hírei.
A Balti-tenger egyik félszigetén 2,2 méteres kardhalat sodort partra a víz. Ilyen nagy halat ritkán látni arrafelé - ugyanis nem is él ott. A kardhal az Atlanti-óceán északi felén honos, ez a...
A magyar nyugdíjrendszert állandó módosítgatásai ellenére változatlanul a felosztó-kirovó elv vezérli. A mai nyugdíjak száz százaléka, a leendő nyugdíjak legalább háromnegyede ugyanis az első pillért terheli. Az elv arra a - száznegyven évvel ezelőtti születése idején még helytálló - feltételezésre épül, hogy sok aktív dolgozó fizet be fajlagosan viszonylag kevés járulékot, s kevés nyugdíjas kap…
Fegyveresek lelőttek egy 23 éves újságírót az Irak északi részén található Kirkuk város egyik kurd negyedében - közölte kedden a város rendőrparancsnoka. A párizsi székhelyű Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű szervezet információ szerint a kurd tudósítót korábban fenyegetések érték érzékeny témákkal foglalkozó cikkei miatt.
Az Európai Unió külügyminiszterei hangsúlyosan üdvözölték kedden brüsszeli tanácskozásukon a háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzic volt boszniai szerb vezető elfogását - tájékoztatta az MTI-t...
Kedden délután tüntetés kezdődött Radovan Karadzic letartóztatása miatt; a A tiltakozók többször is összetűztek a rendőrökkel, s közben azt kiabálták, hogy "Árulás!, Usztasák!"
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelei miatt szükségessé vált megszorítások hozzájárulhattak a tuberkulózis újraéledéséhez Kelet-Európában és az egykori Szovjetunió területén - állítják brit kutatók.
A védőnők véleménye szerint az általános iskolás korú gyermekek étkezési szokásait a szülők és a reklámok alakíthatják a legnagyobb mértékben, az iskolai büfé és menza szerepéről megoszlanak a véleményeik
Siófokon tartják a Forma-1-es Magyar Nagydíj előtti hagyományos utcai bemutatót jövő csütörtökön. A bemutató a tihanyi apátságtól indul, a versenyautók komppal jönnek át a déli partra, eközben légi parádét láthatnak majd az érdeklődők. Palik László, a Hungaroring Sport Zrt. elnöke mellett Sebastian Bourdais és Gerhard Berger vezeti majd a járműveket.
A Turulszobor ügyének békés rendezésére szólította fel nyílt levelében Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester Demszky Gábor főpolgármestert. A fideszes politikus felhívja a figyelmet: „a szobordöntéssel kapcsolatos riogatás egyetlen dologra jó, arra, hogy ismét szembeállítsa az embereket (…) ez pedig csakis Gyurcsány Ferencnek állhat érdekében”. A főpolgármester szerint a fővá...
A szerb főváros központjában kedden délután tüntetés kezdődött Radovan Karadzic letartóztatása miatt, s a rendőrség lezárta a Belgrád szívében lévő Trg Republikét (Köztársaság tér). Valamivel öt...
Jövő év május 29-én vezeti utolsó alkalommal a "The Tonight Show" című éjszakai beszélgetős műsort Jay Leno - közölte hétfőn a programnak otthont adó NBC tévétársaság. Az 58 éves komikust június elsejétől Conan O'Brian váltja a műsorvezetői székben.
Kirabolt egy papírboltot egy 30 év körüli férfi kedden Győrött - közölte a rendőrség az MTI-vel. A bolt alkalmazottjának beszámolója szerint az elkövető a kezében fegyverrel megfenyegette őt, a...
A szerb rohamrendőröknek kellett feloszlatniuk kedden egy tüntetést Belgrád belvárosában, miután a Radovan Karadzsics volt szerb vezető letartóztatása ellen demonstráló több tucatnyi ember kövekkel és petárdákkal kezdte el dobálni a rendőröket. A helyi média jelentése szerint senki sem sérült meg az összecsapásban.
Ma az esti óráktól északkeleten és nyugaton az északias szelet helyenként már viharos (60-70 kilométer/órás) széllökések kísérhetik. A Dunántúl nyugati felében szerdán napközben 75-100 kilométer/órás széllökések is várhatóak.
Terrortámadástól tartva a kínai hatóságok több tízezer biztonsági embert vezényeltek Pekingbe, sőt még föld-levegő rakétákat is telepítettek az olimpiai stadionok környékére. A Kínát bírálók úgy vélik, a kommunista vezetés a terrorizmus fenyegetettségével igazolja keménykezű politikáját, mások szerint azonban az országot és az olimpiát valóban komoly veszély fenyegeti.
A Szerb Radikális Párt hazai vezetője, Tomislav Nikolic alelnök kedden a szerb történelem súlyos napjáról beszélt Radovan Karadzic elfogása kapcsán, s kijelentette, hogy a volt boszniai szerb elnök...
Mintha kedve szottyant volna emberi formát ölteni a Hal a tortán című sorozatnak. A korábbi kiadások többsége majdnem elviselhetetlen volt a rosszindulata miatt: a lecikizés, a kákán csomó keresés, az irígység és a mindenáron lebarmolás egyszerűen depresszióssá tette a nézőt, aki a magyar vircsaft kicsiny lenyomatát vélte felfedezni ebben az egészségtelen összeugrasztósdiban.
Kiégett egy lakás szobája egy háromemeletes épületben az észak-borsodi Kazincbarcikán kedd este, a lakók kimenekültek az épületből, senki nem sérült meg - tájékoztatta az MTI-t a megyei...
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok képviselői ezúttal sem állapodtak meg a szakszervezet sztrájkköveteléseiről a Herczog László közvetítő részvételével megtartott keddi egyeztetésen.
Egymillió fontra (288 millió forintra) biztosította a hátsóját - egy brit nagyapa, aki olyan különlegesnek tartja ezt a testrészét, amely minden pénzt megér.
A labdarúgó Soproni Liga újonca, a Haladás kedden felkészülési labdarúgó mérkőzésen 1-1-es döntetlent játszott a Premier League egyik sztárcsapatával, az Arsenallal.
Viktor Juscsenko ukrán elnök kedden megjelent a dioxinmérgezését vizsgáló ukrán ügyészek előtt. Az államfői posztért küzdő ellenzéki Juscsenko 2004-ben a választási kampány alatt lett rosszul, és egy bécsi klinika azt állapította meg, hogy súlyos dioxinmérgezést szenvedett. Juscsenko állítása szerint a méreg orosz laboratóriumból származott.
Elutasították az Európai Unió külügyminiszterei kedden brüsszeli ülésükön az iráni atomprogram körüli válság katonai megoldását és úgy vélekedtek: további tárgyalásokkal kell eloszlatni az...
Megnyerte az ellenzék által kezdeményezett bizalmi szavazást kedden az indiai kormány; ezzel megmenekült a kormányzó koalíció, egyszersmind elhárult az akadály az Egyesült Államokkal kötött polgári...
Az államfői posztért küzdő Juscsenko 2004-ben a választási kampány alatt lett rosszul, a klinikai vizsgálatok szerint súlyos dioxinmérgezést szenvedett