Sokba fog kerülni John Cleese-nek a harmadik válása, az angol színész-komikus mégis már egy új barátnő karjaiban vigasztalódik. A fiatal nőt el is vitte nyaralni Olaszországba.
Az összes FIFI körhintát üzemen kívül helyezik, amíg a vasárnap esti Tökön történt baleset vizsgálatát be nem fejezik. A 17 sérült fizikailag már jobban van, ám még nem tudtak megszabadulni a baleset véres képeitől. A Péterfy kórházban fekvő 12 éves Homornay Attila pedig nem tud könnyek nélkül visszaemlékezni a történtekre.
Nem számít idén az áramár emelésére a Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgatója. Mártha Imre az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: ha a világpiacon tovább drágul a gáz és az olaj, akkor az árakat megállapító Energia Hivatal nem tudja elkerülni az emelést.
Az emelkedő olajár és az elmúlt napok emelkedését követő profitrealizálások következtében csökkentek az amerikai piacok a hétfői kereskedés során. A DJIA index 29.23 ponttal, 0.25 százalékkal 11,467.34 pontig csökkent. Az S&P 500 index értéke 0.68 pontot, 0.05 százalékot mérséklődve 1,260.00 ponton zárt, míg a Nasdaq composite index 3.25 ponttal, 0.14 százalék mellett 2,279.53 pontra csökkent.…
Az egészségügyi világszervezet felmérése szerint a nyáron szabadságra menő embereknek csupán 40 százaléka az, aki valóban, testileg-lelkileg kipiheni magát. A HR Portal vállalati menedzsereket kérdezett arról, hogy egyáltalán el tudnak-e menni nyáron szabadságra és a nyaralás alatt ki tudnak-e kapcsolódni.
A büntetést egy 18 éves lány kapta, aki egy buszt firkált össze Miskolcon. A lány és barátnője alkoholos filccel firkálták a jármű hátsó szélvédőjét, egyik oldalablakát és két ülés háttámláját, amit az utasok szóvá tettek - írja a Népszabadság.
Gyorshajtásért vették el Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének jogosítványát romániai látogatása alatt a rendőrök - írta keddi számában a Blikk. A politikus a bulvárlapnak elmondta, hogy július 4-én...
Az iraki elnökkel tárgyalt Barack Obama Bagdadban. Az amerikai demokrata párt elnökjelöltje korábban azt ígérte: ha megválasztják, kevesebb mint másfél év alatt ki akarja vonni az amerikai katonai egységeket Irakból - Nuri al-Malikival folytatott megbeszélésén azonban nem említette terveit.
Brit győzelem született az idei Gyorsasági Csigavilágbajnokságon: Heikka, a szupercsiga 3 perc 2 másodperc alatt csúszott ki a versenykörből. A világbajnokságnak a nagy-britanniai Congham városa...
A gyülekezési joggal kapcsolatos törvények módosításáról és egészségügyi témákról is tárgyal kedden a szocialista frakció - írja egy kormányközeli napilap. Információi szerint az MSZP továbbra is azt szeretné, ha törvény tiltaná, hogy ugyanott egyszerre demonstrációt és ellentüntetést is lehessen tartani.
Szociális kölcsönnel és kedvezményes mikrohitellel támogatná a kormány az uzsorakamatok, illetve a magas költségű pénzintézeti hitelek miatt nehéz helyzetbe került magánszemélyeket – írja egy gazdasági lap.
A mostani háromszázról ötszáz forintra emelnék az alapdíjat és 280 forintra a kilométerdíjat a fővárosi taxisok - mondta Sipeki József, a Budapesti Kereskedelmi és Ipar Kamarát (BKIK) taxis szakmai...
Az amerikai kongresszusnak nyíltan hadat kellene üzennie az al-Kaidának annak érdekében, hogy egyértelművé váljon: az Egyesült Államok fogva tarthatja a terrorszervezet feltételezett tagjait, amíg...
Az Alkotmánybíróságon támadja meg a közigazgatási hivatalokról szóló kormányrendeletet Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere - értesült a keddi Népszabadság. A jogszabály egyértelműen...
Kinek juttatnak majd a miniszterek a 100 milliókból? Ezt kérdezik a magyarországi civil szervezetek, amelyek szerint az alapítványi támogatások összegének megemelése tovább fokozza a politikai függőséget. A Gyurcsány-kormányt a csicskaszervezet erősítésével vádolják, a kabinet szerint átláthatóbbá válik a rendszer.
Nem mulasztottak tanítási napot egy norfolki iskola diákjai, amióta az igazgató bevezette a csokoládéjutalmat. Az ösztönzési móddal azonban nem mindenki ért egyet, mert szerintük csak oda vezet, hogy még több lesz az elhízott, szuvas fogú gyerek.
A szarajevói és zágrábi politikai vezetők örömmel, a szerbiai kormányt és Boris Tadicot méltatva fogadták azt a hírt, hogy Belgrádnál letartóztatták Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt, a...
Az EUR/USD egy 22 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben. Az USD/JPY devizapár is egy viszonylag szűk 27 pipes sávban mozgott. Ma 14:00-kor teszik közzé a lengyel fogyasztói árak mutatóját. 14:30-kor teszik közzé a májusi kanadai kiskereskedelmi forgalmak mutatóit. Az előrejelzések 0,6 %-os értékre számítanak. 16:00-kor teszik közzé az USA-ban a házárak mutatóját. Az előrejelzések -0,8 %-os…
Németországnak részletesen meg kell indokolnia, miért akarja két további évvel, 2011-ig meghosszabbítani a kelet-közép-európai tagállamok munkavállalóival szembeni korlátozásokat - közölte Vladimír Spidla.
Több emberen elkövetett emberölési kísérlet miatt indult nyomozás a hétfő kora hajnali, Galgagyörki lövöldözés ügyében. A Pest megyei településen hétfőn hajnali fél egy előtt három házra is több lövést adtak le ismeretlenek. A rendőrség egész éjjel őrizte a környéket, és ez így lesz a következő napokban is. A rendőrség szerint csak a véletlenen múlt, hogy nem sérült vagy halt meg valaki.
Két magyar cég az angol nyelv elsajátításához dolgozott ki helyhez és időhöz nem kötött tervet magyar taxisofőröknek Taxi Drivers néven az Európai Unió Leonardo da Vinci programja keretében. A tananyag tesztelése hamarosan kezdődik.
"A melegfelvonulás óta szinte engedélyezetté vált Magyarországon a homofóbia.(...) Az emberek egy része a cigányok után most talált egy újabb csoportot, amelyiket nyíltan lehet utálni"
A hatályos jogszabályok szerint munkaszerződést csak írásban lehet kötni: a munka törvénykönyve kimondja, hogy az írásba foglalásáról a munkáltató köteles gondoskodni. Ha a munkabérről már megállapodtunk, nem árt megbeszélni, pontosan hol lesz a munkavégzés helye, ki lesz a felettesünk.
Az ausztrál vadszamarak lehetnek a kínai nők emancipálódó szexuális életének áldozatai. A nyersbőrből ugyanis hagyományos kínai gyógyszer készül, amely javítja az életerőt, növeli a női libidót és enyhíti a menstruációs fájdalmakat.
A srebrenicai népirtással vádolt Karadzic 13 évig bujkált a hatóságok elől, az ellene folyó eljárást a kihallgatása során "színjátéknak" minősítetteGöncz: Karadzic elfogása Szerbia világos jelzése az EU felé Megszólalt Karadzic felesége!
Otthonából távozva, ki nem gondolt még szorongva arra, hogy kikapcsolt-e minden működő elektromos berendezést? A legközelebbi jövő háztartásában ezt kívülről, távirányítással is megteheti az otthon tu...
Több jelentős egészségturisztikai beruházás indult és indul a közeljövőben Horvátországban, amelyek a tengerparttól távolabbi területeken is magas színvonalú szolgáltatásokat kínálnak.