Nyolcadik alkalommal szervezik meg a Magyar Sziget fesztivált 2008. július 28-augusztus 4-e között Verőcén, a Csattogó völgyben – mondta Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági...
Robbanó gránátra vetette magát egy brit katona Afganisztánban, hogy megmentse társai életét – adta hírül a Daily Mail. Matthew Croucher őrvezető bátorságáért megkapja a György keresztet, a bátorságért járó egyik legmagasabb kitüntetést.
Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) hivatalos közleményben üdvözölte a schengeni vízumok kiadásával kapcsolatos magyarországi könnyítéseket a kárpátaljai magyarokat illetően.
Nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította a kormány a Kecskeméten létesülő Mercedes gyárat - ismertette Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a kormány szerdai döntését Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.
Sok rosszindulatú pletyka keringett a gyönyörű színésznő Sienna Miller és nős kedvese Balthazar Getty körül. Getty most megunni látszik ezeket és bejelentette, hogy elválik nejétől, Rosettától.
Ápolásra nem szoruló betegek a hazaszállításukra vártak, vagyis nem helyeztek el senkit a hatvani kórház folyosóin - állítja a HospInvest a HírTV felvételeire reagálva
A videojáték-ipar, mely nem régiben még nem is létezett, mostanra komoly - a tavalyi évben 42 milliárd dolláros forgalmat bonyolító - iparággá nőtte ki magát, melynek nagyobb a bevétele, mint a hollywoodi filmstúdióké. Jövőre 10 százalék feletti bővülés várható, mely 2012-re elérheti a 68 milliárd dollárt. A játékoknál megnövekedett az igény a valósághű grafikai tartalmakra, ebből magyar cég, a 3D…
A People magazin egyik munkatársa nemrég arról kérdezte az énekesnőt, aki a Szex és New York című sorozatban Sarah Jessica Parkerrel csókolózott, hogy gondolt-e valaha is arra, hogy férfiak helyett inkább nőkkel randizzon.
Egyre több közérdekű bejelentés érkezik az adóhatósághoz, számuk az első félévben megközelítette a 7.800-at, ami az előző teljes évi összes bejelentés 70 százaléka - tette közzé szerdán az APEH. Az...
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt vádemelést javasol a rendőrség az ellen a monorierdei asszony ellen, akinek kétéves fiát a család harci kutyája ölte meg, a nő azonban azt állította, fia a Margitszigetről tűnt el, amíg nem figyelt rá - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
Egészen 0,7864-ig nyúlt le az EUR/GBP árfolyama. A fontot tovább erősíti, hogy a délelőtti adatok alapján továbbra is elképzelhető, hogy a Bank of England (BoE) a gyenge konjunktúra ellenére is kamatemelésre adja a fejét. A CBI riport árkomponense pedig 1990 óta nem állt ilyen magasan, ami továbbra is erős árnyomást jelez. A következő támogatási szintek 0,7848-nál illetve 0,7836-nál találhatóak.…
A Liquidgeneration.com oldalon találtuk ezt a kis összeállítást, amiben az amerikai tévében előforduló rasszista megnyilvánulások (mert vannak ám ott is ilyenek) közül szedtek össze tízet. Igaz, mi betettük volna Jesse Jackson Barack Obama felé eleresztett beszólását is, de így maradt elég tuskóság Hillary Clinton fehér felsőbbrendűségbe vetett hitétől kezdve a színesbőrű kosarascsajok…
Megbolydulhat a biztosítási piac, ha a MÁV Általános Biztosító Egyesület (ÁBE) csütörtöki közgyűlésén a működési engedély elvesztéséhez vezető döntés születik, az egyesület közel 200 ezer ügyfelének ugyanis ez esetben gyorsan új biztosító után kell néznie – írja a Világgazdaság.
Szerdán már egészen 233,27-ig emelkedett az EUR/HUF árfolyama. Egyes kereskedők szerint csak a HUF és a PLN esetében került sor nyereségkivétekre, a többi ún. emerging markets deviza esetében nyugodt mederben zajlik a kereskedés. A pánikhangulattól azonban még igencsak messze vagyunk, hiszen senki sem számít masszív forintleértékelésre. (OT/GFX)
Nyomatékot akart adni mondandójának egy angol férfi, ezért hozzáragasztotta magát Gordon Brownhoz. A brit miniszterelnökhöz akkor ragasztotta magát Dan Glass, amikor kedden egy jótékonysági díjat vett át a Downing Street 10-ben, az elnöki rezidencián.
Az Európai Bizottság (EB) szerdán kilátásba helyezte, hogy ha az Egyesült Államok nem terjeszti ki mind a 27 tagországra a vízummentességet, akkor január 1-től csak vízummal érkezhetnek az unióba az amerikai diplomaták, és szolgálati útlevéllel utazók. Az EB szerint „nem történt igazi előrelépés az ügyben, annak ellenére, hogy a bizottság és a tagállamok is mindent megtettek ezért” - o...
Elégedett az APEH, a kezelésében lévő adókból eddig több pénz folyt be, mint tavaly. Fehéredik a gazdaság 144 ezer adóvizsgálat után. A lakosság egyre többet segít. Az új cégek száma nőtt.
Eljárást indított az ügyészség, három rendőr ellen hivatali visszaélés miatt. Ők voltak azok, akik elsőként értek oda Kiss Ernő volt angyalföldi rendőrkapitány balesetéhez. A tábornok szolgálati viszonyát azt követően szüntették meg, hogy autójával több parkoló autónak nekiment. Kiss Ernő tagadja a cselekmény elkövetését.
Ha a szárazföldön egy gépjárműtől kárt szenvedünk, biztosak lehetünk abban, hogy azt egy biztosító meg fogja téríteni. Számíthatunk-e ugyanerre a védelemre a vizeken is?
Nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította a kormány a Kecskeméten létesülő Mercedes gyárat - ismertette Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a kormány...
Az afganisztáni NATO-misszióban szolgálatot teljesítő magyar kontingens két tűzszerész katonájának halála jól előkészített merénylet következménye volt.
Egyelőre nem tudni, mikor kereshetik fel hozzátartozói a Belgrádban őrzött Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt - derült ki a Bosznia és Hercegovinát felügyelő nemzetközi főmegbízott...
Több mint 10 százalékkal nőttek az APEH bevételei 2008 első félévében az előző év első hat hónapjához képest - derül ki az adóhatóság szerdai közleményéből. Az adóellenőrök csaknem 22 százalékkal több ellenőrzést fejeztek be, mint tavaly az év első felében, a megállapított 281 milliárd forintos adókülönbözet pedig 43 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban.
Három milliárd forintos infrastrukturális fejlesztést hajtanak végre, jórészt uniós forrásból a csepeli Szabadkikötőben. A MAHART-Szabadkikötő Zrt. vezérigazgatója azt mondta: az úgynevezett Ro-Ro terminál megépítésével lehetőség lesz arra, hogy a közútnál és a vasútnál környezetbarátabb vízi szállítás előtérbe kerülhessen.
Ipari és logisztikai beruházások számára az öt legjobb európai helyszín közül három az új EU-tagországokban van, ez derül ki a Cushman & Wakefield nemzetközi ingatlanügynökség most kiadott, kétévente ismételt tanulmányából (European Distribution Report 2008).
Gyilkosok hajszolása, nyomok keresése mellett talán még egy olyan szakma van, ami nélkül borzasztó nehéz dolga lenne a magyar igazságszolgáltatásnak: a tanúvédelem. A kommandósok akár az életüket is kockáztatják, ha a szervezett bűnözés elleni harcról van szó.
Nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította a kormány a Kecskeméten létesülő Mercedes gyárat - ismertette Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a kormány szerdai döntését.
Megszűnnek a New York-i és torontói járatok a Malévnál a téli menetrend kezdetétől - derül ki a légitársaság szerdai közleményéből. A hivatalos indoklás szerint „az emelkedő olajár nyomása és az általános gazdasági recesszió miatt a Malév a jövőben kapacitásait és erőforrásait európai hálózatára koncentrálja”.
Cserbenhagyásos gázolás következtében életét vesztette egy fiatal magyar szakmunkás Belgiumban - mondta el az MTI kérdésére szerdán Balogh András belgiumi magyar konzul.
Elemzők szerint a csütörtöki gyengére várt ifo index miatt esetleg tovább gyengülhet a devizaár árfolyama. Az előrejelzések 100,1 pontos értékre számítanak az előző 101,3 után. A kerek 100-as szint alatti érték kimondottan negatívan hatna az árfolyamra. 16:35-kor teszik közzé az USA-ban a nyersolajtartalékok heti mutatóját (előrejelzés: +600.000, előző érték: +2,95 millió). Este 20:00-kot teszik…
Kilátásba helyezte az EU-ba utazó amerikai diplomaták vízummentességének ideiglenes megszüntetését az Európai Bizottság egy szerdai közleményében arra az esetre, ha nem történik előrelépés a...