2008. július 23. szerda

júl. 23
9:00
Japán - Az ingatlanfejlesztők és a bankszektor vezetésével 1 százalékot emelkedett a Nikkei 225 (ProfitLine)
A tokiói értéktőzsde fő mutatója a Nikkei 225 a szerdai kereskedés során 127.97 ponttal, 0.97 százalékkal 13,312.93 ponton zárt. Az emelkedés a dollárerősödés következtében gyengülő jen és a többnyire pozitív meglepetéssel záruló amerikai gyorsjelentési szezonnak volt köszönhető. A Topix index értéke 1.2 százalékkal 1,303.35 pontig erősödött. (ProfitLine.hu)
júl. 23
9:02
Latin-Amerika – Lejtőn a részvénypiacok (ProfitLine)
Az USA piacok optimizmusa is kevés volt a brazil piacnak, mely közel 2%-ot esett (ProfitLine.hu)
júl. 23
9:06
Nevezik Fazekast az olimpiára, ha meglesz a jegyzőkönyv (Infostart)
A magyar csapat vezetése - az atlétikai szövetség javaslatára - benevezi a pekingi olimpiára a kedden este A szintes eredményt elért Fazekas Róbert diszkoszvetőt, ha a versenyjegyzőkönyv és a nemzetközi szövetség hivatalos igazolása rendelkezésére áll - közölte a Magyar Olimpiai Bizottság.
júl. 23
9:09
Szakadékba zuhant egy busz Kolumbiában (Index)
A kolumbiaiak körében "halálútnak" nevezett szakaszon történt balesetben legalább 23-an meghaltak.
júl. 23
9:09
Cigány gyerekekkel packázik a kormány (+videó) (HírTV)
Hetven hátrányos helyzetű cigány gyermekkel packázik hetek óta az Oktatási Minisztérium és a szaktárca támogatásfolyósító háttérintézménye a Hír Televízió birtokába került hangfelvételek alapján. A diákok az esélyegyenlőségi ösztöndíj második féléves összegének kifizetésére várnak. 21 ezer forintról van szó tanulónként.
júl. 23
9:09
Halálos gázolás a XIII. kerületben (Gondola)
Meghalt az a férfi, akit szerdára virradóan elgázolt egy autó a főváros XIII. kerületében a Váci úton - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint...
júl. 23
9:09
Meg akart nősülni a 8 éves haldokló kisfiú (Blikk)
MACKWORTH – Nyolcévesen esküdött örök hűséget egy leukémiában szenvedő kisfiú Angliában. A család által szervezett, nem hivatalos esküvőn Reece már csak ülni tudott betegágyán, úgy szorongatta menyasszonya, Elleanor kezét. Reece utolsó kívánsága volt a frigy, a kisfiú másnap jobblétre szenderült
júl. 23
9:09
Tér-Film-Zene (Spa Trend Online)
Idén élő műsor is tarkítja az évente Budapesten megtartott nagyszabású rendezvényt, amely a mozgóképes programoktól a zenés filmekig és tévéprodukciókig tág témakört ölel fel a népszórakoztatás jegyében. Az ingyenes rendezvény mára már közkedvelt nyári program lett, ezért örvendetes a programkínálat tágítása.
júl. 23
9:11
Rúzsa Magdi elveszítheti hangját (Index)
Énektanára, Magyar Hajnal szerint Rúzsa Magdi torokból énekel, és ha ezen továbbra sem változtat, akár a hangja is rámehet, írja a Bors.
júl. 23
9:11
Nyugaton viharos szél, keleten sok eső várható (Gondola)
Dunántúlon a viharos széllökések, Kelet-Magyarországon a sok csapadék okozhat gondot szerdán, a Meteorológiai Szolgálat várhatóan kora délelőtt narancssárga riasztást ad ki - tájékoztatta Kolláth...
júl. 23
9:12
Betette a lábát a Daimler Kecskemétre (hirado.hu)
A Mercedes gyárat építő cég HR-munkacsoportja már jövő héten megkezdi a szakképzett dolgozók felkutatását
júl. 23
9:13
Kirúgta a Coolos a leszerelt pornóst (Index)
A ma már csak sztriptízből élő Alexandra Diamond szerint a múltja miatt ért véget az álomszerelem Müller Attilával.
júl. 23
9:14
Mária királyné elsüllyedt kincsei után kutatnak a Dunában (hirado.hu)
A kutatást vezető régész szerint 50-60 százalék esélyük van, hogy sikerrel járnak
júl. 23
9:15
Szulák újra a TV2-őn Activityzik (BorsOnline)
Újra a TV2-n szórakoztatja a nézőket Szulák Andrea az Activityvel. A népszerű játékot ugyanis újra műsorára tűzte a csatorna minden hétköznap este hét órától.
júl. 23
9:15
Amikor utazik a kutya (Blikk)
A csomagtartóba tegyünk pokrócot, olyat, amelyet ismer
júl. 23
9:15
Hátborzongató: két hulla és napfürdőzők a strandon - képekkel! (Infostart)
Kér roma gyerek törölközővel letakart holtteste feküdt a nápolyi tengerparton, ahol a hullák mellett közönyös nyaralók napfürdőztek.
júl. 23
9:18
Zöldruha-tilalom Obama körútján (Infostart)
Különleges szabályt hozott a közel-keleti régióba látogatott Barack Obama stábja: Izraelben és Jordániában nem lehettet zöld színű ruhát felvenni.
júl. 23
9:18
Volvo -28 százalékos profitbővülés a felfutó európai és ázsiai kereslet kövezkeztében (ProfitLine)
Két év óta nem látott mértékben emelkedett a Volvo AB - mely a világ második legnagyobb kamiongyártó vállalata - negyedéves nyeresége az erősödő európai és ázsiai igényeknek köszönhetően. (ProfitLine.hu)
júl. 23
9:21
Törzses yukka szaporítása: praktikák a felkopaszodás ellen (Édenkert)
Ha a yukka nem érzi teljesen jól magát, akkor törzse hosszan felkopaszodik. Az édenkert.hu szakértője lépésről lépésre bemutatja, hogy mi ilyenkor a teendő. Kövesd végig fotókon a szaporítást!
júl. 23
9:27
Megoldódott a robotétterem rejtélye (Index)
"Robotétteremnek" hívtak mostanáig Kínában vendéglőt, mert a vendégek azt hitték, hogy egyetlen házaspár robotol benne naponta 21 órán át.
júl. 23
9:27
Mely szakokon várható idén is magas ponthatár? (HírTV)
Július 24-én állapítják meg a felvételi ponthatárokat. Az új számítási rendszer szerint idén 480 pont a maximálisan elérhető pontszám. Tavaly a legnépszerűbb a gazdaságtudományi terület volt a jelentkezők körében és hat szak esetében kellett maximális pontszámot elérni a bekerüléshez.
júl. 23
9:27
Teherautó gázolt az M1-es autópályán Tata közelében (Gondola)
Teherautó gázolta el szerda hajnalban azt a 45 év körüli férfit, aki Tata közelében a Pest felé vezető oldalon megpróbált átjutni az M1-es autópályán; a férfi a helyszínen belehalt a sérüléseibe -...
júl. 23
9:27
Át akart rohanni az autópályán, elgázolták (Blikk)
júl. 23
9:29
Teherautó gázolt az M1-es autópályán Tata közelében (Index)
Teherautó gázolta el szerda hajnalban azt a 45 év körüli férfit, aki Tata közelében a Pest felé vezető oldalon megpróbált átjutni az M1-es autópályán; a férfi a helyszínen belehalt a sérüléseibe, írja az MTI.
júl. 23
9:29
EUR/JPY Új csúcs? (HírTV)
Szerda reggel új csúcsot állított be 169,96-nál az EUR/JPY. Egyes elemzők szerint nemsokára várható a 170-es érték áttörése. A magas EU-s alapkamatnak köszönhetően ismét egyre kedveltebbek a befektetők köreiben az úgy nevezett carry tradek. (OT/GFX)
júl. 23
9:29
BUX: +0,99 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 210,33 pontos emelkedéssel, 21.352,49 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,99 százalékkal erősödött.
júl. 23
9:30
28 százalékkal nőtt a Volvo profitja (hirado.hu)
A Volvo-csoporthoz tartoznak a Renault és vele az amerikai Mack teherautó-márkái is, miután a Volvo 2001-ben megvette a Renault VI-t
júl. 23
9:31
Ma vihar és özönvíz, szombattól nyár (Index)
Narancssárga viharelőjelzés a Dunántúlon, akár 100 km-es széllökések is lehetnek.
júl. 23
9:31
Buldózerrel várta Obamát: lelőtték a támadót (HírTV)
Megerősítették a rendőri jelenlétet Jeruzsálemben, a Barack Obama érkezése előtti buldózeres támadás miatt. Egy férfi több autót tört össze munkagépével abban az utcában, ahol a demokrata elnökjelölt szállt meg. Tizenhatan megsérültek, a támadót lelőtték.
júl. 23
9:32
Sugárzik a boldogságtól a rákbeteg sztár - Teljesen felépült? (hirado.hu)
Patrick Swayze mintha visszanyerte volna régi énjét
júl. 23
9:33
A drágább biztosítóval olcsóbb lesz (Index)
Kevesebb pénzből ússzák meg a MÁV-osok, ha megszűnik a biztosító. Az alkuszok készen állnak a péntektől várható rohamra.
júl. 23
9:34
Jön az intelligens TAJ-kártya! Vércsoportunk és a vallási hovatartozásunk is rajta lesz (hirado.hu)
A szocialisták azt tervezik, hogy 2010-ig bevezetésre kerül
júl. 23
9:36
Soha nem tudjuk meg az igazságot az évszázad peréről? (Infostart)
Nem hozzák nyilvánosságra a titkos vallomást, amelynek alapján halálra ítélték a Rosenberg-házaspárt - így döntött egy New York-i bíró. Ethel és Julius Rosenberget azzal vádolták, hogy átadták a szovjeteknek az amerikai nukleáris fegyver titkait.
júl. 23
9:36
1 milliárd font értékben részvényvisszavásárlási programba kezd a Vodafone (ProfitLine)
A Vodafone Group a tegnapi 14 százalékos árfolyamcsökkenés hatására 1 milliárd font értékben részvényvisszavásárlási programba kezd, mivel szerintük a részvény ára jelentősen alulértékelt. (ProfitLine.hu)
júl. 23
9:45
Pluszban nyitott a BUX (Index)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 210,33 pontos emelkedéssel, 21 352,49 ponton nyitott szerdán.
júl. 23
9:45
Kerítésnek ütközött egy autó Fonyódon: két életveszélyes sérült (Gondola)
Négyen sérültek meg egy közlekedési balesetben szerdán Fonyódon, amikor egy autó letért az útról, majd egy kerítésnek ütközött; a történtek vizsgálatakor felmerült, hogy a jármű vezetője esetleg...
júl. 23
9:45
Nemzetközi konferenciát rendez a PTE és BME a mérnökképzésről (HírTV)
Nagy jelentőségű a szakmai közéletben a Nemzetközi Konferencia a Mérnök Oktatásban (International Conference on Engineering Education (ICEE)) című konferencia, amit július 27-augusztus 1. között közösen rendez a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kara és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. A konferencia témája "A 21. század kihívásai a mérnökképzésben és a kutatásban".
júl. 23
9:45
Óriás Richter-beruházás indul (Alternatív Energia)
„Annak a cégnek, amely a gyógyszeriparban sikeres szeretne lenni, jelen kell lennie a biotechnológiában” – érvelt keddi sajtótájékoztatóján Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója abból az alkalomból, hogy bejelentették, a legnagyobb magyar gyógyszergyár Debrecenben 15 milliárd forintos beruházással a helyi ipari parkban új üzemet épít. A bázis 2012-ben kezdi meg működését, az első…
júl. 23
9:47
Ivan szingli és nincs autója (Index)
Az énekes azért egynevű, mert szerinte így könnyebben megjegyezhető. Se csaja, se autója nincs.
júl. 23
9:47
Fazekas megdobta az olimpiai szintet (HírTV)
Ott lesz az olimpián Fazekas Róbert. Az athéni olimpia után doppingvétség miatt eltiltott diszkoszvető egy keddi ljubjanai versenyen dobta meg az olimpiai részvételhez előírt 64 és fél méteres szintet, amelyet 6 centiméterrel teljesített túl.
júl. 23
9:47
"Ha rajta múlna hazahozná Afganisztánból a magyar kontingenst" (Alternatív Energia)
Az MSZP továbbra is támogatja a magyar honvédség szerepvállalását az afganisztáni NATO-műveletben – közölte az Országgyűlés honvédelmi bizottságának szocialista alelnöke.
júl. 23
9:48
Száz cég mutatkozik be a hétvégén (Piac és Profit)
A Jászság idei legnagyobb gazdasági kiállítását és vásárát, a Jász Expót július 25-27. között rendezik Jászberényben, hagyományosan a város önkormányzatának védnökségével valamint a Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat illetve a megyei kereskedelmi és iparkamara támogatásával.
júl. 23
9:48
Érthetetlen dráma - szabadlábon a családját bántalmazó Batman-sztár (hirado.hu)
Christian Bale-t kedden néhány órás őrizetbe vétel után óvadék fejében szabadlábra helyezték
júl. 23
9:49
28 százalékkal nőtt a Volvo nyeresége (Index)
A világ második számú teherautógyára, a svéd Volvo AB szerdán 5,149 milliárd svéd koronás adózott eredményt jelentett a második negyedévről, 28 százalékkal többet a tavalyi második negyedévi 4,03 milliárdnál, de elmaradva az elemzők által átlagosan várt 5,21 milliárdtól.
júl. 23
9:49
EUR/USD Csalódást okozó francia fogyasztói kiadások (HírTV)
A francia fogyasztói kiadások júniusi mutatója éves szinten 1,0 %-kal emelkedett a várt 1,4 % helyett. A májusi értéket +3,1 %-ról +2,8 %-ra módosították. Támogatásokat az EUR/USD devizapárnál 1,5760-nál és 1,5720-nál, ellenállást pedig 1,58-nál találhatunk. (OT/GFX)
júl. 23
9:49
Ide-oda csatolgatják egészségügyileg Császártöltés betegeit (Alternatív Energia)
Császártöltés a kiskunhalasi kórház helyett a bajai kórház ellátási területéhez csatlakozna, ám ehhez eddig a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Kht., valamint a működtető HospInvest Zrt. nem járult hozzá - írta szerdai számában a Bács-Kiskun megyei napilap.
júl. 23
9:50
Kétmillióért akarunk új kocsit venni (hirado.hu)
A legalacsonyabb havi törlesztést a magyarok választják 27,5 ezer forinttal
júl. 23
9:51
Buszon fogták el a szerb tömeggyilkost (BorsOnline)
Közel 13 év bujkálás után, a Belgrád és Batajnica távolsági buszjáraton elfogták a háborús bűnökkel vádolt, több tízezer ember, köztük nyolcezer muzulmán halálért felelős Radovan Karadzic egykori boszniai szerb elnököt. Európa bin Ladenjét - ahogy a brit diplomácia nevezte - hetek óta figyelte a szerb elhárítás, miután egy külföldi titkosszolgálat információkat adott róla Belgrádnak. Az egykori…
júl. 23
9:51
Kismama 2.0: Mindenki megőrült? (Index)
31.
júl. 23
9:51
Egyre szárazabb a világ legcsapadékosabb helye (Infostart)
A világon a legtöbb eső az indiai Cserrapundzsi városában esik, ahol azonban a klímaváltozás miatt egyre kevesebb csapadékot mérnek.

Keresés