Manapság már rá sem csodálkozunk, ha egyik pillanatban még 36 fok van és napsütés, a következőben meg mintha dézsából öntenék a jeget és a hőmérséklet hirtelen 15 fokot csökken. Pedig a szélsőséges időjárási körülmények egyet jelentenek: a globális felmelegedés és klímaváltozás visszafordíthatatlanul megérkezett, és az emberiség évszázadai meg vannak számlálva.
Budapesti és debreceni kutatók is dolgoznak a hamarosan beinduló, eddigi legnagyobb teljesítményű részecskegyorsítóban, a svájci LHC-ben. Az intézményben új részecskéket keresnek majd és ősanyagot próbálnak előállítani. Mellékesen keletkezhetnek apró fekete lyukak is, de ezektől nem kell félni.
A Pannon GSM Távközlési Zrt. 38,056 milliárd forint eredményt (EBITDA) ért el az első félévben, szemben az egy évvel korábbi 37,483 milliárd forinttal, a cég bevétele 93,759 milliárd forintról 91,132 ...
Robert Fico szlovák kormányfő legkiemelkedőbb vívmánya, hogy nem valósította meg a 2006-os választási kampányban hangoztatott radikálisabb reformellenes elképzeléseit - áll a Financial Times szerdán közölt szlovák mellékletében,
Barack Obama jeruzsálemi látogatásán szorosabb kapcsolatokat ígért az Egyesült Államok és Izrael között. A demokraták reménybeli elnökjelöltje szerdán palesztin és zsidó vezető politikusokkal tárgyal, csütörtökön pedig Európába érkezik.
Ötvenmillió forint előleget kap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhely a június végén tombolt vihar okozta károk helyreállításához a központi vis maior alapból - mondta a város polgármestere szerdán.
Az aktuális heti MBA jelzálogkölcsön-igénylések száma 6,2 %-kal esett vissza a múlt heti +1,7 %-os érték után. Az EUR/USD alig reagált a gyenge adatokra. Támogatást 1,5720-nál, ellenállást 1,5750-nél találhatunk. (OT/GFX)
Folyamatosan csökken a kőolaj világpiaci ára, bár korántsem olyan meredeken, mint azt korábban jósolták. A Cashline elemzője az év végére 100 dollár körüli szintre csökkenhet az olajár. Sarkadi-Szabó Kornél ugyanakkor megjegyzte, ilyenkor hirtelen vonul ki a piacról a forró tőke, ami megjósolhatatlan folyamatokhoz vezethet.
A januárban gyógyszer-túladagolásban meghalt ausztrál színész gyógyszerfüggő volt - állítja egy tekintélyes amerikai szakértő, aki szerint járványszerűen terjednek az ilyen esetek.
Összességében teljesültek a 2008-as év első felében az elvárt államháztartási bevételi követelmények – olvasható az APEH mai, az adóhivatal féléves eredményeiről tájékoztató közleményében.
A GBP/USD jelentősen emelkedett a legfrissebb CBI jelentés közzétételét követően. A Confederation of British Industry indexe júliusban -8 pontra esett vissza a várt -5 pont helyett. Az előző érték +1 ponton állt. Az árakkal kapcsolatos várakozások komponense 34 pontra emelkedett. A komponens 1990 óta nem állt ilyen magasan. Az adatok alapján továbbra is elképzelhető, hogy a Bank of England (BoE)…
Egy felmérés alapján a melegek szerint Pierce Brosnan és Helen Mirren a legszexisebb az ötvenen felüli színészek és színésznők közül, írja a Digitalspy.
Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt ismeretlen tettes ellen büntetőeljárást indított a rendőrség a töki falunapon történt körhintabaleset ügyében - közölte a Pest Megyei...
A szerb titkosrendőrség szupertitkos akció során hétfő este - más állítások szerint már pénteken - elfogta a világ legkeresettebb háborús bűnösét, a boszniai szerb hóhérnak is nevezett Radovan Karadzsicsot, aki ellen 1995-ben emelt először vádat a hágai Nemzetközi Törvényszék, egyebek mellett népirtás vádjával.
A Fejér Megyei Bíróság múlt hét csütörtöki döntése ellen tüntettek a Videoton szurkolói a székesfehérvári városháza előtt. A nem jogerős ítélet szerint a korábbi tulajdonosok tagjai maradnak a Fehérvár FC Kft.-nek.
Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt büntetőeljárást indított ismeretlen tettes ellen a rendőrség a töki falunapon vasárnap történt körhintabaleset ügyében. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte: a műszaki szakértői vélemény szerint az eszköz tartóelemei a korábbi, szakszerűtlen hegesztés miatt törtek el.
A Fejér Megyei Bíróság múlt hét csütörtöki döntése ellen tüntettek a Videoton szurkolói a székesfehérvári városháza előtt. A nem jogerős ítélet szerint a korábbi tulajdonosok tagjai maradnak a Fehérvár FC Kft.-nek.
Magyar gyanúsítottja is van annak az ügynek, amelyben az olasz maffia megpróbálta megvenni az SS Lazio labdarúgócsapatát. A "Törött Szárnyak" fedőnevű - utalva a Lazio sast ábrázoló...
Szerdán éri el az amerikai partokat a Dolly névre keresztelt hurrikán. A meteorológusok attól tartanak, hogy az óránként 110 kilométeres sebességgel közeledő vihart súlyos esőzések és tornádók kísérik.
Korrupció és pazarló gazdálkodás miatt felfüggesztette több száz millió euró támogatás folyósítását és visszavonta két kormányzati ügynökség jogát uniós pénzalapok kezelésére szerdán az Európai...
Július 22-én lezárult a Zánkai BalaTone Fesztivál YouTone reklámfilmversenye, melyen a legkreatívabb résztvevők VIP bérleteket nyerhettek a csütörtökön induló és július 27-éig tartó Balaton-parti bulira.
Mulasztás okozta a vasárnap esti körhintabalesetet a Pest megyei Tök településen. A kirendelt műszaki szakértő megállapította, hogy a Fifi típusú körhinta tartóeleme valószínűleg egy korábbi, szakszerűtlen hegesztés helyén tört el.
A fuvarozói érdekvédelmi képviseletek csütörtökön folytatják a tárgyalásokat a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériummal (KHEM), valamint a Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal (IRM)...
A Független Rendészeti Panasztestülethez fordult a Roma Polgárjogi Alapítvány a múlt csütörtöki soroksári rendőri intézkedés miatt. Az alapítvány ügyvédje azt mondta: a rendőrségi belső vizsgálattal ellentétben továbbra is törvénytelennek tartják a kommandós egységek eljárását.