A választások győztesének nyilvánította magát a Kambodzsai Néppárt - közölte az AFP vasárnap. Ez azt jelenti, hogy Hun Sen, Ázsia egyik legrégebben hivatalban lévő kormányfője továbbra is hatalmon marad.
Ötven éve, 1958. július 29-én Eisenhower amerikai elnök aláírta az Országos Légügyi és Űrhajózási Igazgatóság (NASA) létrehozásáról szóló törvényt. Amerikát szorította az idő, a szovjetek egy évvel...
Saját autójában dohányzott egy férfi, mégis megbírságolták érte - mert a munkahelyének nyilvánította a kocsit a hatóság embere. Az eset Nagy-Britanniában történt egy 58 éves festő-restaurátorral....
Irán havonta 1 millió tonna búzát importál a 2009 márciusában záródó iráni év hátralevő részében a komoly szárazság miatt, ami visszavetette a hazai kínálatot. Irán 2004-ben bejelentette, hogy önellátóvá vált búzából. Idén azonban igen kemény volt a tél, amit régóta nem tapasztalt szárazság követett.
Rómában őrizetbe vették a nápolyi maffia egyik legismertebb családjának fejét, Adriano Grazianót - közölték olasz csendőrségi források vasárnap. A 41 éves "keresztapa" egy római bevásárló...
Kínában váratlan sikert hozott a rendkívül veszélyeztetett óriáspanda állatkerti szaporítási programja: négy bocs született, mindössze 14 óra alatt a szecsuáni Csengtu város parkjában - jelentette a kínai Xinhua hírügynökség vasárnap.
A Fidesz szerint a kormányzat utóbbi időben megismert egyes kiadásai azt jelzik, a szocialisták már a nehezebb időkre gondolnak és "spájzolnak"; erről Ágh Péter, a párt országgyűlési képviselője beszélt vasárnap, Budapesten sajtótájékoztatón. A kormányszóvivő erre úgy reagált: Ágh Péternek is tudnia kell azt, hogy a kormánynak nem csak jogszabályokban meghatározott kötelessége, hanem felelőssége…
Felállt, továbbment, és azóta sem találják azt az ausztrál férfit, akit vasárnap reggel ütött el egy vonat Sydney déli részén - jelentette az ausztrál média. A "rejtélyes férfi" esetét, amit a biztonsági kamerák is megörökítettek, a mentőszolgálat szóvivője "csodás megmenekülésként" jellemezte.
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 30. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták: 8, 15, 22, 34, 42, 43. Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt, 5...
Megkezdték a fertőző májgyulladás elleni védőoltások beadását Hajdúhadházon. A Hajdú-Bihar megyei városban összesen háromezer gyermeket oltanak be a következő napokban. Vasárnap a tisztiorvosi szolgálat és a Debreceni Egyetem Különleges Orvos és Mentőcsoportjának (DEKOM) munkatársai házról-házra járva, négy utcában összesen 480 gyereknek adták be a vakcinát.
Irakban hét síita zarándokot gyilkoltak meg ismeretlen fegyveresek a főváros közelében - jelentette az AFP vasárnap, kórházi forrásokra hivatkozva. Bagdadba, a síiták egyik vallási ünnepére tartottak a zarándokok, amikor Madin városában egy autóból tüzet nyitottak rájuk.
Ismeretlen fegyveresek megöltek hét síita zarándokot vasárnap Bagdadtól délre - közölte az iraki rendőrség. A fiatalemberekből álló csoportra a merénylők lesből támadtak rá el-Madáin faluban A...
Huszadszor adnak randevút egymásnak Pécsett a hazai kerámiaművészet nagyjai. A Vasarely Múzeumban szombaton megnyílt XX. Országos Kerámia Biennálén a porcelántól a samotton át a kőcserépig a kerámia szinte minden klasszikus anyaga jelen van. A kiállított alkotások nagy része szobor, térplasztika, csak néhány nagyobb egyedi tál utal a hagyományos használati szerepre.
Karsai József országgyűlési képviselő és a dél-békési zöldség- és gyümölcskereskedők vasárnap megállapodtak abban, hogy a jövőben közösen lépnek fel a legális kereskedők és termelők érdekében.
Sikeresnek értékelte a II. kerület polgármestere a Moszkva tér "megtisztítására" tett erőfeszítéseket; másfél hónap alatt mintegy 40 eljárást indítottak feketemunkások és illegális árusok ellen a téren járőröző rendőrök és a helyi közterület felügyelők - közölte Láng Zsolt (Fidesz) polgármester vasárnapi sajtótájékoztatóján Budapesten.
A nyári szezon kellős közepén meghatározatlan időre szóló sztrájk kezdődik hétfő éjféltől a legnagyobb német légitársaságnál, a Lufthansánál. Vasárnap délutáni értesülések szerint a...
Karsai József (MSZP) országgyűlési képviselő és a dél-békési zöldség- és gyümölcskereskedők vasárnap megállapodtak abban, hogy a jövőben közösen lépnek fel a legális kereskedők és termelők érdekében.
Tizenhárman vesztették életüket a Nyugat-Ukrajnát sújtó áradások és viharos időjárás következtében, Románia északkeleti részén pedig vasárnapra ötre emelkedett a pusztító árvíz halálos áldozatainak száma.
Karsai József (MSZP) országgyűlési képviselő és a dél-békési zöldség- és gyümölcskereskedők vasárnap megállapodtak abban, hogy a jövőben közösen lépnek fel a legális kereskedők és termelők...
A Newcastle United vezetőedzője, Kevin Keegan vasárnap teljes bizalmáról biztosította a csapat középpályását, Joey Bartont, aki a napokban szabadul a börtönből.
Karsai József szerint azonnali törvénymódosításra van szükség ahhoz, hogy ne az "ügyeskedő nepperek" vegyék le a hasznot abból a munkából, amit a zöldség- és gyümölcstermesztők egész évben végeztek. A kereskedők telephelyeinek működtetését is szigorúbb szabályokhoz kötné a szocialista politikus. Karsai József vasárnap zöldség- és gyümölcskereskedőkkel tárgyalt a Békés megyei Medgyesbodzáson.
Radovan Karadzic, a hágai Nemzetközi Törvényszék által háborús bűnökkel és népirtással vádolt boszniai szerb exelnök unokaöccse azzal büszkélkedett hét végén közölt nyilatkozataiban, hogy ő volt nagybátyjának egyetlen segítője, kizárólag ő tudta, ki rejtőzik a Dragan Dabic (ál)név mögött.
Leszakadt a vasúti felsővezeték a Budapest-Kelebia vasútvonalon a Pirtói szőlők megállóhelynél vasárnap délután, emiatt pótlóbuszokkal szállítják az utasokat - tájékoztatta a Mávinform a távirati...
A napokban elfogott Radovan Karadzic, a hágai Nemzetközi Törvényszék által háborús bűnökkel és népirtással vádolt boszniai szerb exelnök unokaöccse azzal büszkélkedett hét végén közölt nyilatkozataiban, hogy ő volt nagybátyjának egyetlen segítője, kizárólag ő tudta, ki rejtőzik a Dragan Dabic (ál)név mögött.
A nyári szezon kellős közepén meghatározatlan időre szóló sztrájk kezdődött éjféltől a legnagyobb német légitársaságnál, a Lufthansánál. A mostani munkabeszüntetés 13 év óta a legnagyobb sztrájk lesz a Lufthansánál, a légitársaság szinte teljesen megbénulhat.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) azonnali hivatalos tájékoztatást kért Romániától, miután nem hivatalosan úgy értesült, hogy a romániai Borsabányánál nehézfémmel terhelt szennyvíz kerülhetett a Tisza bal parti mellékfolyójának, a Viso-nak egyik mellékpatakjába - olvasható a tárca közleményében.
Újabb őrizetbe vételek követhetik a háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzic elfogását - mondta vasárnap Mirko Cvetkovic szerb miniszterelnök. "Karadzic elfogása is jelzi, hogy Belgrád kész...
A diszkoszvetés regnáló világbajnoka, Franka Dietzsch vasárnap bejelentette: nem lesz ott a 12 nap múlva kezdődő pekingi olimpián, mert az egészségi állapota nem teszi ezt lehetővé.
A visegrádi négyek zenei csúcstalálkozójával ért véget vasárnap a helyi Cívis Korzó négy hétvégén megrendezett programsorozata - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
Tizenhárman vesztették életüket a Nyugat-Ukrajnát sújtó áradások és viharos időjárás következtében, Románia északkeleti részén pedig vasárnapra ötre emelkedett a pusztító árvíz halálos áldozatainak száma.
Csaknem százhuszonötezer ki- és belépő utas iratait ellenőrizték a Csongrád megyei rendőrök a hétvégén a röszkei autópálya-határátkelőhelyen - mondta el az MTI kérdésére a megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Csaknem százhuszonötezer ki- és belépő utas iratait ellenőrizték a Csongrád megyei rendőrök a hétvégén a röszkei autópálya-határátkelőhelyen - mondta el az MTI kérdésére a megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A CSC csapat spanyol versenyzője, Carlos Sastre nyerte meg az idei francia kerékpáros körversenyt, a Tour de France-t. A 33 éves klasszis a hetedik spanyol, aki az élen tudott végezni.
Csaknem százhuszonötezer ki- és belépő utas iratait ellenőrizték a Csongrád megyei rendőrök a hétvégén a röszkei autópálya-határátkelőhelyen - mondta el az MTI kérdésére a megyei...
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat mentőautója balesetet szenvedett vasárnap délután a főváros XI. kerületében - tájékoztatta szerkesztőségünket Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.
Utoléréses balesetben meghalt egy motoros az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán vasárnap délután; a baleset miatti útzárat csak nemrég oldották fel, emiatt torlódnak az autók a sztrádán - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.