Számos több tonnás bomba van még a földben Budapesten - mondták az InfoRádió által megkérdezett szakértők már a korábbi, hasonló esetek alkalmával is. A szövetséges erők 1944-ben hadászati célpontokat támadtak a magyar fővárosban, de a bombák közül nagyon sok célt tévesztett, sőt fel sem robbant.
A kormány hülyének nézi az embereket a kormányzati negyed ügyében - mondta Cser-Palkovics András és Balsai István, a Fidesz országgyűlési képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A két...
Jelentős támadást indítottak kedden a lázadók ellen az amerikai csapatokkal is megtámogatott iraki erők az ország észak-keleti részén, az egyik legveszélyesebbnek tartott tartományban, Dijálában.
Az SAP AG, mely a világ legnagyobb ügyvitel-támogató szoftvert gyártó vállalata emelte a bevételre vonatkozó idei évi előrejelzését, miután a második negyedéves licensz értékesítési adatai felülmúlták a várakozásokat. (ProfitLine.hu)
Lényegesen nagyobb bombáról van szó, mint eddig bármikor - mondta a főváros IX. kerületében talált második világháborús robbanószerkezetről az igazságügyi és rendészeti miniszter kedden...
Valószínűleg egy második világháborús repülőbombát találtak kedden Mátészalkán, a kórház területén. A helyszínt biztosította a rendőrség, várják Budapestről a tűzszerészek érkezését. A kórház kiürítéséről később dönthetnek.
A Dávid Ibolya által javasolt gazdaságpolitika iránya lényegében helyes, és bár az SZDSZ és az MDF egyes kérdésekben másként gondolkodik, mindkét rendszerváltó párt "igyekszik Európa felé húzni az országot" - mondta Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője az MTI-nek adott interjúban.
Továbbra is abnormálisan magas a kőolaj ára az OPEC elnöke szerint, aki azt mondta, hogy ha folytatódna az energiahordozó árának a csökkenése, az olajkartell akkor sem mérsékelné a termelését, mivel jelenleg kiegyensúlyozott a piac.
Kína sikeresnek tartja a pekingi szmog elleni küzdelmet. Keddre virradóra az erős szelek kisöpörték a szennyezés nagy részét a kínai fővárosból. A pekingi környezetvédelmi hivatal közölte, hogy a július elején mért légszennyezettségi adatokhoz képest legalább húsz százalékkal tisztább a levegő.
Két- és nyolcéves gyermekükkel együtt eltűnt egy érdi család, autójukat egy Bács-Kiskun megyei tanyán találták meg. A rendőrség adatai szerint a család érdi otthonukból Tiszafüredre indult nyaralni még június 15-én, oda azonban nem érkeztek meg.
Továbbra is abnormálisan magas a kőolaj ára az OPEC elnöke szerint, aki azt mondta, hogy ha folytatódna az energiahordozó árának a csökkenése, az olajkartell akkor sem mérsékelné a termelését, mivel j...
Szeretőt tart John Edwards, és a nő gyereket is szült neki - adta hírül egy amerikai magazin. A vád azért is rosszul hangzik, mert a demokrata párti politikus - aki egy ideig Barack Obama és Hillary Clinton mellett versenyben volt az elnökjelöltségért - felesége gyógyíthatatlan beteg.
Éttermekben, könyvtárakban, bevásárlóközpontokban, rendelőkben és még templomokban is alakítottak ki Magyarországon bababarát területet, azaz olyan helyiséget, ahol az édesanyák megszoptathatják és tisztába tehetik gyermeküket.
Továbbra is abnormálisan magas a kőolaj ára az OPEC elnöke szerint, aki azt mondta, hogy ha folytatódna az energiahordozó árának a csökkenése, az olajkartell akkor sem mérsékelné a termelését,...
Lapinformációk szerint ősszel tárgyal az akadémia magyar nyelvi bizottsága a helyesírás reformjáról. A jelenleg is használt helyesírási szabályzat legutóbbi kiadása ugyanis 1984-ben jelent meg, ezért például az internet, illetve a technikai fejlődés nyelvi kihívásaira egyáltalán nem tudott még reagálni.
Csökkent a hozam a három hónapos (D081029) diszkont kincstárjegy aukción. A kialakult átlaghozam 8.54 százalék lett a korábbi aukciók sorrendben 8.56, 8.63, és 8.63 százalékos átlaghozamok után. (ProfitLine.hu)
A szorongás, depresszió és az átalvatlan éjszakák a férfiak esetében növelik a cukorbetegség kialakulásának veszélyét - állapították meg svéd kutatók. A stockholmi Karolinska Intézet munkatársai...
A szlovák központi bank a mai kamatdöntő ülésén változatlanul 4,25 százalékon hagyta az irányadó kamatot, amely ezzel már 15. hónapja van ezen a szinten. (ProfitLine.hu)
A kormány hülyének nézi az embereket a kormányzati negyed ügyében - mondta Cser-Palkovics András és Balsai István, a Fidesz országgyűlési képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Az MDF négypontos javaslatcsomagot dolgozott ki annak érdekében, hogy Magyarország elkerülje az AIDS-robbanást - mondta Pettkó András, a párt országgyűlési képviselője kedden Budapesten...
A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. értesíti a részvényeseket, hogy 100%-os tulajdonában lévő leányvállalata, a BIF Jókai 34. Ingatlanforgalmazó és Fejlesztő Kft. a 2008. július 25-én a Wanabee Tanácsadó Kft.-vel kötött adás-vételi szerződés alapján megvásárolta a természetben Budapest, XII. ker. Németvölgyi út 26. szám alatt, illetve a Királyhágó tér 6-7. sz. alatt lévő, 4078…
Eszméletlen nőt találtak az egyik lakásban abban a körzetben, amelyet egy második világháborús bomba miatt kedden kiürítenek a főváros IX. kerületében - jelentették a védelmi bizottság...
A Novell építette ki az ország egyik legnagyobb személyazonosság alapú biztonsági jogosultságkezelő rendszerét (identity management) a Magyar Telekomnál:: a több tízmillió forintba kerülő rendszert mi...
A szlovák központi bank kedden nem változtatott, 4,25 százalékon hagyta az irányadó kamatot, amely ezzel már 15. hónapja van ezen a szinten. A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak, mivel a szlovák ...
Egyszerűen nem tudják levenni a szemüket a siófoki ikerpárról azok, akik együtt látják a két formás anyukát. A harminckét éves testvérek egy óriásplakáton is együtt domboríthattak volna, ám lemondták a felkérést.
Erőszakkal is kiköltöztethetők a lakók a IX. kerületben talált II. világháborús bomba környékéről - mondta az InfoRádió által megkérdezett büntetőjogász. Ha azonban a rendőrök vagy a katasztrófavédelem szakemberei aránytalanul nagy mértékben alkalmaznak kényszerítő eszközöket, vagy indokolatlanul okoznak anyagi kárt, akkor a lakók kártérítést követelhetnek - tette hozzá Bánáti János ügyvéd.
A kormány hülyének nézi az embereket a kormányzati negyed ügyében az embereket már hosszú hónapok óta - jelentette ki Cser-Palkovics András keddi sajtótájékoztatóján.
Kiyohiko Nishimura a BoJ elnök-helyettese felhívta rá a figyelmet, hogy az energia-, és nyersanyagárak nagyfokú emelkedése miatt recesszióba csúszhat a japán gazdaság. Ebben az esetben vége lenne a 6 éves expanziónak, vélte Nishimura, aki szerint fennáll a technikai recesszió veszélye, mikor is két egymást követő negyedévben csökkenhet a GDP. A kommentárok hatására lendületet kapott az USD/JPY,…