Az elmúlt napok sok csapadéka és a Duna változó vízállása miatt ismét megmozdult a dunaszekcsői löszfal. Az újabb repedések nem az eddigi irányban futnak, hanem a falu lakott részeit veszélyeztetik.
Az MDF négypontos javaslatcsomagot dolgozott ki annak érdekében, hogy Magyarország elkerülje az AIDS-robbanást - mondta Pettkó András, a párt országgyűlési képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Az eurózóna növekedési dinamikáját mérő EuroCOIN-Indikator júliusban 0,41 pontról 0,34 pontra esett vissza. Az adatok hatására csökkent az EUR/CHF kurzusa, napi szinten azonban majdnem változatlanul 1,6265-ön jegyzik. In-GFX
Gyurcsány Ferenc politikusi képességeit kérdőjelezi meg Medgyessy Péter az egyik internetes portálnak adott interjúban. Hozzátette, kénytelen volt a sajtóban elmondani véleményét, miután Gyurcsány Ferenc nem volt hajlandó fogadni.
Courtney Love mindig is súlyproblémákkal küzdött, de mikor leszokott a kábítószerezésről, drasztikusan meghízott. Most viszont már csontsoványan látható a róla készült legfrissebb fotókon.
A Borsodi Sörgyár a Szegedi Ifjúsági Napok-on (SZIN) vezeti be először a visszaváltható söröspoharat. A „re:pohár" alkalmazásának köszönhetően várhatóan 3.000 kilogrammal kevesebb szemét keletkezik majd a fesztivál 5 napja alatt.
A szakszervezetek és a BKV vezetése már hónapok óta dolgozik azon a hosszú távú stratégián, amelyre nettó 250 millió forint keretösszegben írt ki közbeszerzési eljárást a Fővárosi Önkormányzat. Az érdekképviseletek és a cégvezetés közötti egyeztetés része annak a tavasszal aláírt megállapodásnak, amellyel a BKV elkerülte a sztrájkhullámot.
A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) 13,7 milliárd forint állami támogatás odaítéléséről döntött a Nemzeti Technológiai Program keretében a kutatás-fejlesztés-innováció ösztönzésére - jelentette be Molnár Károly, kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
A rákgyógyszerek célhoz juttatásában hatékony szernek bizonyult állatkísérletek során két potencianövelő szer is. A Viagra és a Levitra a rosszindulatú agydaganat kezelésénél vethető be.
Cipi Livni izraeli külügyminiszter, a kormányfői poszt egyik várományosa kedden először ismerte be nyilvánosan, hogy az izraeli titkosszolgálat, a Moszad ügynöke volt.
A napokban kezdte el működését az EURES-T Danubius internetes oldal (http://eures-t-danubius.eu/). A honlap a hasznos információkon kívül számos olyan linket is tartalmaz, amelyekre kattintva egyebek között az élet- és munkakörülményekről, az átlagkeresetekről, a foglalkoztatási jellemzőkről, a munkaerő-piaci folyamatokról, valamint a szociális és társadalombiztosítási kérdésekről is friss…
Az EUR/CZK tesztelte a 23,75-ös értéket, miután a Jegybank részéről utaltak rá, hogy nem változtatnak az irányadó kamation, ami megterhelte a koronát. Miután az elmúlt 12 hónapban 16,0%-os nyereséget könyvelt el a deviza az euróval szemben, esedékes a korrekció. 23,80-85 alatt azonban kedvezőtlenek a kilátások. in-GFX
Cipi Livni izraeli külügyminiszter, a kormányfői poszt egyik várományosa kedden először ismerte be nyilvánosan, hogy az izraeli titkosszolgálat, a Moszad ügynöke volt.
A Confederation of British Industry által készített júliusi felmérés szerint a kiskereskedelmi egyensúly -36 pontra esett, mely a felmérés 1983-as megkezdése óta a legalacsonyabb érték. A válaszadók 61 százaléka kevesebb vásárlóról számolt be a július közepéig a tavalyi évhez képest, míg 25 százalékuk emelkedésről számolt be. (ProfitLine.hu)
Az Európai Uniónál tiltakozik a magyar kormány a Kereskedelmi Világszervezet liberalizációs tervei ellen. A Kormányszóvivői Iroda közleménye szerint Magyarország a vétóra is hajlandó, ha Brüsszel támogatja a WTO javaslatát, amely 60 százalékkal mérsékelné az unión kívülről érkező mezőgazdasági és ipari termékekre kivetett védővámot.
A Komerszant-Ukrajina című lap értesülései szerint keddre huszonhatra nőtt a nyugat-ukrajnai viharok és áradások halálos áldozatainak száma. A Dnyeszteri Vízerőmű tározójának lecsapolása következtében Vinnyica megyében négyezer lakost kellett kimenekíteni.
Nincsen rosszabb annál, amikor a szülők elkeseredett küzdelmet folytatnak gyermekük életéért. Korcsmáros Anita és párja négy hónapja tudta meg, hogy kisfiuk, a két és féléves Levi leukémiás.
Eddig három sérültet láttak el a mentők a IX. kerület lezárt területein. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: ezeknek a sérüléseknek nincs közük a kiürítéshez. A Szent László és a Szent István Kórház fogadja azokat a beteg, idős embereket, akiket a bomba hatástalanításának idejére kellett kiköltöztetni az otthonukból.
Az EUR/GBP nagy nyereségeket könyvelt el, és 0,7910-re emelkedett árfolyama, miután közzétették a brit CBI-jelentést, mely csalódást okozott. Az index -36 pontos érétket hozott, ami az 1983 óta közzétett legalacsonyabb értéknek felel meg. a jövőbeni elvárások megítélése is történelmi mélypontot ért el -32 pontnál. Az EUR/GBP 0,7930-ig rendelkezik potenciállal. In-GFX
Budafok-Háros és a Kelenföldi pályaudvar között az egyik vágány felett leszakadt a felsővezeték, valószínűleg emiatt a pályaudvaron elromlott a biztosítóberendezés; a vonatok 70-80 perc késéssel tudnak csak közlekedni a pályaudvaron keresztül a Dunántúlról, illetve a Dunántúlra - tájékoztatta a MÁV sajtóügyeletese kedden reggel az MTI-t.
Az egyesülés lehetőségéről folytat tárgyalásokat Európa harmadik legnagyobb légitársasága, a British Airways és a spanyol Iberia Aereas de Espana SA. (ProfitLine.hu)
A TV2 állítólag egy új beszélgetős műsorral próbálná lekörözni Erdélyi Mónikát, aki az RTL Klubnál vezet egy hasonló műsort. A TV2 szóvivője egyelőre nem erősítette meg a hírt, bár nem is cáfolta.
Kedden lezuhant egy SU-27 típusú orosz harci gép az ország távol-keleti részén - közölte az Interfax hírügynökség katonai forrásokra hivatkozva. A két pilóta közül az egyiknek sikerült katapultálnia, társa azonban meghalt a szerencsétlenségben.
Várhatóan még ősszel parlament elé kerül és egy-másfél év türelmi idő után életbe is léphet az a törvény, amely minden zárt munkahelyen, így éttermekben és kocsmákban is betiltaná a dohányzást - mondta Kökény Mihály, az MSZP szakpolitikusa keddi sajtótájékoztatóján. A Fidesz szerint mielőtt bármi újba vágna a kormány, tételesen el kellene számolnia azzal, hogy az eddigi „egészségügyi ámokfut...
Kétszáz dolgozójától kénytelen megválni szeptembertől a szentesi Hungerit Zrt.; az ország egyik legnagyobb baromfi-feldolgozójában a leépítés okok közt szerepel a forint erősödése, a takarmányárak drá...
A közoktatási tananyag részévé tennék a szocialisták a laikus életmentést és elsősegélynyújtást, akár már a következő tanévtől. Ne szerezhessen középiskolai bizonyítványt, szakmunkás oklevelet, aki...