2008. július 4. péntek

júl. 4
19:27
Nemzeti Psycho: a hűség fontosabb a romantikánál és az ápoltságnál (Infostart)
Negyedév alatt majdnem 20 ezren regisztráltak a Psychogalaxy-ra, az országos pszichológiai felmérés honlapjára. Az eddig feldolgozott tesztek szerint a magyarok számára a legfontosabb a megbízhatóság, a hűség, a szeretet, míg a legkevesebbre a romantikát és az ápoltságot tartják.
júl. 4
19:30
Magyar pszichológusok számolhatnak le a sztereotípiákkal (Piac és Profit)
2008. márciusában indult el a Psychogalaxy, az ország pszichológiai tesztje. Magyarország eddigi legnagyobb pszichológiai kutatása során több mint tizenhétezren töltöttek ki pszichológiai teszteket. A minden előzetes várakozást meghaladó érdeklődésre alapozva a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság és a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézete úgy döntött, hogy a kutatást…
júl. 4
19:30
Kenyeret osztott a Magyar Gárda (HírTV)
Rendbontás nélkül ért véget pénteken kora este Budapesten a Magyar Gárda Mozgalom kenyérosztó akciója. Körülbelül száz gárdista és kétszázötven érdeklődő vett részt a Kossuth téri eseményen. A jelenleg is bírósági eljárás alatt álló szervezet akciójával a politikai elit és annak intézkedései ellen tüntetett.
júl. 4
19:30
Súlyos motorosbalest Kismórágyon (Blikk)
júl. 4
19:32
Európa legnagyobb naperőműve épül Berlin mellett (HírTV)
Európa legnagyobb új szolárerőművének alapkövét rakták le pénteken Kelet-Németországban. A Berlin közelében 2009-re elkészülő, környezetbarát energiatermelő központ 10 ezer háztartást lát majd el „tiszta” árammal.
júl. 4
19:36
Magyarországon rejtélyes okból nem terjed az USA-ban pusztító vírus (Infostart)
Az akár halált is okozó nyugat-nílusi vírus új törzse egyre gyorsabban terjed az Egyesült Államokban - a tavalyi évben 175 ezer embert fertőzött meg. A szúnyogok által terjesztett vírus halált is okozhat. Magyarországon is regisztráltak már emberi megbetegedést, azonban hazánkban nem terjedt el.
júl. 4
19:36
Rekord benzinár Németországban (Kripto Akadémia)
Németországban még soha nem került olyan sokba a benzin, mint jelenleg: a csütörtökön és pénteken lezajlott ártárgyalásokat követően egy liter benzin átlagosan 1,60 euróba, egy liter dízel 1,56 euróba kerül.
júl. 4
19:36
Először tartották Magyarországon az EBU legfontosabb döntéshozó fórumát (Alternatív Energia)
Ellenjelölt nélkül választotta meg pénteken a szervezet elnökét az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) budapesti közgyűlése; a tanácskozást rendező Magyar Televízió (MTV) közleménye szerint így Jean-Paul Phillipot, a belgiumi francia köztévé (RTBF) elnöke veheti át az EBU vezetését, helyettese pedig Richard Sambrook, a BBC Global News igazgatója lesz.
júl. 4
19:39
Megnyílt Közép-Európa egyetlen A-kategóriájú filmszemléje (Spa Trend Online)
A What Just Happened című, Barry Levinson rendezte amerikai alkotás bemutatásával nyílt meg pénteken este a 43. nemzetközi filmfesztivál a nyugat-csehországi Karlovy Varyban.
júl. 4
19:39
Befűt Európának a Gazprom - ősszel 15-20%-kal nőhet a gáz ára (hirado.hu)
A Gazprom elnöke ugyanis bejelentette: év végéig 25 százalékkal növeli az Európába, így a Magyarországra szállítandó földgáz árát
júl. 4
19:41
A Kemény-legények győzelemmel kezdték az Eb-t (hirado.hu)
Az olimpiai döntő "visszavágóján" egy góllal nyertek a magyar fiúk
júl. 4
19:45
Németország: történelmi csúcson a benzin ára - nőhet a munkanélküliség (Infostart)
Németországban minden eddigi rekordot megdöntött a benzin ára. Több tízezer munkahely kerülhet veszélybe 1,60 euróba kerülő benzin miatt.
júl. 4
19:54
"A magyarországi vállalkozások mintegy 700 milliárd forint többletterhet viselnek" (Alternatív Energia)
A Liga Szakszervezetek szerint a társadalmi-gazdasági átalakulást célzó, eddig nyilvánosságra került javaslatok zöme alkalmatlan vagy elfogadhatatlan, akár politikai, akár piaci szereplők fogalmazták meg.
júl. 4
19:57
Tűzijáték, parádé, fáramászás: így ünnepel a világ (Privátbankár)
Az amerikaiak tűzijátékoznak, barbecue-partit tartanak, parádékat szerveznek a Függetlenség Napján. Más országokban fára másznak, sárkányt eregetnek
júl. 4
19:57
A divatcégek kiütötték az eBay-t (hirado.hu)
Hamisított termékeket értékesítettek az internetes oldalon
júl. 4
19:59
Vízzel teli útárokba esett egy gépkocsi Karcag és Bucsa között - egy súlyos sérült (hirado.hu)
A sofőrt valószínűleg egy úton lévő kutya késztette hirtelen irányváltásra
júl. 4
20:01
Embertelen fájdalmai voltak: acélcsövet hagytak benne az orvosok (hirado.hu)
A kórház a hibát elismeri, de a mosonmagyaróvári nő kárigényének mértékét vitatja
júl. 4
20:03
Rossz példát mutatnak a tilos helyen parkoló sztárok (Infostart)
Bár az angol bajnokságban szereplő futballisták vagyonokat keresnek, amikor luxusautójukkal tilos helyen parkolnak, többségüknek eszük ágában sincs kifizetni a büntetést.
júl. 4
20:06
Műhiba: acélcsövet felejtettek egy mosonmagyaróvári nő testében (HírTV)
Bíróságon keresi igazát egy mosonmagyaróvári nő, aki éveken keresztül egy acélcsővel a testében élt. A 15 centiméter hosszú orvosi segédeszközt még 2003-ban, egy műtét közben felejtették a testében. A kórház a hibát elismeri, de a nő kárigényének mértékét vitatja.
júl. 4
20:08
Koalíciós megállapodás született Belgrádban (HírTV)
Szerbiában aláírták a szocialisták vezette pártszövetség és a Demokrata Párt koalíciós megállapodását.
júl. 4
20:12
Rendkívüli állapot Pompejiben (Metropol)
Az olasz kormány pénteki ülésén úgy döntött, hogy egyéves időtartamra "rendkívüli állapotot" vezet be Pompejiben, a nemzetközi turizmus egyik kiemelt célpontját jelentő ókori romvárosban, amelynek romló állapota az utóbbi időben általános aggodalmat váltott ki.
júl. 4
20:12
Lengyelországban csökken a munkanélküliség (Kripto Akadémia)
Lengyelországban júniusban 9,6 százalékra csökkent a munkanélküliség a májusi 10,5 százalékról - közölte pénteken a lengyel munkaügyi minisztérium, hazai szabvány szerint számolva, előzetes adatként.
júl. 4
20:15
Újabb csúcson a forint (hirado.hu)
A hónap végéig akár a 230-as szint alá is mehet a magyar pénz
júl. 4
20:17
Az új tervekhez új vezetőt választott az EBU (hirado.hu)
A most megválasztott elnök szerint a kulturális sokszínűséget meg kell őriznie a közszolgálatnak
júl. 4
20:21
Kutyaólba zárták a szexrabszolgáikat (Infostart)
Börtönbüntetésre és jelentős kártérítésre ítélték azt a két férfit, akik hosszú időn át tartottak fogva fiatal nőket, és szexrabszolgaként bántak velük.
júl. 4
20:24
Történelmi csúcsot döntött Németországban a benzinár (Blikk)
júl. 4
20:24
Keresik a városligeti lövöldözőt (HírTV)
Keresi a rendőrség azt a férfit, aki csütörtökön kora délután lövöldözött a budapesti Városligetben. A férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki, emberölés kísérletének gyanúja miatt.
júl. 4
20:26
Felborult egy kukásautó Nagyatádon - A sofőr a helyszínen meghalt (HírTV)
Árokba borult egy kukásautó péntek délután a Somogy megyei Nagyatád külterületén. A teherautó - eddig ismeretlen okból - áttért a szemközti sávba, majd az árokba hajtott és felborult.
júl. 4
20:27
Két éve nem zárt ennyire alacsonyan a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 20 ezer pont alatt zárt, amire utoljára két évvel ezelőtt volt példa.
júl. 4
20:30
Dortmund: Lékó újabb remije (Metropol)
Lékó Péter a világos bábukat vezetve remizett az orosz Jan Nyepomnyjacsijvel a dortmundi sakk szupertorna ötödik fordulójában.
júl. 4
20:30
Nyugtalan az EU (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió a nyugtalanságának adott hangot a dél-oszétiai fegyveres incidens miatt, amely halálos áldozatokat is követelt.
júl. 4
20:32
A dalai láma és Peking képviselői tárgyaltak (Kripto Akadémia)
A pekingi olimpiai játékok után folytatódnak a dalai láma és a kínai kormány képviselői közötti tárgyalások - közölte pénteken Tibet szellemi vezetőjének egyik küldötte, aki a legutóbbi találkozót az egyik legnehezebb tárgyalási fordulónak nevezte.
júl. 4
20:33
Hajlamosak vagyunk a depresszióra - magyar pszichológusok egyedülálló kutatásba kezdtek (hirado.hu)
A nemzetközi vizsgálat választ adhat arra, hogy ez magyar sajátosság vagy a nemzetközi trendbe illeszkedik
júl. 4
20:35
Árokba borult egy kukásautó Nagyatádon - egy ember meghalt (hirado.hu)
A teherautó - eddig ismeretlen okból - áttért a szemközti sávba, majd az árokba hajtott és felborult
júl. 4
20:42
Bemutatták a "jövő" technológiáit (Piac és Profit)
Hogyan csökkenthetjük az állandóan növekvő energiaéhséget? Milyen új akkumulátorok várhatóak a jövőben? Mi válthatja fel pár éven (évtizeden) belül a benzint? Nem kell villany, mert a tapéta fog világítani? Minden lépésnél változik ruháink színösszetétele? Ezekre és számos más kérdésre is választ kaptunk a BASF bemutatóján.
júl. 4
20:42
Négymillió eurós pénzbüntetéssel sújtották a Société Générale bankot (HírTV)
A francia bankfelügyelet pénteken a belső ellenőrzés súlyos hibái miatt négymillió eurós (933 millió forint) pénzbüntetéssel sújtotta a Société Générale (SG) bankot, amelynek egyik brókere 4,9 milliárd eurós, „történelmi” veszteséget okozott engedély nélküli ügyleteivel. A bank januárban jelentette be a veszteséget.
júl. 4
20:48
"Bulgária eldöntötte, hogy vásárolni akar két Gowind típusú korvettet" (Kripto Akadémia)
Nicolas Sarkozy francia elnök és Szergej Sztanisev bolgár miniszterelnök stratégiai partnerségi megállapodást írt alá pénteken Párizsban.
júl. 4
20:50
Felavatták az Egyesült Államok új berlini nagykövetségét (Kripto Akadémia)
Köszönetet mondott a háború utáni Németország újjáépítéséhez nyújtott támogatásért, valamint a német újraegyesítés előmozdításáért az Egyesült Államoknak és személy szerint idősebb George Bush volt amerikai elnöknek pénteken Angela Merkel kancellár.
júl. 4
20:51
Brókerügy: a bankon belüli segítségre is szüksége volt Kulcsárnak (hirado.hu)
Az ügyész a vádbeli cselekményekkel okozott kárt 8,3 milliárd forintban állapította meg
júl. 4
20:57
Húsz percig küzdött a gyilkos tigrissel - de túlélte (Infostart)
Húsz éve az apját gyilkolta meg egy tigris - egy indiai halász most majdnem ugyanerre a sorsra jutott. A férfi húsz percig küzdött a vadállattal, és közben egyfolytában az édesapjára gondolt.
júl. 4
20:57
Szike helyett ultrahangos késsel operálnak gyerekeket (Infostart)
Adományként kapott a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika egy olyan műtéti berendezést, amellyel lényegesen csökkenthető, vagy akár meg is szüntethető a műtétek közbeni vérzés. Az ultrahangos berendezéssel operált gyerekeknél kisebb a műtéti kockázat és kevesebb a szövődmény.
júl. 4
21:00
Vízilabda-Eb: a magyar válogatott megverte a világbajnokot (HírTV)
A magyar férfi vízilabda válogatott a nyitómérkőzésen megverte a világbajnokot a malagai Európa-bajnokságon.
júl. 4
21:06
"A közeljövőben nem lesz magyar-szlovák kormányfői találkozó" (Kripto Akadémia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint a hét végén sem születhet megállapodás a magyar-szlovák hivatalos kormányfői találkozó időpontjáról. A magyar miniszterelnök ezt Dubrovnikban mondta pénteken a Croatia Summit 2008 elnevezésű csúcson, amelyen Robert Fico is részt vesz.
júl. 4
21:09
Optimizmusra biztatja a horvátokat Gyurcsány (hirado.hu)
A kormányfő hangsúlyozta, nem szabad, hogy Horvátországot elbizonytalanítsa az ír népszavazás kimenetele
júl. 4
21:11
Felismeri? Ő lövöldözött a Városligetben (hirado.hu)
A férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki
júl. 4
21:15
Sportolók élete múlhat a teszten (Infostart)
Mindenhol kötelezővé tennének bizonyos egészségügyi vizsgálatokat az atléták számára az olasz sportorvosok, szerintük ugyanis ezzel sokak élete megmenthető lenne. Olaszországban már mindez előírás, az eredmények tükrében pedig az orvosok azt állítják: érdemes áldozni a vizsgálatokra.
júl. 4
21:17
A tizennegyedikről zuhant ki, de túlélte (Infostart)
Szerencsésen túlélte az esést az a macska, amely a kanadai Vancouverben kizuhant egy ház tizennegyedik emeletéről.
júl. 4
21:18
"Rendkívüli állapotot" vezettek be Pompeiben (HírTV)
Az olasz kormány pénteki ülésén úgy döntött, hogy egyéves időtartamra „rendkívüli állapotot” vezet be Pompeiben, a nemzetközi turizmus egyik kiemelt célpontját jelentő ókori romvárosban, amelynek romló állapota az utóbbi időben általános aggodalmat váltott ki.
júl. 4
21:24
A csökkenő átvételi árak tönkre teszik a gazdákat (Alternatív Energia)
Kedvezőtlen helyzetbe kerültek az állattenyésztők Zala megyében, mert az elmúlt időszakban csökkent a tej, a sertés és a pulyka átvételi ára - tájékoztatott Németh Zoltán, a Zala Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) főigazgatója az.
júl. 4
21:27
Elhunyt az '56-os forradalomról is tudósító Charles Wheeler (hirado.hu)
Egészen a közelmúltig dolgozott a BBC rádiójának

Keresés